8.rész

Amilyen gyorsan csak tudtam, cselekedtem. Felkaptam a kocsi kulcsot és okulva a múltkori esetből, most a liftet használtam. Idegesen nyomkodtam a gombokat, hogy vigyen már le gyorsabban, de mint aki sosem szállított siető embereket, nem engedelmeskedett. Hyunji miatt még a maradék eszem is elszáll. Ki az a hülye aki beszél egy lifthez? Természetesen én, hát ki más lenne?

Miután a garázsba értem, beszálltam az autóba és azonnal indultam is, hogy minél előbb elhozhassam a közeléből. Gyűlöltem a tudatot, hogy egy térben van vele. Nem rég még az én karjaimban aludt. Egyáltalán hogy volt képes megint vele találkozni? Azt hittem egy életre elege lett Hyeongseopból, erre tessék, most is vele van. Hát az eszem meg áll!

Annyira nem figyeltem az útra, hogy észre sem vettem az előttem fékező autót. Rátapostam a fékre és a gumik hangosan csikorogni kezdek, de szerencsére időben kapcsoltam és nem történt semmi baj. Miután zöldre váltott a lámpa, újra a gázpedálra tapostam. Már csak néhány kereszteződés és ott vagyok! Aztán haza hozom és mindenki megnyugodhat végre. Legfőképpen én, de lesz egy-két mondanivalóm.

Néhány lámpa után leparkoltam a panel elé az autót, egészen a kaputelefonig rohantam, majd eszembe jutott, hogy a fenébe fogok bejutni? Este fél tizenkettőkor nem hinném, hogy túl sokan mennének el vagy jönnének haza. Be kellene csengetnem hozzá? De nem tudnék higgadtan beszélni vele és nem hinném, hogy beengedne. Ekkor eszembe jutott, hogy felhívom B.I-t. Tárcsáztam a számot, majd fülemhez emelve a telefont, vártam hogy felvegye.

-Hol vagy? –kérdezte köszönés nélkül, ingerülten.

-Soomin?

-Még kint vannak, de te hol vagy? Most értem haza és sehol senki. Megtaláltad, vagy mi?

-Nem tudod, mi a kód Hyeongseop lakásához?

-Mi van? Minek kell neked az? Miért vagy ott egyáltalán?

-A csajod kapott egy üzenetet a bátyjától, hogy itt van Hyunji, de ha megtudja, hogy én jöttem el érte, akkor ezer százalék, hogy nem enged fel.

-Hát az biztos. –nevet fel. –Mindjárt felhívok valakit, hogy kérdezzék meg, mert nem vagyok biztos a számokban.

-Ne! –kiáltok fel azonnal. –Nem akarom, hogy szóljatok Soominnak. Gondolkozz egy kicsit légy szíves.

-Figyelj, szerintem nem helyes, hogy ezt tesszük. Lassan lebuktatjuk saját magunkat. Nem vagyok hajlandó a végletekig csinálni ezt.

-A számot B.I, majd megbeszéljük később.

-Talán 4829 és csillag, vagy 4928, csillag. Nem tudom pontosan, melyik lehet.

-Kösz. –tettem le azonnal.

Hála Hanbin jó memóriájának, az első próbálkozás után bejutottam az épületbe, és meg sem álltam a lakásáig. Habozás nélkül bekopogtam. Ideges voltam, nagyon. Sosem kedveltem Hyeongseopot, de mióta együtt volt Hyunjival, meg tudtam volna ölni. Türelmetlenségem miatt újra kopogtam, de most már jóval erősebben. Nem erőségem a türelem. Ökölbe szorítottam a kezem és dörömbölni kezdtem.

-Megyek már! –hallottam meg idegesítő hangját. –Ember, nem tudod, hogy mennyi az idő? Bobby? –lepődik meg.

-Hol van?

-Este fél tizenkettő, majd ha felébredt haza viszem. Felesleges volt idefáradnod. Jó éjt! –csukná be az ajtót, de lábfejemet odatéve, megakadályozom és egy kézzel lököm be az ajtót, hogy bemenjek a házba. Gyors léptekkel megyek a nappaliba, ahol a kanapén egy lepedő hever, az asztalon egy bögre és egy pohár. –Mit képzelsz magadról, hogy csak így berontasz? Állj már meg az istenért! –szólt rám, de mit sem törődve vele Hyunji keresésére indultam, kezdve a fürdőszobában. Már éppen csuktam volna vissza az ajtót, mikor a mosdókagyló szélén megpillantottam az Ő ruháit. Totál elszállt az agyam. Felkaptam a ruháit és a mögöttem álló fiú képébe nyomtam.

-Utoljára kérdezem, hol van?

-Alszik. –amint megkaptam végre a választ, a hálószobához siettem, de megállított, mielőtt benyithattam volna. –Kétlem, hogy a húgom küldött, szóval miért vagy itt?

-Nem mindegy?

-Nem. –kapott a kilincsen lévő kezemhez. –Ha nem akarsz tőle semmit, miért vagy itt? –kezem megfeszült az övé alatt. Ránéztem, de nem mondtam semmit. Kirántottam kezem a szorításából és benyitottam. Hyunji ott feküdt az ágyban, mélyen aludhatott. Még csak meg sem rezzent, mikor beléptem, pedig nem éppen finoman tettem azt. Oda sétáltam hozzá és az ágy mellé guggoltam. Homloka verejtékes volt, haja rá tapadt arcára. Kisimítottam egy kósza tincset a szeme elől. Ahogy ujjam a homlokához ért, éreztem, hogy meleg. Tenyeremet is rátettem, magas láza volt.

-Miért játszol vele? –kérdezett, az ajtófélfának támaszkodva.

-Kussolj már! –néztem vele farkas szemet.

-Tudod, hogy szeret? –kérdezi gúnyos mosollyal az arcán. Összeráncolt szemöldökkel és szorított ajkakkal fordultam vissza az alvólányhoz. Megjátszva, hogy nem érdekel amit mondott, kitakartam Hyunjit és miután karjaimba vettem forró, törékeny testét, az előttem álló fiúnak küldtem rosszalló pillantásokat, mivel nem fogta fel, hogy az utamban van. –Hyunji okos lány, de simán átláttam rajta akkor is. Tudod mi volt a valódi oka a szakításunknak?

-Kérdezd meg érdekel-e! –léptem egyet felé, de nem mozdult, én pedig a karjaimban alvó lány miatt nem tudtam mit tenni, ezért visszaléptem és akarva, akaratlanul de meghallgattam mondandóját.

-Annyira ostoba vagy. Esélyem sem lett volna, ha akkor elfogadod az érzéseit. –nevet fel és keresztezi karjait maga előtt. –Amikor megcsaltam, csak segítettem neki. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen egy olyan kapcsolatban, ami szintén tönkreteszi.

-Pff, milyen rendes tőled! Megcsalod és még elvárod, hogy csodáljalak, mert „segítettél” neki? Akkor sem és most sem kell a segítségedből. Itt vagyok neki én, majd én segítek neki.

-Hahaha! –nevetett fel, mire Hyunji megrezzent. –Na ne szórakozz velem! Mégis melyikünk miatt van most itt? Azt hiszed mindent jobban tudsz és mindent jobban teszel? Nem véletlenül van itt! Döntsd már el melyikük a fontosabb! Teszed itt az értetlent, mikor legbelül tudod, hogy igazam van, és tudod mit? Ez szánalmas! –fogcsikorgatva hallgattam végig. Kezemmel Hyunji bő pulóverét szorongattam, mindezt azért, hogy ne ugorjak neki. Felrobbanok! Perceken belül kib*szottul egy atombomba fog felrobbanni, ha most azonnal nem engedi, hogy elmenjek. –Látod, már szólni sem tudsz, mert tudod, hogy igazam van. Nevetségesen gyerekes a viselkedésed! Játszani egy lánnyal, csak azért mert a kedved így tartja…

-Fogdd már be! Azt se tudod, mi jár a fejembe…

-Jiwon… -Hyunji édes hangja zökkentett ki. Arcát a mellkasomba fúrta, egyik kezével pedig átölelte a nyakam. Nagy nehezen levettem róla a tekintetem, hogy az utamban állóra pillantsak, aki kissé csalódottan, de engedte, hogy távozzunk.

