Hansol
egy pillanatra sem engedett el. Már másodszorra segített rajtam. Csak akkor
engedett el, amikor kinyitotta az autó ajtaját. Mielőtt becsukhatta volna azt,
keze után kaptam és szorosan magamhoz rántottam. Halkan felnyögött, majd nem
foglalkozva azzal, hogy megütötte magát, ő is átölelt és egészen addig tartott
így, amíg nekem arra szükségem volt. Csak sírtam, eláztattam a pulcsiját a
könnyeimmel.
Tulajdonképpen
én voltam a hülye. Megint elhittem neki. Bedőltem a színjátékának. Igazándiból
nem is hibáztathatnék senki mást magamon kívül, hiszen erre kellett volna
számítanom. Ha komolyan gondolta volna, akkor már régen lépett volna. De nem. Ő
csak játékként tekint rám, egy senkinek. Egy olyan senkinek aki, ha nincs
Hansol, simán szétteszi neki a lábát, csak azért, mert ő szépeket mond, vagy
tesz. Egy elcseszett embernek érzem magam. Csalódtam Bobbyban, de leginkább
magamban! Mindig azt hittem magamról, hogy tudom mit teszek, tudatában vagyok a
cselekedeteimnek, de már régen fel kellett volna fognom, hogy Bobby közelében
sosem gondolkodok helyesen, mindig a szívem után megyek. Vajon tényleg engedtem
volna Bobby csábításának és most az ágyán feküdnénk meztelenül és talán éppen
egymás elől szívnánk el a levegőt? Kétlem, hogy ellen tudtam volna állni ekkora
gyönyörnek. Á, Istenem! Miért érzem még ezek után is azt, hogy bármit megadnék,
hogy Jiwonnal legyek és minden rosszat elfelejtenék neki? Hogy lehetek ennyire
szánalmasan idióta? Soha nem tanulok a hibámból! Mindig is veszett ügy volt,
csak az a rohadt remény mindig felcsillant és egy óriási löketett adott, hogy
próbálkozzak tovább. Ki tudja hány pasit szalasztottam már el Bobby miatt?
Visszaszívom!
Nem kellenék én senkinek sem! Nincs az a pasi, akinek egy olyan lány jönne be,
mint én. Ha lenne, már rég nem Bobbyn rágódnék.
-Bármi is
történt közöttetek, nagyon sajnálom! Te nem ezt érdemled… -vagy mégis van
valaki, akinek kellek? Ha szexre kellenék Hansolnak, már rég itt hagyott volna,
hiszen nagyon jól tudja, hogy nekem csak Bobby létezik. És ennek ellenére is
itt van még mindig. Ölel, vigasztal, támogat és szeret. Legalábbis ezt érzem.
Ekkor újabb gondolatok szállják meg a fejem és elönti egész testemet a düh.
Érzek…
Mégis mit? Hogy Hansol szeret? Hányszor éreztem én ugyanezt Bobbynál, aztán
mindig kiderült, hogy hatalmasat tévedek. Ugyanez lesz Hansolnál is. Tudom!
Azt
hiszem, újjá kell alakítanom a személyiségemet! Fel kell nőnöm és olyan
döntéseket hozni, amiket csak is egy felnőtt, érett nő képes! Ha ezt így
folytatom tovább, beleőrülök és nem csak a munkámat, az álmaimat, a barátaimat
fogom elveszíteni, hanem önmagamat is! Nem kell Bobby, nem kell a rengeteg
fájdalom, amit okozott. Tudom, egyszer már elhatároztam magam ezen a téren, de
most telt be a pohár és most érzem azt, hogy annyi minden negatív dolog történt
velem csak is Jiwon miatt, hogy most végre képes leszek kilépni ebből az egyre
inkább süllyedő mocsárból és tudom, hogy ehhez rengeteg idő kell és óriási erő,
határozottság, de megcsinálom! Ha Soomin nem is fog ennek örülni, tudom hogy támogatni
fog, és azt is, hogy Hansol mellettem marad. Ennyi biztos! A többi csak is
tőlem függ!...
Az úton
hazafelé Hansol erősködött, hogy áruljam el mi történt, hogy értse, és hogy
jobban tudjon segíteni. De nem voltam hajlandó egy szót sem mondani. Nem akartam
azt, hogy Hansol oldja meg helyettem a saját problémámat és annyira ismerem,
hogy úgyis ezt tenné. Vagy neki megy Bobbynak… Na mondjuk ez nem rossz ötlet!
