4.rész +12

-Ahh, igeen, méégh! –nyögöm halkan, nehogy felébresszük a többieket. Hatalmas és kemény péniszét egyenletes tempóba, egyre mélyebbre nyomja bennem, miközben én hátát karmolászom és próbálok olyan csendben élvezni, amennyire csak tudok. Néha, mikor egy nagyobbat lök, a szájával tapasztja be enyémet. Egyikünk sem szeretné, hogy a többiek megtudják, hogy éppen mit csinálunk. Közel hajol fülemhez és mély, rekedtes hangon nyögdécsel. Mikor megérzem, hogy kezdetét veszi az orgazmus, megkapaszkodok vállába és amennyire csak tudom, magamhoz húzom, hogy még mélyebbre tudjon bennem jutni. Többször is érinti azt a bizonyos pontot, és hogy még több ingert kapjak, erősen markolászni kezdi a melleimet.

-Mmm… -adom tudtára, hogy nem kell sok, mikor ujjaival morzsolgatni kezdi bimbóimat.

Ekkor kipattannak szemeim és hatalmas lendülettel lököm le magam mellől az alvó Bobby-t. Óriási és hangos puffanással ér földet majd próbál észhez térni és rájönni, hogy került az ágyról, oda. Addig én lefagyva és sokkos állapotban ülök az ágyon, magamhoz szorítva a takarót és eltakarva ezzel ágaskodó bimbóimat. 

-Mi a szar? –kérdezi, miközben négykézláb visszamászik az ágyba. Szerencsétlen, ki se tudja nyitni a szemét. –Miért löktél le? –újabb kérdés, de ezt alig hallom, mert őfelsége lehúzva rólam a takarót a fejére húzza.

-Mert a mellemet nyomkodtad, te idióta! –dühöngök halkan, nehogy a többiek felébredjenek és kiderüljön, hogy mi egy ágyba aludtunk. Aztán miután rájövök, hogy tényleg kimondtam, elpirulok és reménykedek, hogy ne vegye le a takarót a fejéről.

-Ahh. –sóhajt. –Akkor tényleg csak álmodtam. –csalódott hangjától még inkább elvörösödök. Szerette volna, ha igazából is megtörténik? Na várjunk csak! Ez azt jelenti, hogy mind a ketten ugyanazt álmodtuk? Mielőtt még tovább gondolhatnám az egészet, felpattanok és beugrok a kölcsönágyamba.

-Most miért mentél el? Nem csináltam semmi rosszat. –búgta félig a takaró alól.

-Nem érdekel, hogy jó volt, vagy sem! Nekem aludnom kell. –azzal befordultam a falnak és magam köré tekertem a plédet. B.I ágya jéghideg volt Bobbyéhoz képest, és most még ő sem melegített, ami nagy csalódottsággal töltött el, de a tudat, hogy most biztonságba vagyok, egy kicsit felderített.

Az incidens reggelén fáradtabbnak éreztem magam, mint amikor lefeküdtem. Bobby közelsége és a kölcsönágy nem hozta meg a kívánt pihenést. Mivel ma péntek van reméltem, hogy 9ig aludhatok, hiszen ilyenkor csak 10re mentünk dolgozni, de e helyett már 6kor fent voltam. Akármennyire is szerettem volna visszaaludni, nem tudtam csak forgolódtam. Halkan a még mindig alvó fiú felé fordultam és figyeltem arcát. Békés volt, nyugodt és még most is mosolygós. Mosolyognom kellett tőle. Olyan édesen szuszogott és ahogy a homlokára esett a frufruja, az olyan rossz fiús de mégis ártatlanná tette arcát. Meg akartam csókolni. Végig puszilni mindenegyes négyzetcentimétert a testén. Hevesen ráztam meg magam. Gyorsan kezdtem szedni az oxigént, az agyam kattogott, de tudtam hogy nem kellene. Tegnap óta Bobby vagy megváltozott, vagy csak szórakozik velem. Az én magabiztosságom is kezd szertefoszlani és ez idegesít. Egyrészt, ez jó, hiszen ha Jiwon megváltozott és komolyan gondolja, akkor annak csak örülök. Másrészt viszont, ha szórakozik velem, összetörök. Nem szabad arra gondolnom, mi lenne ha… Nincs semmi féle ha. Bobby és én csak barátok vagyunk semmi más. De hogy tényleg ne agyaljak ezen, csendesen kiszálltam az ágyból és kisétáltam a szobából. A nappaliban állva látom, hogy a srácok még hajnalba visszamehettek a szobájukba. Levágódtam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Az égvilágon nem ment benne semmi értelmes. Minden csatornán vagy teleshop vagy valami jós izé ment. Az egyetlen csatorna, ami felkeltette az érdeklődésemet, az egy zenei adó volt. Ott hagyva a tévét, a konyhába mentem, hogy egy bögre kakaót csináljak magamnak reggeli gyanánt. A bögrében lévő kanalat kevergetve sétáltam vissza, de most már ki a teraszra. Még bentről felkapva egy vastag pokrócot léptem ki a reggeli hidegbe és ültem le az egyik székbe. A hideg ellenére kellemes volt idekint ülni, megnyugtatóan hatott felhevült testemre. Csak néztem az ébredező várost, ahogy az emberek beülnek autóikba és útra kelnek, vagy amint a diákok az iskolába sietnek. Kivételesen én is inkább az iskolába sietnék, minthogy itt legyek, a közelébe és csak rajta járjon az eszem. Igen, akár mennyire is szeretném, nem tudok másra gondolni, csak az álmomra és arra, hogy bárcsak valós lenne. Nem értem, egyszerűen nem értem, miért változott meg ilyen hirtelen. Az a baj, ha már abból indulok ki, hogy Bobby, tudom hogy nincs megfelelő magyarázat. Se a viselkedésére, se a gondolataira. Semmire. Bobby az Bobby és nincs értelme semminek, ami vele kapcsolatos.

 -Hát te? –szólalt meg a semmiből Eunah és szinte egy kisebb sokkot okozva ezzel. Szívemhez kapva próbáltam lecsillapodni. Magához véve ő is egy pokrócot, kiült mellém a teraszra.

-Nem tudtam aludni. –mondtam miközben a ház előtt álló fa lombkoronáját figyeltem, már ami megmaradt belőle.

-Mi ez a kupaktanács? –libbent ki egy hatalmas rózsaszín pamutkupac, valahol a legmélyén Sooval. Kidugva fejét, elborzadt a hirtelen jött fagyos érzéstől és szélsebesen vágódott le Eunah melletti székbe. –Nem tudtatok volna melegebb helyet találni egy kis traccspartihoz? –húzta be lábát a takarója alá.

-Te miért nem alszol? –kérdeztem.

-Éreztem, hogy ki kell jönnöm. –sóhajtott drámaian. –Meg Hanbin megint totál k.o és amikor ilyen fáradt, horkol. Na most ezzel nem is lenne baj, mert nem szokott zavarni, de most rohadt hangos volt. –mondta komolyan, majd kipukkadt belőle a nevetés és mi is vele együtt nevettünk. –Szóval miért vagytok kint? –kérdezte már nyugodt hangon.

-Hyunji nem tudott aludni.

-Olyan nincs, hogy te ne tudnál aludni. Te vagy a sokat alvók királynője. –nevettek mind a ketten, de én nem tartottam olyan viccesnek. –Most mi van?

-Az, hogy egész éjjel nem tudtam aludni miattatok.

-Miattunk? –vágott értetlen fejet.

-B.I, te és Bobby. Miért pont az éjjel kellett kitalálnotok, hogy hancúrozni akartok? Szólhattatok volna.

-Már máskor is előfordult, hogy váratlanul máshol kellett aludnod. És a másik, hogy eddig nem volt bajodra, ha Jiwonnal kellett eltöltened egy estét.

-Ez így is van, de tegnap este lekapott. –bukott ki belőlem. Mikor kinyögtem, a többiek tátott szájjal néztek hol rám, hol egymásra.

-Tessék? –szólalt meg előbb Eunah. –Azt hiszem rosszul hallottam.

-Nem. Tegnap mikor kivittem a szemetet utánam jött a kabátommal és amikor rám terítette magához ölelt és amikor vissza akartam jönni előttem termett és megcsókolt. –mondtam ki végre, ami egész eddig belül nyomott. Döbbenten hallgatta mindkét lány a történetet.

-Visszacsókoltál?

-Hülye vagy? Viszont alig tudtam magam féken tartani. –mondtam Eunahnak. Félve Soora néztem, de ő csak maga elé bámult, mint aki halálhírt hallana éppen. –Soo?

-És este volt valami? –sürgetett Eunah.

-Azt leszámítva, hogy fürdés után a fején találtam a bugyimat és egy ágyba kellett vele aludnom, na meg hogy álmában velem volt. Ne nézz így Eunah, igen. Úgy voltunk együtt és arra keltem, hogy a mellemet fogdossa. –Eunah próbálta álcázni magát, de nem tudta és nevetni kezdett, de Soomin még mindig ugyanolyan fapofával ült. –Kezdesz nagyon megijeszteni. 

Eunah is abbahagyta a nevetést és komoly arccal fordult a mellette ülő szőkeséghez. Soo olyan volt, mintha a múltba ment volna vissza és éppen felidéz magában egy pillanatot. A fekete hajú lány óvatosan megbökte a lányt, aki apró fejrázással visszatért közénk.

-Mikor egyedül vagyok –kezdett bele végre –gyakran kérdezett rólad és hogy szereted-e még Hyeongseopot, meg hogy valaha szeretted-e komolyan a bátyámat. Nem tudtam mi lenne helyes válasz, de elmondtam neki az igazat. Mondtam neki, hogy sosem voltál igazán odaérte. Aztán elkezdett vigyorogni, de hamar le is törölte a képéről mikor megkérdeztem tőle, hogy mi olyan vicces. Aztán meg az után érdeklődött, hogy van-e valaki a képbe nálad, de mondtam, hogy nem tudok róla. Már akkor gondolnom kellett volna erre, mikor az a vigyor elterült az arcán.

-Szerintetek mit akar?

-Fogalmam sincs, de nem hinném, hogy engem akarna. –mindketten rám néztek, hogy fejtsem ki bővebben. –Figyeljetek, ha szeretne, akkor mikor a bátyáddal szakítottam megjelent volna azzal, hogy ő is szeret engem, de még csak a közelembe se jött. Nem akarta rendbe hozni a barátságunkat sem. Olyan volt, mint aki észre se venné, hogy már nem vagyunk jóban. –a lányok egyetértően bólogattak. –Nem tudom mire véljem ezt tőle. Meg, azt még nem is mondtam, hogy amikor elmentünk kajáért, rákérdezett, hogy hiányzik-e Hyeongseop. Nem tudtam hova tegyem a kérdést. Még akkor sem beszéltünk a bátyádról és rólam, amikor együtt voltunk, nemhogy akkor, amikor szakítottunk. Ááá, nem értem. –túrtam bele hajamba.  

-Az a baj, hogy még segíteni sem tudunk, mert én nem értem. Nem tudom, te hogy vagy vele? –Eunah szintén nemleges választ intett. –De még Hanbintól sem tudnék meg semmit, hogy mégis mire megy ki ez az egész, mert ha tud is valamit, még nekem se árulná el.

-Higgyétek el, már az is sok segítség, hogy elmondhattam nektek. Megőrülnék, ha magamban kellene tartanom.

-Bármikor, bármi van, tudod hogy ránk számíthatsz!

-Ezért vannak a jó barátok! –fejezte be végül Soo. Hálásan pillantottam rájuk. Nem köszönhetem meg elégszer, hogy itt vannak nekem. Mindig ott vagyunk a másiknak és ez a legfontosabb, hogy támaszkodhatunk a másikra.

Csendben néztük az előttünk elterülő várost. Már sokkal több embert lehetett látni az utcákon. A szemem sarkából láttam, amint Eunah a telefonját nézi, majd feláll és bejelenti, hogy elmegy lezuhanyozni még a próba előtt. A lány helyét egy magas fiú veszi át, aki odalép a szőkeség mögé és előre dőlve megcsókolja. Milyen édesek együtt. Mázlista. Hanbin tökéletes társ Soominnek. Közel hajol a füléhez és valamit suttog neki, mire a lány elpirul és mosolyogni kezd. Ekkor észreveszi, hogy én is mosolygok rajtuk.

-Hanbin, nem szeretném, hogy megfázz, bemennél?

-De hát nem is…

-Légyszí. –erre a fiú értetlen fejjel, de bemegy és becsukja maga mögött az ajtót. –Ne haragudj.

-Miért haragudnék?

-Hát, ha a helyedbe lennék, az elmúlt éjszaka után nem szívesen nézném ezt. Bunkó voltam, sajnálom. –mondta bűntudattal teli hangon. Bevallom, kicsit sajgott a szívem, hogy én is így érezhessek, de nem tudtam haragudni.

-Hogyan is haragudhatnék emiatt a legjobb barátnőmre? –mosolyogtam rá őszintén.

Az ölelése és vagy száz bocsánatkérés után egyedül marattam a teraszon. Lehunytam a szemem és csak hallgattam, ahogy az üveg mögül hangok szűrödnek át, jelezve, hogy a srácok ébredeznek. Ezek szerint hét óra múlt. Még van egy negyedórám, aztán készülődnöm kell, hogy egy újabb napot tudjak magam mögött. Nem aludtam eleget ahhoz, hogy Bobby hülyeségeit kibírjam ma. És ahhoz sem volt elég energiám, hogy a szemébe nézhessek. Akarva, akaratlanul, ma muszáj lesz elkerülnöm. A saját és az ő érdekében is. Érzem, hogy ma képes lennék megfojtani egy kanál vízben is, ha rosszat szól.

-Noona, ideje készülődnöd.

-Megyek, köszönöm. –mosolyogtam a mindig figyelmes Chanwoora. Miért nem tud Jiwon is ilyen lenni? Vagy egy sokkal jobb kérdés. Miért csinálja ezt? Idióta! 

Megreggelizve és időben elkészülve, hála a maknaenak, a többiekkel együtt indulok le a kocsihoz, ami már ott vár minket, hogy elvigyen a kiadóhoz. Zenével a fülembe figyelem a mellettünk elhaladó embereket és épületeket. Alig vártam, hogy megérkezzünk és a mai napot a fiúk nélkül töltsem. A péntek általában az a nap, amikor a srácok a stúdióban vannak, utána pedig külön próbálnak. Úgyhogy kijelenthetem, hogy a péntek a kedvencem. 

A YG előtt, még a kocsiban elbúcsúzunk a fiúktól, hiszen nem lenne jó, ha a fanok meglátnák, ahogy Soo és B.I csókkal válnak el, emellett az sem lenne a legjobb, ha a kiadóban figyelne fel erre valaki. Végül előbb a fiúk távoznak, aztán Eunah és Soo. Utoljára elhagyva a kocsit, becsukom az ajtaját és a fölém tornyosuló épületet bámulva egy mély sóhajt eresztek el. Két unniem átkarolva mosolyog rám és indulunk meg, belevetve magunkat a mai kemény edzésbe.

Jó lesz levezetni a feszültséget és elterelni a figyelmemet.