3.rész

-Azt hittem elraboltak titeket és a kaját is veletek vitték. –lépett elénk Donghyuk amikor beléptünk a táncterembe.

-Mi is téged drága barátom. –adta át a fiúnak a zacskókat.

-Hol maradtatok már? –jön ki Soo a stúdióból. –Hanbin már vagy századszor akart neki kezdeni egy új dalnak. –vonszolja maga után barátját. Nem is vártam mást. 

Szépen megterítettünk és letáboroztunk a földön. Bobby a hangulat kedvéért halkan elindította a lejátszót. Mindenki csendben fogyasztotta az ebédjét. Végig nézve a kis családon, boldog voltam, hogy közéjük tartozhatok. Nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy reggel mikor felkelek ne Jinhwan reggelijét egyem, ne lássam, a szerelmesek minden mozdulatát, amik arról árulkodnak, hogy mennyire tisztelik a másikat, vagy hogy ne lássam, ahogy a fiúk egymást ugratják. Vagy, hogy ez a majomképű ne idegesítsen a nap 24 órájában. Nagyon üresnek érezném magam nélkülük. Unalmasnak és magányosnak.

Este kilenckor összerogytunk és fáradtan terültünk szét a linóleumon. Nem volt erőm egy millimétert sem mozdulni, nemhogy haza sétálni. Túl elhamarkodott döntés volt, amikor lemondtuk az esti fuvart. B.I teljesen kifárasztott minket, addig próbáltunk, amíg az nem lett tökéletes és amíg egyszerre nem mozogtunk. Visszagondolva, tényleg kiváló munkát végzett a leader és nagyon meg volt velünk elégedve, viszont most úgy érzem, hogy a fuvar lemondásával büntetni akart minket.

 A földön feküdve, oldalra fordítva a fejem, láttam ahogy a kis maknae összepakolja a cuccainkat, összeszedi a szemetet. Erőt vettem magamon, felálltam és a segítségére siettem. Hálás szemekkel pillantott rám.

-Köszönöm noona, de pihenj csak. –mosolygott rám, de nem hallgattam rá. Megráztam a fejem, kezembe vettem a megpakolt szemetes zacskókat és elindultam a kinti szemeteshez. Kivágtam az ajtót, egy kicsit talán erősebben a kelleténél, mert éreztem a többiek tekintetét a hátamon. Nem értettem egyet azzal, hogy a kisebbet ugráltassuk, stb. Miért? Ugyan olyan ember, ugyanolyan tehetséges, mint a többi. Hihetetlen, hogy szó nélkül tűri. Ha a helyében lennék, úgy a sarkamra állnék, hogy azt mindenki megemlegetné.

-Kaaabáááát!!!! –kiabált utánam Soo, de nem törődve vele tovább folytattam az utam.  Gyorsan lefutok vele, aztán végre randizhatok a pihe-puha ágyammal. 

Leérve a hátsó részhez, kinyitottam az ügynökség ajtaját és kisétáltam az utca túloldalán lévő konténerhez. Idefele még nem éreztem a hideget, de most… Izzadt, rám tapadt felsőmből jégcsapok lógtak és teljesen lefagyasztották a testemet. Mikor kajáért mentünk még jó idő volt, bezzeg most. Dideregve álltam a kuka mellett és csak bambultam magam elé. Nem mondom, hogy kellemes volt ez az idő, de nem zavart annyira, hogy visszarohanjak a meleg épületbe.

Olyan egyedül éreztem magam. A mottóm, hogy nem kell nekem pasi, egy pillanat alatt elillant. Nagyon is szükségem volt rá. Próbáltam nem foglalkozni vele, de olyan nehéz, hogy mindkét barátnőm boldog, ott van mellettük két olyasvalaki, akikre számíthatnak, akik felmelegítik őket a téli hidegekben. Én meg itt álltam, mindent megadva, hogy nekem is legyen barátom, mégsem történt semmi. Mondják, hogy a türelem rózsát teremt, de ez akkora baromság, hogy a világ nem látott még egy ilyet. Vagy, hogy a remény hal meg utoljára. Na persze! Az utolsó csepp remény is elszállt belőlem.

Ááá, megfagyok! Meleg karokat körém, de azonnal!

-Mielőtt még tüdőgyulladást kapnál és Soo letépné a fejem, hogy nem vigyázok rád eléggé. –hátulról rám terítette a kabátomat, magához húzott és két kezével átölelt, hogy felmelegedjek. Először nagyon megijedtem tőle, de aztán hangja, majd illata teljesen megnyugtatott és felmelegített. Nagyon hosszú ideig álltunk így, az Ő karjaiban. Miért csinálja ezt? Nem értem. Elég lett volna, ha csak odaadja és visszamegy. Így mindent lerombol, amit eddig felépítettem. Magam köré emeltem egy vastag téglafalat, hogy megvédjem magam tőle és hogy elzárhassam magam tőle, ő meg idejön, és teste melegével, szíve heves verésével tönkreteszi a művemet.

-Köszönöm, de most már elengedhetsz. –próbálkoztam nyugodt hangon.

-Ne, még ne. Most olyan jó. –éreztem ahogy lehunyja pilláit és ajkait mosolyra húzza. Nekem nem volt jó! Ha tovább engedek neki, felszakítja a sebeket. Ha eddig nem kellettem neki, akkor most már ne akarjon. Erőt vettem magamon és kiléptem öleléséből. Hátamat, amit eddig az ő meleg mellkasa melegített, most a jéghideg szél fújta. Belebújtam a kabátomba és nyakamig húztam a cipzárt. Mérges és egyben csalódott szemmel néztem rá. Mérges voltam, mert akkor nem fogadta el az érzéseimet és csalódott, mert most már a büszkeségem nem fogja engedni. Nagy erőfeszítésekkel sikerült elérnem, hogy a büszkeségem erősebb legyen az iránta érzett szerelemnél. Hülyeségeket beszélek! Nem vagyok szerelmes Bobbyba, már nem. 

Értetlen arckifejezéssel nézett le rám. Nem értette, miért nem hagyom, hogy hozzám bújjon. Nem fogom megmagyarázni a nyilvánvalót, szóval ha erre vár, akár el is mehet. De ha ő nem, majd én. Kikerültem és visszaindultam, hogy összepakoljam a cuccaimat, ám ekkor a semmiből előttem termett és olyan hevesen tapadt az ajkaimra, hogy tiltakozni sem tudtam. Puha párnáival kényeztette ajkaimat, finom puszikat hintve rá. Kezét arcomra simította, hüvelykujjával csiklandozott. Elmosolyodtam a jó érzéstől. Számat végignyalva kért engedélyt, hogy nyelveinket összeérintve, játszadozhassunk. Ekkor jöttem rá, mit is csinálok és ellöktem magamtól. A földet pásztázva, kezemet a szívemen tartva próbáltam rendezni heves zihálásomat. Nem hazudok, élveztem. De egy pasi sem játszik velem és ebből ő sem kivétel. Miért most? Miért nem akkor? Könnyes szemekkel nézek rá, rá aki minden boldogságomat és minden bánatomat jelenti egyszerre. Fapofával bámul, esze ágában sincs, hogy megmagyarázza, mit miért csinál. Pofon vágtam.

-Rohadj meg! –küzdöttem könnyeimmel. –Ha eddig nem kellettem, most se. –ismét megkerültem. Elrohantam tőle, be a céghez. Amíg a táncterem felé igyekeztem, próbáltam rendezni magamban a gondolatokat. Nem akarom, hogy észrevegyék, hogy valami gond van. Visszapislogtam a könnyeimet, mosolyt erőltettem az arcomra és az ajtó előtt megállva egy nagy sóhaj után benyitottam. A többiek éppen az ajtó melletti sarokban lévő padoknál pakolták össze a cuccaikat. Hanbin éppen a stúdió lámpáját kapcsolta le, mikor meglátott.

-Hát te nem a szemetet vitted le? –értetlen fejjel pislogtam rá, majd a többiekre, akik szintén értetlen fejjel néztek rám. B.I a kezemre pillantott, én pedig követtem tekintetét. Ekkor jöttem rá, hogy a szemetet nem dobtam bele a konténerbe. Képzeletben homlokon vágtam magam. Istenem, de hülye vagyok.

-Jól vagy? –lépett elém két barátnőm. Nagyszerű…ennyi eszem van.

-És hol hagytad Bobbyt? –kérdezte Soo.

-Itt vagyok. –jött be a fiú, ugyanolyan fapofával mint ahogy ott hagytam. Kiléptem a két lány fogságából és nem nézve senkire, gyorsan összepakoltam és kisiettem a teremből. Ott hagyva a barátaimat és ott hagyva őt is.

Kerülővel indultam haza. Friss levegőre volt szüksége felhevült testemnek. Felidegesített. Sosem magyarázza meg a tetteit. Hogy merészelt megcsókolni? És még magyarázatra sem méltat. Hát kapja be. 

Szöul utcái csendesek és békések. Hatással vannak rám is. A kerülő út igazából nem is az. Egy tök egyenes utca, de hosszabb, mint amerre gyalog szoktunk járni. Nagyon reméltem, hogy a többiek előtt haza érek, bár erre kevés esélyem volt. Míg én fél óra alatt érek a lakáshoz, addig a többiek tíz perc alatt.

Sokat gondolkodtam, míg sétáltam. De nem jutottam semmire. Hiába keresek válaszokat a múltban, vagy az elmúlt fél órában, nem találok semmit. Bobby arca ott lebeg előttem és nem tudok rajta kiigazodni. Aztán meg eszembe jut a csók. Az első csókunk. Na jó, csak egy szájra puszi volt, de akkor is. Először éreztem puha párnáit az enyémen. Akarok még belőle. Nem! Nem akarok! Semmit se akarok tőle. Felejtsd el. Kim Jiwon nem játszik velem! Minek néz ez engem? Egy játékszernek? Hát ezt elb*sztad édesem!

Mialatt újra felbőszítettem saját magam, észre sem vettem, hogy hazaértem. Felpillantva, a házban sötétség uralkodott. Nincsenek itthon?

Kinyitottam a zárt ajtót, majd miután beléptem a lakásba, visszazártam a bejárati ajtót. Horkolás ütötte meg a fülemet. Elvigyorodtam. Lehuppantam az előtérben lévő kis székre és a cipőmmel kezdtem bíbelődni, amikor a villany felkapcsolódott, én pedig nagyot ugorva a szívemhez kaptam.

-A frászt hoztad rám. –szúrtam le Eunah-t. Bocsánatnéző pillantással nézett rám, mivel mondani nem tudta, ugyanis telefonált.

-Persze szívem, most indulok. –lehajolt, belebújt a kabátjába, majd a cipőjébe is. –Mikor érsz ide? –puszit nyomott az arcomra és elviharzott. Milyen jó neki. Most is Minoval találkozik. Milyen jó lehet a szerelmed karjaiban ébredni reggel.

Halkan lépkedek a nappaliban, nehogy felkeltsem Donghyukot és Junhoet, akik elaludtak a tévé előtt. Lekapcsolom a készüléket és mindkettejükre terítek egy-egy takarót. Ezek után a szobám felé indulok. Csendesen nyitok be, hátha alszik már Soo, de miután meglátom a kis villanyt égni, bátrabban megyek be.

-Hát te meg mit csinálsz itt? –kérdezem a félmeztelen Hanbint, aki barátnőm ágyába készül befeküdni. Értetlen fejjel pislog rám.

-Ó, hát nem szóltunk? –vigyorog és vakargatja feje búbját.

-Mégis miről nem szóltatok?

-Á, Hyunji. –lépett be az ajtón Soo, egy száll törölközőbe burkolózva. Az ágyamhoz sétált, amin a takaróm, a párnám és a pizsamám összehajtva pihent, majd felemelte, a kezembe nyomta és kitessékelt a saját szobámból. Mikor kiértünk a folyosóra, szembe fordultam vele, és értetlen fejjel bámultam rá. –Ne haragudj –kapott az ajtóhoz és annyira csukta, hogy csak a feje látszódjon ki. –de szeretnénk ezt az estét kettesben tölteni. –vigyorog és ekkor meglátok egy árnyékot mögötte, majd kezeket a mellein.

-És most mégis hol aludjak? –kérdezem és elfordítom a fejem. B.I kitárja az ajtót és a folyosón végén lévő ajtóra mutat. –Na nem. Ott tuti nem alszok. –ellenkezek.

-Ugyan már, volt már rá példa.

-Biztos nem! –makacsolom meg magam, de B.I erővel taszigál arra. Kinyitja az ajtaját és belök rajta, majd amilyen gyorsan csak tud, becsukja és hallom, ahogy visszafut Soominhez.   

Bobby ott ült az ágyán, nem foglalkozva velem csak vizes haját törölgette. Még csak rám sem nézett. Hangosan fujtatva ledobtam a cuccaimat B.I ágyára. Beletúrtam a hajamba és magamba fortyogtam, hogy már megint későn szóltak a terveikről. Ha ezt tudom, a kanapén alszok. De már azt is elfoglalták. Így a bunkó, nem törődő Bobby maradt. Ha ő sem, én sem fogok hozzászólni.

-Nagyon szép. –ekkor rá nézek. Fülig érő vigyorral rám, aztán meg az ágyra néz. Ekkor látom, hogy amikor ledobtam a holmijaimat, a pizsimből egy csipkés fekete francia bugyi bukkant elő. Mi a…? Nekem nincs is ilyen bugyim. Soomin!!!!! Kinyírlak!

-Vedd le róla a szemed! És csukd be a szádat, kifolyik a nyálad. –felemelte a kezét védekezésként, de a vigyort nem tudta letörölni a pofájáról. –Bunkó! –vágtam hozzá a párnámat, majd kivágtattam a szobából. Bevágtam magam mögött a fürdő ajtaját, levetkőztem, beálltam a zuhany alá és gyorsan megfürödtem. Minél előbb végzek, annál előbb mehetek aludni és annál előbb lesz vége ennek a napnak. Kilépve a kabinból, a pizsimet kezdtem keresni. Én hülye, a szobában hagytam. Hogy én mekkora egy barom vagyok. Idegesen nyomtam ki a fogkrémet a kefére, majd gyorsan megsikáltam a fogaimat és visszamentem a szobába. Halkan nyitottam be, reménykedve, hogy alszik már és nem nehezíti meg a felöltözést, de számíthattam volna erre. Bobby ott ült az ágyamon, fején a bugyimmal.

-Vedd le! Perverz állat! –kaptam le róla a fehér neműmet. –Undorító vagy. Megbocsátanál? –kérdezem csípőre tett kézzel és a saját ágya felé intek fejemmel. 

-Nem. Öltözz csak nyugodtan, engem nem zavar.  –elterült az ágyon és vigyorogva nézett. Hát velem nem cseszel ki. Felkaptam a pizsamának szánt trikómat és rávettem a törölközőre, majd lejjebb húzva magamon a törcsimet, belebújtam a bugyimba. Kerestem a nadrágot, de azt sehol sem találtam.

-Ne keresd, nincs nadrág.

-Nagyszerű. –lehámoztam magamról a törölközőt és a szobában lévő szárítóra terítettem. –Volnál szíves a saját ágyadba feküdni? –de ő csak megrázta a fejét. Fújtattam egyet, majd befeküdtem az ő ágyába és lekapcsoltam a kisvillanyt. Ha ő elfoglalja az ágyam, akkor én elfoglalom az övét. Ez ilyen egyszerű. Szemet szemért… Ekkor a takaró felemelkedett és csupasz testét hozzápréselte az enyémhez. –Mit művelsz? Menj innen!

-Sssh. Csak alszunk. –egyik kezét bedugta a felsőm alá és hasamra simítva kezét magához húzott. –Felesleges próbálkoznod, nem engedlek el. És hidd el, minden apró neszre felébredek, szóval esélytelen. Ma a karjaimban alszol. –feszült arccal bámultam a falat és próbáltam nem kimutatni mennyire ideges vagyok. Akár mennyire is nehéz, ezt az éjszakát ki kell bírnom. Nem adom meg neki az örömöt, hogy lássa, ahogy felrobbanok a méregtől.

Kim Jiwon, nem játszom a te ostoba játékodat! Okosabb vagyok!

De B.I kemény edzése most jön ki rajtam és a fáradtság hamar elnyom, miközben Bobby halkan és egyenletesen szuszog a fülembe, miközben keze az én meztelen hasamon pihen.