-De csak
hiszi, hogy engem akar! –nevetek fel és próbálom átkiabálni a disco óriási
helyiségét. Soominnal úgy gondoltuk, hogy egy kicsit kikapcsolunk és eljöttünk
Dél-Korea egyik legjobb klubjába. Talán már másfél órája itt lehetünk, az idő
csak úgy telik. Voltunk már táncolni, megittunk jó pár rövidet és most ismét a
bárpultnál ülünk koktélokat iszogatva. Fogalmam sincs, mi lehet benne, de
eszméletlen erős, nem csoda tehát, hogy lassan a fejünkre állunk.
-Hölgyeim,
ezt a pult végén ülő srác küldi. –szól hozzánk a pincér, és elénk tesz valami
barna löttyöt. A pult végére pillantunk, ahol egy ismerős fiú integet. Egy régi
iskolatársunk volt az. Mosolyogva megköszöntük neki, majd megkóstoltuk, mit is
kaptunk. Whisky volt.
-Atya ég,
ez eddig is ilyen rossz volt? –teszi le a poharat fintorogva a szőke lány.
-Hihetetlen
mennyit fogyott nem? –kérdezem mit sem törődve az előző kérdéssel. –A közép
suliba szinte gurult.
-De buta
vagy, istenem. –nevet fel hasát fogva. Megvonom a vállam vigyorogva és még egy
kortyot iszok a whiskyből. –Szóval, befejeznéd végre?
-Ja igen!
–jut eszembe azonnal, hogy nem fejeztem be a mesélnivalómat. Letettem a
poharat, majd folytattam. –Szóval miután felfogtam, hogy mit is mondott,
kiröhögtem. Olyan szinten, hogy a könnyeim is kicsordultak. Esküszöm neked, hú,
de helyes az a srác!
-Hyunji!
-Várj
már, had nézzem meg a fenekét. –legyintek felé egyet. Szemem sarkából látom,
hogy ő is a srácot nézi, majd mikor hátat fordít nekünk, mindketten felemeljük
a kezünket és összepacsizunk. –Anyám, de hiányzott már ez. Mennyit szórakoztunk
azzal, hogy fogadunk, kinek jobb a feneke.
-Ne is
mondd! –nevet fel. –Még Hanbin előtt volt. Éppen lázadtam a férfiak ellen.
-Te az
emberiség ellen lázadtál, nem csak a férfiak ellen. –poharam után nyúlok, és
lehúzom az utolsó cseppig a whiskyt.
-Jó, hát
nehéz időszak volt. –ő is követi a példám.
-Szóval
miután kiröhögtem, bevallom sokkal jobban éreztem magam. Tudom, gyerekes, de
tudja csak meg milyen szar érzés, ha kinevetik az érzéseinket.
-Ha most
nem ittam volna, tuti lecsesznélek, amiért kiröhögted. Azért sajnálom Jiwont.
Viszont ahogy mondtad ezt a Hannahval kapcsolatos infót, biztos vagyok benne,
hogy valami köze van Bobby viselkedéséhez.
-Lehetséges.
Perpillanat nem vagyok képes összerakni a képeket. Azt hiszem berúgtam!
–röhögök fel és iszok a koktélomból.
-Én nem
hiszem, hanem tudom. És aztán mi volt a próbán?
-Hansoléknak
máshol volt dolguk, szóval ketten voltunk Bobbyval. De komolyan mondom, mintha
egyedül lettem volna…
-Mert?
–kerekednek el a szemei. Soomin nagyon vicces, amikor részeg. Ilyenkor mindig
erősebben gesztikulál és a mimikái is sokkal inkább túlzóak, de szerintem
igazából fogalma sincs, hogy mit csinál.
-Ugye nem
mondtam neki semmit, csak kiröhögtem és bejöttem a terembe. Aztán amikor
méltóztatott bevonszolni a formás kis seggét, akkor meg eljátszotta, hogy
mennyire összetört legbelül és hogy neki milyen rosszul esett, hogy így
viselkedtem vele. Legalábbis az arcáról ez jött le. –Soo az állát dörzsölgette,
aztán mintha nagyon mondani akarna valamit kinyitotta a száját, de inkább
meggondolta magát és ivott a koktélból. Őszintén szólva amúgy, ha jobban
visszagondolok az egészre, Bobbynak nagyon jó feneke van! Szívesen
beleharapnék!