De nem alacsonyodok le ilyen szintre. Most már azt sem érzem, hogy meg kellene
mutatnom Bobbynak, hogy mit veszített azzal, hogy engem hagyott elmenni és hogy
sosem küzdött értem. Itt a vége, nincs tovább! Befejeztem ezt! Ettől a perctől
kezdve nincs Kim Jiwon, akibe szerelmes vagyok, mostantól csak iKON Bobby van,
aki egy tehetséges idol és nekem csupán annyi közöm van hozzá, hogy látványossá
teszem az előadásait! Ennél több soha nem lesz! Innentől kezdve én csak egy YG
táncos vagyok és tényleg erre is fogok koncentrálni! Ezért jöttem ide, ez volt
az álmom!
Hansol a
kocsiban várakozott, míg én felrohantam a lakásba. Hangos beszélgetés és jóízű
nevetés ütötte meg a fülem. Irigylem Soomint. Boldog a barátjával, élete
szerelmével, aki mindent megtesz érte, és aki még annak ellenére is vele van,
hogy neki még nem is szabadna ennyire mély kapcsolatot kialakítania a
szerződése szerint. Hanbin bármit megtesz azért, hogy Soo boldog legyen. Nagyot
sóhajtok és mosolyt erőltetek az arcomra, hogy ne kelljen magyarázkodnom, de
amikor leveszem a cipőmet, akkor eszmélek csak rá, hogy Bobby göncei vannak
rajtam. Megfeszülnek a vállaim, elönt a méreg. Ahelyett, hogy szépen betenném a
cipőket Bobby polcára, csak ledobom, ami hangosan puffan az előtérben. A
nevetés abbamarad, de nem foglalkozok vele. Bemegyek a folyosóra és még
azelőtt, hogy megpillantanám Sooékat, a tükörben meglátom egész alakomat. Elkap
a hányinger és amilyen gyorsan csak tudom lekapom magamról Bobby összes
ruháját. Hisztérikus állapotba kerülök, csapkodni, ráncigálni kezdem a ruhákat,
majd sikoltozni akarok, de ekkor meglátom két társamat. Értetlenül bámulnak
rám, nem értik miért vagyok fehérneműben, és hogy miért dobálom Bobby cuccait.
Teljesen feléjük fordulok, és még mielőtt kinyitnám a számat meggondolom magam,
leengedem felvont vállaimat és egy nagyot sóhajtva trappolok be a szobámba. Nem
érdekelt mit gondolnak, nem érdekelt, hogy gyerekesen viselkedek, egyszerűen
most nem vagyok képes és hajlandó erről beszélni senkinek sem! Egy dolgot
akarok, még pedig elszabadulni itthonról. Ezért is kaptam fel magamra egy
cicanadrágot, egy toppot a melltartó fölé és egy bő pulcsit, amit Hansoltól
kaptam, aztán hátamra vettem a hátizsákom a próbához szükséges eszközökkel és
már vettem is a saját cipőmet. Csakhogy Soomin megállított. Ajajj, el se fog
engedni magyarázat nélkül. Felém nyújtotta a kezét. Két cetli volt benne.
-A rózsák
ugyanazok, de az üzeneteket még biztosan nem láthattad. –kedves mosollyal az
arcán adta át a papírlapokat. Bólintottam, aztán kiléptem az ajtón. Lefelé
haladva a lifttel olvasni kezdtem őket.
„A
szerelem üldözi azt, ami elillan, és elfordul attól, ami kínálja magát.”
Homlokomat ráncoltam, miközben olvastam. Egy árva szót sem értettem, hogy mi
miért van leírva erre a papírlapra. A kezemben lévő másik cetlire pillantottam.
Ezen egy hosszabb szöveg állt. Még volt időm ezt is elolvasni, mielőtt leértem
volna a földszintre.
„Kicsit
talán késve, de eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged
akarlak. Nem érdekelnek a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom
égetni a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy
a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt
haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már
nem a saját érdekem az elsőrendű.” Na jó… Most zavarodtam meg teljesen. Ki az
az elvetemült, aki egy ismeretlen lánynak küldözget ilyen üzeneteket. Lehet egy
rajongó. De akkor mi az, hogy mellette maradjak? Lehetséges, hogy tényleg egy
fan képzeli el, hogy vele vagyok? Ekkor a lift ajtaja kinyílik előttem és az
épület üvegajtaja előtt megpillantom a kocsiban várakozó Hansolt. Hirtelen
megrázom a fejem. Nem, az nem lehet! Hansol küldené a virágokat? Hiszen csak is
ő van mellettem, mint férfi. És ki is nézem belőle az e fajta romantikus
gondolatokat. De semmi értelme nem lenne, ő nem írna ilyen mondanivalójú
üzeneteket.
-Á,
Hyunji! –gondolataimat a portás zavarta meg. Ránézek. –Megkapta a
virágcsokrait? –mosolyog kedvesen.
-Igen,
köszönöm szépen. –mosolyodok el én is, majd bólintok és kisietek Hansolhoz. Amint
beülök mellé, felé is fordulok és számon kérem. Vagyis csak próbálom. –Hansol…
-Mik
ezek? –kikapja a kezemből és azonnal olvasni kezdi. Nem telik el kis idő és
furcsa tekintettel néz rám. –Kitől vannak?
Nagyokat
pislogok, majd válaszolok. –Bevallom, azt hittem tőled. –hevesen rázza meg fejét.
Jó, ez bukta, de legalább tudom, hogy nem ő volt. –Egy ideje már kapom ezeket
az üzeneteket, mindig egy nagy rózsacsokorral.
-Nem
gondolod, hogy ez egy kicsit ijesztő és beteges?
-Ah, ne
paráztass be. –nevetek. –Inkább menjünk.
A
másodpercek, a percek, az órák és a napok hihetetlen gyorsasággal repültek el
felettünk. A MAMA egyre csak közeledett, én pedig minden energiámat a próbákba
fektettem. Rengeteget próbáltunk Taeyanggal és Jiyonggal, a 2NE1-nal valamint
Masta Wu-val, az Epik High őrült tagjaival és természetesen a Double B-vel. Az
elmúlt pár napban szinte a nap huszonnégy órájában a próbateremben koptattuk a
cipőinket. Azok az idolok, akik ráértek, azok ott maradtak más előadók próbáján
és rengeteget segítettek, tanácsot adtak, hogy lehetne még jobb a műsor.
Eszméletlenül sokan voltunk egy kis helyiségben, ami eddig még sosem tűnt ilyen
kicsinek. Minden táncos együtt volt. Az idősebbek segítették a munkánkat,
Donyék tanították be az újabb mozdulatokat, vagy finomítottak a régieken.
Bevallom teljesen elterelték a figyelmemet Bobbyról, hiszen nem csak az, hogy
mindig más volt a beszélgetés témája, hanem még az is, hogy nem volt egyetlen
egy szabad percem se. Azóta sem számoltam be Soominnak és Eunahnak a
történtekről. Tudták anélkül is hogy gond van, hogy egy szót szóltam volna.
Attól a perctől fogva, hogy aznap este visszaértem a lakásunkba, Soo és Eunah
rám fordította az összes figyelmet. Nem hagytak egyedül, közös programokat
kezdtek szervezni. Hálás voltam érte, de nem volt rá szükségem. Valahogy
elhidegültem mindenkitől. Nem akartam, hogy emberek legyenek a közelembe, olyan
emberek, akik tudják, mi zajlik le bennem, vagy legalább sejtik. Hanbin úgy
próbált nekem segíteni, hogy egyre keményebb és szigorúbb lett velem a
próbákon. Nem engedte, hogy akár egyetlen pillanatra is hibázzak. Neki
köszönhettem a legtöbbet, az ő kisugárzása segített a leginkább abban, hogy
azzal foglalkozzak, és arra koncentráljak, amire tényleg kell. Nem hagyta, hogy
egy percre is eszembe jusson Bobby, még annak ellenére is, hogy ott volt
mellettem. Az az igazság, hogy arra számítottam, Jiwon ugyanolyan lesz, mint
ilyenkor mindig. Tehát, mint régen, amikor még nem voltak bonyolult érzelmek
kettőnk között. De nem ilyen volt. Látszott rajta, hogy bántja valami, szomorú
volt, csalódott. Ha ránéztem, fájdalmat, és mérhetetlen szégyent láttam a
szemeiben. A legérdekesebb számomra az egészben az volt, hogy egyáltalán nem
érdekelt. Nem sajnáltam, nem akartam megtudni, hogy mit bán az egészben a
legjobban. Semmi érzelem nem volt iránta bennem. A több éjszakán át tartó
alvatlanság okozta elmélkedésben rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább és csak
akkor tudom magam túltenni Jiwonon, ha egyáltalán nem érzek iránta semmit.
Talán ha az idő telik, újra barátok lehetünk, de egyelőre semmit, még
barátságot sem akarok tőle, és ezt ő is nagyon jól tudja. Nincs bűntudatom, nem
hagyom, hogy legyen!
Végül meg
kell említenem Hansolt. Hansol nélkül sehol nem lennék. Ő az, aki egyáltalán
nem hagy magamra, mindenhová velem tart és én ezt nem bánom, egy kicsit se.
Sosem gondoltam volna, hogy pont egy Lee Hansol lesz az, aki tartja bennem a
lelket, aki a nagy nőcsábász énje ellenére, azóta, hogy ennyire közel kerültünk
egymáshoz, egyetlen egy nőt sem vitt az ágyába. Hansol teljesen megváltozott
ebben az egy hónapban és ennek hihetetlenül örülök. Ő lett a legjobb barátom, a
támaszom, a lelki társam és talán mindezeknél sokkal fontosabb személy az
életemben.
