Amilyen
gyorsan csak tudtam, cselekedtem. Felkaptam a kocsi kulcsot és okulva a
múltkori esetből, most a liftet használtam. Idegesen nyomkodtam a gombokat,
hogy vigyen már le gyorsabban, de mint aki sosem szállított siető embereket,
nem engedelmeskedett. Hyunji miatt még a maradék eszem is elszáll. Ki az a
hülye aki beszél egy lifthez? Természetesen én, hát ki más lenne?
Miután a
garázsba értem, beszálltam az autóba és azonnal indultam is, hogy minél előbb
elhozhassam a közeléből. Gyűlöltem a tudatot, hogy egy térben van vele. Nem rég
még az én karjaimban aludt. Egyáltalán hogy volt képes megint vele találkozni?
Azt hittem egy életre elege lett Hyeongseopból, erre tessék, most is vele van.
Hát az eszem meg áll!
Annyira nem
figyeltem az útra, hogy észre sem vettem az előttem fékező autót. Rátapostam a
fékre és a gumik hangosan csikorogni kezdek, de szerencsére időben kapcsoltam
és nem történt semmi baj. Miután zöldre váltott a lámpa, újra a gázpedálra
tapostam. Már csak néhány kereszteződés és ott vagyok! Aztán haza hozom és
mindenki megnyugodhat végre. Legfőképpen én, de lesz egy-két mondanivalóm.
Néhány lámpa
után leparkoltam a panel elé az autót, egészen a kaputelefonig rohantam, majd
eszembe jutott, hogy a fenébe fogok bejutni? Este fél tizenkettőkor nem hinném,
hogy túl sokan mennének el vagy jönnének haza. Be kellene csengetnem hozzá? De
nem tudnék higgadtan beszélni vele és nem hinném, hogy beengedne. Ekkor eszembe
jutott, hogy felhívom B.I-t. Tárcsáztam a számot, majd fülemhez emelve a
telefont, vártam hogy felvegye.
-Hol vagy?
–kérdezte köszönés nélkül, ingerülten.
-Soomin?
-Még kint
vannak, de te hol vagy? Most értem haza és sehol senki. Megtaláltad, vagy mi?
-Nem tudod,
mi a kód Hyeongseop lakásához?
-Mi van?
Minek kell neked az? Miért vagy ott egyáltalán?
-A csajod
kapott egy üzenetet a bátyjától, hogy itt van Hyunji, de ha megtudja, hogy én
jöttem el érte, akkor ezer százalék, hogy nem enged fel.
-Hát az
biztos. –nevet fel. –Mindjárt felhívok valakit, hogy kérdezzék meg, mert nem
vagyok biztos a számokban.
-Ne!
–kiáltok fel azonnal. –Nem akarom, hogy szóljatok Soominnak. Gondolkozz egy
kicsit légy szíves.
-Figyelj,
szerintem nem helyes, hogy ezt tesszük. Lassan lebuktatjuk saját magunkat. Nem
vagyok hajlandó a végletekig csinálni ezt.
-A számot
B.I, majd megbeszéljük később.
-Talán 4829
és csillag, vagy 4928, csillag. Nem tudom pontosan, melyik lehet.
-Kösz.
–tettem le azonnal.
Hála Hanbin
jó memóriájának, az első próbálkozás után bejutottam az épületbe, és meg sem
álltam a lakásáig. Habozás nélkül bekopogtam. Ideges voltam, nagyon. Sosem kedveltem
Hyeongseopot, de mióta együtt volt Hyunjival, meg tudtam volna ölni. Türelmetlenségem
miatt újra kopogtam, de most már jóval erősebben. Nem erőségem a türelem.
Ökölbe szorítottam a kezem és dörömbölni kezdtem.
-Megyek már!
–hallottam meg idegesítő hangját. –Ember, nem tudod, hogy mennyi az idő? Bobby?
–lepődik meg.
-Hol van?
-Este fél tizenkettő, majd ha felébredt haza viszem.
Felesleges volt idefáradnod. Jó éjt! –csukná be az ajtót, de lábfejemet
odatéve, megakadályozom és egy kézzel lököm be az ajtót, hogy bemenjek a házba.
Gyors léptekkel megyek a nappaliba, ahol a kanapén egy lepedő hever, az
asztalon egy bögre és egy pohár. –Mit képzelsz magadról, hogy csak így
berontasz? Állj már meg az istenért! –szólt rám, de mit sem törődve vele Hyunji
keresésére indultam, kezdve a fürdőszobában. Már éppen csuktam volna vissza
az ajtót, mikor a mosdókagyló szélén megpillantottam az Ő ruháit. Totál
elszállt az agyam. Felkaptam a ruháit és a mögöttem álló fiú képébe nyomtam.
-Utoljára
kérdezem, hol van?
-Alszik.
–amint megkaptam végre a választ, a hálószobához siettem, de megállított,
mielőtt benyithattam volna. –Kétlem, hogy a húgom küldött, szóval miért vagy
itt?
-Nem
mindegy?
-Nem.
–kapott a kilincsen lévő kezemhez. –Ha nem akarsz tőle semmit, miért vagy itt? –kezem
megfeszült az övé alatt. Ránéztem, de nem mondtam semmit. Kirántottam kezem a
szorításából és benyitottam. Hyunji ott feküdt az ágyban, mélyen aludhatott.
Még csak meg sem rezzent, mikor beléptem, pedig nem éppen finoman tettem azt.
Oda sétáltam hozzá és az ágy mellé guggoltam. Homloka verejtékes volt, haja rá
tapadt arcára. Kisimítottam egy kósza tincset a szeme elől. Ahogy ujjam a
homlokához ért, éreztem, hogy meleg. Tenyeremet is rátettem, magas láza volt.
-Miért
játszol vele? –kérdezett, az ajtófélfának támaszkodva.
-Kussolj
már! –néztem vele farkas szemet.
-Tudod, hogy
szeret? –kérdezi gúnyos mosollyal az arcán. Összeráncolt szemöldökkel és
szorított ajkakkal fordultam vissza az alvólányhoz. Megjátszva, hogy nem
érdekel amit mondott, kitakartam Hyunjit és miután karjaimba vettem forró,
törékeny testét, az előttem álló fiúnak küldtem rosszalló pillantásokat, mivel
nem fogta fel, hogy az utamban van. –Hyunji okos lány, de simán átláttam rajta
akkor is. Tudod mi volt a valódi oka a szakításunknak?
-Kérdezd meg
érdekel-e! –léptem egyet felé, de nem mozdult, én pedig a karjaimban alvó lány
miatt nem tudtam mit tenni, ezért visszaléptem és akarva, akaratlanul de
meghallgattam mondandóját.
-Annyira
ostoba vagy. Esélyem sem lett volna, ha akkor elfogadod az érzéseit. –nevet fel
és keresztezi karjait maga előtt. –Amikor megcsaltam, csak segítettem neki. Nem
akartam, hogy tovább szenvedjen egy olyan kapcsolatban, ami szintén
tönkreteszi.
-Pff, milyen
rendes tőled! Megcsalod és még elvárod, hogy csodáljalak, mert „segítettél”
neki? Akkor sem és most sem kell a segítségedből. Itt vagyok neki én, majd én
segítek neki.
-Hahaha! –nevetett
fel, mire Hyunji megrezzent. –Na ne szórakozz velem! Mégis melyikünk miatt van
most itt? Azt hiszed mindent jobban tudsz és mindent jobban teszel? Nem
véletlenül van itt! Döntsd már el melyikük a fontosabb! Teszed itt az
értetlent, mikor legbelül tudod, hogy igazam van, és tudod mit? Ez szánalmas! –fogcsikorgatva
hallgattam végig. Kezemmel Hyunji bő pulóverét szorongattam, mindezt azért,
hogy ne ugorjak neki. Felrobbanok! Perceken belül kib*szottul egy atombomba fog
felrobbanni, ha most azonnal nem engedi, hogy elmenjek. –Látod, már szólni sem
tudsz, mert tudod, hogy igazam van. Nevetségesen gyerekes a viselkedésed!
Játszani egy lánnyal, csak azért mert a kedved így tartja…
-Fogdd már
be! Azt se tudod, mi jár a fejembe…
-Jiwon…
-Hyunji édes hangja zökkentett ki. Arcát a mellkasomba fúrta, egyik kezével
pedig átölelte a nyakam. Nagy nehezen levettem róla a tekintetem, hogy az utamban
állóra pillantsak, aki kissé csalódottan, de engedte, hogy távozzunk.
A lépcsőházban utánam kiáltott: -Ha te nem, majd én
szeretni fogom!
Miután a
beültettem Hyunjit az anyósülésre és elindultunk, mást sem hallottam a
fejemben, mint az utolsó mondatát. A kormányt kezdtem szorongatni. Ennyire
megalázva még sosem éreztem magam.
-B*szki! –csaptam a kormányra. –Kinek képzeled te
magad? Nem tudsz te szart sem! –félve Hyunjira néztem, aki szerencsémre még
mindig aludt. Tuti idiótának nézne, amiért magamban beszélek, de muszáj volt
kimondanom, egyszerűen megfulladtam volna, ha magamban tartom. Azt hittem megnyugszom,
mire hazaérünk, de esélytelennek bizonyult. Sőt, azt kell mondanom, hogy még
idegesebb lettem. Az agyam máson nem kattogott, minthogy megaláztak,
nevetségessé tettek, és egy olyan ember, akinél sokkal jobbnak tartom magam.
Felnevettem, mikor eszembe jutott, amint okoskodó arckifejezéssel azt mondja,
hogy segített azzal, hogy megcsalta. Úristen! És akkor én vagyok a gyerekes
ugye? Nem értem, hogy kapcsolódik hozzám ez az egész? Mintha valami rosszat
csináltam volna.
Nem értem!!!
Nagy nehezen
kiszedtem Hyunjit a kocsiból, a liftbe szálltunk és vártam, hogy végre vége
legyen ennek a napnak. Szerencsére a bejárati ajtó nem volt kulcsra zárva, így
nem kellett bűvészkednem, hogy a kezemben alvó lánnyal valahogy kinyissam az
ajtót. Nemes egyszerűséggel, lenyomtam könyökkel a kilincset, és már bent is
voltunk. Az előszobában kénytelen voltam B.I nevét kiáltani, hogy vegye át tőlem
Hyunjit, de megelőzve mindent, megszólalt a karjaimban.
-Mi történt?
Bobby? –hangja először álmos volt, de mikor a nevemet mondta, gyűlöletet
éreztem. Kezével eltolta magát tőlem, és hogy ne essen nagyot, leeresztettem
lábait. Megvetéssel, haraggal nézett rám.
-Nem hogy
örülnél, hogy haza hoztalak. –tört ki belőlem.
-Ki kért meg
rá? –emelte fel a hangját, mire nem csak B.I, de a többiek is megjelentek az
ajtóban.
-Hyunji! –kiáltott
fel barátnője megkönnyebbülten és ölelte át, mire az említett levakarta magáról
a karjait. Mindenki tátott szájjal bámulta a két lányt. Olyan hatást keltett az
egész, mint amikor az ember összetéveszti rég nem látott barátját egy
vadidegennel.
Hyunji
mérges Soominre? Mi a fene folyik itt? Miről maradtam le? Úgy nézett szőke
barátnőjére, mint akit a világvégére kívánna. Hyunji utat törve magának indult
meg a szobája felé, mire a többiek elé lépve megszólítottam.
-Akit te
most úgy kezelsz, mint egy rakás szemetet, az egész nap egy ideg volt, hogy
merre vagy! Itt mindenki miattad aggódott, mert te fogtad magad és egy szó nélkül
leléptél. –mutattam körbe a többiekre, majd Soomin síró arcánál megálltam. –Nem
kellene legalább azt elmondanod, hogy hol voltál, vagy hogy miért? Nézz rá,
hogy az ostoba viselkedésed mihez vezetett!
-Te csak ne
papolj nekem a viselkedésről! –kiáltotta. Még sosem láttam ennyire mérgesnek.
Törékeny teste rázkódott az idegességtől, ujjai elfehéredtek, annyira
szorította őket. –Azok után, hogy te megszegted a szabályokat, én miért ne
mehetnék el egy szó nélkül?
-Miről
beszélsz?
-Háhh! –nevetett
fel. –Annyira hülye vagy, hogy észre sem veszed! –megindultam felé, karjánál
fogva megragadtam és a szobájába ráncigáltam. Hirtelen és erős szorításomtól
összerezzent, de nem mutatta ki, hogy megijedt volna.
-Bobby! –szólt
utánam B.I, de rácsaptam az ajtót.
-Mit nem
vettem észre? –mindkét felkarját erősen szorítottam, mire összeszorította
szemeit. –Hallod! –rángattam meg.
-Hannát is
így rángatod?
-Mi van? –elengedtem.
-Láttalak
csókolózni titeket. –könnyei végig folytak az arcán.
-Miről
beszélsz?
-Az Istenért Bobby! Fejezd már be a hazudozást! Tudok
mindenről! Tudom, hogy együtt voltatok, mindent. Azt hiszed, hülye vagyok és
nem veszem észre? Bevallom, ha nem látlak meg titeket a próbán, még
mindig bedőlnék neked. De ennek vége! Teszek neked egy szívességet és hagyom,
hogy kettesben maradhass vele!
Hyunji
szemszöge
Miközben a
könnyeimtől nem láttam és szidtam, addig ő csókjával hallgattatott el. Két
meleg, hatalmas tenyerével közre fogta arcomat és nem engedte, hogy
szabaduljak. Egyáltalán nem volt követelőző, finoman csókolt. Gyengéd volt és
ez fájt. Ha durva lenne, meg lennék győződve, hogy megint csak játszik, de
érzéki volt és ez teljesen összezavart. A könnyeim folytak egészen hosszú
ujjaiig. Amint megérezte, puha ajkai elváltak az enyéimtől abbahagyva így azok
kényeztetését, és hüvelykujjaival törölgette le az újabb és újabbakat. Fejét
picit oldalra billentette és gyengéden, mosolyogva nézett le rám.
-Hogy vagy
képes ezt tenni velem?
-Tessék? –mosolya
lelohadt, én pedig mielőtt még bármit is tehetne, pofon vágtam. Kezem zsibbadt
az erős ütéstől, de fikarcnyit sem érdekelt. Jobban foglalkoztatott az, hogy
neki mennyire fájt. Összeszorított szemekkel állt előttem, kezével arcát
masszírozva. Érezni lehetett a közöttünk lévő mérhetetlen feszültséget. –Egyszer,
a kib*szott életbe fognád vissza magad. Mi bajod lett egy ártatlan csókból? Nincs
semmi rossz benne!
-De igen!
Mégpedig te! Minden jó dologban te vagy a rossz! Elegem van, hogy játszol
velem! Mindenben az a leggusztustalanabb, hogy bedőltem neked. Titokban
k*rogattad Hannát, mellette meg engem hülyítettél, de ennek vége! –letöröltem az
utolsó könnycseppjeimet is, majd folytattam. –Gyűlöllek Kim Jiwon! Mindennél
jobban! –gúnyos mosollyal nézett rám, mint aki nem hiszi el, amit mondok.
Összeszorított ajkakkal mentem el mellette, kinyitottam az ajtót és bal karját
megragadva, fogalmam sincs, honnan jövő erővel, kirántottam a folyosóra.
Meglepetésében azt sem tudta, hogy mit tegyen. –Eddig te voltál az erősebb,
mostantól én vagyok! Szórakozz a kis barátnőddel, mert innentől kezdve, addig
nem nyugszom, amíg el nem érem, hogy semmi közünk ne legyen egymáshoz! –azzal
becsaptam elsötétült tekintete előtt az ajtót, és kulcsra zártam.
Remegő testtel feküdtem el az ágyon. Nem csak a sírás
és az idegesség, de a magas lázam is rátett egy lapáttal. Totálisan
megsemmisültnek éreztem magam, üresnek belül, de betudtam a betegségnek. Amit
mondtam, azt komolyan is gondoltam! Mindegy, hogy hogyan, de véget vetek ennek!