-És mit
csináltatok próbán?
-Többször
is elpróbálta a Hannahval együtt előadott számot, addig én arra táncoltam,
aztán meg a közös táncukat gyakoroltuk, de egy idő után elegem lett, hogy nem
néz rám és egész végig megbántott arckifejezése volt. Tudod, hogy felhúztam
magam azon, hogy bűntudatot próbál csinálni? Esküszöm neked közel voltam ahhoz,
hogy megütöm.
-Marha
agresszív lettél mostanában. –röhög fel.
-Az gáz,
hogy nem csak agresszívnak érzem magam?
-Hát?
-Élvezném,
ha Jiwont felizgathatnám, és ugyanúgy kihasználhatnám, ahogy ő engem. Tudod
mit?
-Na mit?
–Soomin nem néz rám, a poharával és a benne lévő szívószállal bíbelődik.
-Megyek
és játszom egyet Bobbyval. –felpattanok, gyorsan megiszom a koktélt és felkapom
a táskámat a pultról.
-Te most
viccelsz? –barátnőm azonnal kezem után kap.
-Komolyan
mondom! Otthon van?
Soomin
hatalmas szemekkel pislog rám. Tényleg azt hiszi, hogy viccelek és meg is
értem, de most halál komolyan beszélek. Egyrészt megmutatom Jiwonnak, milyen
az, ha játszanak veled, másrészt pedig hogy mit veszíthet! Hála az alkoholnak,
most véghezviszem azt, amit már megannyiszor elterveztem, csak sosem volt
bátorságom! Ennyit arról, hogy egy férfival veszítem el a szüzességem!
-Nincs, a
sajátjába ment.
-Megleszel?
-Persze,
Eunah hamarosan úgyis ideér. –Búcsúként rámosolyogtam, majd elindultam. Kint a
disco előtt fogtam egy taxit és egyenesen Bobby lakásáig vitettem magam. Nagyon
ritkán jöttünk ide miután Bobbyék híresek lettek. Elhitették az emberekkel,
hogy a lakást azóta eladta. Természetesen nem volt ez igaz, de így a rajongók
messziről elkerülték ezt a helyet és Jiwon nyugodtan ide tudott bármikor jönni.
Egy háromemeletes épületről van szó, benne három emelettel. Jiwon lakása a
másodikon volt. Mivel tudtommal a kaputelefon nem működött és a telefonomat nem
igazán akartam használni, az épület mellett lévő kis ágyáshoz mentem, felkaptam
néhány kisebb kavicsot és elkezdtem vele az ablakot dobálni. Talán az ötödik
dobásomra felkapcsolódott Bobby nappalijának a villanya, ezzel együtt az alatta
lévőé is. Még dobtam oda egy utolsót, majd a többit magam mellé ejtettem. Az
ablakban, ebben a pillanatban jelent meg egy kómás, össze-visszaálló hajú
Jiwon, aki egyik kezével a szemét dörzsölte. Lassan elhúzta a függönyt, majd
kinyitotta teljesen az ablakot és kihajolt rajta. Eközben az alatta lakó is
ugyanezt tette annyi különbséggel, hogy ő nem nyitott ablakot.
-Hyunji?
–hangja először rekedtes volt. –Mi a fenét keresel itt, hajnali fél három van!
-Most
Rómeó és Júliát játszunk, vagy felengedsz? –még én magam is meglepődök
határozott és bátor hangomon. Király vagyok!
-Részeg
vagy? Menj haza!
-Na ide
figyelj! Igen részeg vagyok, de majd én eldöntöm, mikor megyek haza! Most pedig
told le a formás segged és engedj fel!
-Hívok
neked egy taxit! –hirtelen megmozdult, én pedig hogy megakadályozzam, hogy
tényleg taxit hívjon elkezdtem énekelni. Bobby abban a pillanatban visszatért
eredeti helyére és az arcán óriási mosoly terült el. Valami béna gyerek dal
jutott az eszembe, de úgy látszik hatásos volt. Az öreg néni, aki mindeddig az
ablakból figyelt, most kinyitotta azt és sipítozó hangján fenyegetőzni kezdett.
