2015. október 29., csütörtök

14.rész


Napok teltek el, Jiwon pedig teljesen megváltozott. Száznyolcvan fokos fordulatot vett. Azóta, mióta véget vetett Hannával tartó kapcsolatának, kerül. Szó szerint. Ha esetleg kettesben maradok vele, ő azonnal talál magának valami feladatot, hogy ne kelljen velem maradnia. Hiába akarom vele megbeszélni a dolgokat, egyszerűen nem engedi. Az hagyján, hogy nem beszél velem, de tánc közben alig akar hozzám érni. Az még megy neki, hogy néha megtartson, de ha hosszabb ideig kell tartani, az már a nehezére esik. És akkor még nem mondtam az utolsó pózt… Ez így nem mehet sokáig! Teljesen elrontjuk emiatt ezt a fantasztikus koreót. Hansol félelmetes hangja sem rémíti meg. Egyik fülén bemegy a szidás, a másikon ki. Ha a csapattal vagyunk, nincs baj, de ha kettesben… Na az felér mindkettőnknek egy kínzással. És ez így ment azalatt a másfél hét alatt, amíg még Koreában voltunk.



Már a buszon ülünk, a többi táncossal együtt, New Yorkban, és a szállodánkhoz közeledünk. A Big Bang koncertezni jött New Yorkba, és az iKON lesz az elő fellépő. Az az igazság, hogy ha a srácok nem is lépnének fel, még akkor is jöttünk volna, mint Big Bang táncosok, és hogy őszinte legyek, annak sokkal jobban örültem volna…
Az ablaknak dőlve nézem a mellettünk elhaladó gyönyörű épületeket, az embertömeget. Közben azért imádkozok, hogy az előttünk haladó buszban ülő fiú ne a mi szintünkön legyen. Nem akarok a közelébe lenni addig, amíg az nem muszáj. Meguntam, hogy én küzdők azért, hogy megbeszéljük a dolgokat, ő pedig kerül és a legkisebb érdeklődést sem mutatja irántam.
Tisztán emlékszem Jiwon mindenegyes szavára, amit akkor este mondott. Volt rá elég időm, hogy átgondoljak minden lehetőséget, de mindig arra jutottam, hogy rám gondolt akkor. Az egyetlen dolog, amit nem értek, az az, hogy mi a fenéért nem lép még mindig. Ő is nagyon jól tudja, hogy megértettem mindent. Tudja, hogy az elejétől a végéig hallottam minden szavát, mégsem akarja megmagyarázni. Már annak is örülnék, ha kimagyarázná magát ebből az egészből, de még ezt sem teszi meg. Mire vár? Nekem kellene lépnem? Kétlem! Nehogy már én menjek oda hozzá, hogy Hé Bobby, nem járunk?! Na még mit nem! Eszemben sincs ilyen mélyre süllyedni! Én ehhez túl büszke vagyok.
-Hyunji! –bök oldalba Soomin. Nagyokat pislogva nézek rá. Ő csak elmosolyodik. –Gyere, megjöttünk. Nem szeretném, ha elkeverednél a tömegben.
-Tömeg? Mi féle töm… Anyám! –kiáltok fel, amint visszafordulok az ablak irányába. A szállodánk előtt hatalmas csoportokban állnak a rajongók. –Ne merészelj elhagyni.
-Te se engem! –kinyújtja felém kezét, majd kihúz az ülések közül, át a folyosón, majd le a buszról. Amint letettem lábaim New York utcáira, a testem bizseregni kezdett. Átjárt az adrenalin, hogy néhány óra múlva itt fogok táncolni. Még sosem voltam itt, ezért meg akarom mutatni, hogy micsoda tehetségem van, és hogy mennyire varázslatos előadást tud nyújtani a mi hatalmas családunk.
A busz után közvetlen egy hosszú sorompószerűséget helyeztek el, hogy távol tartsák a rajongókat, mi pedig nyugodtan be tudjunk pakolni. A rajongók óriási táblákkal, kifestett arccal kiabálták az idolok neveit, akik most kezdtek el leszállingózni a buszról. Hatalmas vigyorral integettek vissza, Seungri még képeket is csinált néhány szerencsés fannal. Legnagyobb meglepetésemre, minket, táncosokat is hangosan éjjeneztek. A Kwon ikreknek temérdek ajándék táskát adtak át. A legjobb érzés, hogy a saját nevemet is meghallottam. Mellettem a kordon mögött állt egy lány, hevesen integetve. Lassan odamentem hozzá, átnyújtott nekem is egy óriási táskát, ami meglehetősen nehéznek bizonyult, majd egy kép után megköszöntem neki.
-Ezt láttad? –pördülök vissza Soomin mellé, aki már a bőröndökkel bíbelődik. Ahogy látom, az ő kezében is van egy táska. Meg sem lepődök, mikor látom, hogy az a rózsaszín összes színében tündököl.
-Igen, de nézd milyen cuki. –emeli fel a táskáját, majd miután tisztáztuk, hogy majd a szobába átkutatjuk a táskáink tartalmát, Donyhoz sietünk, hogy segítsünk neki kiszedni a buszból a bőröndöket. Miután mindenki megkapta a sajátját, a busz tovább állt a szervezőkkel, hogy a koncert helyszínén kipakolják a maradék cuccokat. A tömeg hangosan kiabálni kezdett, mikor Jiyoung megindult a szálloda bejáratához, mosolyogva, integetve. Vegyülve elindultunk mi is, de az ajtóban beleütköztem valakibe. Mindketten egyszerre akartunk belépni, ami még sikerült is volna, ha bőröndjeink nem ütköznek. Szemem forgatva nézek el a jobb oldalamon álló fiúra, aki szintén engem bámul. Sejtettem, hogy ő az.
-Ha arrébb rakod a bőröndöd, be tudnánk menni. –jelentem ki a nyilvánvalót. Arca meg sem rezdül. Egy szó nélkül hátrálni kezd, én pedig könnyedén el tudok indulni. Hátra nézek, hogy lássam, ahogy ő is bejön. Rosszul esik, ahogy most már ezer wattos mosollyal vigyorog a rajongóknak, az imént nekem pedig semmi érzelmet nem mutatott. Szemeim megtelnek könnyekkel, amikor belép és tekintetét rám emelve lelohad a mosoly arcáról. Visszakapom fejem és Soomin után sietek, aki már a lifttől integet. Gyorsan visszapislogom őket, majd vigyorogva állok szőke barátnőm mellé.
-Hetedik emelet, 719-es szoba a miénk.
-Hányas szobák vannak?
-Kettes. Eunah Eunyounggal alszik. Én meg veled. –beszállunk a liftbe, közben hatalmas vigyor éktelenkedik az arcán.
-Mi bajod? Úgy vigyorogsz, mint egy idióta. –röhögök fel. A liftben utazó táncosok egyszerre fordulnak Soomin felé, majd egyetértően bólogatni kezdenek.
-Jó, bekaphatjátok. –legyint egyet, majd a fülemhez hajol és sugdolózni kezd. –De ha gondolod, aludhatsz mással is. –húzogatja szemöldökét.
-Túl sokat vagy együtt Donyval, kezded átvenni a szokásait.
-Mi? Dehogy! –büszkén nevetve lépek ki a liftből, hogy sikerült visszaütnöm a magas labdát. Soomin régen oda meg vissza volt a fiatalabbik ikerért, de aztán Hanbinnak sikerült nagyobb benyomást tennie a lánynak.
Miközben Soo magyarázkodik, szavai sajnos nem jutnak el tudatomig, addig én a szobánkat keresem, amit egy kisebb folyosón találok meg. Rögtön megtorpanok, mikor meglátom B.I-t a 720-as előtt.
-Soo…
-Na? –kerül mellém ijedten.
-Mondd, hogy a pasid rossz szobához ment és valójában nem a mellettünk lévőben lesz.
-Akkor hazudnék neked. –vakarja meg fejbúbját.
-Akkor nem Bobbyval lesz ugye?
-Erre te is jól tudod a választ. De mi bajod?
-Semmi! –kapom ki kezéből a kulcsot és anélkül, hogy ránéznék a leaderre, besétálok a szobába, és az egyik ágyon hanyatt vágom magam.
Pár perc múlva barátnőm is megérkezik, de egy szót sem szól és hagyja, hogy lenyugodjak belül.
Lassan sikerül is. Elindultunk összeszedni barátnőnket, majd már vele együtt felfedező útra indultunk. A szálloda egyszerűen fantasztikus volt, megérdemelte az összes csillagját. Megnéztük a wellness részétől kezdve az étterméig. Boldogan jelenthettük ki, hogy az este jól be fogunk lakmározni. Természetesen akkor, ha itt akarnak enni a többiek. Fennáll az a lehetőség is, hogy egy másik étteremben vacsorázunk. Ki tudja, hogy akarják megünnepelni a koncertet. Bár egy jó kis buliban simán benne lennénk mindannyian. Én tutira, jó lenne már kiadni a felgyülemlett gőzt.
-Nézzétek, van valami kaszinó féle is. –szólal meg Eunah. Már épp’ benyitottunk volna, mikor megszólal Soomin telefonja.
-Igen? Aha, de tudjuk. Ne parázz már, megyünk! –azzal leteszi. Kíváncsian nézünk rá, mégis ki volt az, és mit akart. –Gyertek, a drága uram be van parázva, hogy nem vagyunk a szobába és hogy fél óra múlva indulunk.
-Anyám. –nevetek fel.
Végig vigyorogva a visszafelé vezető utat, egymásba karolva megyünk először Eunahék szobájába, majd a miénkbe. Soomin bekapcsolja a telefonján a lejátszási listáját, majd hangosan hallgatva, táncikálva szedi össze cuccait. Én is követem példáját és miközben mindketten jól érezzük magunkat, összedobjuk az estéhez szükséges cuccainkat, elvégezzük a dolgainkat, majd el is telik az a röpke fél óra, úgyhogy miután bezártuk a szobánkat, lesiettünk a szálloda elé, ahol már várt bennünket a busz. Ahogy látom a Big Bang és az iKON már a helyszínen lehet, ugyanis csak mi, táncosok indulunk el. 
Egy társam megkéri a buszsofőrt, hogy tekerje fel a hangerőt, majd mindannyian élvezve a zenét ütjük el az időt, amíg oda nem érünk.

