5.rész

-Jó reggelt! –köszönünk egyszerre a lányokkal, amikor beléptünk a terembe.

-Sziasztok! Jajj, lányok! Képzeljétek, olyat hallottam… -éppen a táskáinkat pakoltuk le és vetettük le a tánchoz felesleges ruháinkat, mikor egyik tánctársunk, Namyoung rohamozott meg bennünket. A barna hajú lány teljesen be volt zsongva, mi pedig mivel ne értettük mi ennyire úgymond izgalmas, ezért nem is nagyon figyelve rá, pakolásztunk tovább. Namiról tudni kell, hogy vannak dolgok, amit túlságosan eltúloz, vagy éppen rosszul értelmezi a hallott információkat.

-Na ne kímélj. –bökte ki Eunah.

-Azt beszélik, hogy a srácoknak lesz egy kisebb „koncertjük”. Hát nem izgalmas? –ugrándozott.

-Igen, ezt én is hallottam, és állítólag igen szexi tánccal akarják megspékelni. –lépett oda az egyik táncos fiú. Hmm… Ez érdekesnek és izgalmasnak hangzik.

-És ez most igaz? Vagy most akkor mi van?

-Valami konkrétat nem hallottatok még? Mert ez így elég kevés. –szólalt meg Soomin és teljes mértékben igazat adtam neki, hiszen tényleg semmi tutiról nem beszéltek, csak egy lehetséges koncert ötletről.

-Hát állítólag most folyik a megbeszélés, legalábbis abból ítélve, hogy a stábtagok és szervezők, akkor mentek fel a főnökhöz, mikor én jöttem.

-Jó reggelt, srácok! Mindenki kezdjen el nyújtani, aztán kezdjünk is neki!

-Jó reggelt! –hajoltunk meg egyszerre a tánctanárunk előtt, majd ahogy kiadta a parancsot, a traccspartink abbamaradt és neki is láttunk a teendőinknek.

Miután lenyújtottunk, neki álltunk a táncok ismétlésének. Nem csináltunk különösebben új dolgokat, csak az eddigieket frissítettük fel és tökéletesítettük el. Mindegyikünk perfekt összhangban van a másikkal, mintha ezer éve együtt mozognánk. Tizennégyen alkotjuk az iKON háttértáncosait. Hét fiú és hét lány. Lassan öt éve táncolunk együtt hivatalosan, mint a srácok háttértáncosai, de már hét éve koptatjuk együtt a tánccipőinket. A hosszú évek alatt nem mondom, hogy mindig minden simán ment közöttünk, és vannak olyanok is, akikkel nem éppen jövünk ki teljesen, de így is minden tökéletes. 

A zene elhalkult, majd meg is állt. Egy emberként nézett a társaság a hifi felé, magyarázatot várva. A tanárunk mély hajlongásba kezdett, mire az ajtó felé kaptuk a fejünket és amint megpillantottuk a YG fejét, mi is követtük példáját.

Egy sorba álltunk Yang Hyunsuk előtt és kíváncsian vártuk, mi fog történni, majd az ajtóban először megjelent Donghyuk, majd utána a csapat többi tagja, végül Bobby. Fegyelmezettek voltak, de mégis ott csillogott a csíntalanság a szemükben. Örültek, majd’ kiugrottak a bőrükből, de mégis tartották magukat. Talán sejtettek valamit, csak nem voltak benne biztosak. Miután Bobby becsukta maga mögött az ajtót, elénk álltak, ők is egy sorba, majd egyszerre ültünk le a földre és néma csendben vártuk, hogy megtudjuk végre, mit terveztek nekünk. Amint lenyugodtunk, a főnök abban a pillanatban tette keresztbe a lábát a padon. Tekintete szigorú, de izgatott, kedves és bizakodó volt.

