2016. május 31., kedd

27.rész +16

-De csak hiszi, hogy engem akar! –nevetek fel és próbálom átkiabálni a disco óriási helyiségét. Soominnal úgy gondoltuk, hogy egy kicsit kikapcsolunk és eljöttünk Dél-Korea egyik legjobb klubjába. Talán már másfél órája itt lehetünk, az idő csak úgy telik. Voltunk már táncolni, megittunk jó pár rövidet és most ismét a bárpultnál ülünk koktélokat iszogatva. Fogalmam sincs, mi lehet benne, de eszméletlen erős, nem csoda tehát, hogy lassan a fejünkre állunk.
-Hölgyeim, ezt a pult végén ülő srác küldi. –szól hozzánk a pincér, és elénk tesz valami barna löttyöt. A pult végére pillantunk, ahol egy ismerős fiú integet. Egy régi iskolatársunk volt az. Mosolyogva megköszöntük neki, majd megkóstoltuk, mit is kaptunk. Whisky volt.
-Atya ég, ez eddig is ilyen rossz volt? –teszi le a poharat fintorogva a szőke lány.
-Hihetetlen mennyit fogyott nem? –kérdezem mit sem törődve az előző kérdéssel. –A közép suliba szinte gurult.
-De buta vagy, istenem. –nevet fel hasát fogva. Megvonom a vállam vigyorogva és még egy kortyot iszok a whiskyből. –Szóval, befejeznéd végre?
-Ja igen! –jut eszembe azonnal, hogy nem fejeztem be a mesélnivalómat. Letettem a poharat, majd folytattam. –Szóval miután felfogtam, hogy mit is mondott, kiröhögtem. Olyan szinten, hogy a könnyeim is kicsordultak. Esküszöm neked, hú, de helyes az a srác!
-Hyunji!
-Várj már, had nézzem meg a fenekét. –legyintek felé egyet. Szemem sarkából látom, hogy ő is a srácot nézi, majd mikor hátat fordít nekünk, mindketten felemeljük a kezünket és összepacsizunk. –Anyám, de hiányzott már ez. Mennyit szórakoztunk azzal, hogy fogadunk, kinek jobb a feneke.
-Ne is mondd! –nevet fel. –Még Hanbin előtt volt. Éppen lázadtam a férfiak ellen.
-Te az emberiség ellen lázadtál, nem csak a férfiak ellen. –poharam után nyúlok, és lehúzom az utolsó cseppig a whiskyt.
-Jó, hát nehéz időszak volt. –ő is követi a példám.
-Szóval miután kiröhögtem, bevallom sokkal jobban éreztem magam. Tudom, gyerekes, de tudja csak meg milyen szar érzés, ha kinevetik az érzéseinket.
-Ha most nem ittam volna, tuti lecsesznélek, amiért kiröhögted. Azért sajnálom Jiwont. Viszont ahogy mondtad ezt a Hannahval kapcsolatos infót, biztos vagyok benne, hogy valami köze van Bobby viselkedéséhez.  
-Lehetséges. Perpillanat nem vagyok képes összerakni a képeket. Azt hiszem berúgtam! –röhögök fel és iszok a koktélomból.
-Én nem hiszem, hanem tudom. És aztán mi volt a próbán?
-Hansoléknak máshol volt dolguk, szóval ketten voltunk Bobbyval. De komolyan mondom, mintha egyedül lettem volna…
-Mert? –kerekednek el a szemei. Soomin nagyon vicces, amikor részeg. Ilyenkor mindig erősebben gesztikulál és a mimikái is sokkal inkább túlzóak, de szerintem igazából fogalma sincs, hogy mit csinál.
-Ugye nem mondtam neki semmit, csak kiröhögtem és bejöttem a terembe. Aztán amikor méltóztatott bevonszolni a formás kis seggét, akkor meg eljátszotta, hogy mennyire összetört legbelül és hogy neki milyen rosszul esett, hogy így viselkedtem vele. Legalábbis az arcáról ez jött le. –Soo az állát dörzsölgette, aztán mintha nagyon mondani akarna valamit kinyitotta a száját, de inkább meggondolta magát és ivott a koktélból. Őszintén szólva amúgy, ha jobban visszagondolok az egészre, Bobbynak nagyon jó feneke van! Szívesen beleharapnék!
-És mit csináltatok próbán?
-Többször is elpróbálta a Hannahval együtt előadott számot, addig én arra táncoltam, aztán meg a közös táncukat gyakoroltuk, de egy idő után elegem lett, hogy nem néz rám és egész végig megbántott arckifejezése volt. Tudod, hogy felhúztam magam azon, hogy bűntudatot próbál csinálni? Esküszöm neked közel voltam ahhoz, hogy megütöm.
-Marha agresszív lettél mostanában. –röhög fel.
-Az gáz, hogy nem csak agresszívnak érzem magam?
-Hát?
-Élvezném, ha Jiwont felizgathatnám, és ugyanúgy kihasználhatnám, ahogy ő engem. Tudod mit?
-Na mit? –Soomin nem néz rám, a poharával és a benne lévő szívószállal bíbelődik.
-Megyek és játszom egyet Bobbyval. –felpattanok, gyorsan megiszom a koktélt és felkapom a táskámat a pultról.
-Te most viccelsz? –barátnőm azonnal kezem után kap.
-Komolyan mondom! Otthon van?
Soomin hatalmas szemekkel pislog rám. Tényleg azt hiszi, hogy viccelek és meg is értem, de most halál komolyan beszélek. Egyrészt megmutatom Jiwonnak, milyen az, ha játszanak veled, másrészt pedig hogy mit veszíthet! Hála az alkoholnak, most véghezviszem azt, amit már megannyiszor elterveztem, csak sosem volt bátorságom! Ennyit arról, hogy egy férfival veszítem el a szüzességem!
-Nincs, a sajátjába ment.
-Megleszel?
-Persze, Eunah hamarosan úgyis ideér. –Búcsúként rámosolyogtam, majd elindultam. Kint a disco előtt fogtam egy taxit és egyenesen Bobby lakásáig vitettem magam. Nagyon ritkán jöttünk ide miután Bobbyék híresek lettek. Elhitették az emberekkel, hogy a lakást azóta eladta. Természetesen nem volt ez igaz, de így a rajongók messziről elkerülték ezt a helyet és Jiwon nyugodtan ide tudott bármikor jönni. Egy háromemeletes épületről van szó, benne három emelettel. Jiwon lakása a másodikon volt. Mivel tudtommal a kaputelefon nem működött és a telefonomat nem igazán akartam használni, az épület mellett lévő kis ágyáshoz mentem, felkaptam néhány kisebb kavicsot és elkezdtem vele az ablakot dobálni. Talán az ötödik dobásomra felkapcsolódott Bobby nappalijának a villanya, ezzel együtt az alatta lévőé is. Még dobtam oda egy utolsót, majd a többit magam mellé ejtettem. Az ablakban, ebben a pillanatban jelent meg egy kómás, össze-visszaálló hajú Jiwon, aki egyik kezével a szemét dörzsölte. Lassan elhúzta a függönyt, majd kinyitotta teljesen az ablakot és kihajolt rajta. Eközben az alatta lakó is ugyanezt tette annyi különbséggel, hogy ő nem nyitott ablakot.
-Hyunji? –hangja először rekedtes volt. –Mi a fenét keresel itt, hajnali fél három van!
-Most Rómeó és Júliát játszunk, vagy felengedsz? –még én magam is meglepődök határozott és bátor hangomon. Király vagyok!
-Részeg vagy? Menj haza!
-Na ide figyelj! Igen részeg vagyok, de majd én eldöntöm, mikor megyek haza! Most pedig told le a formás segged és engedj fel!
-Hívok neked egy taxit! –hirtelen megmozdult, én pedig hogy megakadályozzam, hogy tényleg taxit hívjon elkezdtem énekelni. Bobby abban a pillanatban visszatért eredeti helyére és az arcán óriási mosoly terült el. Valami béna gyerek dal jutott az eszembe, de úgy látszik hatásos volt. Az öreg néni, aki mindeddig az ablakból figyelt, most kinyitotta azt és sipítozó hangján fenyegetőzni kezdett.
-Fiacskám csinálj valamit a barátnőddel, különben kihívom a rendőröket!
-Ő nem is a barátom! –mikor visszanéznék Bobbyra, csak a hűlt helyét látom. Azonnal a nevét kezdem el hangosan kiabálni és én is fenyegetőzök, hogy ne merészeljen taxit hívni. Ekkor hirtelen egy tenyér tapasztja be a számat.
-Elnézést kérek, ígérem nem fog többet hangoskodni.
-Azt ajánlom is. –míg a néni visszacsukja az ablakát, addig Jiwon a bejárat felé kezd el tolni, kezét le sem véve a számról.
-Esküszöm nem vagy normális! És ha tényleg szól a zsaruknak? –csak akkor szólalt meg újból, amikor bezárta mögöttünk a lakás ajtót. Hátat fordított nekem és elindult a nappaliba. Egy vékony anyagú rövidnadrág volt rajta és egy fehér trikó. Azzal a kócos hajával eszméletlenül szexi volt. Jiwon világéletében másodpercek alatt fel tudott izgatni, már csak azzal ahogy veszi a levegőt. És ez most is sikerült. Biztos vagyok benne, hogy az alkohol is rátesz egy lapáttal, de most azonnal akarom Jiwont! Kiléptem a magassarkúmból, halkan letettem a táskám, mellé pedig a kabátomat. A ruha, ami rajtam volt, egy olyan egybe szoknya, amit elől a mell részénél kell cipzárazni. Lassan hullott le rólam a ruha. Egy kissé izgatottan léptem közvetlen Bobby mögé.
-Szóval, miért is jöttél? –ekkor fordul csak meg, majd amikor meglát, azonnal elkerekednek a szemei. –Hyunji… -sóhajtja nevem és nekem bőven elég volt ahhoz, hogy megtegyem a következő lépést. Egy lépést tettem felé, majd karjaimmal átöleltem a nyakánál. Egyik kezemmel szorosan tartottam a tarkójánál, a másikkal pedig dús fekete hajába túrtam. Még mielőtt egy újabb sóhaj elhagyhatná a száját betapasztottam az enyémmel. Először csak gyengéd puszit adtam rá, majd alsó ajkán nyaltam végig lassan. Éreztem, ahogy minden érintésnél megremeg. Én is pontosan így viselkedtem mindig, amikor hirtelen, a semmiből kapott le. Széjjelnyitotta ajkait, én pedig azonnal átdugtam nyelvemet a szájába. Abban a pillanatban átvette az irányítást a csókunk felett. Nem bántam, hagytam neki. Egyelőre!

Miközben vészesen fogyott a levegőnk hátrálni kezdtem vele, ám ő mégsem így gondolta. Kezével végre megérintett. Megfogott a fenekem alatt és felemelt. Automatikusan karoltam át csípőjét a lábaimmal. Egyenesen a hálószobába vitt, ahol lefektetett az ágyra. Fölém mászott, én pedig tudtam, hogyha most nem veszem vissza az irányítást, megint csak az lesz, amit ő akar. És itt most az lesz, amit én akarok!
Két kezemet a válla és a kulcscsontja közé tettem és így toltam el magamtól annyira, hogy aztán át is tudjam fordítani a hátára. Meglepetten figyelte mindenegyes mozdulatomat. Kezét a tarkómra tette és így akart visszahúzni egy újabb csókra, de nem engedtem neki. Csípőmet lassan engedtem csak ágyékára, de amint összeértek, mindketten felsóhajtottunk. Jiwonra néztem, aki egy kicsit hátra döntötte fejét. Gyönyörű látványt nyújtott. Lassan nézett vissza rám, szemében a rózsaszín köddel és csillogással. Mindkét kezét a csípőmre helyezte. Érintése tűzforró volt, teljesen megperzselte a bőrömet. Hátranyúltam a melltartóm kapcsolójához és egyszerűen levettem magamról. Jiwon azonnal félrenyelt és köhögni kezdett. Arcomon óriási mosoly jelent meg. Számban pedig éreztem a siker ízét. Továbbfolytattam Bobby agyának a húzását. Ujjaimmal benyúltam a trikója alá és felfelé simítottam, ezzel levéve róla azt. Amint kibújtattam belőle, lehajoltam nyakához és úgy adtam rá puszikat, hogy a mellem csiklandozza a mellkasát. Hangosan nyögni is morogni kezdett. Tudtam, hogy jó úton haladok. Még egy dolog és teljesen elveszti az eszét. Az után pedig itt hagyhatom álló farokkal. Egyik kezemmel, amelyikkel nem támaszkodtam, finoman végig karmoltam mellkasát, és az oldalát. Visszaengedtem csípőmet már kőkemény farkára és lassan mozogni kezdtem rajta ruhán keresztül. Meg kell hagynom, nekem is rohadt nehéz volt tartanom magam. A bugyim egyre nedvesebb lett. Azt akartam, hogy Jiwon ujjai bennem legyenek. Ahogy Jiwon elméjét is efféle gondolatok uralták zihálva kezdte venni a levegőt. Nyakát elengedve fülcimpáját kezdtem finoman rágcsálni és szívogatni.
-Jiwon… -suttogtam nedves fülére, amitől tiszta libabőr lett.
-Elég! –kiáltja el magát, majd olyan erő szállja meg, hogy másodpercek alatt már az ágy másik oldalán kötök ki. Meglepetten pislogok rá, ő pedig felül az ágyba és beletúr nedves hajába. A félhomályban tökéletesen látom izmos felső testét, ami csillog az izzadságtól. Gyorsan emelkedik a mellkasa, nagyon szaporán veszi a levegőt. Oldalra fordulok és kezemet a szívére teszem, erre ő ugrik egyet és az ágy másik sarkába kerül. Értetlenül nézek rá és érzem, ahogy elönt a méreg.
-Mi bajod van?
-Ezt nem szabad megtennünk! Nem lehet! Nem így! –össze-vissza habog.
-Mi van? Háhh! –gúnyosan fújtatok egyet. –Bezzeg múltkor nem volt ellenedre, amikor bemásztál a kádba! Miért csak akkor lehet szex, amikor azt te akarod? Miért te irányítod az életemet? Szexelni akarok most! Ha te játszol velem, én is játszok veled! Ezt akarod nem? Azt mondtad, ha szexelünk visszatér a jó hangulat. Na, gyerünk, akkor mégis mire vársz?
-Nem fekszünk le, ha részeg vagy. –közli velem olyan hangsúllyal, amitől felfordul a gyomrom. Aggódó és figyelmes.
-Ne játszd meg magad! Nem lesz még egy lehetőséged! Amíg nem döntöd el végre mit akarsz, addig nem lesz köztünk semmi. Jobb ha sietsz, mert lehet nem lesz olyan sok időd gondolkodni. –ahogy a düh és a méreg eluralkodott a testemen, a gyomrom liftezni kezdett. Azt hiszem vissza akar jönni az a sok pia amit megittam. Nem foglalkozva azzal, hogy félmeztelen vagyok, kirohanok a fürdőszobába és a vécé fölé hajolva kiengedem azt, ami nem akar bent maradni. A hajamat tűrögetem vissza a fülem mögé, de az csak nem akar ott maradni. Aztán hirtelen megérzem Jiwon forró tenyerét jéghideg meztelen hátamon, ahogy simogat. Gyűlölök hányni, ráadásul pont Jiwon előtt… Emiatt elered a könnyem és a sírástól egy újabb adag kijön belőlem.
-Semmi baj, nyugodj meg minden rendben lesz. –nyugtat. Az árnyékból ítélve fölém áll és úgy fogja össze a hajam, aminek tulajdonképpen már tök mindegy.
Totál kiütöttem magam, és ami a legrosszabb, hogy a hányásgörcsök nem múlnak és egyre több követi az előtte lévőt.

2016. május 30., hétfő

26.rész


Másnap reggel fogalmam sincs hány órakor kelhettem, de a nap tél ellenére erősen tűzött. Ezek szerint Hansol elhúzta a függönyöket, mikor felkelt mellőlem. Félig ülőhelyzetből dőlök el teljesen és foglalom el az egész kanapét.
-Jó reggelt álomszuszék. –Hansol kedves köszöntésére csak morgok egyet. Semmi erőm kinyitni a számat. –Hasadra süt a nap. –nevet halkan, majd megpuszilja a homlokom. Kellemes, bizsergető érzés marad utána a hasamban.
-Hány óra?
-Fél tíz lesz. –válaszol és hangját egyre távolabbról hallom. Miután tudattam magammal, hogy még van négy és fél órám a próbáig, nyugodtan bugyoláltam vissza magam a takaró alá. –Hyunji!
-Na? –nyögöm álmosan.
-Készítettem reggelit.

-Aha…az király. –majd amint kimondtam, fogtam magam és befordultam a másik irányba.
-Nutella is van! –jelenti ki Hansol, és én azonnal ledobom magamról a takarót. Lábaim bele is gabalyodtak, de hála a tapasztalatnak hamar legyűrtem a gonoszt és már ott is ültem Hansollal szemben a konyhaasztalnál. –Ha tudom, hogy ilyen gyors vagy ha a nutelláról van szó, már előbb bevetettem volna ellened. –nevet fel hangosan, miközben letekeri a mogyorókrém tetejét.
-Ne zsarolj Lee Hansol, különben nem leszünk jóban. –rúgom meg finoman bokáját az asztal alatt.
Amint mindketten lenyugodtunk nekiláttunk a reggelinek. Amíg aludtam Hansol elugrott pékségbe, hozott frissen sült édes kalácsot. Megterített, kávét főzött. Nagyon aranyos volt egész végig. Eszméletlenül jól éreztem magam mellette. Be nem állt a szája, folyamatosan mondta a hülyeségeket. Rengeteget nevettünk.
-Tiszta csoki a szád. –röhög fel hangosan. Szalvéta helyett megfogom a nutellában lévő kést, rákenem az ujjamra a krémet és az orrára teszem.
-Most már te is csokis vagy. –jelentem ki nyugodtan, megvonom a vállam, majd folytatom tovább a reggelit.

-Akkor a próbán találkozunk!
-Köszönök mindent még egyszer. –mosolygok, majd mielőtt még szabadkozhatna, becsukom a kocsi ajtaját és beszaladok a panelünkbe. –Jó napot! –köszönök a portásnak.
-Jó napot kívánok. –visszanéz a kis pultjára, majd amikor már a liftet várom, utánam kiált. –Byun Hyunji!
-Igen? –fordulok vissza.
-Legyen szíves visszajönni. –amint odaérek, elém tesz egy keményebb lapot. –Itt írja alá! –mutat a lapra, a nevem mellé.
-Rendben, de miért?
-Hoztak Önnek valamit. –eltűnik a porta melletti raktárba, majd egy gigantikus csokorral tér vissza.
-Mi a…? –azonnal elkerekednek a szemeim. Mi a franc? Megszámolni sem tudom, annyi rózsa van benne. –Ezt kitől…?
-Sajnálom, de nem tudom. Egy futárszolgálat szállította ki. –kicsit csalódottan nézek vissza a kezemben tartott csokorra. –Mindenesetre az biztos, hogy valaki nagyon szereti Önt. –kedvesen bólintok, majd elindulok a lakásunkba. Nagyon remélem nyitva az ajtó, nem igazán tudok mozogni ezzel a kezemben. Oldalra fordulok és próbálom könyökkel kinyitni, de mindhiába, így hát dörömbölni kezdek, már amennyire tudok. Remélem Bobby méltóztatik felemelni a formás kis fenekét.
-Jó napot, még egy csokor? –hallom meg Soo értetlen hangját.
-Még egy? –fordulok úgy, hogy szembe nézhessek vele.
-Ó, hát te vagy? Hol voltál? –félre áll és beenged. A konyha felé tartva senkit nem látok itthon, oda érve pedig az asztalra teszem a csokor virágot. Fellélegzem és ekkor látok meg egy ugyanolyan csokrot.
-Honnan van ez? –kérdezem Soot, aki már mellettem is áll.
-Reggel jött a portás, hogy neked hozták. –mondja, majd megszagolja a másik csokrot is. –Ja igen, meg kaptál hozzá valami kártyát is.
Közelebb lépek és csak ekkor látom, hogy mindkettőben egy-egy cédula van eldugva. Először az elsőt nézem meg. Soomin szorosan mellém lép, én pedig kicsit felé fordulok, hogy ő is jól láthassa. Lassan szétnyitom. „Én futok, és Te is. Én utánad, te előlem.” Értetlen fejjel, összeráncolt homlokkal nézem először a lapot, után pedig Soomint.
-Nyisd ki a másikat is. –suttogja, mintha valami veszélyes helyen lennénk és az ellenségeink minket figyelnének. Bólintok, aztán megteszem, amit kért. „Én csak most kezdek rájönni, hogy bármi történjék is, mindig marad köztünk egy kapocs, ami téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson, mit teszel. Mindig is fontos leszel a számomra.”
-Te érted ezt? –kérdez azonnal.
-Egy szót se… Mármint felfogtam mi van ide írva, de miért?
-Fogalmam sincs. –kihúzza az egyik széket, és leül rá. –Ki küldhette?
-Nem tudom. Senki nincs, aki futna utánam. Illetve nem tudok róla, hogy lenne.
Csendbe maradtunk. Soomin az állát dörzsölgetve gondolkodott. Én eközben még kétszer elolvastam az asztalra fektetett üzeneteket. Ki a fenétől jöhettek? Valamit biztos jelent ez az üzenet, de mit? Mármint na..
-Van egy felvetésem, de tuti nem fog tetszeni. –ugrik fel hirtelen, ezzel majdnem leborítja az egyik vázát.
-Hagyjál a beteges elméleteiddel. –röhögök fel, majd a mellem alatt összefonom karjaimat.
-Nem beteges az elméletem, és ez nem is akkora hülyeség. –számat húzom, de ráfordítom a figyelmemet. –Tételezzük fel, hogy a virágokat Jiwon küldte…
A mondatát azonban nem tudja befejezni, mert hangosan kinevetem. Hasamat fogom az ötletétől, miszerint Jiwon küldte a virágokat és írta az üzeneteket. Na ne nézzen már ekkora pali madárnak. Ezt nem gondolhatta komolyan. Még hogy Jiwon… Ha-ha… Röhej!
-Had fejezzem már be, ne röhögj! –szól rám mérgesen. Azonnal abbahagyom a nevetést. –Gondolj csak bele! Szerintem az első üzenettel rád céloz.
-Már ne is haragudj, de ha azt hiszi, hogy előle futok, akkor eléggé vak! Milyen jó is lenne, ha ő teperne utánam, de az a baj, hogy kettőnk közül én futok utána és nem ő utá… Basszus!
-Látod! Mondom én, hogy logikus! –Soonak igaza van! Ezt Bobby küldte?
-Lehetetlen!
-Nézd –tolja elém a másik kártyát. –Itt pedig már az érzelmeiről ír. –ekkor újra felnevetek. Biztos vagyok benne, hogy ezt nem ő írta!
-Lássuk be, az első lap tényleg jellemezne bennünket, de ez már nem. Jiwon soha a büdös életbe nem írna olyat, hogy van köztünk egy kapocs, meg hogy számít amit teszek… Pff… Könyörgöm Soomin, ne nevettess! –nevetek újra, majd felállok és a szobámba indulok. Hallom, ahogy Soomin betolja a széket, majd utánam rohan.
-Hyunji! Hyunji, várj már!
-Nem! –pördülök meg és magabiztos hangon felelek. –Én elhiszem amit mondasz, és igen, adnék esélyt is arra, hogy ezt tényleg ő írta, de azután, hogy ő tegnap úgy kezelt, mint valami utolsó k*rva, ne haragudj, de a legnagyobb jó indulattal sem tudom elképzelni, hogy ezt ő küldte vagy írta.
-Én erről nem…
-Igen, erről nem tudtál! –robbantam, talán egy kicsit túlságosan is nagyot. Soomin csak elkerekedett szemekkel bámult rám. –Bocsáss meg. –visszafordultam és besiettem a szobába. Gyorsan felkaptam a törölközőmet, és tiszta ruhákat, majd elvágtattam Soo mellett és bezárkóztam a fürdőbe. Muszáj kicsit lehűtenem magam.



-Ne haragudj az előbbiért. –kérek bocsánatot, amikor beérek a szobánkba. Soomin éppen a szekrényében pakolja a tiszta ruhákat. Lassan leteszi a ruháit, és csak ezután fordul felém.
-Semmi baj. –mosolyog kedvesen. –Kicsit elragadtattam magam.
Még mielőtt tiltakozhattam volna, kérdésével terelte el a kissé kényelmetlen témát.
-Hol voltál tegnap? Jiwon azt mondta reggel, hogy egész éjjel nem voltál itthon.
-Szóval észrevette… Kész csoda! –vizes törölközőmet a szobában lévő szárítóra teszem. Soo eközben folytatja ruháinak pakolását.
-Hansolnál aludtam. –mondom mindezt úgy, hogy a hangomban valami megmagyarázhatatlan boldogság uralkodik. Soomin válla felett rám pillant, arcán hatalmas vigyorral. Villám gyorsan leül mellém az ágyra.
-Mesélj csak. –kacsint rám.
A Hansollal töltött idő mindenegyes mozzanatáról beszámoltam neki. Elmeséltem, hogy Dony helyett engem választott és hogy szerintem erre Jiwon sosem lett volna képes. Aztán hogy mennyire okos gondolatai vannak és hogy mennyire félreismertük, hiszen eddig mindig úgy tartottuk Hansolt, hogy egy agyatlan szoknya vadász, erre pedig kiderül, hogy egy nagyon is másokkal törődő fiú. Természetesen a parton történtekről is meséltem, egészen a csókig. Azt vettem észre magamon, hogy amíg a csókunkról beszéltem, a szám a fülemig ért, bizsergett a testem és egy kicsit zavarban is voltam talán. Soo az elején vigyorogva várta, hogy mi fog kisülni a dologból, majd ahogy én egyre melegebbnek éreztem a testem, az ő arca annál komolyabb lett. Bevallom egy kicsit megrémített.
-Na és mi volt az oka, hogy eljöttél itthonról?
Kérdése újra eszembe juttatja hogyan viselkedett velem Jiwon. A testemen uralkodó melegség azonnal jegessé változott. Hogy lehet, hogy valaki gondolatától azonnal elszáll minden kedvem az élettől?
-Az a barom beszállt mellém a kádba… Meg olyan dolgokat csinált… -egyből levert a víz.
-Milyen dolgokat? –erre azonban nem válaszoltam, csak folytattam tovább. Kicsit furán éreztem magam valami miatt. De nem tudnám megmondani, hogy miért.
-Aztán meg olyanokat vágott a fejemhez, hogy ő is szórakozni akar velem, miért csak Hansol teheti meg ezt velem. Teljesen alpári módon közölte velem, hogy szexet akar, te hogy érezted volna magad?! Én baromi pocsékul és rohadtul szánalmasnak. Azt hiszi, hogy lefeküdtem Hansollal. És ha igen? Semmi köze hozzá! Azt csinálok, amit akarok!
-Eszedbe juttatnám, hogy Hansollal csak és kizárólag barátok vagytok, akik megegyeztek, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak.
-Most mégis mi bajod van? –kérdezem összeráncolt homlokkal.
-Nincs bajom! Én csak elmondom a véleményemet, persze csak ha nem veszed zokon. –nemet intettem a fejemmel. –Mielőtt félreérted én nagyon kedvelem Hansolt és örülök is, hogy barátok vagytok, viszont úgy gondolom, hogy te nem csak ennyit érzel iránta. És szerintem ő sem szimplán barátnak tekint. Viszont! Ismerlek, mint a tenyeremet és tudom, hogy minden gyűlölet ellenére szerelmes vagy Jiwonban, aki szintén szeret csak egy idióta és attól félek, hogy helytelen döntést fogsz hozni. Vagy az lesz, hogy Hansolt választod úgy, hogy szereted Jiwont, és emiatt sosem lehetsz igazán Hansolé, vagy két szék közé esel. Tudom, hogy Hansol biztosabbnak néz ki, de legbelül tudod, hogy a szíved nem lehet sosem az övé!
-Mi az istenért fogod az ő pártját?
-Mert tudom mi a jó neked!
-Ó, hát persze! –röhögök fel gúnyosan. –Te aztán mindig mindent tudsz! Esküszöm nem értem miért nem látod úgy a dolgokat, ahogy én. Tudod mennyire szar, hogy Jiwon így játszik velem?
-Ige…
-Nem! –kiáltok rá. –Nem tudod. Az meg a másik, hogy egy szóval sem mondtam, hogy akarok valamit Hansoltól! Felnőtt nő vagyok, had döntsem már el én, hogy mi jó nekem és mi nem! –azzal fogtam magam, bedobáltam egy-két cuccot a próbára, majd ott hagytam Soot. Nem volt kedvem tovább feszegetni a húrokat, ami valamelyikünknél előbb utóbb úgyis elszakadt volna.

Negyed óra múlva már a YG hátsó bejáratánál sétáltam. Lassan húzom csak ki a fülhallgatót a fülemből, hogy a kint cigizőknek köszönhessek illedelmesen. A lifttel egészen a próbatermek szintjéig megyek, majd kilépve onnan meghallok egy mély, dörmögő, nagyon is dühös hangot. Ám annak ellenére, hogy mérges, még sem kiabál. Ez Jiwon.
-Á Hyunji! –rohan felém egy táncos lány, kezében egy újabb hatalmas rózsa csokorral. –Végre, hogy megtaláltalak.
-Sikerült. –mosolygok és egy kicsit oldalra dőlve a szemébe is tudok nézni.
-Tessék, ezt neked hozták. –átnyújtja, majd miután megköszöntem elrohan arra, amerről jött. Mélyet szippantok a virágból, majd azonnal keresni kezdem a szememmel a kis cédulát, de egyenlőre nem veszem ki. Elindulok lassú léptekkel abba az irányba, ahonnan még mindig Bobbyt hallom. Ugyanabban a fordulóban áll, mint akkor, amikor Hannahval láttam. Hátamat a falnak döntöm és úgy hallgatózok.
-Mi lenne, ha nem a hisztis kislányt játszanád?
-Én nem játszok semmiféle ilyesmit! –Hannah az. Megint!
-Ja igaz! Egy hisztis kislány vagy!
-Fogj vissza Bobby, különben még ennél is jobban megemlegeted! –fenyegetőzik a lány. Ennél is jobban? Mi a fene folyik itt?
-Mi a f*szért kellett árulkodnod? Jól végzem a munkám! Azt hiszed én nem tudok rólad dolgokat?
-Ne fenyegess! Nekem előbb hisznek, mint egy olyan kis senkinek mint neked, akinek az utóbbi időben körülbelül idegösszeroppanása van. Nem kapsz elég szexet az új barátnődtől?
-Neki ehhez semmi köze.
-Szóval tényleg megvonták tőled a szexet! –hangos nevetésétől a hideg futkos a hátamon. –Látod Bobby, édes a bosszú! Szia Hyunji! –abban a pillanatban, hogy meghallom a nevemet közvetlen mellőlem hangosan felsikkantok. Hannah minden bizonnyal ott hagyta Jiwont.
-Szi..szia Hannah. Régen láttalak.
-Igen, sokat próbálunk Bobbyval. –el is felejtettem, hogy együtt is adnak majd elő a koncerten. De vajon tényleg gyakoroltak azóta, hogy Bobby kidobta? –Gyönyörű csokor, biztosan valami rajongó. –erre egy kicsit kellemetlenül elmosolyodok és bólintok. Hosszú haját hátra dobva riszálja el magát. Mikor Hannah mögött becsukódott a lift ajtó, meghallom Bobby mély sóhaját. Kilépek a fal takarásából és oda sétálok mellé. Lassan leguggol, majd mikor le is ül, én is oda ülök mellé. Jiwon kinyújtott lábakkal, én pedig törökülésben. Magam mellett pedig a táskámmal és a csokorral. Bobby az ujjait tördeli lehajtott fejjel. Igazából fogalmam sincs, miért ültem le mellé, és miért törődöm vele a tegnapi után.
-Bocs a tegnapiért, kanos voltam. –hirtelen bökte ki ezt a korán sem átlagos bocsánatkérést. Azonnal rákaptam a tekintetem, de ő nem nézett rám.
-Akarsz róla beszélni?
-A tegnapról? –rögtön felnézett.
-Nem. Az előbbiről.
-Nem.
-És a tegnapról?
-Nem. –fújtattam.
-Akkor mit akarsz? –ismét lehajtotta a fejét. Hosszú percekig ültünk némán a folyosón, majd mikor reménytelennek tűnt a szituáció, lassan felálltam, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. A kezem éppen a kilincshez ért, amikor hirtelen megszólalt.
-Azt hiszem… -erre felé fordítottam a fejem. Még mindig ott ült a földön, de most már felhúzott térdekkel és a sapkáját teljesen az arcába húzta. –téged…