Többszöri próba után, készen álltunk, hogy a nagy közönség előtt is megmutatkozzunk.
-Izgulok. –sóhajtok fel. Éppen a hosszú tükör sor előtt ülök, szemeim le vannak hunyva és miközben egy sminkes festeget, az ujjaimat tördelem.
-Nyugodj meg. –hallom hangján, ahogy mosolyog. –Eszméletlenek lesztek. Mint mindig! –szavai hallatán én is mosolyogni kezdek és hagyom, hogy folytassa munkáját.
Néhány perccel később már egymásköré gyűlve várjuk, hogy Jungheop rátegye kezét a miénkre és egy hangos „FIGHTING” után elinduljunk az idolokhoz, ahol a kis rituálét elvégezzük. Az iKON összes tagja fekete és vörös ruhába van öltöztetve, így a mi öltözékünk is hozzájuk igazodik. Hajam ki van engedve, szemeim füstösre vannak kifestve, ajkam tűzpirosban égnek. A ruhám csupán egy fekete kis sortból, egy piros kis topból és egy szintén fekete bakancsból áll. Tökéletes. Ahogy közelebb érünk, meghallom, ahogy a Big Bang leadere hasznos tanáccsal látja el a fiatalokat. Mikor befejezi, a többi táncos követi, mi pedig az iKONnal maradunk és várjuk, hogy B.I elmondja gondolatait.
-Ez az első alkalmunk, hogy Koreán és Japánon kívül máshol is megmutathatjuk, kik is vagyunk. Rengeteget gyakoroltunk, tudom, hogy megcsináljuk! Ez itt a mi időnk! Mindenki hozza ki magából a száztíz százalékot! –oldalra húzott mosollyal néz körbe, mindegyikünk szemébe mélyen, majd Bobby biztató biccentése után tekintetét le sem veszi kezünkről. –GET READY?
-SHOWTIME!!!

