29.rész

Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem volt fejfájásom, amikor felébredtem. Az után, hogy kinyitottam a szemem, az egyetlen dolog, amire képes voltam az az, hogy a plafont bámuljam. A szemem sarkából még láttam, hogy Jiwon haja eltakarja szemét és ajkai kissé szétnyíltak. A meglepettségtől nem mertem mozogni, és nem is akartam felébreszteni a mellettem szunyókálót. Kivételesen büszke voltam magamra, amiért nem jött rám az öt perc és nem kezdtem fel-alá rohangálni, mint egy idióta, hogy Bobbyval egy ágyban aludtam. Azon is meglepődtem, hogy nem éreztem rosszul magam a tegnapi viselkedésem miatt. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy szégyellnem kellene, hiszen valamilyen szinten mégis csak hülyén viselkedtem, de ennek ellenére azt tettem, amit jónak láttam. Ettől a gondolatmenettől összeszorítottam a szemem és így próbáltam kiverni az egészet a fejemből. Attól függetlenül, hogy nem érzem magam másnaposnak, nagyon esztelennek érzem a gondolkodásomat, úgyhogy inkább megpróbálok nem gondolkodni, és csak élvezni ezt a fantasztikus pillanatot. Őszintén megvallva, olyan érzésem van, mintha évek óta egy párt alkotnánk Jiwonnal és éppen egy gyönyörű nap várna ránk. Jiwon reggeli puszikkal ébresztgetne, aztán miután kikeltünk az ágyból, én reggelit csinálok, utána egy kicsit még kettesben lennénk, mondjuk sétálnánk egyet, aztán elmennénk dolgozni. A próbán minden tökéletes lenne, a közös produkciónkat próbálnánk, ami végre úgy sikerül, ahogy azt mindketten megálmodtuk, aztán visszajönnénk ide, ahol újra csak egymásra figyelhetnénk. Ahh, de szép is lenne… Ebben a pillanatban kezdett el mocorogni Jiwon. A keze, ami rajtam pihent és amivel gyengéden ölelt, most szorosabbá vált. Nem tudtam eldönteni, hogy még mindig alszik-e és álmában ölelget, vagy tényleg fent van és és és…?! Jézusom! Jiwon tudatában van annak, hogy ölelget?! Nem ivott tegnap, szóval emlékeznie kell arra, hogy mi történt ugye? Emlékeznie kell! És tudja is, hogy most mit tesz! És ettől a takaró alatt remegni kezd a kezem. Hirtelen az arcomat kezdi puszilgatni. Esküszöm, nem hiszem el! Most álmodnék?

Gyengéden orrával kezdi el simogatni az arcomat. Nagyon csikis és emiatt halkan el is nevetem magam.

-De jó lenne minden reggel erre kelni. –suttogja, majd megfogja az arcom, maga felé fordítja és megcsókol. Totál lefagyva fekszem, mint egy darab deszka és egyszerűen nem tudok megmozdulni. Gyengéd puszikat ad számra, közben hüvelykujjával simogatja arcomat. Mi van Jiwonnal? Lassan mozdulok csak. Teljesen feléje fordulok, egyik kezemet mellkasára simítom, a másikkal pedig fekete hajába túrok. Mikor visszacsókolok, valami megmozdul bennem. Nem csak a gyomromban repdeső pillangókra gondolok, hanem egy másik érzésre, amit próbáltam elnyomni magamban. Hansol által próbáltam elnyomni Jiwon iránt érzett szerelmemet. Ha sikerül megbeszélnem Jiwonnal, mi folyik kettőnk között és hogy lehetne egy olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek jó, akkor véget kell vetnem a Hansol és köztem alakuló kapcsolatnak. Képes lennék kompromisszumot kötni azért, hogy minden reggel így kelhessek.

-Jó reggelt. –egy cuppanós puszi után köszöntött. Most kérdezzek rá, hogy mi ez az egész hirtelen változás?

-Jó reggelt neked is. –nem, egyelőre nem! Kedvesen rámosolyogtam. Nem tudom, helyesen cselekszem-e, de most végre úgy lehetek Jiwonnal, hogy az igazi énjét adja.

-Mindig ilyen gyönyörű vagy ébredéskor? –Jiwon kedves hangjától libabőrös lesz a bőröm, de ahogy agyam felfogja, hogy mit is kérdezett, először elkerekednek a szemeim, aztán hangosan nevetni kezdek, mire Bobby először meglepődik, de aztán ő is elkezd vigyorogni és szemei csodálatos napocskákká alakulnak.

-Ez most komoly? Körülbelül elmosódott a sminkem, tiszta kóc lehetek. Mi neked ebben gyönyörű? –nevetek még mindig, és kezeimmel próbálom takarni a fejem. Visszafordulok a hátamra és kezeim helyett a takarót húzom magamra.

-Komolyan kiröhögsz? –kérdezi Bobby, mire én a takaró alól hangosan nevetve válaszolom, hogy igen.

-Ahh! Jézusom! –nyögök fel, mikor Bobby rám ül és finoman ugrálni kezd. –Szállj le te majom! –kiabálok, lehajtom magamról a takarót és mellkasának támasztom kezeimet.

-Minek neveztél? –nevet fel Bobby.

-Majomnak! –mondom neki határozottan, mire ő abbahagyja az ugrálást és mereven néz. Bevallom, egy kicsit megijedek tőle, hátha valami rosszat mondtam, de aztán amikor kedvesen elmosolyodik és közelebb hajol, a szívem hatalmasat dobban és a bennem rejlő feszültség, ami az ijedség miatt alakult ki, abban a szent pillanatban szertefoszlik. Reflexszerűen cselekszem… Nyakát átölelem, még lejjebb húzom és megcsókolom. Egyáltalán nem lepődött meg, talán ő is ezt szerette volna, csak megelőztem. Először csak finoman ráharaptam ajkára, utána meg is pusziltam neki, aztán amikor kinyitotta száját, átdugtam a nyelvemet a szájába. Egyszerűen mámorító érzés volt, ahogy nyelvünk vad táncot járt. Talán ezután a nap után, végre a közös produkciónk is ilyen szenvedélyes és vad lesz, mint ez a csókunk. Akárhányszor csókolóztunk, még sosem volt ennyire meghitt, ennyire idilli és ennyire édes. Általában olyan kis erőszakos szokott lenni, most gyengéd volt és azt éreztem, hogy tudja, semmi és senki nem zavarhat meg minket. De úgy érzem, tévedtem. Bobby telefonja hangos rikácsolásban tört ki. Legnagyobb meglepetésemre a közös számunk zenéje volt a csengőhangja.

-Ahh… -sóhajt fel hangosan. Teljes testsúlyát rám engedi, amitől én is hangosan felnyögök, mire ő fejét a nyakamhoz dugja és ahogy nevetni kezd a testem teljesen lezsibbad és azt kívánom bár ne ettől bizseregnék, hanem… -Tesó, helyzet? –szól bele a telefonba, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Észre se vettem, mikor gördült le rólam. –De nem úgy volt, hogy csak hatra kell mennem? –kérdezi. Felkel az ágyból és a szobában lévő ablakhoz sétál. Ha jól emlékszem az az ablak az épület hátsó udvarára néz, ahol egy parknak kell lennie. Oldalra fordulok, kezemet a fejem alá teszem és végignézek Jiwonon. Hirtelen mintha kikapcsolna az agyam és a testemet elhagyva kívülről látom magunkat. Boldog házaspár… Ez jut eszembe arról, ahogy éppen kinézünk. Na jó! Ez már sok! Konkrétan még a helyzetet sem értem, én meg már házasságról fantáziálok. Elment az eszed Hyunji?! Észhez kell térnem, különben elhiszem ezt a csodálatos álomnak tűnő helyzetet és hatalmasat fogok bukni. Mégpedig egyedül… Mert nem hiszem, hogy Bobbyt nagyon megviselné. Mi van akkor, ha megint csak játszik? Ki kell szednem belőle.

-Hyunji? –erre felkapom a fejem. Bobby még mindig az ablakon kifelé bámul. Ha jól hallottam, akkor Hanbinnal beszél. Na most kíváncsi leszek bevallja-e, hogy itt vagyok… -Igen, itt van. –nagyot koppan az állam. Mi a fene? Totál összezavar, most már nem bírom követni a dolgokat. –Majd jön velem akkor háromra. Okés, na csá! Hová mész?

Mi ez a „mi”, meg ez az érzelgős hangnem? Paráznék? Tényleg megijedtem? De most Bobbytól, vagy attól hogy csalódok? Míg telefonált, én is kimásztam az ágyból és a fürdő felé igyekeztem.

-Megmosakszom. –ami végül is igaz volt, de legfőképpen azért, hogy lehűtsem magam. Kezdett bennem felmenni a pumpa.

-Addig csinálok reggelit. –vállam felett visszanéztem rá, majd bólintottam és becsuktam magam mögött az ajtót. A tükörbe nézve hányingerem lett önmagamtól.

-Egész végig így néztem ki? –sutyorgom a tükörképemnek. A szemfestékem vagy az államig ér… Na jó addig nem, de akkor is el van kenődve, a szemöldökömet elaludtam és látszik, hogy hajmosás után nem lett kifésülve a hajam. Kinyitom a tükör melletti szekrényt, reménykedve, hogy Bobby tart itt valami sminklemosó féleséget. Miután találok sminklemosót és vattakorongot is, gyorsan letörlöm, majd hideg vízzel megmosakszom. Átöltözni nem fogok tudni, mert nincs mit, úgyhogy felkapom a melltartómat a ruhám mellől, amit gondolom Jiwon rakott ide, és felveszem a póló alá. Mélyet sóhajtva fogom meg a kilincset és megyek ki a nappaliba. Szól már a tévé, ahogy mindig, amikor Bobby ébred fel elsőként. A reggeli hírek mennek. Hány óra lehet, hogy a híradó megy?

-Hét óra? –sikkantok fel.

-Ja! –kiáltja Bobby a konyhából. –Hozzád képest ez nagyon korai ébredésnek számít! Beverted a fejed az éjjel, vagy mi lett veled?

-Ezt inkább én kérdezhetném…

-Micsoda? Bocsi, de nem hallottam.

-Nem szóltam. –nem így kéne rákérdeznem. Valami kedvesebb kérdés kellene… Miközben azon gondolkodok, hogy a fenébe térhetnék rá a tárgyra, megkeresem a táskámat és a benne rejlő gumival összekötöm lófarokba a hajam, majd csak ezután megyek a konyhába. Otthonosan mozgok, hiszen már többször is voltam itt. Előszedem az evőeszközöket, tányérokat, poharakat. –Teát iszol?

A főzőlap előtt munkálkodó fiú oldalra pillant. Ha jól látom, akkor rántotta lesz a reggeli. –Tehetnél fel vizet, aha.

Azért azt meg kell hagyni, tényleg nagyon idilli a pillanat. De van ebbe az idilli képben valami bibi! Érzem! Meg kell kérdeznem!

-Jiwon?

-Na mondjad Édes! –serpenyővel a kezében fordul meg és sétál az asztalhoz. Az egyik felét nekem tálalja, a másikat magának.

Néma csend.

-Majd kimegyünk a parkba? –magamban ezerszer fejbe vágtam magam azzal a rohadt serpenyővel. Gyökér. Gyökér. Gyökér. Akkora idióta vagyok, hogy ilyet még a föld nem látott. Itt volt a megfelelő pillanat, én még sem mertem lépni.

-Az már nem park. Megcsinálták kosárpályának. Nagyon király. –mesél fellelkesülve, miközben fogyasztja a reggelijét. –Viszek le labdát, aztán tudunk játszani.

Fél óra múlva a pályán sétálgattam Bobbyt várva, aki elfelejtett labdát hozni. Ennyi esze van. Na mindegy, ezen nagyon jót röhögtem. Kaptam tőle még egy kisebb melegítő nadrágot, meg egy akkora pulcsit, amibe vagy százszor elférnék és elcsórtam tőle az egyik cipőjét is. Nem gondolhatta komolyan, mikor azt mondta, hogy vegyem fel a magassarkúmat melegítővel?!

-Kapd el! –kiabál, mire 180 fokos szögben megfordulok és már takarnám is el magam az érkező kemény labda elől, de csak szórakozott és szorosan fogta mindkét kezével. –Na állj odébb és nézd a mestert.

-Akkor arrébb mennél, hogy lássam is azt a bizonyos mestert! –szívom vérét, mire fintorog egyet, közelebb lép hozzám és ad egy puszit a számra. Ahh édes istenem… Ez az érzés valami felemelő.

Mikor kinyitom a szemem, ő vigyorogva pattintja le a labdát és fut el tőlem a pálya legvégébe.

-Csontnélküli lesz! Figyeld meg.

-De ha nem, akkor jössz nekem eggyel. –kacsintok rá, mire ő kidugja a nyelvét és pattogtatva elindul a kosár felé. Egyre gyorsul a tempója, aztán amikor kellő távolságba ér elrugaszkodik a talajtól és egy hatalmasat ugorva csont nélkül a kosárba dobja a labdát. A sikerétől ugrándozni kezdek, sikoltozni és tapsikolni, mire ő oda fut hozzám, felkap és a levegőben megpörget. Hangosan nevetünk, én a nyakánál ölelem őt szorosan, a fejünket összedugva. –Annyira ügyes vagy! –dicsérem meg, és még mindig a levegőben tartva felnéz rám, én pedig megcsókolom. Ennyit erről, hogy megkérdezem, mi van most kettőnk között. Muszáj kiélveznem addig, amíg ketten lehetünk.

-Te fogytál? –kérdezi, miután elengedi ajkaimat.

-Buta majom… -belecsimpaszkodok hatalmas füleibe és egy kicsit kihúzom neki. –Olyan vagy, mint egy gorilla mondtam már? –röhögök fel, mire ő lerak, hátulról átölel és úgy kezd el csikizni és a nyakamat harapdálni, mire a testem azonnal reagál. –Úristen, Jiwon… -lehelem, mire megszáll valami erő és képes leszek szembenézni vele, hogy aztán ködös tekintettel az ajkainak eshessek, de aztán meglátok egy árnyékot a szemem sarkából.

-Látom, végre felvállalod az érzéseidet. –a hang tulajdonosát azonnal felismerem.

-Hogy kerülsz ide? –Bobby abban a pillanatban eltol magától. –Honnan tudod, hogy itt lakom? Mit akarsz? –a szívem…

-Lássuk csak… Először is, sziasztok! –mosolyodott el. –Aztán autóval, Soomintól és végül szándékoztam elvinni Hyunjit, ugyanis ma próbálnunk kellett volna már félnyolctól a MAMA-ra, de mivel nem jelent meg a többiek mondták, hogy keressem meg. Szóval ezért jöttem. –hangja egy kicsit csalódott volt. –De látom, hogy jó kezekben van, úgyhogy megmondom a többieknek, hogy veled van. Akkor végre összejöttetek?

Jiwonra nézek, aki teljesen megváltozott. Újra felvette a lekezelő maszkot. Rosszat sejtek.

-Nem jöttünk össze. Nincs köztünk semmi.

Ajkaim elváltak egymástól, szemeim megteltek könnyekkel. Jiwon lassan rám nézett, de nem szólt semmit. Érzelemmentes arccal bámult rám. Semmi sajnálat, semmi szomorúság. Egyszerűen semmi! Az ujjaim ökölbe szorulnak, a levegő a tüdőmben reked és a vállaim rázkódni kezdenek, miközben Jiwon még mindig a szemembe néz és még mindig semmi érzelem az arcán. A könnyeim az arcomon folynak végig, a számat össze kell szorítanom, hogy a hangok ne szaladjanak ki. Bíztam benne, elhittem neki annak ellenére, hogy éreztem, baj lesz. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

-Jiwon… -ejtem ki nevét, mire elkapja a fejét, még ránéz Hansolra, aztán a labdát pattogtatva a pálya túloldalán lévő kosár felé sétál.

Még egy darabig magam elé bámulok, aztán amikor Hansol megfogja a kezem, elindulok vele, messze Jiwontól.

28. rész

*Bobby szemszöge*

Már rég aludtam, és komolyan mondom, egészen addig azt is hittem, hogy csak álmodok, amíg be nem kapta a fülemet. Rájöttem, hogy nem álmodok, tényleg itt van velem, részegen és nem engedhetem meg neki, hogy másnap hülyén érezze magát, vagy ami rosszabb, olyat csinálna, amit megbánna. Így túl sok mindenen megy keresztül hála nekem, meg annak a libának… Nem kell, hogy még emiatt is fájjon a feje, az alkoholtól holnap úgyis fog.

-Elég! –kiáltok rá talán egy kicsit erősebben, mint az terveztem. Kezemet forró, vékony derekára simítom és az ágy túl oldalára tolom. Minél távolabb magamtól. Szerencsétlen nem éri mi bajom van. És igazándiból én sem. Hagynom kellene, hogy lefeküdjünk, lehetséges, hogy utána minden tényleg a régi lehetne, ahogy azt a múltkor javasoltam. Vagy talán sokkal jobb, mint régen volt. Ekkor eszembe jut, hogy mi sosem lehetünk együtt, legalábbis egy darabig biztosan nem. És nem engedhetem meg, hogy feleslegesen repüljenek az évek Hyunji felett. Ez nem élet lenne. Idegesen túrok hajamba, a szívem egyre gyorsabban ver a bennem lévő dühtől és szomorúságtól. Elcsesztem mindent! Hogy lehettem ennyire hülye? Már a legelején számolnom kellett volna azzal, hogy milyen is igazából Hannah. Az a k*rva mindet elcseszett!

Ebben a pillanatban teszi forró kezét a szívemre, amire én akkorát ugrok, hogy a hátamat be is verem a falba. Bevallom, még én is meglepődök a saját viselkedésemen. Mi a fene bajom van? Igaza volt Hanbinnak, valami nincs rendbe a fejembe. Bár azt hiszem, inkább a szívemben nincs helyén valami…vagy valaki…

-Mi bajod van? –kérdezi Hyunji értetlen arckifejezéssel.

-Ezt nem szabad megtennünk! Nem lehet! Nem így! –habogok össze-vissza. Akarva akaratlanul szemem megakad mellein, amik egyre gyorsabban mozognak, ahogy veszi a levegőt. Talán a méregtől, vagy mert fázik, nem tudom pontosan, de bimbói keményen állnak és én a legszívesebben a nyelvemmel kényeztetném, de nem tehetem!  Istenem, még ilyenkor is csak erre tudok gondolni? Szeretni akarom Hyunjit, nem pedig használni.

-Mi van? Háhh! –gúnyosan fújtat egyet. –Bezzeg múltkor nem volt ellenedre, amikor bemásztál a kádba! Miért csak akkor lehet szex, amikor azt te akarod? Miért te irányítod az életemet? Szexelni akarok most! Ha te játszol velem, én is játszok veled! Ezt akarod nem? Azt mondtad, ha szexelünk visszatér a jó hangulat. Na, gyerünk, akkor mégis mire vársz? –esküszöm fogalmam sincs mi járt akkor is a fejembe, amikor beszálltam mellé a kádba. Egyszerűen csak azt akartam, hogy velem legyen. Miután Hansol mindenki előtt megszégyenített, de főleg Hyunji előtt, le kellett valahogy vezetne a feszültséget. Nem Hyunjin kellett volna… És nem is Hannan. Soha nem kellett volna engednem a csábításának, találhattam volna egyszerűbb feszültség levezető módszereket is annál, hogy jól meghúztam…

-Nem fekszünk le, ha részeg vagy. –kezdett hányingerem lenni saját magamtól. Pont én okoskodok, meg adok neki tanácsot, aki milliószor rosszabbakat is csinált már? Miért nem léptem időben? Most már túl késő, hogy tegyek kettőnkért valamit.

-Ne játszd meg magad! Nem lesz még egy lehetőséged! Amíg nem döntöd el végre mit akarsz, addig nem lesz köztünk semmi. Jobb ha sietsz, mert lehet nem lesz olyan sok időd gondolkodni. –még sosem hallottam ilyen határozottnak. Talán tényleg el kellene engednem és hagynom kéne, hogy Hansol boldoggá tegye?

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Hyunji szája elé kapta a kezét, felpattant az ágyról és a háló szobám fürdőjébe rohan. Lefagyva ülök, próbálom feldolgozni, hogy mégis mi történik körülöttem és mi jár a fejemben, de aztán automatikusan ugrok le az ágyról, amikor meghallom Hyunji hangját. A jéghideg csempén térdel, két kezével kapaszkodik a vécé csészébe, néha viszont elengedi és próbálja eltűrni haját. Némán, hogy ne ijesszem meg, mögéje sétálok és összefogom a haját egy copfba. Meg sem érzi a jelenlétemet. Szerencsétlen görnyedve erőlködik, reszket a sírástól, ami még inkább hányingert csinál neki. Kezemet hátára teszem. Ekkor érzem meg, hogy teste jéghideg verejtékes. Gyengéden simogatni kezdem, hogy megnyugtassam.

-Semmi baj, nyugodj meg minden rendben lesz. –csitítom, de annál inkább erősödik sírása. Most nem tudom, hogy a hányás miatt, vagy miattam sír. Rettenetes bűntudat mardossa szívemet és hiába tennék bármit is, nem lehet… Ezért csak itt maradok vele, amíg tudok és segítem őt, vigyázok rá. Akarva akaratlanul könnyek szöknek a szemembe. Hülye voltam, egy idióta! Igaza volt Hansolnak, nem a macsónak kellett volna lennem, hanem az, aki viszont szereti Hyunjit. Nem is! Hiszen én szeretem őt, ő a mindenem, a boldogságom, csak nem volt bátorságom önmagamnak időben bevallanom. És most már késő! Nem tehetek tönkre hat életet azért, mert én hülye voltam. Önző módon a saját érdekeimet néztem és kénytelen vagyok most is Hyunji rovására cselekedni.

-Jiwon… -leheli gyenge hangján az a lány, akinek örökre odaadnám a szívem.

-Jobban vagy? –kérdezem, miközben leguggolok mellé. Látom, hogy reszket. Elhúzza száját válasz gyanánt, de bólint. –Gyere. –lassan megfogom két kezét, és felhúzom állásba. Egyik csuklójánál húzom óvatosan a kád irányába.

-Befejezzük amit otthon elkezdtünk?

Elmosolyodok egy kicsit, majd csóválni kezdem a fejem. –Nem, megfürdetlek. –meglepetten tudatom magammal, hogy nem ellenkezik. Félve ránézek, vajon éppen a szemével akar megölni, vagy sem, de ő lehajtott fejjel ballag mögöttem. Mikor közvetlen a kád elé érünk, ujjaimmal körbefonom vékony csuklóját. –Megengeded, hogy segítsek?

-Vigyázol rám? –hatalmas szemekkel néz rám, ajkai kissé szétnyíltak. Ha nem is akarnék rá vigyázni, akkor sem tudnék nemet mondani.

-Örökké. –közelebb hajoltam hozzá és egy puszit adtam homlokára. Csodálatos illata volt bőrének. Ez az én drogom. Az ő illata, az egész lénye. Valahányszor elmegy mellettem és megérzem illatát, a legszívesebben mást sem tennék, csak fejemet az ő nyakához fúrnám.

Kezeimet lecsúsztatom övén, végigsimítva tenyerén és ujjain. Vissza kell fognom magam, mikor mellei előtt hajolok le és finoman próbálom kibújtatni bugyijából. Nem akarom elijeszteni és neki esni, de a testem attól még reagál az általa nyújtotta látványra. Érzem, hogy lüktet a farkam. Próbálok nem foglalkozni vele, de amikor felnézek rá, hogy lássam, hogy érzi magát, kissé meginog a határozottságom. Kiszolgáltatottan áll előttem, arca pipacspirosan virít, bőre libabőrös lesz, miközben lehúzom róla a bugyiját és ujjaim hozzáérnek. –Ne nézz így rám kérlek. –suttogom és remélem, hogy nem hallja meg. Nem akarok olyat tenni vagy mondani, ami tönkreteheti ezt a tökéletes pillanatot.

Megfogom bal csuklóját, nehogy elessen, amíg feltöltöm vízzel a kádat. Lassan telik meg, de addig van időm habfürdőt önteni, ami í vízzel együtt azonosan növekszik és lepi el az egészet. Hyunji imádja a habfürdőt, bár nem tudom mennyire fog emlékezni rá holnap, vagy mennyire van most ehhez jó hangulata. Mikor a szint megfelelő lesz, segítek neki beszállni, és egészen addig fogom a kezét, amíg le nem teszi fenekét a kád aljára.

-Ne hagyj itt! –kap a karom után, mikor távolodni kezdtem tőle. Elmosolyodok, majd megnyugtatom, hogy csak samponért megyek és jövök vissza hozzá. Bevallom egy kicsit b*zisan érzem magam, de inkább csak újnak érzem ezt az egészet. Még sosem gondoskodtam ennyit senkiről. Úgy érzem ez a szerelem miatt lehet.

Gyorsan kiszaladok a konyhába, ahol van egy polc direkt ilyen szépségipari cuccoknak. Valahol csak van olyan, ami nem túl férfias. De aztán nem vacakolok sokáig, felkapok egyet találomra és visszafutok Hyunjihoz. A habbal játszott. Túl édes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Aranyos volt, gyönyörű, védtelen és összetört. És én törtem össze ennyire. Mondhatják azt, hogy túlzok, de nem! Erről sajnos én tehetek. Megrázom a fejem és Hyunjihoz megyek.

-Megmosom a hajadat, ha lehet ne nagyon mozogj, mert még sosem csináltam ilyet. –vallom be neki őszintén. Ő erre édesen kuncog egyet. Óvatosan vizet locsoltam hajára, majd a kezembe nyomtam egy kis sampont, és elkezdtem beledörzsölni. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is az egész haját behaboznom, mire hirtelen felsikkant. –Bocsánat! –kérek tőle azonnal bocsánatot, amikor elé hajolva látom, hogy a hab belement a szemébe. Rögtön adok is neki egy száraz törölközőt, hogy beletörölhesse a habot. –Mondtam, hogy sosem csináltam ilyet. –vigyorgok az este folyamán végre úgy, ahogy mindig is szoktam, amikor Hyunjival bohóckodunk. Ő is elmosolyodik. Visszatérek hajának mosásához, de most sokkal óvatosabban.

-Legalább ez az élmény az enyém lehet, és nem Hannaé. –suttogja maga elé, de megértem. Összeszorul a szívem, mintha egy óriás passzírozná. Megérdemlem igen, de ez az egyetlen mondatot olyan fájdalmasan mondta ki, hogy az kést formálva döfött a szívembe. Ezerszer meg ezerszer is bocsánatot kérhetnék, akkor sem érezném elegendőnek és akkor sem forraszthatnám össze Hyunji darabokra tört szívét.

-Igen, ez csak is a tiéd és senki másé nem lesz, ezt megígérem neked. –ígérem meg neki és egy apró puszit adok vállára. Fejét fejemnek dönti és így ott tart egy kicsit. Bár megállíthatnám az időt, hogy örökké így maradhassunk! Vagy kitörölhetném Hyunji emlékeit és mindent másképpen csinálhatnék.

Miután leöblítettem haját, kiemeltem a kádból és megtöröltem törékeny testét, igyekeztem szárazra törölni haját is. Puha haja rátapadt arcára, kulcscsontjára. Iszonyatosan szexi volt, de akkor vált a legvonzóbbá, amikor az én pólómba és rövidnadrágomban ült az ágy szélén. Szerintem nincs szexibb a világon egy férfinak, mint a saját ruhájában látni azt a nőt, akit mindennél jobban szeret. Annak ellenére, hogy mi van kettőnk között, mázlistának érzem magam, hogy így láthatom az én Hyunjimat.

Miután mindennel elkészültünk, befektettem Hyunjit az ágyamba. Betakartam, és adtam egy puszit a homlokára. Nem mertem megcsókolni bármennyire is akartam. Szívszorító érzés kerített hatalmába, mikor a lámpához sétáltam, hogy lekapcsoljam azt, és magára hagyjam, hogy pihenjen. Ám ekkor megszólalt!

-Jiwon… -a remény átjárta testemet. –Sajnálok mindent. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Nem akartam, hogy eddig fent maradj és elvegyem a pihenésre szánt idődet. Sajnálom, hogy nem tudom felfogni, hogy te nem úgy szeretsz, ahogy én téged és sajnálom azt is, hogy most itt vagyok. Jobb lenne, ha nem akaszkodnék rád. Aztán meg azt is sajnálom, hogy…

Szélsebesen tettem meg felé a lépéseket és egy csókkal beléfojtottam a kimondani szánt szavakat. Csak egy hosszúra sikeredett puszi volt a várva várt csók, de ez is tökéletes volt. Hyunjival mindig minden tökéletes.

-Szeretlek. –mondja ki váratlanul, amikor elengedem ajkait. Oldalra biccentem fejem és úgy mosolygok le rá, majd tűrök el egy tincset füle mögé.

-Én is szeretlek. –egy pillanatig meglepetten néz, majd lehunyott szemekkel elmosolyodik. Jólesett kimondani. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy bármikor ki tudnám neki újra mondani. De most jobb lesz, ha hagyom pihenni. –Jó éjszakát Drágám.

-Jiwon! –pattannak fel szempillái. Kicsit megijedek. –Nem aludnál velem? –Csak hogy megkérdezted!

-De igen, nagyon szívesen. –mosolyogva sétálok el a villanykapcsolóig, aztán át az ágy másik oldalára. Felemelem a takarót, majd olyan szorosan bújok Hyunjihoz, amennyire csak tudok. Eddig csak álmaimban történt meg ez. Végre önként akarja, hogy hozzábújjak.

-Jiwon?

-Hmm…?

-É…énekelsz valamit? –kérdezi zavartan. Áldom magam, hogy lekapcsoltam a villanyt, különben most nagyon szégyellném magam, amiért elpirultam.

-Pe..persze… Mit szeretnél?

-Mindegy, ami a te szádból hangzik el az csak jó lehet. –amíg ezt kimondja, megfordul és arcát a mellkasomhoz nyomja. Biztosan érzi, mennyire dobog a szívem. Erőt vettem magamon és először csak dúdolni kezdtem. Közben ujjammal gyengéden simogatni kezdtem arca puha bőrét. Aztán énekelni kezdtem, már amennyire a hangom engedte…

„Nézem őt, s nem látom már, tudom, elment rég és távol jár. De bárhogy éget, bárhogy fáj, van, mi sosem múlik el. Nincs remény és ő sincs már. Csak a szívem őrzi, vár és vár, s ha látom őt, még mindig fáj, és ez sosem múlik el. Őt látom fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mondd, mért kell, hogy halljam? A fában, a fűben, egy eldobott kőben. Van, mi sosem múlik el. Őt látom fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mondd, mért kell, hogy halljam? A fában, a fűben Egy eldobott kőben. Van, mi sosem múlik el.”

Ahogy a dal vége felé közeledek, ő egyre lassabban veszi a levegőt, míg végül elalszik. Még befejezem a dalt, aztán lehajtom a fejemet és átölelve én is követem őt.