A lépcsőházban utánam kiáltott: -Ha te nem, majd én szeretni fogom! 

Miután a beültettem Hyunjit az anyósülésre és elindultunk, mást sem hallottam a fejemben, mint az utolsó mondatát. A kormányt kezdtem szorongatni. Ennyire megalázva még sosem éreztem magam.

-B*szki! –csaptam a kormányra. –Kinek képzeled te magad? Nem tudsz te szart sem! –félve Hyunjira néztem, aki szerencsémre még mindig aludt. Tuti idiótának nézne, amiért magamban beszélek, de muszáj volt kimondanom, egyszerűen megfulladtam volna, ha magamban tartom. Azt hittem megnyugszom, mire hazaérünk, de esélytelennek bizonyult. Sőt, azt kell mondanom, hogy még idegesebb lettem. Az agyam máson nem kattogott, minthogy megaláztak, nevetségessé tettek, és egy olyan ember, akinél sokkal jobbnak tartom magam. Felnevettem, mikor eszembe jutott, amint okoskodó arckifejezéssel azt mondja, hogy segített azzal, hogy megcsalta. Úristen! És akkor én vagyok a gyerekes ugye? Nem értem, hogy kapcsolódik hozzám ez az egész? Mintha valami rosszat csináltam volna.

Nem értem!!!

Nagy nehezen kiszedtem Hyunjit a kocsiból, a liftbe szálltunk és vártam, hogy végre vége legyen ennek a napnak. Szerencsére a bejárati ajtó nem volt kulcsra zárva, így nem kellett bűvészkednem, hogy a kezemben alvó lánnyal valahogy kinyissam az ajtót. Nemes egyszerűséggel, lenyomtam könyökkel a kilincset, és már bent is voltunk. Az előszobában kénytelen voltam B.I nevét kiáltani, hogy vegye át tőlem Hyunjit, de megelőzve mindent, megszólalt a karjaimban.

-Mi történt? Bobby? –hangja először álmos volt, de mikor a nevemet mondta, gyűlöletet éreztem. Kezével eltolta magát tőlem, és hogy ne essen nagyot, leeresztettem lábait. Megvetéssel, haraggal nézett rám.

-Nem hogy örülnél, hogy haza hoztalak. –tört ki belőlem.

-Ki kért meg rá? –emelte fel a hangját, mire nem csak B.I, de a többiek is megjelentek az ajtóban.

-Hyunji! –kiáltott fel barátnője megkönnyebbülten és ölelte át, mire az említett levakarta magáról a karjait. Mindenki tátott szájjal bámulta a két lányt. Olyan hatást keltett az egész, mint amikor az ember összetéveszti rég nem látott barátját egy vadidegennel.

Hyunji mérges Soominre? Mi a fene folyik itt? Miről maradtam le? Úgy nézett szőke barátnőjére, mint akit a világvégére kívánna. Hyunji utat törve magának indult meg a szobája felé, mire a többiek elé lépve megszólítottam.

-Akit te most úgy kezelsz, mint egy rakás szemetet, az egész nap egy ideg volt, hogy merre vagy! Itt mindenki miattad aggódott, mert te fogtad magad és egy szó nélkül leléptél. –mutattam körbe a többiekre, majd Soomin síró arcánál megálltam. –Nem kellene legalább azt elmondanod, hogy hol voltál, vagy hogy miért? Nézz rá, hogy az ostoba viselkedésed mihez vezetett!

-Te csak ne papolj nekem a viselkedésről! –kiáltotta. Még sosem láttam ennyire mérgesnek. Törékeny teste rázkódott az idegességtől, ujjai elfehéredtek, annyira szorította őket. –Azok után, hogy te megszegted a szabályokat, én miért ne mehetnék el egy szó nélkül?

-Miről beszélsz?

-Háhh! –nevetett fel. –Annyira hülye vagy, hogy észre sem veszed! –megindultam felé, karjánál fogva megragadtam és a szobájába ráncigáltam. Hirtelen és erős szorításomtól összerezzent, de nem mutatta ki, hogy megijedt volna.

-Bobby! –szólt utánam B.I, de rácsaptam az ajtót.

-Mit nem vettem észre? –mindkét felkarját erősen szorítottam, mire összeszorította szemeit. –Hallod! –rángattam meg.

-Hannát is így rángatod?

-Mi van? –elengedtem.

-Láttalak csókolózni titeket. –könnyei végig folytak az arcán.

-Miről beszélsz?

-Az Istenért Bobby! Fejezd már be a hazudozást! Tudok mindenről! Tudom, hogy együtt voltatok, mindent. Azt hiszed, hülye vagyok és nem veszem észre? Bevallom, ha nem látlak meg titeket a próbán, még mindig bedőlnék neked. De ennek vége! Teszek neked egy szívességet és hagyom, hogy kettesben maradhass vele!

Hyunji szemszöge

Megcsókolt! Megcsókolt! Hogy volt képes? 

Miközben a könnyeimtől nem láttam és szidtam, addig ő csókjával hallgattatott el. Két meleg, hatalmas tenyerével közre fogta arcomat és nem engedte, hogy szabaduljak. Egyáltalán nem volt követelőző, finoman csókolt. Gyengéd volt és ez fájt. Ha durva lenne, meg lennék győződve, hogy megint csak játszik, de érzéki volt és ez teljesen összezavart. A könnyeim folytak egészen hosszú ujjaiig. Amint megérezte, puha ajkai elváltak az enyéimtől abbahagyva így azok kényeztetését, és hüvelykujjaival törölgette le az újabb és újabbakat. Fejét picit oldalra billentette és gyengéden, mosolyogva nézett le rám.

-Hogy vagy képes ezt tenni velem?

-Tessék? –mosolya lelohadt, én pedig mielőtt még bármit is tehetne, pofon vágtam. Kezem zsibbadt az erős ütéstől, de fikarcnyit sem érdekelt. Jobban foglalkoztatott az, hogy neki mennyire fájt. Összeszorított szemekkel állt előttem, kezével arcát masszírozva. Érezni lehetett a közöttünk lévő mérhetetlen feszültséget. –Egyszer, a kib*szott életbe fognád vissza magad. Mi bajod lett egy ártatlan csókból? Nincs semmi rossz benne!

-De igen! Mégpedig te! Minden jó dologban te vagy a rossz! Elegem van, hogy játszol velem! Mindenben az a leggusztustalanabb, hogy bedőltem neked. Titokban k*rogattad Hannát, mellette meg engem hülyítettél, de ennek vége! –letöröltem az utolsó könnycseppjeimet is, majd folytattam. –Gyűlöllek Kim Jiwon! Mindennél jobban! –gúnyos mosollyal nézett rám, mint aki nem hiszi el, amit mondok. Összeszorított ajkakkal mentem el mellette, kinyitottam az ajtót és bal karját megragadva, fogalmam sincs, honnan jövő erővel, kirántottam a folyosóra. Meglepetésében azt sem tudta, hogy mit tegyen. –Eddig te voltál az erősebb, mostantól én vagyok! Szórakozz a kis barátnőddel, mert innentől kezdve, addig nem nyugszom, amíg el nem érem, hogy semmi közünk ne legyen egymáshoz! –azzal becsaptam elsötétült tekintete előtt az ajtót, és kulcsra zártam.

Remegő testtel feküdtem el az ágyon. Nem csak a sírás és az idegesség, de a magas lázam is rátett egy lapáttal. Totálisan megsemmisültnek éreztem magam, üresnek belül, de betudtam a betegségnek. Amit mondtam, azt komolyan is gondoltam! Mindegy, hogy hogyan, de véget vetek ennek!