Alig megvilágított folyosó vezet a színpadhoz. Az emberek ide-oda szaladgáltak, hol papírokkal a kezükbe, hol mikrofonokkal, hol egyéb eszközökkel. Még néhány perc hátra volt a koncert kezdetéig, és mivel jobbnak láttam Hanbint és Soomint kicsit magukra hagyni, így a színpad széléhez mentem, hogy felfedezzem a falak mögötti kis világot. A lélegzetem elállt! Óriási tömeg gyűlt össze a nézőtéren. Mikor üresen állt ez a terem a próbák során, azt hittem nem fognak elférni az emberek, hogy nem lesz sokaság, de örömmel kijelenthetem, hogy többen vannak, mint égen a csillagok. Az egész helyiség fénylik a tábláktól, a plakátok feliratai visszaverődnek és eszméletlen hangulatot adnak. Sok BB feliratot látok, de az iKON rajongói is kitűnnek közülük. Melegség járja át a szívem, ahogy belegondolok abba, mennyi ember szereti ezt a hét majmot, hányuknak példaként jelennek meg. Sosem tudom megköszönni elégszer, hogy ilyen munkám van, hogy ilyen életem van, aminek ők is a részei lehetnek. Ekkor hirtelen felvillan a nagy kivetítőn a Mix&Match jeleneteiből összevágott kisfilm. Azonnal észbe kapok, hogy nekem pillanatokon belül jelenésem van. Visszarohanok a színfalak mögé és megkeresem a helyemet. Heten a színpad bejáratának a jobb oldalán, heten pedig a baloldalán várakozunk. Én zárom a sort, előttem Eunah, majd Soo és még négy társam. Az iKON tagjai lassan beállnak a paraván mögé, felveszik a kezdő pozíciójukat. De várjunk csak! Valaki hiányzik. Hol van Bobby? A szememmel azonnal keresni kezdem, nyújtózkodok, de sehol sem találom.

Hirtelen a zene elhalkul, jelezve, hogy hamarosan a színpadra lépnek a srácok. Bobby még mindig sehol, és én jobban izgulok miatta, mint amiatt, hogy pár perc múlva a színpadon fogok lenni. Miután nem találtam előttem, hátra fordultam, hátha valahol az öltöző felől meglátom, de ahelyett, hogy a világos folyosót láttam volna, Bobby árnyékos arcával találtam szembe magam.
-Jézusom! –ijedek meg. Oldalra biccenti fejét, kedvesen elmosolyodik, és megfogja a felkaromat, majd végig simít rajta. Szemeim azonnal elkerekednek, testemet kirázza a hideg a jóleső érzéstől.
-Ügyes legyél. –morogja fülembe mély hangjával, majd egy puszit nyom az arcomra és elrohan, nehogy lekésse a belépőjét. Lefagyva meredek magam elé, ajkaim elváltak egymástól, kezem pedig szája helyére csúszik. Mi a franc volt ez? Sebesen fordulok vissza, de ekkor Jiwon már nem volt a helyén. Ekkor hallottam meg hangját a mikrofonban, ahogy üdvözli a rajongókat. Nehezen, tényleg nagyon nehezen, de visszaállítottam az agyam a feladatomra és vártam a többiekkel együtt, hogy elinduljon a jól ismert dal és mind a tizennégyen felsorakozzunk a fiúk mögé, akik már csak annak élnek, hogy mosolyt vagy éppen könnyeket csaljanak a rajongóik arcára, szemébe.
A refrén részénél, amikor Bobby rappelt, alig vártam, amikor hozzám lép, átkarol a vállaimnál és pár centire az arcomtól áll meg. Mindketten csillogó szemekkel nézünk a másikra, nem csak a zene és a rajongók elismerő kiabálásai miatt, hanem azért is, mert ilyen közel lehetünk egymáshoz. Fogalmam sincs meddig marad ilyen a helyzet, de bárcsak lenne olyan erőm amivel megállíthatnám az időt, akkor Jiwon sosem mozdulna mellőlem. A következő lépésnél kénytelen ellépni, de egyikünk sem foglalkozhat most az érzelmekkel olyan téren, mint a szerelem. Koncentrálunk az előadás tökéletességére. Felszabadultan táncolok. Bizsereg a testem a tömeg láttán, akik élvezik a koncertet. Melegség jár át, ahogy a boldogságtól csillog a szemük.

Mindannyian készség nélkül adtuk át magunkat a zenének, állandó mosollyal kíséretben. Hihetetlen érzés, és ezt senkinek nem adnám át. 

2015. október 11., vasárnap

13.rész


Egy pillanatig Bobby teste megfeszül, de aztán mintha elhatározta volna magát valamiféle döntésben, és teljesen megnyugszik. Eddig hol a padlót, hol az előtte álló lányt nézte, most viszont eltökélten mered Hannara. Még innen is látom, Bobby mekkorát nyel, mielőtt belekezdene mondandójába. Tűkön ülve várom, hogy végre kinyissa a száját.
-Kezdesz meg ijeszteni szívem. –szólal meg nyájasan az énekes. Hátamon feláll a szőr hangjától. Egy lépést tesz a fiú felé, de ekkor a legnagyobb meglepetésemre Bobby kinyújtja a kezét, a megállás jeleként. A lány megtorpan. –Bobby.
-Az elmúlt pár napban sok minden történt, ami elgondolkodtatott. Éveken át nem tudtam, mit akarok igazán, csak szórakoztam, élveztem, hogy döglenek utánam a nők. Sosem volt fontos mit éreznek, amikor ott hagyom őket. Aztán amikor rádöbbentem, hogy akár egy apró félrelépés is elég ahhoz, hogy elveszítsem azt, aki fontos nekem, rájöttem, hogy be kell fejeznem a játszadozást. Nem tudom mi történt velem, talán ahogy látom összetörni a kezeim közt, felnyitotta a szemem. Tényleg nem érdekelt, hány nő sír utánam vagy miattam, de most, hogy felfogtam ő mindent megtenne értem, csak is az jár a fejemben, mennyire szenved miattam. A tetteimnek és a szavaimnak súlya van, és ezt nem én, hanem ő cipeli. Önszántamból sosem bántanám, most mégis úgy érzem, hogy ha csak ránézek, az ő szívében megforgatom a kést.
-Mégis miről beszélsz? –szólal meg remegő hanggal.
-Amikor először magától csókolt meg, az maga volt a Mennyország. Sosem éreztem még ahhoz hasonló fájdalmat, mint akkor. Boldog voltam, de minden kínját éreztem, ahogy ajkait hozzápréselte az enyémhez. Olyan törékeny, de mégis erős volt. Már akkor is kavargott bennem az a bizonyos érzés, de csak ekkor tudatosult igazán, hogy tényleg őt…
-Ki ne mondd! –rivall rá a lány. –Mi az isten bajod van? Miért beszélsz E/3-ban? Rólam van szó nem igaz? –hisztérikusan megrázza Jiwont a vállainál fogva. –Túl fáradt vagy, gyere, majd nálam kipihened magad. –ujjait csuklója köré fonja, de a fiú nem mozdul. Lehámozza magáról a lányt.
-Sajnálom, de ez kettőnk közt nem mehet tovább. –magabiztosan néz Hannara.
-Szóval megfektetsz, csak mert úgy tartja kedved?
-Megértem, ha mérges vagy, de én már akkor megmond…
-Ki az?
-Mi?                                                                         
-Ki az a lány? Itt dolgozik? Ha? –dühösen meglöki a fiút, mire az hátra tántorodik.
-Hanna, nem mindegy?
-Szóval itt dolgozik ő is. Melyik szerencsétlenre akarsz lecserélni Bobby? Én egy idol vagyok, te pedig egy senkire akarsz lecserélni? Kétlem, hogy az idősebbeknél próbálkoznál, ahhoz túl beszari vagy. Szánalmas vagy te is, és az a kis cafka is.
-Ne beszélj így róla!
-Azok után, hogy kihasználtál, úgy beszélek róla, ahogy akarok. Ha nem vagyok melletted, most nem lennél itt! Ő is széttette a lábait, ahogy én neked? Mit mondtál neki, hogy ágyba bújjon veled? Megannyi helyen szexeltünk, több órákon át, és ezt te simán eldobod magadtól?
-Nem én kértelek meg, hogy feküdj le velem. Ha jól emlékszem, te maradtál ott a próbaterembe anno, és te másztál rám. Megmondtam akkor is, hogy ebből baj lehet, azt mondtad, nem, nem lesz. Nem mondom, hogy nem élveztem, de melyik korombeli srác nem élvezné a szexet?
-És az érzelmek?
-Hanna. –nevet fel gúnyosan. –Hülyének nézel? Abban állapodtunk meg, hogy érzelemmentes kapcsolatunk lesz. Te erőltetted annyira, hogy így legyen. Pont te mondod az érzelmeket…
-Igen, mert más különben nem egyeztél volna bele! –a lány járkálni kezdett. Arca lángolt a dühtől és a kétségbeesettségtől. Néhány percig néma csendben álltak, aztán a lány újra megszólalt. –És most akkor mi lesz velünk?
-Semmi. Ami történt, az megtörtént, de épp itt az ideje, hogy pontot tegyünk a végére. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Hanna, én sosem szerettelek úgy, ahogy te azt szeretnéd. Nekem fontos ez a lány, és nem akarom, hogy elhagyjon. –Hanna teste megfeszült, majd hirtelen egy hatalmas pofont kevert le az előtte álló rappernek. Lehunyt szemekkel, nyugodtan tűrte, hogy a lány kitombolja magát.
-Ezt még nagyon megbánod! –azzal elviharzott. Miután a légkör kezdett újra békés lenni, Jiwon az arcának egyik oldalát kezdte dörzsölni.
-Tuti meg fog látszódni. –leheli maga elé.
-Jól vagy? –szólalok meg halkan, de még így is a szívbajt hozom a fiúra, aki hatalmas szemekkel néz rám. Bevallom, észre sem vettem, hogy mikor jöttem elő a biztonságot adó takarásból. Jiwon orcája halvány rózsaszínné kezdett válni zavarodottságában. Csak ott álltunk egymással szemben és a másikat bámultuk.
-Mióta vagy itt? –kérdezi pislogás nélkül. Halálra rémült.
-Egy jó ideje…
-B*szki! –amilyen gyorsan csak tud, megpördül, megnyomja a lift hívógombját, és amikor az megérkezik, eltűnik a szemem elől. Minden olyan sebesen történt, hogy felfogni se volt időm az egészet. Ha jól értelmezem a dolgokat, beijedt, hogy mindent hallottam?
Az igazság az, hogy ha nem a saját szájából hallom, nem hiszem el. Úgy beszélt az érzéseiről, mintha nem is ő lett volna.
-Te jó isten… -lehelem magam elé, majd a lábaim felmondják alattam a szolgálatot és a padlóra hullok. Most ér el az agyamig, hogy Jiwon tulajdonképpen szerelmet vallott? Vagy nem? Vagy most mi van? Ha Hanna nem szól közbe, akkor kimondja! Azonnal felpattanok a földről, majd hevesen nyomkodni kezdem a gombot, míg meg nem érkezik a lift, hogy miután beszállok, levihessen a földszintre. Utol kell érnem Bobbyt! Ezt meg kell beszélnünk!
Amint nyílik az ajtó, amilyen gyorsan csak tudok, rohanok ki az épületből. Még köszönni is elfelejtek, annyira sietek. Az épület előtt nyomát sem látom Bobbynak. Túl gyors volt. Ide-oda forgatom fejem, hátha mégis itt van és meglátom, de csak ismeretlen arcokkal találom szembe magam, akik értetlenül néznek rám, amiért az egyik irányból a másikba kapkodom a fejem. Ökölbe szorítom mindkét kezem, amiért elhalasztottam Jiwont, ekkor erős fájdalom hasít a balba. Lassan lehajtom fejem, hogy a testem mellett lógó kezemet megnézhessem. A terem kulcsa nyomot hagyott a markomban. Majdnem elfelejtettem leadni. Nem csoda, hiszen egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, minthogy utolérjem Mr. Kemény Macsó Vagyok De Ha Az Érzéseimről Van Szó Összetojom Magam Urat.
Visszabattyogok a portához, hogy leadhassam a kulcsot. 
-Ezek a mai fiatalok, mind rohannak. –nevet fel az idősebb portás. Kérdőn nézek rá, mire ő azonnal kisegít. –Az egyik kollegám mondta, hogy az egyik pillanatban elrohan egy fiatal, aztán kicsit később egy másik követte. –felnevet. –Seunghyun is viccelődött vele, hogy majdnem felborították. Na meg az imént rohant el Jiwon is, ha jól láttam. –ismét felnevetett. Már az elején sejtettem, hogy mi leszünk azok a bizonyos fiatalok, de most már tuti biztos vagyok benne.
-Elnézést az összes rohanó nevében. –mosolyodok el kedvesen, majd jó éjszakát kívánok és haza indulok. Talán még meg tudom beszélni Jiwonnal a dolgokat.

-Megjöttem! –kiáltom el magam az előtérben.
-Konyhába vagyunk. –jön a válasz. Felakasztom a kabátom, leveszem a cipőm. A szobákhoz vezető folyosó előtt ledobom a táskám, átvergődök a nappaliban lustálkodó srácokon, majd belibbenek a konyhába, ahol két barátnőm éppen az asztalnál ül.
-Hát ti?
-Csináltunk neked levest a náthádra. –pattan fel Soomin és az egyik üresen álló székhez invitál.
-Meg persze van más is, úgyhogy ha éhes vagy ehetsz nyugodtan.
Leülök az asztalhoz és hálásan pillantok a két lányra. Óvatosan kezdem szürcsölni a még mindig forró levest, közben azon gondolkodok, vajon miért néznek ennyire a lányok.
-Van valami az arcomon?
-Nem, miért? –szólalnak meg egyszerre. Hmm…
-Nagyon furcsák vagytok. Mi bajotok? –kérdezem gyanakvóan felvonva egyik szemöldököm. Egyikőjük sem szólalt meg csak összenéztek és vihogni kezdtek a markukban. –Lányok! –ütöm kanalam végét az asztalnak.
-Jól van már. –nevet Soo.
-Tehát?...
-Tíz perce talán? –néz Eunah a szőkére, aki helyeslően bólint, mire a barna hálásan bólint és visszafordul felém. –Tíz perce Jiwon kipirult arccal érkezett. Igaz, hogy zihálva, de szerintünk nem a futás miatt.
-Na ja, ráadásul ha jól láttam, mintha az egyik oldal sokkal pirosabb lett volna. –míg a két lány a gondolatait osztotta meg nekem, addig én visszatértem a levesemhez. Csak kavargattam és helyeslően bólogattam. Szóval tényleg hazáig futott. Állandóan macsónak mutatja magát, míg legbelül teljesen az ellentettje. Hannának olyan természetességgel beszélt az érzelmeiről, hogy komolyan mondom, el se hittem volna, ha nem látom. Bobby az egyik pillanatról a másikra megváltozott a szememben. Az egyik percben még szánalommal néztem rá, amiért játszik velem, a másikban pedig olyan…nem is tudom. Büszke voltam rá? Nem ez nem a helyes kifejezés, de valami ilyesmi. Sajnos nem tudom a megfelelő szót Jiwonra.
-Unnie!
-He? –rázom meg fejem, hogy visszatérjek a beszélgetéshez.
-Szóval?
-Mi szóval?
-Mi történt? Felpofoztad? –röhög Soo és dörzsöli ördögien kezeit.
-Hogy mit csináltam? –kerekedik el a szemem. Mikor tudatosul bennem, felnevetek. Nem értik miért röhögök ezen, ezért csak furán néznek a másikra, majd rám. –Bocs, bocs, bocs. –kinyújtom egyik kezem és ide-oda mozgatom előttük. –Eunah, ma itthon alszol?
-Mi ez a hirtelen témaváltás? –csap az asztalra Soo. Felnevetek. Eunah egy kis idő múlva válaszol csak a kérdésemre.
-Ha nem baj, akkor itthon, miért?
-Engedelmetekkel, elmegyek zuhanyozni, aztán a szobába elmesélem, ami történt. –állok fel az asztaltól. –Köszönöm a vacsorát. Tele vagyok.
-Miiii?? –Soomin azonnal utamat állja. –Történt valami köztetek?
-Egy szóval sem mondtam. –fogom meg kezét és húzom el az ajtóból. –Jiwon arcáról volt szó, nem pedig arról, hogy volt köztünk valami.
-Negyedórát kapsz! –miután szalutálok, megkérem, hogy ágyazzanak meg nekem, aztán kisietek a konyhából.
Pár perc múlva a szobából kilépve, kezemben az alvós cuccommal, nézem a folyosón lévő utolsó ajtót. Mióta itthon vagyok, még nem is láttam Jiwont. Máris aludna?
-Hyun. –jelenik meg mellettem B.I. –Jobban vagy?
-Hála Soo levesének, már jobban. –mosolyodok el kedvesen.
-Örülök. –majd indulna is a nappali felé, mikor utána szólok.
-Hogy van az arca? –egy sejtelmes mosollyal néz vissza rám.
-Meg sem kottyant neki. –legyint egyet. Megnyugodva bólintok egyet, majd elindulok a fürdő felé, de most ő állít meg engem. –De ha lehet, ne hozd fel neki. Még a világból is kimenekülne. –röhög fel. Rögtön tudom, mire céloz Hanbin, így én is csatlakozom hozzá és nevetve csukom be magam mögött a fürdőszoba ajtaját.

-Mondjad máár! –dob fejbe Eunah az egyik párnájával. Elönt a boldogság, hogy újra együtt vagyunk, mint régen. Ismét a viháncolásunktól zeng a szobánk. Mikor Soomin is elkészül, végig sétál a szőnyegen, az ajtó mellett lévő ágyon fekvő lánynak ad egy poharat vízzel, majd pár lépéssel odajön hozzám is és Eunah párnáját visszaadja a lánynak, végül az én ágyam mellett álló sajátjához megy.
-Na most, kezdheted. –helyezkedik el. Takarómat összegyűröm és magam alá teszem, hogy mindkettőjüket kényelmesen is láthassam.
-Miután bezártam a termet, hangokat hallottam a folyosóról. Azonnal felismertem, hogy Bobby és Hanna az. Hihetetlen volt az egész. Ha nem a saját szememmel látom, és nem a saját fülemmel hallom, esküszöm nektek, nem hiszem el. –mindketten tátott szájjal itták a szavaimat, néhol mosolyogva.
-Tényleg nehéz elhinni. –dől hátra Eunah a párnájára.
-Nem akarlak reményekbe ringatni, de valamiért azt érzem, hogy Jiwon hamarosan lépni fog. –simogat meg Soo.
-Ezek után, hogy elmenekült? –nevetek fel halkan, hitetlenkedve. Soo nem felel, csak mindentudóan mosolyog és bólogat.
-Szerintem is változni fog. –kacsint rám a barna hajú, félig álomba merülve. 
-Próbálj meg nem agyalni ezen. Ha nem gyötröd magad ezzel az egésszel, akkor is rendbe jön majd minden magától. –néz rám Soo. –Pihenj, aztán majd meglátjuk mi lesz. –aprót biccentek. Soomin is elhelyezkedik, én pedig kihúzom a takarómat, betakarom magam és lekapcsolom a kisvillanyt. Egy darabig még Bobbyn jár az agyam, de aztán elnyom az álom, és olyan mélyen alszok, hogy egy bombát is felrobbanthatnának mellettem, akkor se kelnék fel. 



2015. október 4., vasárnap

12.rész


-Ugye most csak vicceltek?! –akadok ki miután az idősebb és tapasztaltabb táncospár befejezte Bobby szólótáncának a koreográfiáját. Ránézek Bobbyra, aki szintén megdöbbenve nézi a hevesen ziháló táncosokat. Esküszöm a világ összes kincsére, hogy ezt lehetetlen pont nekünk megcsinálni! Esélytelen, hogy Bobby és én át tudjuk adni magunkat ennek a dalnak. Nem tudom elképzelni magunkat.
-Ne nézzetek már így! –nevet fel Heeyun. –Mi sem vagyunk egy pár, mégis olyan volt mintha szerelmesek lennénk, nem igaz?
-Nagyon is.
-Nektek is menni fog, úgyhogy talpra srácok, aztán let’s go! –tapsikol Hansol. Mindketten felállunk és az ellenkező nemű tanárhoz lépünk. Először megtanítják nekünk az egészet, aztán párt cserélünk, és nekem Heeyun fog segíteni, hogy finomítsak a mozdulataimon, hogy Bobby könnyebben tudjon majd irányítani a színpadon.
Hál’ isten nem telik sok időbe, mire elsajátítjuk a koreót. Két óra odafigyelés és koncentráció után, már Bobbyval táncolok. Ahogy érzem, nem csak én, de ő is feszeng. Bizonytalanul ér hozzám, mintha törékeny porcelán lennék, úgy vigyáz rám. És ez zavar. Nem akarom, hogy féltsen! Kezeljen úgy, mintha valamelyik táncos lennék. Így nem tudok táncolni.
-Állj! –kiáltja el magát Heeyun. Mind a ketten megállunk és az előző pózhoz képest, ahol Bobby testéhez simulok háttal, eltávolodunk egymástól. Hansol bólogatva dörzsöli állát. –Bobby, ha nem tartod meg Hyunjit, elmehetünk a fenébe az egésszel. A következő lépésnél, hátra kell dőlnie, de még az arcodon sem látom, hogy el akarod kapni. Nézd. –felhúzza a mellette guggoló fiút, beállnak a pózba, ahol Heeyun neki simul a fiúnak. Ellép tőle egy apró lépéssel. A fiú mindeközben felvette a szerepét és félig oldalasan bámul maga elé, majd amikor Heeyun elengedi magát és hátra dől, azonnal elkapja egy karral. Egy kicsit meglöki, majd a lány fordul egyet és most már szemben a talajjal hajol lefelé. –Láttad Hansolt hogy csinálja? Mikor Hyunji hozzád simul, neked is készen kell állnod, hogy el kell majd kapnod. Hyunji az életét kockáztatja érted! Éld bele magad. –a lány sóhajt egyet, majd a géphez megy és elindítja a zenét. –Gyerünk, újra!
A dal arról szól, hogy a lány, jelen esetben én, be akarom bizonyítani a fiúnak, azaz Bobbynak, hogy igenis tud szeretni. Hmm… Hát nem érdekes? Hihetetlen, hogy a sors keze, vagy nevezzük bárminek, még ide is elér.
Mióta tanárunk alapos fejmosást végzett partneremnél, azóta megváltozott a tánca. Végre biztos kezekkel fog, bátran engedem el magam, mert tudom, hogy ott lesz és elkap. Nem eshet bajom.
A táncunk megmutatja a dal szövegének lényegét. Hiába közeledek a fiú felé, ő eltaszít magától, miközben mindketten nagyon jól tudjuk, hogy szeret.
Magamra ismerek a dalban szereplő lányban.
Hiába akarom erősnek mutatni magam, belül reszketek a visszatartott sírástól. Összeszorított ajkakkal tűröm, hogy Bobby keze rásimuljon meztelen hasamra, vállamra és végig húzza lábaimon. Arcomon kavarognak az érzelmek, ahogy az övén is. Meggyötört, közben határozott és feszes, ahogy próbálja nem kimutatni, mit érez legbelül. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy mindvégig egymás szemébe nézünk. Igyekszem visszapislogni, kisebb nagyobb sikerrel, de amikor újra és újra hozzámér, rám néz, megtelik a szemem könnyekkel, amik szeretnének kiszabadulni. Ahogy a szívem is szabad akar lenni, szabadon akarja szeretni, azt a fiút, aki eltaszította magától. Keserű mosollyal tudatom magammal, hogy bármit tehetek, nem tudom megváltoztatni az érzéseimet, szeretem Jiwont.
Bobby most nézte végig, ahogy újra összetörök, a kezei közt. Nem szól, nem áll le. Ugyanúgy táncol, ahogyan eddig, de szemei elárulják, mennyire aggódik miattam. Tudja, mit tesz velem, mégsem segít.



A dal lassan a végéhez közeledik. A koreográfia szerint, miután a könyörgéseim nem hatották meg Bobbyt, elsétálok, de aztán ő utánam nyúl, megpördít és a tarkómnál fogva, összeérinti a homlokunkat.
Résnyire nyitott ajkakkal szívjuk be a levegőt egymás elől, és egymás szájába engedjük is ki. Mindketten zihálva simulunk a másik testéhez. Bobby nem ereszt el, szorosan tart. Feltűnés nélkül cirógatja meg nyakamat, majd szép lassan elenged. Minden érzés elszállt, csak az előttünk ülő másik két táncost nézzük. Mintha az előbb mi sem történt volna, állunk egymás mellett. Mint két idegen, vagy mint két alabástrom szobor, rezzenéstelenül, érzelmek nélkül.
Hansolék tátott szájjal merednek ránk, csillogó tekintettel vizslatnak minket. Büszkék, azt hiszem. Lássuk be, nagyon jó koreót találtak ki nekünk. És azért azt is be kell vallanom, hogy tévedtem azzal kapcsolatban, hogy ez a dal nem nekünk való. Pontosan mi vagyunk azok, akik képesek olyan átéléssel táncolni, ahogy senki más. Ez a dal, a MI dalunk. Fájdalmas és szomorú, de a mi kapcsolatunk Jiwonnal is pontosan ugyanilyen.
-Ez..ez egyszerűen…
-Tökéletes. –fejezi be Hansol. –Beszarok, milyen királyok vagyunk! –ugrik fel és pacsizik társával. Egy halvány mosolyt engedek meg magamnak, aztán azonnal vissza is zárom magam a jégkirálynő szerepbe. A lakatot lezárom, a kulcsot pedig az elmém legmélyebb zugába dugom. Nem akarok Jiwon előtt „megküzdeni” a bennem kitörni készülő érzelmekkel.
-Na mi van haver? –Hansol hangja riaszt fel a gondolataimból, amikor vállon veregeti a mellettem állót. Bobby maga elé mered, és szerintem még az is előfordulhat, hogy meg sem hallotta és meg sem érezte, amikor a táncos barátian megütötte.
-Mi? –rázza meg fejét. –Semmi. –zavarodottságát majom vigyorával próbálja tükrözni, de túl jól ismerem ahhoz, hogy bevegyem a kis színjátékát. Reakcióm erre az egészre csupán egy apró lenéző kuncogás, majd a táskámhoz megyek és kiveszem a vizes palackomat, hogy inni tudjak.
-Na gyertek, még egy párszor elpróbáljuk, aztán mehettek a bandához, mert estig velük lesztek. –sürget Heeyun. Ezek szerint mégsem Jiwonnal leszek egész nap. Hála Isten!

Délután félnégy van. A próba kifejezetten békésen és nyugodtan fejeződött be. Megköszöntük a rengeteg segítséget az idősebbeknek, majd mivel az ebéd kimaradt, Bobbyval az étkező felé indultunk. Csendesen sétáltunk végig a folyosón. Néhány terem kisablakán bekukucskáltunk. Mindenki keményen dolgozik, igyekeznek a legjobbat kihozni magukból.
-Szerinted hogy fog tetszeni a fanoknak? –kérdezem. Jiwon mosolygós arccal fordul felém.
-Igazság szerint, csak remélni tudom, hogy nem lesznek zabosak érte.
-Zabosak? –hangosan felnevettem. –Mióta használsz te ilyen szavakat?
-Most nem tetszik? –szeme két csíkba húzódik, amikor ő is nevetni kezd.
-Egy ilyen macsó szájából elég b*zisan hangzik. –csapom vállon.
-Kapd be! –nevetve dobja át karját nyakam mögött és indul meg a lift felé. A levegőt visszatartva tudatom magammal, hogy Jiwon keze rajtam pihen. Összeszorítom egy pillanatra a szemeimet, erőt veszek magamon, és amikor a lift ajtaja kinyílik előttünk, lelököm a fiú kezét. Bevallom, az elején nem tudom, hogy merek-e egyáltalán a szemébe nézni, de aztán mégis csak felemelem a tekintetem. Keményen állom csalódott tekintetét. –Ne haragudj, többet nem fordul elő.
Már éppen azon gondolkodtam, vajon mit fog kinyögni, milyen baromság fogja elhagyni a száját, és akkor ez a rövidke mondat hagyja el a száját, amit nem tudok hova tenni. Kim Jiwon, aki minden félre sikerült próbálkozása után viccelődni szokott, most bocsánatot kér, és hátat fordítva áll előttem. Többet nem fordul elő? Na, azt kétlem! De mindenesetre, ez most kedvező nekem. Így könnyebb lesz a munkára koncentrálnom.
Rövid időn belül az a halvány kellemes hangulat, ami volt köztünk, elillan, helyét a szótlanság veszi át. Egyikünk sem szól a másikhoz. Egyikünk sem néz a másikra. Két idegen vagyunk, két semleges ember a másik szemében. Bobby levegőnek néz. Tulajdonképpen azt akartam, de akkor miért érzem magam most ilyen rosszul?



-Tudom, hogy ma a szólókat gyakorolnánk, de már csak másfél hét a BigBang koncertig, és jó lenne, ha arra koncentrálnánk és nem kevernénk bele a friss táncot. –közli jókedvűen ötletét a leaderünk. Nem tudom Hanbin tényleg emiatt változtatott a programon, vagy Soo keze van a dologban, de mindenesetre hálás vagyok. Kell egy kis távolság Jiwontól.
Végig futtatom szemem a többieken. Mindegyikük izgatott, de Chanwoo mindent visz.
-Ne izgulj már ennyire. –teszem vállára kezemet.
-Nem akarok, de ha eszembe jut, hogy ez a valóság, akkor nem bírom visszatartani. –tördeli ujjait.
-Itt vagyunk, nem lesz baj. –lép hozzánk Soomin is. –Na, meg B.I mellett nem is lesz hibád, úgyhogy felesleges izgulnod.
-Hé, hallom ám. –kiáltja el magát az említett a számítógép előtt.
-Te is tudod, hogy igaz. Te nem hagyod, hogy hibázzunk. –így Jinhwan.  
-Kezdjük már! –sóhajt hangosan Bobby. Minden tekintet rászegeződik, de amint mérgesen pillant vissza, felállunk a kezdő pozícióba és várjuk, hogy a zene elinduljon.

Minden tökéletesen alakul, senki sem hibázik és ez valami fantasztikus érzés.
-Ezaaaz!!! –kiáltozik Hanbin, amikor a refrén résznél járunk. –Nagyon király!
Vigyorogva fejezzük be a táncot. Végre azt érzem, hogy minden a régi, újra együtt nevetünk. A zene elhalkul, mi pedig nevetve dőlünk el a földön.
-Alig várom, hogy a színpadon legyünk már. –tapsikol Junhoe.
-Ha minden próbán ilyen jól nyomjuk, istenek leszünk. –ül fel B.I. –Tudjátok mit? –kérdőn nézünk rá, mire arcán hatalmas vigyor terül szét. –Menjünk haza! –ledöbbenve nézünk körbe. Soomin négykézláb a fiú felé igyekszik, majd mikor elé ér, leül vele szembe, kezét a homlokára teszi.
-Te beteg vagy? Még csak hét óra. –mutat az órára, de szemét le sem veszi barátjáról.
-Hahaha! Nem, de olyan jól dolgoztatok, büszke vagyok rátok és megérdemlitek a pihenést.
-Irány haza, mielőtt meggondolja magát! –kiáltja el magát Eunah, majd felpattan, felkapja a táskáját és kislisszol a teremből. Egy percig mindenki lefagyva nézi hűlt helyét, de aztán egy emberként pattannak fel és követik a lány példáját.
-Hagyd csak, majd én bezárok. –sétálok B.I-hoz, aki a gép kikapcsolásával bíbelődik. Amint felfogja, amit mondtam, megáll és rám néz. –Mi van? –mosolyodok el értetlen fején.
-Egy. Te vagy Byun Hyunji, aki azonnal kapna az alkalmon és már itt sem lenne. Kettő. Pont te akarsz zárni? Maradsz még vagy mi?
Miután kinevettem magam, elmondom neki, hogy még levezetésként táncolni szeretnék egy kicsit egedül.
-Nincs baj? –kérdezi egy kicsit aggódva.
-Ne aggódj, jól vagyok. –egy percig hezitál, de aztán a kezembe adja a terem kulcsát. –Ha végeztél, nézd meg a gépeket a stúdióban is a biztonság kedvéért. –szalutálok neki, majd amikor már mindenki magamra hagy, megnyitom az internetet és keresgélni kezdek a dalok között. Meg is találom Eva Simons új számát. Tökéletes. Pörgős, szexi. Pont ez kell nekem. Miután letöltöm a zenét, beállítom az ismétlést és a tükör elé sétálok. Nem csinálok semmi bonyolult dolgot, csak improvizálok. Hagyom, hogy a testem a ritmusra mozogjon, az agyamat pedig kikapcsolom. Minden problémám megszűnik, amikor táncolni kezdek. Egyszerűen nem tudom elmondani, mennyire felszabadultnak érzem magam. Nincs ennél jobb. Ebben a pillanatban veszek egy száznyolcvan fokos fordulatot. Ijedten nyugtázom, hogy még sincs itt Bobby. Tényleg olyan érzésem volt, mintha ott ülne a padon és engem bámulna. Pedig nincs itt. A liftes incidens óta a semmibe vesz. Rám se nézett. Ha véletlenül a közelébe kerültem, abban a pillanatban fogta magát és tovább állt. Végülis ezt akartam vagy nem? