29.rész

Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem volt fejfájásom, amikor felébredtem. Az után, hogy kinyitottam a szemem, az egyetlen dolog, amire képes voltam az az, hogy a plafont bámuljam. A szemem sarkából még láttam, hogy Jiwon haja eltakarja szemét és ajkai kissé szétnyíltak. A meglepettségtől nem mertem mozogni, és nem is akartam felébreszteni a mellettem szunyókálót. Kivételesen büszke voltam magamra, amiért nem jött rám az öt perc és nem kezdtem fel-alá rohangálni, mint egy idióta, hogy Bobbyval egy ágyban aludtam. Azon is meglepődtem, hogy nem éreztem rosszul magam a tegnapi viselkedésem miatt. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy szégyellnem kellene, hiszen valamilyen szinten mégis csak hülyén viselkedtem, de ennek ellenére azt tettem, amit jónak láttam. Ettől a gondolatmenettől összeszorítottam a szemem és így próbáltam kiverni az egészet a fejemből. Attól függetlenül, hogy nem érzem magam másnaposnak, nagyon esztelennek érzem a gondolkodásomat, úgyhogy inkább megpróbálok nem gondolkodni, és csak élvezni ezt a fantasztikus pillanatot. Őszintén megvallva, olyan érzésem van, mintha évek óta egy párt alkotnánk Jiwonnal és éppen egy gyönyörű nap várna ránk. Jiwon reggeli puszikkal ébresztgetne, aztán miután kikeltünk az ágyból, én reggelit csinálok, utána egy kicsit még kettesben lennénk, mondjuk sétálnánk egyet, aztán elmennénk dolgozni. A próbán minden tökéletes lenne, a közös produkciónkat próbálnánk, ami végre úgy sikerül, ahogy azt mindketten megálmodtuk, aztán visszajönnénk ide, ahol újra csak egymásra figyelhetnénk. Ahh, de szép is lenne… Ebben a pillanatban kezdett el mocorogni Jiwon. A keze, ami rajtam pihent és amivel gyengéden ölelt, most szorosabbá vált. Nem tudtam eldönteni, hogy még mindig alszik-e és álmában ölelget, vagy tényleg fent van és és és…?! Jézusom! Jiwon tudatában van annak, hogy ölelget?! Nem ivott tegnap, szóval emlékeznie kell arra, hogy mi történt ugye? Emlékeznie kell! És tudja is, hogy most mit tesz! És ettől a takaró alatt remegni kezd a kezem. Hirtelen az arcomat kezdi puszilgatni. Esküszöm, nem hiszem el! Most álmodnék?

Gyengéden orrával kezdi el simogatni az arcomat. Nagyon csikis és emiatt halkan el is nevetem magam.

-De jó lenne minden reggel erre kelni. –suttogja, majd megfogja az arcom, maga felé fordítja és megcsókol. Totál lefagyva fekszem, mint egy darab deszka és egyszerűen nem tudok megmozdulni. Gyengéd puszikat ad számra, közben hüvelykujjával simogatja arcomat. Mi van Jiwonnal? Lassan mozdulok csak. Teljesen feléje fordulok, egyik kezemet mellkasára simítom, a másikkal pedig fekete hajába túrok. Mikor visszacsókolok, valami megmozdul bennem. Nem csak a gyomromban repdeső pillangókra gondolok, hanem egy másik érzésre, amit próbáltam elnyomni magamban. Hansol által próbáltam elnyomni Jiwon iránt érzett szerelmemet. Ha sikerül megbeszélnem Jiwonnal, mi folyik kettőnk között és hogy lehetne egy olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek jó, akkor véget kell vetnem a Hansol és köztem alakuló kapcsolatnak. Képes lennék kompromisszumot kötni azért, hogy minden reggel így kelhessek.

-Jó reggelt. –egy cuppanós puszi után köszöntött. Most kérdezzek rá, hogy mi ez az egész hirtelen változás?

-Jó reggelt neked is. –nem, egyelőre nem! Kedvesen rámosolyogtam. Nem tudom, helyesen cselekszem-e, de most végre úgy lehetek Jiwonnal, hogy az igazi énjét adja.

-Mindig ilyen gyönyörű vagy ébredéskor? –Jiwon kedves hangjától libabőrös lesz a bőröm, de ahogy agyam felfogja, hogy mit is kérdezett, először elkerekednek a szemeim, aztán hangosan nevetni kezdek, mire Bobby először meglepődik, de aztán ő is elkezd vigyorogni és szemei csodálatos napocskákká alakulnak.

-Ez most komoly? Körülbelül elmosódott a sminkem, tiszta kóc lehetek. Mi neked ebben gyönyörű? –nevetek még mindig, és kezeimmel próbálom takarni a fejem. Visszafordulok a hátamra és kezeim helyett a takarót húzom magamra.

-Komolyan kiröhögsz? –kérdezi Bobby, mire én a takaró alól hangosan nevetve válaszolom, hogy igen.

-Ahh! Jézusom! –nyögök fel, mikor Bobby rám ül és finoman ugrálni kezd. –Szállj le te majom! –kiabálok, lehajtom magamról a takarót és mellkasának támasztom kezeimet.

-Minek neveztél? –nevet fel Bobby.

-Majomnak! –mondom neki határozottan, mire ő abbahagyja az ugrálást és mereven néz. Bevallom, egy kicsit megijedek tőle, hátha valami rosszat mondtam, de aztán amikor kedvesen elmosolyodik és közelebb hajol, a szívem hatalmasat dobban és a bennem rejlő feszültség, ami az ijedség miatt alakult ki, abban a szent pillanatban szertefoszlik. Reflexszerűen cselekszem… Nyakát átölelem, még lejjebb húzom és megcsókolom. Egyáltalán nem lepődött meg, talán ő is ezt szerette volna, csak megelőztem. Először csak finoman ráharaptam ajkára, utána meg is pusziltam neki, aztán amikor kinyitotta száját, átdugtam a nyelvemet a szájába. Egyszerűen mámorító érzés volt, ahogy nyelvünk vad táncot járt. Talán ezután a nap után, végre a közös produkciónk is ilyen szenvedélyes és vad lesz, mint ez a csókunk. Akárhányszor csókolóztunk, még sosem volt ennyire meghitt, ennyire idilli és ennyire édes. Általában olyan kis erőszakos szokott lenni, most gyengéd volt és azt éreztem, hogy tudja, semmi és senki nem zavarhat meg minket. De úgy érzem, tévedtem. Bobby telefonja hangos rikácsolásban tört ki. Legnagyobb meglepetésemre a közös számunk zenéje volt a csengőhangja.

-Ahh… -sóhajt fel hangosan. Teljes testsúlyát rám engedi, amitől én is hangosan felnyögök, mire ő fejét a nyakamhoz dugja és ahogy nevetni kezd a testem teljesen lezsibbad és azt kívánom bár ne ettől bizseregnék, hanem… -Tesó, helyzet? –szól bele a telefonba, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Észre se vettem, mikor gördült le rólam. –De nem úgy volt, hogy csak hatra kell mennem? –kérdezi. Felkel az ágyból és a szobában lévő ablakhoz sétál. Ha jól emlékszem az az ablak az épület hátsó udvarára néz, ahol egy parknak kell lennie. Oldalra fordulok, kezemet a fejem alá teszem és végignézek Jiwonon. Hirtelen mintha kikapcsolna az agyam és a testemet elhagyva kívülről látom magunkat. Boldog házaspár… Ez jut eszembe arról, ahogy éppen kinézünk. Na jó! Ez már sok! Konkrétan még a helyzetet sem értem, én meg már házasságról fantáziálok. Elment az eszed Hyunji?! Észhez kell térnem, különben elhiszem ezt a csodálatos álomnak tűnő helyzetet és hatalmasat fogok bukni. Mégpedig egyedül… Mert nem hiszem, hogy Bobbyt nagyon megviselné. Mi van akkor, ha megint csak játszik? Ki kell szednem belőle.

-Hyunji? –erre felkapom a fejem. Bobby még mindig az ablakon kifelé bámul. Ha jól hallottam, akkor Hanbinnal beszél. Na most kíváncsi leszek bevallja-e, hogy itt vagyok… -Igen, itt van. –nagyot koppan az állam. Mi a fene? Totál összezavar, most már nem bírom követni a dolgokat. –Majd jön velem akkor háromra. Okés, na csá! Hová mész?

Mi ez a „mi”, meg ez az érzelgős hangnem? Paráznék? Tényleg megijedtem? De most Bobbytól, vagy attól hogy csalódok? Míg telefonált, én is kimásztam az ágyból és a fürdő felé igyekeztem.

-Megmosakszom. –ami végül is igaz volt, de legfőképpen azért, hogy lehűtsem magam. Kezdett bennem felmenni a pumpa.

-Addig csinálok reggelit. –vállam felett visszanéztem rá, majd bólintottam és becsuktam magam mögött az ajtót. A tükörbe nézve hányingerem lett önmagamtól.

-Egész végig így néztem ki? –sutyorgom a tükörképemnek. A szemfestékem vagy az államig ér… Na jó addig nem, de akkor is el van kenődve, a szemöldökömet elaludtam és látszik, hogy hajmosás után nem lett kifésülve a hajam. Kinyitom a tükör melletti szekrényt, reménykedve, hogy Bobby tart itt valami sminklemosó féleséget. Miután találok sminklemosót és vattakorongot is, gyorsan letörlöm, majd hideg vízzel megmosakszom. Átöltözni nem fogok tudni, mert nincs mit, úgyhogy felkapom a melltartómat a ruhám mellől, amit gondolom Jiwon rakott ide, és felveszem a póló alá. Mélyet sóhajtva fogom meg a kilincset és megyek ki a nappaliba. Szól már a tévé, ahogy mindig, amikor Bobby ébred fel elsőként. A reggeli hírek mennek. Hány óra lehet, hogy a híradó megy?

-Hét óra? –sikkantok fel.

-Ja! –kiáltja Bobby a konyhából. –Hozzád képest ez nagyon korai ébredésnek számít! Beverted a fejed az éjjel, vagy mi lett veled?

-Ezt inkább én kérdezhetném…

-Micsoda? Bocsi, de nem hallottam.

-Nem szóltam. –nem így kéne rákérdeznem. Valami kedvesebb kérdés kellene… Miközben azon gondolkodok, hogy a fenébe térhetnék rá a tárgyra, megkeresem a táskámat és a benne rejlő gumival összekötöm lófarokba a hajam, majd csak ezután megyek a konyhába. Otthonosan mozgok, hiszen már többször is voltam itt. Előszedem az evőeszközöket, tányérokat, poharakat. –Teát iszol?

A főzőlap előtt munkálkodó fiú oldalra pillant. Ha jól látom, akkor rántotta lesz a reggeli. –Tehetnél fel vizet, aha.

Azért azt meg kell hagyni, tényleg nagyon idilli a pillanat. De van ebbe az idilli képben valami bibi! Érzem! Meg kell kérdeznem!

-Jiwon?

-Na mondjad Édes! –serpenyővel a kezében fordul meg és sétál az asztalhoz. Az egyik felét nekem tálalja, a másikat magának.

Néma csend.

-Majd kimegyünk a parkba? –magamban ezerszer fejbe vágtam magam azzal a rohadt serpenyővel. Gyökér. Gyökér. Gyökér. Akkora idióta vagyok, hogy ilyet még a föld nem látott. Itt volt a megfelelő pillanat, én még sem mertem lépni.

-Az már nem park. Megcsinálták kosárpályának. Nagyon király. –mesél fellelkesülve, miközben fogyasztja a reggelijét. –Viszek le labdát, aztán tudunk játszani.

Fél óra múlva a pályán sétálgattam Bobbyt várva, aki elfelejtett labdát hozni. Ennyi esze van. Na mindegy, ezen nagyon jót röhögtem. Kaptam tőle még egy kisebb melegítő nadrágot, meg egy akkora pulcsit, amibe vagy százszor elférnék és elcsórtam tőle az egyik cipőjét is. Nem gondolhatta komolyan, mikor azt mondta, hogy vegyem fel a magassarkúmat melegítővel?!

-Kapd el! –kiabál, mire 180 fokos szögben megfordulok és már takarnám is el magam az érkező kemény labda elől, de csak szórakozott és szorosan fogta mindkét kezével. –Na állj odébb és nézd a mestert.

-Akkor arrébb mennél, hogy lássam is azt a bizonyos mestert! –szívom vérét, mire fintorog egyet, közelebb lép hozzám és ad egy puszit a számra. Ahh édes istenem… Ez az érzés valami felemelő.

Mikor kinyitom a szemem, ő vigyorogva pattintja le a labdát és fut el tőlem a pálya legvégébe.

-Csontnélküli lesz! Figyeld meg.

-De ha nem, akkor jössz nekem eggyel. –kacsintok rá, mire ő kidugja a nyelvét és pattogtatva elindul a kosár felé. Egyre gyorsul a tempója, aztán amikor kellő távolságba ér elrugaszkodik a talajtól és egy hatalmasat ugorva csont nélkül a kosárba dobja a labdát. A sikerétől ugrándozni kezdek, sikoltozni és tapsikolni, mire ő oda fut hozzám, felkap és a levegőben megpörget. Hangosan nevetünk, én a nyakánál ölelem őt szorosan, a fejünket összedugva. –Annyira ügyes vagy! –dicsérem meg, és még mindig a levegőben tartva felnéz rám, én pedig megcsókolom. Ennyit erről, hogy megkérdezem, mi van most kettőnk között. Muszáj kiélveznem addig, amíg ketten lehetünk.

-Te fogytál? –kérdezi, miután elengedi ajkaimat.

-Buta majom… -belecsimpaszkodok hatalmas füleibe és egy kicsit kihúzom neki. –Olyan vagy, mint egy gorilla mondtam már? –röhögök fel, mire ő lerak, hátulról átölel és úgy kezd el csikizni és a nyakamat harapdálni, mire a testem azonnal reagál. –Úristen, Jiwon… -lehelem, mire megszáll valami erő és képes leszek szembenézni vele, hogy aztán ködös tekintettel az ajkainak eshessek, de aztán meglátok egy árnyékot a szemem sarkából.

-Látom, végre felvállalod az érzéseidet. –a hang tulajdonosát azonnal felismerem.

-Hogy kerülsz ide? –Bobby abban a pillanatban eltol magától. –Honnan tudod, hogy itt lakom? Mit akarsz? –a szívem…

-Lássuk csak… Először is, sziasztok! –mosolyodott el. –Aztán autóval, Soomintól és végül szándékoztam elvinni Hyunjit, ugyanis ma próbálnunk kellett volna már félnyolctól a MAMA-ra, de mivel nem jelent meg a többiek mondták, hogy keressem meg. Szóval ezért jöttem. –hangja egy kicsit csalódott volt. –De látom, hogy jó kezekben van, úgyhogy megmondom a többieknek, hogy veled van. Akkor végre összejöttetek?

Jiwonra nézek, aki teljesen megváltozott. Újra felvette a lekezelő maszkot. Rosszat sejtek.

-Nem jöttünk össze. Nincs köztünk semmi.

Ajkaim elváltak egymástól, szemeim megteltek könnyekkel. Jiwon lassan rám nézett, de nem szólt semmit. Érzelemmentes arccal bámult rám. Semmi sajnálat, semmi szomorúság. Egyszerűen semmi! Az ujjaim ökölbe szorulnak, a levegő a tüdőmben reked és a vállaim rázkódni kezdenek, miközben Jiwon még mindig a szemembe néz és még mindig semmi érzelem az arcán. A könnyeim az arcomon folynak végig, a számat össze kell szorítanom, hogy a hangok ne szaladjanak ki. Bíztam benne, elhittem neki annak ellenére, hogy éreztem, baj lesz. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

-Jiwon… -ejtem ki nevét, mire elkapja a fejét, még ránéz Hansolra, aztán a labdát pattogtatva a pálya túloldalán lévő kosár felé sétál.

Még egy darabig magam elé bámulok, aztán amikor Hansol megfogja a kezem, elindulok vele, messze Jiwontól.