-Fiacskám
csinálj valamit a barátnőddel, különben kihívom a rendőröket!
-Ő nem is
a barátom! –mikor visszanéznék Bobbyra, csak a hűlt helyét látom. Azonnal a
nevét kezdem el hangosan kiabálni és én is fenyegetőzök, hogy ne merészeljen
taxit hívni. Ekkor hirtelen egy tenyér tapasztja be a számat.
-Elnézést
kérek, ígérem nem fog többet hangoskodni.
-Azt
ajánlom is. –míg a néni visszacsukja az ablakát, addig Jiwon a bejárat felé
kezd el tolni, kezét le sem véve a számról.
-Esküszöm
nem vagy normális! És ha tényleg szól a zsaruknak? –csak akkor szólalt meg
újból, amikor bezárta mögöttünk a lakás ajtót. Hátat fordított nekem és
elindult a nappaliba. Egy vékony anyagú rövidnadrág volt rajta és egy fehér
trikó. Azzal a kócos hajával eszméletlenül szexi volt. Jiwon világéletében
másodpercek alatt fel tudott izgatni, már csak azzal ahogy veszi a levegőt. És
ez most is sikerült. Biztos vagyok benne, hogy az alkohol is rátesz egy
lapáttal, de most azonnal akarom Jiwont! Kiléptem a magassarkúmból, halkan
letettem a táskám, mellé pedig a kabátomat. A ruha, ami rajtam volt, egy olyan
egybe szoknya, amit elől a mell részénél kell cipzárazni. Lassan hullott le
rólam a ruha. Egy kissé izgatottan léptem közvetlen Bobby mögé.
-Szóval,
miért is jöttél? –ekkor fordul csak meg, majd amikor meglát, azonnal
elkerekednek a szemei. –Hyunji… -sóhajtja nevem és nekem bőven elég volt ahhoz,
hogy megtegyem a következő lépést. Egy lépést tettem felé, majd karjaimmal
átöleltem a nyakánál. Egyik kezemmel szorosan tartottam a tarkójánál, a
másikkal pedig dús fekete hajába túrtam. Még mielőtt egy újabb sóhaj
elhagyhatná a száját betapasztottam az enyémmel. Először csak gyengéd puszit
adtam rá, majd alsó ajkán nyaltam végig lassan. Éreztem, ahogy minden
érintésnél megremeg. Én is pontosan így viselkedtem mindig, amikor hirtelen, a
semmiből kapott le. Széjjelnyitotta ajkait, én pedig azonnal átdugtam nyelvemet
a szájába. Abban a pillanatban átvette az irányítást a csókunk felett. Nem
bántam, hagytam neki. Egyelőre!
Miközben
vészesen fogyott a levegőnk hátrálni kezdtem vele, ám ő mégsem így gondolta. Kezével
végre megérintett. Megfogott a fenekem alatt és felemelt. Automatikusan
karoltam át csípőjét a lábaimmal. Egyenesen a hálószobába vitt, ahol lefektetett
az ágyra. Fölém mászott, én pedig tudtam, hogyha most nem veszem vissza az
irányítást, megint csak az lesz, amit ő akar. És itt most az lesz, amit én
akarok!
Két
kezemet a válla és a kulcscsontja közé tettem és így toltam el magamtól
annyira, hogy aztán át is tudjam fordítani a hátára. Meglepetten figyelte
mindenegyes mozdulatomat. Kezét a tarkómra tette és így akart visszahúzni egy
újabb csókra, de nem engedtem neki. Csípőmet lassan engedtem csak ágyékára, de
amint összeértek, mindketten felsóhajtottunk. Jiwonra néztem, aki egy kicsit
hátra döntötte fejét. Gyönyörű látványt nyújtott. Lassan nézett vissza rám,
szemében a rózsaszín köddel és csillogással. Mindkét kezét a csípőmre helyezte.
Érintése tűzforró volt, teljesen megperzselte a bőrömet. Hátranyúltam a
melltartóm kapcsolójához és egyszerűen levettem magamról. Jiwon azonnal
félrenyelt és köhögni kezdett. Arcomon óriási mosoly jelent meg. Számban pedig
éreztem a siker ízét. Továbbfolytattam Bobby agyának a húzását. Ujjaimmal
benyúltam a trikója alá és felfelé simítottam, ezzel levéve róla azt. Amint
kibújtattam belőle, lehajoltam nyakához és úgy adtam rá puszikat, hogy a mellem
csiklandozza a mellkasát. Hangosan nyögni is morogni kezdett. Tudtam, hogy jó
úton haladok. Még egy dolog és teljesen elveszti az eszét. Az után pedig itt
hagyhatom álló farokkal. Egyik kezemmel, amelyikkel nem támaszkodtam, finoman
végig karmoltam mellkasát, és az oldalát. Visszaengedtem csípőmet már kőkemény
farkára és lassan mozogni kezdtem rajta ruhán keresztül. Meg kell hagynom,
nekem is rohadt nehéz volt tartanom magam. A bugyim egyre nedvesebb lett. Azt
akartam, hogy Jiwon ujjai bennem legyenek. Ahogy Jiwon elméjét is efféle
gondolatok uralták zihálva kezdte venni a levegőt. Nyakát elengedve fülcimpáját
kezdtem finoman rágcsálni és szívogatni.
-Jiwon…
-suttogtam nedves fülére, amitől tiszta libabőr lett.
-Elég!
–kiáltja el magát, majd olyan erő szállja meg, hogy másodpercek alatt már az
ágy másik oldalán kötök ki. Meglepetten pislogok rá, ő pedig felül az ágyba és
beletúr nedves hajába. A félhomályban tökéletesen látom izmos felső testét, ami
csillog az izzadságtól. Gyorsan emelkedik a mellkasa, nagyon szaporán veszi a
levegőt. Oldalra fordulok és kezemet a szívére teszem, erre ő ugrik egyet és az
ágy másik sarkába kerül. Értetlenül nézek rá és érzem, ahogy elönt a méreg.
-Mi bajod
van?
-Ezt nem
szabad megtennünk! Nem lehet! Nem így! –össze-vissza habog.
-Mi van?
Háhh! –gúnyosan fújtatok egyet. –Bezzeg múltkor nem volt ellenedre, amikor
bemásztál a kádba! Miért csak akkor lehet szex, amikor azt te akarod? Miért te
irányítod az életemet? Szexelni akarok most! Ha te játszol velem, én is játszok
veled! Ezt akarod nem? Azt mondtad, ha szexelünk visszatér a jó hangulat. Na,
gyerünk, akkor mégis mire vársz?
-Nem
fekszünk le, ha részeg vagy. –közli velem olyan hangsúllyal, amitől felfordul a
gyomrom. Aggódó és figyelmes.
-Ne
játszd meg magad! Nem lesz még egy lehetőséged! Amíg nem döntöd el végre mit
akarsz, addig nem lesz köztünk semmi. Jobb ha sietsz, mert lehet nem lesz olyan
sok időd gondolkodni. –ahogy a düh és a méreg eluralkodott a testemen, a
gyomrom liftezni kezdett. Azt hiszem vissza akar jönni az a sok pia amit
megittam. Nem foglalkozva azzal, hogy félmeztelen vagyok, kirohanok a
fürdőszobába és a vécé fölé hajolva kiengedem azt, ami nem akar bent maradni. A
hajamat tűrögetem vissza a fülem mögé, de az csak nem akar ott maradni. Aztán
hirtelen megérzem Jiwon forró tenyerét jéghideg meztelen hátamon, ahogy
simogat. Gyűlölök hányni, ráadásul pont Jiwon előtt… Emiatt elered a könnyem és
a sírástól egy újabb adag kijön belőlem.
-Semmi
baj, nyugodj meg minden rendben lesz. –nyugtat. Az árnyékból ítélve fölém áll
és úgy fogja össze a hajam, aminek tulajdonképpen már tök mindegy.
Totál kiütöttem magam, és ami a legrosszabb, hogy a
hányásgörcsök nem múlnak és egyre több követi az előtte lévőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése