6.rész

-Soooooooooooo!!! –kiáltok, amint megpillantom barátnőmet az ebédlőben. Soomin miután észrevesz, rosszallóan néz rám, amiért kiabálva jöttem be, megzavarva a többi ember ebédjét, ezért hajlongani kezdek a BigBang, Suhyun és a többiek előtt.

-Komolyan mondom, te aztán tudod, hogy kell leégetni magad. –szólalt meg barátnőm, közben én vörös fejjel leülök az asztalukhoz, ahol Eunah és a fiúk rajtam röhögnek, a könnyeiket törölgetve.

-Na, hogy haladtok? –tért a lényegre azonnal B.I.

-Hát, hogy őszinte legyek, a legszívesebben ott hagynám az egészet. –fujtatok és duzzogva összekulcsolom a kezeimet a padon és ráhajtom a fejem. Megérzem Minnie kezét hátamon, ahogy gyengéden végig simít rajtam. Gondolom ő sejti, hogy Bobby megint alkotott.

-Mert? Most mi van? –kérdezgetett a leader. Lassan felemeltem a fejem és kihagyva a cseppet sem kellemes infókat, válaszoltam B.I legelső kérdésére.

-Szóval. Hannaék fantasztikusak lesznek duóban. Eszméletlenül összeillik a hangjuk, és szerintem nem sok mindent kellett változtatni, bár ez nem az én asztalom, de akkor is észreveszem az ilyeneket.

-Ühüm. –kapott be egy falatot. –És a tánc?

-Ez egy jó kérdés, mert eddig egyedül voltam, bár elkezdtem rá táncolni, és szerintem nem volt hiba benne. –mosolygok és remélem, hogy eleget tettem B.I kíváncsiságának.

-Mintha úgy érezném, hogy valamit nem mondasz el. Mi történt még?

Csalódottan mosolygok Hanbinra, hogy nem sikerült eltitkolnom. Talán túl jól ismer már minket. Mint ahogy azt a filmekben tenni szokták, körbe kémleltem a terepet, kik hallhatják a mondandómat és kik nem. Az asztalnál szerencsére B.I ült a legszélén szembe Sooval, aki mellé becsusszantam, így a többiektől, mondhatni elszigetelődtünk. Egyik ujjammal jelezve közelebb hívtam két társamat és suttogva belekezdtem a történtekbe: -Már nagyba benne voltam a táncban, tényleg minden lépésemre koncentráltam és bevallom egyáltalán nem figyeltem akkor már Bobbyék énekére, csak a ritmusra. Aztán amikor Bobby rap része jött volna, na hát az nem jött. A tükörből ránéztem és akkor láttam, hogy egyenesen engem bámul. Hanna hozzászólt, de semmi reakció. –itt elhallgattam. Ha jobban belegondolok, az én hibám, hogy Bobby utána feszülten viselkedett. Ha nem provokálom, lehet folytattuk volna a próbát, ahelyett hogy nekem jött volna. A többiek még előrébb hajoltak, várták, hogy folytassam, de nem tudtam, hogy kellene. –Öhm, szóval… -Bravó Hyunji, sikeresen beégetted saját magad. 

-Mit csinált Bobby? –segítségként Soora néztem, hogy találjon ki valamit, de ugyanolyan kíváncsisággal bámult rám, mint ahogy azt B.I tette.

-Megindult felém, de tökre ijesztő volt az egész, és azt mondta, hogy elrontottam a lépést, pedig esküszöm nektek, egyetlen hibát sem ejtettem. Beleordított a képembe. –folytattam.

-Erre te?

-Ajj, muszáj mindent ennyire részletesen?

-Igen! –mondták egyszerre.

-A képébe röhögtem, aztán eljöttem. –Soomin és Hanbin összenéztek, majd rám és újból egymásra. Végig gondolva az egészet, most úgy jöttem ki ebből a szituból, hogy az én pofátlanságom miatt húzta fel magát Jiwon, ezért azonnal szabadkozni kezdtem, de B.I leintett. Jobb könyökére támaszkodott és az orrnyergét kezdte el masszírozni. Félve barátnőmre pillantottam, aki a gondolataiba merülő fiút nézte. 

-Nem tudom, mi bajotok van, de azt ajánlom minél előbb oldjátok meg. –kezdett bele. -Rohadtul nem tesz jót a csapatnak, ha feszültség van köztetek. Koncentráljatok a feladatra. Három koncertet kell megcsinálnunk és azt akarom, hogy az tökéletes legyen, de gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. Úgyhogy, utoljára figyelmeztetlek benneteket, hogy rakjátok rendbe a dolgokat köztetek, vagy legalább a munkaidőbe tegyétek félre és úgy marjátok egymást, hogy azt én ne lássam.

-Ezt most miért csak neki mondod? –támaszkodott az asztalra Soomin. –Nem csak ő a hibás. Azt hiszed Jiwon nem provokálja? –a fiú sóhajtott egyet, majd befejezésként ezt mondta:

-Soomin, örülnék, ha nem szólnál bele. –köpte oda B.I barátnőjének, mire ő tátott szájjal bámult maga elé. Ahogy jól látom rajta, legszívesebben most robbant volna, mint egy bomba, de amint megfeszült az álla, tudtam, hogy nem fog egy ártatlan szót sem szólni. A levegő megfagyott körülöttünk, egyikünk sem mert, vagy nem akart megszólalni. Mindketten az előttük lévő tálcát bámulták. Fogalmam sem volt, mit kellene mondanom, így hát nemes egyszerűséggel bocsánatot kértem. 

-Nem tőlünk kell bocsánatot kérned, hanem Bobbytól. –mondta B.I miközben felállt az asztaltól. –Kérj tőle bocsánatot, még ma, aztán álljatok neki a gyakorlásnak. Ja és még valami. A többi táncossal majd később fogtok együtt próbálni, a legfontosabb most a szóló, úgyhogy rendezzétek a dolgaitokat. Soomin, te pedig tíz perc múlva legyél a teremben. –mondta mindezt háttal, és miután elpakolt maga után, kisétált az ebédlőből.

-Soo, jól vagy? –kérdeztem és komolyan aggódtam érte, ahogy barátja távolodó alakját figyelte.

-Persze. –lehelte maga elé. 

-Tényleg jobban vagy már? –rohanok barátnőm után, aki megvárta, míg gyorsan bekapok egy két falatot. Ez alatt az idő alatt, mindent elmeséltem neki. Elmondtam, hogy szerintem Bobby a táncom miatt nem figyelhetett a szövegre, a kis játékomat és a fiú reakcióját is.

-Azok után, hogy ekkorát nevettem, még kérdezed? Esküszöm, nem tudnék élni nélkületek. –nevet fel.

-Azért ennyire nem jó ám.

-Nem akarom elkiabálni, de szerintem lesz itt valami. –bök oldalba.

-Jajj, ugyan már. Megmondtam, hogy közöttünk nem lesz semmi. –erősködök.

-Aha és ezért húzod az agyát ugye? –kuncog fel mellettem Soo, majd futásnak ered. Nagy nevetések közt futok utána, mint valami kis fruskák és nevét kiabálva próbálom megállásra késztetni.

-Vigyázz! –kiáltok fel, amint a kanyarba feltűnik egy alak, amit az előttem futó lány nem vett észre, így összeütköznek. Mikor odaérek, látom, hogy szerencsére nem történt semmi nagyobb baj, csupán mindketten fenékre ültek.

-Ne haragudj, nem figyeltem. –tápászkodik fel Soo, majd segít a másik lánynak is felállni, de amikor meglátja kit is lökött fel, elbizonytalanodik. 

-Miért nem lepődök meg, hogy ti vagytok? –üti el a szőke lány kezét, hogy önerőből álljon fel. Észrevétlenül Soominre nézek, aki ökölbe szorított kézzel próbálja levezetni a feszültséget és takarja el, mennyire ideges. Lee Hi gúnyos mosollyal méri végig az előtte álló lányt, majd engem. –Mindenki tudja, hogy csak ti viselkedhettek ilyen gyerekesen. Futkosni a folyosón? Hány évesek vagytok? Öt?

-Ha ezt befejezted, nem mennénk inkább próbálni? –szólalok meg.

-Tudod Soomin, látom nem éppen vagytok jóban Hanbinnal.

-Tessék?

-Nem tudsz szót fogadni annak, aki jobban tudja, mit kellene tenned.

-Mégis miről beszélsz?

-Befejezted végre? –bár ezt nem kérdésnek, inkább kijelentésnek szántam.

-Ja, jut is eszembe, képzeljétek, Hanna mennyire boldog volt, hogy újra Bobbyval lehet. A Mix&Match óta szinte nem is voltak együtt. Mondtam is neki, hogy használja ki az alkalmat.

-Hogy te milyen jó barátnő vagy. –vakkantja oda Soo, majd kézen fog és ráncigálni kezd. –Gyere Hyunji, menjünk. –kirántom kezem az övéből.

-Hogy érted, hogy együtt voltak? –tudnom kell.

-A próbák után volt, hogy maradtak és hát tudjátok, lefeküdtek. –a szemeim kikerekedtek, levegőt alig kaptam, fulladozni kezdtem.

-Hyunji?! Hé, mi van veled? –lépett elém Soomin, de nem tudtam válaszolni neki. A könnyeim kezdtek folyni és kétségbeestem, tényleg nem kaptam levegőt.

-Soo..Soo… -kapaszkodtam meg a vállába. Átkarolt és ott hagyva Lee Hit a legközelebbi mosdóba cipelt. Leültetett az egyik wc-re, letérdelt elém és a térdemre rakta a kezét.

-Hyun, lélegezz nyugodtan! Hallod? –felállt, elővett egy zsebkendőt, bevizezte és az arcomat kezdte nedvesíteni. Egy másikat a tarkómra tette. A könnyeim még mindig folytak, de levegőt már legalább kaptam. Lassan kezdtem lenyugodni.

-Miért? Nem akarom elhinni. Komolyan elgondolkodtam arról, hogy talán kedvel, vagy valami. –újra könnyezni kezdtem. Némán, hangtalanul.

-Nem tudom, hogy mondjam, és tudom hogy nem ez a legjobb alkalom, de Hanbin egyszer elszólta magát nekem. –lesütötte a szemét. Felpattantam és követeltem a választ tőle. –Egyszer, tényleg lefeküdtek. –leesett az állam.

-Ho..hogy mi?

-Mi csak ennyiről tudunk, pontosabban B.I. Nem tudom mi igaz abból, amit Lee Hi mondott.

Ökölbe szorított kezemmel a wc-ket elválasztó falba ütöttem, mire az előttem álló Soomin összerezzent.

-K*rva életbe! Miért nem mondtad el?

-Mert azt hittük így jobb lesz neked.

-Az Istenit Soomin! Ha ezt tudom, máshogy állok Bobbyhoz! Á! –ott hagytam őt, és kirohantam a wc-ből. Nem hiszem el. Akkora hülye vagyok. Voltam olyan ostoba, hogy hittem abban, hogy minden máshogy lesz. Mérges voltam, sértett és becsapott. Nem tudom képes leszek-e eltölteni velük a mai napot, vagy az elkövetkezendő napokat. A legszívesebben hazáig futnék, de ehelyett mennem kell próbálni, különben nem csak a kedvemet, de az állásomat is elveszítem. A futásom lassult míg nem sétáltam. Mély levegővételek közt esküdtem magamban, hogy soha többet nem veszem fel Bobby beszólásait és hogy soha többé nem bízok meg benne. Végeztem!

A folyosón megpillantottam a csukott ajtót, ami azt jelentette, hogy elkezdték a próbát. Nélkülem.  Egyik kezemet ráteszem a kilincsre, veszek pár mély levegőt, majd benyitok, de amint hangok ütik meg a fülem, lefagyok. Hanna nevetését hallom meg az ajtó mögül. Elvesztve a józan eszem, benyitok.

Bobby a terem közepén állt, két keze pedig Hanna oldalán pihentek. A lány karjaival szorosan ölelte magához a fiút, aki gyengéden mosolygott rá. Aztán minden olyan hirtelen történt. Hanna hirtelen összeérintette Bobby ajkaival a sajátját. Mintha mindent Hanna testével éreztem volna. Bobby érintését, éreztem az illatát és számon a csókját. Könnyek szöktek a szemembe. Nem akartam tovább nézni, nem akartam egy levegőt szívni velük, nem akartam létezni. Egy dolgot akartam, láthatatlannak lenni, egy senkinek lenni. Amint az első könnycseppem végig folyt az arcomon, hátrálni kezdtem, becsaptam az ajtót és elszaladtam. Nem érdekeltek a következmények, nem érdekelt semmi. Az agyam teljesen kikapcsolt, csak a könnyeim folytak. Futottam ahogy csak bírtam, nem törődve semmivel. Itt akartam hagyni mindent. Kiérve az épületből, egyből megérzem magamon a csípős hideget, de nem érdekel.

Lépteimet lassítom, amint a parkba érek. Egy távolabbi padra letelepedek, hátra dőlök és csak nézem az embereket, akik megbámulnak, amiért ilyen időben egy vékony pólóban, kisírt szemekkel ücsörgök a padon. Nem volt túl jó ötlet kabát nélkül kijönni, de nem gondolkodtam.

A nap elég meleget adott ahhoz, hogy ne legyenek jégcsapok a testemen, de ahhoz nem volt elég, hogy ne fázzak. Lehunytam a szememet és próbáltam nem gondolni semmire, de még mindig a fejemben csengett a csókjuk által adott hangok. Magam előtt láttam Bobbyt ahogy még közelebb húzza magához Hannát. Elakadt a lélegzetem a visszatartott sírástól. Mit sem törődve az emberekkel, hangosan ordítani kezdtem, minden bánatomat és fájdalmamat kiadva magamból. Előre hajoltam és a térdemre borulva dülöngéltem előre, hátra.

Aztán elaludtam.  

Dideregve ébredek meg kint, a sötétben. Ezek szerint végig aludtam a délutánt. Vajon hány óra lehet? Lassan emelem fel zakatoló fejem, hogy körbe nézhessek. Az égvilágon senki sincs itt. A bőröm libabőrös volt, amit próbáltam karjaim dörzsölésével eltüntetni. Megfagyok, de nem akarok haza menni. Hova mehetnék?

-Hyunji? –a hang irányába fordítom a fejem. –Mit csinálsz te itt egy száll pólóban? –könnyes szemekkel pattanok fel a padról és ölelem meg azt, akire a leginkább nem számítottam.

-Hyeongseop. –zár karjai közé, mire zokogni kezdek. 

5.rész

-Jó reggelt! –köszönünk egyszerre a lányokkal, amikor beléptünk a terembe.

-Sziasztok! Jajj, lányok! Képzeljétek, olyat hallottam… -éppen a táskáinkat pakoltuk le és vetettük le a tánchoz felesleges ruháinkat, mikor egyik tánctársunk, Namyoung rohamozott meg bennünket. A barna hajú lány teljesen be volt zsongva, mi pedig mivel ne értettük mi ennyire úgymond izgalmas, ezért nem is nagyon figyelve rá, pakolásztunk tovább. Namiról tudni kell, hogy vannak dolgok, amit túlságosan eltúloz, vagy éppen rosszul értelmezi a hallott információkat.

-Na ne kímélj. –bökte ki Eunah.

-Azt beszélik, hogy a srácoknak lesz egy kisebb „koncertjük”. Hát nem izgalmas? –ugrándozott.

-Igen, ezt én is hallottam, és állítólag igen szexi tánccal akarják megspékelni. –lépett oda az egyik táncos fiú. Hmm… Ez érdekesnek és izgalmasnak hangzik.

-És ez most igaz? Vagy most akkor mi van?

-Valami konkrétat nem hallottatok még? Mert ez így elég kevés. –szólalt meg Soomin és teljes mértékben igazat adtam neki, hiszen tényleg semmi tutiról nem beszéltek, csak egy lehetséges koncert ötletről.

-Hát állítólag most folyik a megbeszélés, legalábbis abból ítélve, hogy a stábtagok és szervezők, akkor mentek fel a főnökhöz, mikor én jöttem.

-Jó reggelt, srácok! Mindenki kezdjen el nyújtani, aztán kezdjünk is neki!

-Jó reggelt! –hajoltunk meg egyszerre a tánctanárunk előtt, majd ahogy kiadta a parancsot, a traccspartink abbamaradt és neki is láttunk a teendőinknek.

Miután lenyújtottunk, neki álltunk a táncok ismétlésének. Nem csináltunk különösebben új dolgokat, csak az eddigieket frissítettük fel és tökéletesítettük el. Mindegyikünk perfekt összhangban van a másikkal, mintha ezer éve együtt mozognánk. Tizennégyen alkotjuk az iKON háttértáncosait. Hét fiú és hét lány. Lassan öt éve táncolunk együtt hivatalosan, mint a srácok háttértáncosai, de már hét éve koptatjuk együtt a tánccipőinket. A hosszú évek alatt nem mondom, hogy mindig minden simán ment közöttünk, és vannak olyanok is, akikkel nem éppen jövünk ki teljesen, de így is minden tökéletes. 

A zene elhalkult, majd meg is állt. Egy emberként nézett a társaság a hifi felé, magyarázatot várva. A tanárunk mély hajlongásba kezdett, mire az ajtó felé kaptuk a fejünket és amint megpillantottuk a YG fejét, mi is követtük példáját.

Egy sorba álltunk Yang Hyunsuk előtt és kíváncsian vártuk, mi fog történni, majd az ajtóban először megjelent Donghyuk, majd utána a csapat többi tagja, végül Bobby. Fegyelmezettek voltak, de mégis ott csillogott a csíntalanság a szemükben. Örültek, majd’ kiugrottak a bőrükből, de mégis tartották magukat. Talán sejtettek valamit, csak nem voltak benne biztosak. Miután Bobby becsukta maga mögött az ajtót, elénk álltak, ők is egy sorba, majd egyszerre ültünk le a földre és néma csendben vártuk, hogy megtudjuk végre, mit terveztek nekünk. Amint lenyugodtunk, a főnök abban a pillanatban tette keresztbe a lábát a padon. Tekintete szigorú, de izgatott, kedves és bizakodó volt.

-Már nagyon régóta várom a pillanatot, hogy ti, fiatalok is bebizonyítsátok, hogy méltó helyetek van közöttünk. –kezdett bele. –Rengeteg megpróbáltatásnak tettelek ki benneteket iKON, de úgy gondolom, mindig a legjobbat nyújtottátok. És most meg vagyok győződve arról, hogy képesek lennétek egy önálló koncertet is megcsinálni. –amint kimondta az utolsó mondatát mindenki arcán hatalmas vigyor terült el. Szerintem, legalábbis magamból kiindulva, mindenki táncra pendült volna, de visszafogtuk magunkat és csak zsizsegni kezdtünk. Ahogy végig néztem a többieken, néhányuk a mellettük ülővel sutyorgott és volt, aki csak vigyorgott, mint a tejbe tök. Rápillantottam a mellettem lévő szőke lányra, aki éppen a vele átlósan ülő barátjával nézett szembe. Mosolyogtak mindketten és olyan kis édesek voltak, ahogy szavak nélkül értették a másikat és közölték az érzéseiket. Elmosolyodtam rajtuk. Aztán tovább haladtam a szememmel, egészen addig, amíg az engem néző Jiwon csillogó szemeivel nem találkoztam. Szinte lyukat égetett a testembe, de annak ellenére, melegség árasztott el. Mintha hasonlított volna a nézése Hanbinéhoz. Ő is így szokta nézni Soot. És ekkor elkaptam a fejem. Még a gondolattól is elvörösödtem. Belegondolni, hogy Bobby és én végre együtt vagyunk… Elég! A végén még meggyulladok. Figyelmemet inkább az előttünk ülő Yang Hyunsuknak szenteltem, akin szintén olyan örömet láttam, mint a többieken, ha nem nagyobbat.

-Még egy kis türelmet kérnék, aztán akár meg is ünnepelhetitek. –szólalt meg kedvesen, mire mindenki próbálta magát visszazökkenteni. –Tehát, a koncertről még pár szót. A koncert témája a Mix&Match lesz. A műsorban elhangzott dalokat fogjátok előadni, természetesen most már a táncosokkal és nem elfelejtendő a külön táncotok sem. Az énekekben újra fel kell osztani a részeket, a két kieső társatok miatt, de ebben segítenek nektek az énektanárok. Táncosok. Ti fel lesztek osztva egy-egy előadásban. Arra kérlek benneteket, hogy segítsétek az előadóinkat abban, hogy a legjobbat nyújtsák és a legjobbat hozzák ki a koncertből. B.I-ék mellett, természetesen a táncoktatóitok is részt vesznek a felkészülésetekben. Az időpont egyelőre nincs még kitűzve. Annyi biztos, hogy vagy még a MAMA előtt, vagy utána, szóval keményen készüljetek mindhárom feladatotokra. Elvárom, hogy éljetek a lehetőséggel, és ki is használjátok azt! 

Miután befejezte mondandóját, egy bátorító mosolyt villantott ránk és szépen komótosan elhagyta a termet a tanárokkal és a szervezőkkel, hogy lebeszéljék a továbbiakat. Amint becsukta az ajtót az utolsó ember, néma csend állt be. Egyikünk sem szólalt meg. Hosszú percekig csak bámultunk magunk elé, mikor Hanbin fogta magát, és felállt elénk.

-Fogalmam sincs, mit mondhatnék, de úgy érzem, beszélnem kell. Leaderként kötelességemnek érzem, hogy kihozzam belőletek a legjobbakat. Itt az idő, amire mindig is vártunk, végre megmutathatjuk magunkat a nagyvilágnak és esküszöm a világ minden kincsére, hogy mindent megteszek azért, hogy tökéletesek legyünk! –mikor végzett, egyszerre kezdtünk el tapsolni. Büszkék voltunk a leaderünkre és azt hiszem, mindenki nevében elmondhatom, hogy keményen fogunk dolgozni.

-Kim Hanbin. –kezdett bele Bobby. –Kim Hanbin! –mi is csatlakoztunk hozzá és hangosan, kiabálva kántálni kezdtük B.I nevét.

-Megcsináljuk! –erre mindegyikünk előre nyújtotta a kezét, végül B.I tette rá a kezét. –Get ready?

-SHOWTIME!!!!

Egy óra múlva már egy üres teremben üldögéltem és vártam, hogy kiderüljön, kivel fogok fellépni. Ha jól értelmeztem a dolgokat, akkor nem minden táncos fog együtt fellépni. Yang Hyunsuk és a tánctanárok beosztottak bennünket. Nem sok mindent tudok a többiekről, de annyit igen, hogy Eunah és még két lány fog alkotni egy csapatot, Soomin lesz egyszer egyedül és lesz, amikor velem és még két fiúval lesz. Ennyi tuti, de állítólag majdnem mindenben szerepelni fogunk. A tanárjaink minket javasoltak, mert mi vagyunk itt a leghosszabb ideje gyakornokok. Ezért is kaptuk mi meg a szólókat, csak még azt nem tudjuk, kinek a duettjében. Ugyanis B.I, Jinhwan és Bobby duettezni fog. Már nagyon kíváncsi vagyok kihez lettem beosztva. Az egyértelmű, hogy ki mit fog előadni, ha a téma a műsor volt, és azt is érzem, hogy B.I megnyerte magának Soot, de hogy én kit kapok, arról még fogalmam sincs.

Az izgatottságtól remegni kezdett a lábam, amitől nagyon hülyének kezdtem érezni magam, ezért felpattantam és körbe jártam a termet. Ideges voltam. És végre valahára meghallottam az ajtó nyitódását, mire azonnal megfordultam, de amint belépett azzal a bohóc képével, legszívesebben kifutottam volna a világból.

-Na ne! –adtam hangot érzéseimnek és a drámai hatásért a földre rogytam.

-Most megint mi bajod van? –tárta szét kezeit és nézett a plafon felé. –Add Uram, hogy egyszer örüljön, ha meglát!

-Miért pont te? –álltam fel és sétáltam elé. Közvetlen előtte megálltam, belekapaszkodtam a vállaiba és rogyasztott térdekkel folytattam. –Miért ver az Isten? Bobby! Miért?

-Én amúgy… -egyszer csak megéreztem oldalamon két kezét, mire azonnal ellöktem magamtól, de ő hirtelen újra magához rántott. –nagyon boldog vagyok, hogy még a szólómat is veled táncolhatom.

Azonnal abbahagytam a ficánkolást karjai között. –Tessék? –lepődtem meg. Bobby arcán hatalmas vigyor jelent meg, majd hevesen bólogatni kezdett.

-Bizony. Mindenki szólót ad elő egy lánnyal és te velem vagy. –fel sem fogtam mit művel miután befejezte a mondandóját. –Olyan jó illatod van. –orrát a nyakamba fúrta és éreztem, ahogy beszívja az illatomat.

-Jézusom Jiwon, mit művelsz? –erre hirtelen egy lágy puszit nyomott a bőrömre, amitől még a hideg is kirázott. Ha nem tartana két kezével, a földön vergődnék az általa kiváltott ingerektől.

Már éppen szólni akartam, mikor meghallottam az ajtót, amint kinyitják, ezért azonnal ellöktem magam a fiútól, de a lábaim nem tartottak stabilon, így fenékre estem. Bobby az ajtóról rám kapta a tekintetét, ám segítség helyett, vendégünkre terelte figyelmét. Ó, hogy rohadnál meg! Lassan összeszedtem magam és miután sikerült felállnom, a fiú elé nézek, hogy lássam, ki mentette meg Bobbyt a szidásomtól.

-Nahát Bobby, milyen erőszakos lettél mióta nem láttalak. –a hang alapján rögtön felismertem Hannat.

-Félre érted. –nevetett fel Bobby. –Csak nálunk megszokás, hogy bunyózunk, de sosem tud legyőzni. –hogy mi? Hát kihűlök rajta… Mi az, hogy ez szokás nálunk? A legszívesebben akkorát csaptam volna a fejére. De ehelyett, elsétáltam mellette és köszönésként megöleltük egymást Bobby duett partnerével. Nem mondom, hogy öribarik vagyunk, de szoktunk beszélgetni. Legalább ő megmentett attól, hogy kettesben maradjak Jiwonnal, bár a szólóját így sem úszom meg… 

-Na és milyen az első saját koncertetekre készülni? –kérdezte Hanna, miközben a monitor előtt ülő Bobby újra szervezte vagy mit csinálta a zenét. A két énekes beszélgetni kezdett, mi alatt én, mivel nagyon nem volt beleszólásom, én úgyis csak a táncban veszek részt, és mivel a többi táncos még nincs itt, addig én nem tudok jobbat, mint a nyújtást. Nekiláttam alaposan lenyújtani magam, amíg a többiek megérkeznek.

Imádtam ezt a zenét. Már a műsor előtt is szerettem, de meg kell hagyni, hogy Bobby hangja a Let’s Get It Started-ben nagyon ott van, és nem mellesleg Hanna hangja is fantasztikus volt. Persze a többi fiúról sem szabad megfeledkezni, de ahogy most kettejüket hallom, az valami eszméletlen. Az első refrén után én is csatlakozok. Nagyon örülök, hogy a srácokkal ilyen jó barátságot ápolunk, különben nem biztos, hogy minden mozdulatot tudnék. Szerettem ezt a koreót, se nem volt nehéz, se nem volt könnyű.  Valahol a kettő között. Míg Bobbyék a monitor előtt ülve énekeltek, addig én a tükörben nézve magam, ellenőriztem a lépéseimet. Teljesen átadtam magam a dallamnak, mintha láttam volna a hanghullámokat és a testem egyszerre mozdult velük. Őszintén szólva, nem tartom magam nagyképűnek vagy beképzeltnek, de amiben nagyon jó vagyok az a tánc. És én imádtam. A kedvenc részem Bobby rappje volt. Olyan tehetsége volt, hogy az valami hihetetlen és már nagyon vártam, de nem jött. A dallam szólt, de Jiwon hangját nem hallottam. 

-Bobby? –kérdezte Hanna. A tükörből azonnal a fiúra pillantottam, aki engem bámult. Egyenesen a szemembe nézett és nem zavarta, hogy a lány előtte teleget. Olyan volt, mintha a szememmel fogva tartottam volna. Ekkor gondoltam, hogy kipróbálok valamit. Mivel Hanna teljesen háttal volt nekem, nem láthatott. Bobby viszont annál inkább. Ha már ő szórakozhat velem, akkor én is. Fogtam magam és felhúztam a felsőmet, egészen a melltartóm aljáig, végig Bobbyval szemezve. Finoman beharaptam az alsó ajkamat és végig simítottam a hasamon. A fiú megfeszült, majd felpattant és egy lépést tett felém, majdnem felborítva az előtte ülő lányt. Azonnal lehúztam a textilt magamon és hirtelen Bobby irányába pendültem. Esküszöm, ahogy felém tartott, lehetett látni a füstöt, ahogy kiengedi a fülein keresztül.

-Ji…Jiwon. –leheltem erőtlenül. Megijedtem hirtelen felindultságán, ezért hátrálni kezdtem, de nem tudtam sokáig, mert a hátam neki nyomódott a tükörnek. Alig pár centire állt meg előttem, éreztem a leheletét a bőrömön.

-Elrontottad a lépést, ezzel elterelve a figyelmem! –ordította a képembe és minden egyes szó után egyre jobban hozzám préselte magát. Így éreztem meg, amit lehet nem kellett volna. Ágyékával hozzám simult. Arcom pipacsvörössé változott és legszívesebben a képébe röhögtem volna. Mindent értettem. A kis mozdulatom miatt felállt neki és hogy lenyugtassa magát, idejön elém és kiabálni kezd velem. Hát ez nagyon vicces. És sajnos kipukkadt belőlem a nevetés. Esküszöm, szerettem volna visszatartani magam, de nem bírtam.

-Bocsi. –felnevettem. –Legközelebb jobb leszek. –nevettem el magam újra. Bobby egy lépéssel hátrább lépett tőlem, és próbálta takargatni, hogy zavarban van. Ahogy a nevetést sem, azt sem bírtam megállni, hogy lába közére pillantsak.

A szürke melegítőnadrágja sem tudta takarni azt a dudort. Ahogy így elnézem, nem kis mérettel rendelkezik.

-Szerintem tartsunk ebédszünetet. Úgyis elmúlt már dél. –ajánlotta fel Hanna, majd miután mindketten csak bólintottunk, felállt és ott hagyott bennünket.

-Élvezed, hogy szórakozol? –nadrágjához nyúlt és igazgatni kezdte magát.

-És te élvezed, ha játszol velem? –néztem rá keményen.

-Én nem játszok veled. Mindent komolyan gondolok.

-Bahh! Na ne nevetess! –hangos nevetések közepette hagytam ott ezt a majmot és egyenesen az ebédlő felé vettem az utamat.

Nagyon reméltem, hogy Soomin ott lesz, mert ezt el kell mesélnem neki.