-Már nagyon régóta várom a pillanatot, hogy ti, fiatalok is bebizonyítsátok, hogy méltó helyetek van közöttünk. –kezdett bele. –Rengeteg megpróbáltatásnak tettelek ki benneteket iKON, de úgy gondolom, mindig a legjobbat nyújtottátok. És most meg vagyok győződve arról, hogy képesek lennétek egy önálló koncertet is megcsinálni. –amint kimondta az utolsó mondatát mindenki arcán hatalmas vigyor terült el. Szerintem, legalábbis magamból kiindulva, mindenki táncra pendült volna, de visszafogtuk magunkat és csak zsizsegni kezdtünk. Ahogy végig néztem a többieken, néhányuk a mellettük ülővel sutyorgott és volt, aki csak vigyorgott, mint a tejbe tök. Rápillantottam a mellettem lévő szőke lányra, aki éppen a vele átlósan ülő barátjával nézett szembe. Mosolyogtak mindketten és olyan kis édesek voltak, ahogy szavak nélkül értették a másikat és közölték az érzéseiket. Elmosolyodtam rajtuk. Aztán tovább haladtam a szememmel, egészen addig, amíg az engem néző Jiwon csillogó szemeivel nem találkoztam. Szinte lyukat égetett a testembe, de annak ellenére, melegség árasztott el. Mintha hasonlított volna a nézése Hanbinéhoz. Ő is így szokta nézni Soot. És ekkor elkaptam a fejem. Még a gondolattól is elvörösödtem. Belegondolni, hogy Bobby és én végre együtt vagyunk… Elég! A végén még meggyulladok. Figyelmemet inkább az előttünk ülő Yang Hyunsuknak szenteltem, akin szintén olyan örömet láttam, mint a többieken, ha nem nagyobbat.

-Még egy kis türelmet kérnék, aztán akár meg is ünnepelhetitek. –szólalt meg kedvesen, mire mindenki próbálta magát visszazökkenteni. –Tehát, a koncertről még pár szót. A koncert témája a Mix&Match lesz. A műsorban elhangzott dalokat fogjátok előadni, természetesen most már a táncosokkal és nem elfelejtendő a külön táncotok sem. Az énekekben újra fel kell osztani a részeket, a két kieső társatok miatt, de ebben segítenek nektek az énektanárok. Táncosok. Ti fel lesztek osztva egy-egy előadásban. Arra kérlek benneteket, hogy segítsétek az előadóinkat abban, hogy a legjobbat nyújtsák és a legjobbat hozzák ki a koncertből. B.I-ék mellett, természetesen a táncoktatóitok is részt vesznek a felkészülésetekben. Az időpont egyelőre nincs még kitűzve. Annyi biztos, hogy vagy még a MAMA előtt, vagy utána, szóval keményen készüljetek mindhárom feladatotokra. Elvárom, hogy éljetek a lehetőséggel, és ki is használjátok azt! 

Miután befejezte mondandóját, egy bátorító mosolyt villantott ránk és szépen komótosan elhagyta a termet a tanárokkal és a szervezőkkel, hogy lebeszéljék a továbbiakat. Amint becsukta az ajtót az utolsó ember, néma csend állt be. Egyikünk sem szólalt meg. Hosszú percekig csak bámultunk magunk elé, mikor Hanbin fogta magát, és felállt elénk.

-Fogalmam sincs, mit mondhatnék, de úgy érzem, beszélnem kell. Leaderként kötelességemnek érzem, hogy kihozzam belőletek a legjobbakat. Itt az idő, amire mindig is vártunk, végre megmutathatjuk magunkat a nagyvilágnak és esküszöm a világ minden kincsére, hogy mindent megteszek azért, hogy tökéletesek legyünk! –mikor végzett, egyszerre kezdtünk el tapsolni. Büszkék voltunk a leaderünkre és azt hiszem, mindenki nevében elmondhatom, hogy keményen fogunk dolgozni.

-Kim Hanbin. –kezdett bele Bobby. –Kim Hanbin! –mi is csatlakoztunk hozzá és hangosan, kiabálva kántálni kezdtük B.I nevét.

-Megcsináljuk! –erre mindegyikünk előre nyújtotta a kezét, végül B.I tette rá a kezét. –Get ready?

-SHOWTIME!!!!

Egy óra múlva már egy üres teremben üldögéltem és vártam, hogy kiderüljön, kivel fogok fellépni. Ha jól értelmeztem a dolgokat, akkor nem minden táncos fog együtt fellépni. Yang Hyunsuk és a tánctanárok beosztottak bennünket. Nem sok mindent tudok a többiekről, de annyit igen, hogy Eunah és még két lány fog alkotni egy csapatot, Soomin lesz egyszer egyedül és lesz, amikor velem és még két fiúval lesz. Ennyi tuti, de állítólag majdnem mindenben szerepelni fogunk. A tanárjaink minket javasoltak, mert mi vagyunk itt a leghosszabb ideje gyakornokok. Ezért is kaptuk mi meg a szólókat, csak még azt nem tudjuk, kinek a duettjében. Ugyanis B.I, Jinhwan és Bobby duettezni fog. Már nagyon kíváncsi vagyok kihez lettem beosztva. Az egyértelmű, hogy ki mit fog előadni, ha a téma a műsor volt, és azt is érzem, hogy B.I megnyerte magának Soot, de hogy én kit kapok, arról még fogalmam sincs.

Az izgatottságtól remegni kezdett a lábam, amitől nagyon hülyének kezdtem érezni magam, ezért felpattantam és körbe jártam a termet. Ideges voltam. És végre valahára meghallottam az ajtó nyitódását, mire azonnal megfordultam, de amint belépett azzal a bohóc képével, legszívesebben kifutottam volna a világból.

-Na ne! –adtam hangot érzéseimnek és a drámai hatásért a földre rogytam.

-Most megint mi bajod van? –tárta szét kezeit és nézett a plafon felé. –Add Uram, hogy egyszer örüljön, ha meglát!

-Miért pont te? –álltam fel és sétáltam elé. Közvetlen előtte megálltam, belekapaszkodtam a vállaiba és rogyasztott térdekkel folytattam. –Miért ver az Isten? Bobby! Miért?

-Én amúgy… -egyszer csak megéreztem oldalamon két kezét, mire azonnal ellöktem magamtól, de ő hirtelen újra magához rántott. –nagyon boldog vagyok, hogy még a szólómat is veled táncolhatom.

Azonnal abbahagytam a ficánkolást karjai között. –Tessék? –lepődtem meg. Bobby arcán hatalmas vigyor jelent meg, majd hevesen bólogatni kezdett.

-Bizony. Mindenki szólót ad elő egy lánnyal és te velem vagy. –fel sem fogtam mit művel miután befejezte a mondandóját. –Olyan jó illatod van. –orrát a nyakamba fúrta és éreztem, ahogy beszívja az illatomat.

-Jézusom Jiwon, mit művelsz? –erre hirtelen egy lágy puszit nyomott a bőrömre, amitől még a hideg is kirázott. Ha nem tartana két kezével, a földön vergődnék az általa kiváltott ingerektől.

Már éppen szólni akartam, mikor meghallottam az ajtót, amint kinyitják, ezért azonnal ellöktem magam a fiútól, de a lábaim nem tartottak stabilon, így fenékre estem. Bobby az ajtóról rám kapta a tekintetét, ám segítség helyett, vendégünkre terelte figyelmét. Ó, hogy rohadnál meg! Lassan összeszedtem magam és miután sikerült felállnom, a fiú elé nézek, hogy lássam, ki mentette meg Bobbyt a szidásomtól.

-Nahát Bobby, milyen erőszakos lettél mióta nem láttalak. –a hang alapján rögtön felismertem Hannat.

-Félre érted. –nevetett fel Bobby. –Csak nálunk megszokás, hogy bunyózunk, de sosem tud legyőzni. –hogy mi? Hát kihűlök rajta… Mi az, hogy ez szokás nálunk? A legszívesebben akkorát csaptam volna a fejére. De ehelyett, elsétáltam mellette és köszönésként megöleltük egymást Bobby duett partnerével. Nem mondom, hogy öribarik vagyunk, de szoktunk beszélgetni. Legalább ő megmentett attól, hogy kettesben maradjak Jiwonnal, bár a szólóját így sem úszom meg… 

-Na és milyen az első saját koncertetekre készülni? –kérdezte Hanna, miközben a monitor előtt ülő Bobby újra szervezte vagy mit csinálta a zenét. A két énekes beszélgetni kezdett, mi alatt én, mivel nagyon nem volt beleszólásom, én úgyis csak a táncban veszek részt, és mivel a többi táncos még nincs itt, addig én nem tudok jobbat, mint a nyújtást. Nekiláttam alaposan lenyújtani magam, amíg a többiek megérkeznek.

Imádtam ezt a zenét. Már a műsor előtt is szerettem, de meg kell hagyni, hogy Bobby hangja a Let’s Get It Started-ben nagyon ott van, és nem mellesleg Hanna hangja is fantasztikus volt. Persze a többi fiúról sem szabad megfeledkezni, de ahogy most kettejüket hallom, az valami eszméletlen. Az első refrén után én is csatlakozok. Nagyon örülök, hogy a srácokkal ilyen jó barátságot ápolunk, különben nem biztos, hogy minden mozdulatot tudnék. Szerettem ezt a koreót, se nem volt nehéz, se nem volt könnyű.  Valahol a kettő között. Míg Bobbyék a monitor előtt ülve énekeltek, addig én a tükörben nézve magam, ellenőriztem a lépéseimet. Teljesen átadtam magam a dallamnak, mintha láttam volna a hanghullámokat és a testem egyszerre mozdult velük. Őszintén szólva, nem tartom magam nagyképűnek vagy beképzeltnek, de amiben nagyon jó vagyok az a tánc. És én imádtam. A kedvenc részem Bobby rappje volt. Olyan tehetsége volt, hogy az valami hihetetlen és már nagyon vártam, de nem jött. A dallam szólt, de Jiwon hangját nem hallottam. 

-Bobby? –kérdezte Hanna. A tükörből azonnal a fiúra pillantottam, aki engem bámult. Egyenesen a szemembe nézett és nem zavarta, hogy a lány előtte teleget. Olyan volt, mintha a szememmel fogva tartottam volna. Ekkor gondoltam, hogy kipróbálok valamit. Mivel Hanna teljesen háttal volt nekem, nem láthatott. Bobby viszont annál inkább. Ha már ő szórakozhat velem, akkor én is. Fogtam magam és felhúztam a felsőmet, egészen a melltartóm aljáig, végig Bobbyval szemezve. Finoman beharaptam az alsó ajkamat és végig simítottam a hasamon. A fiú megfeszült, majd felpattant és egy lépést tett felém, majdnem felborítva az előtte ülő lányt. Azonnal lehúztam a textilt magamon és hirtelen Bobby irányába pendültem. Esküszöm, ahogy felém tartott, lehetett látni a füstöt, ahogy kiengedi a fülein keresztül.

-Ji…Jiwon. –leheltem erőtlenül. Megijedtem hirtelen felindultságán, ezért hátrálni kezdtem, de nem tudtam sokáig, mert a hátam neki nyomódott a tükörnek. Alig pár centire állt meg előttem, éreztem a leheletét a bőrömön.

-Elrontottad a lépést, ezzel elterelve a figyelmem! –ordította a képembe és minden egyes szó után egyre jobban hozzám préselte magát. Így éreztem meg, amit lehet nem kellett volna. Ágyékával hozzám simult. Arcom pipacsvörössé változott és legszívesebben a képébe röhögtem volna. Mindent értettem. A kis mozdulatom miatt felállt neki és hogy lenyugtassa magát, idejön elém és kiabálni kezd velem. Hát ez nagyon vicces. És sajnos kipukkadt belőlem a nevetés. Esküszöm, szerettem volna visszatartani magam, de nem bírtam.

-Bocsi. –felnevettem. –Legközelebb jobb leszek. –nevettem el magam újra. Bobby egy lépéssel hátrább lépett tőlem, és próbálta takargatni, hogy zavarban van. Ahogy a nevetést sem, azt sem bírtam megállni, hogy lába közére pillantsak.

A szürke melegítőnadrágja sem tudta takarni azt a dudort. Ahogy így elnézem, nem kis mérettel rendelkezik.

-Szerintem tartsunk ebédszünetet. Úgyis elmúlt már dél. –ajánlotta fel Hanna, majd miután mindketten csak bólintottunk, felállt és ott hagyott bennünket.

-Élvezed, hogy szórakozol? –nadrágjához nyúlt és igazgatni kezdte magát.

-És te élvezed, ha játszol velem? –néztem rá keményen.

-Én nem játszok veled. Mindent komolyan gondolok.

-Bahh! Na ne nevetess! –hangos nevetések közepette hagytam ott ezt a majmot és egyenesen az ebédlő felé vettem az utamat.

Nagyon reméltem, hogy Soomin ott lesz, mert ezt el kell mesélnem neki.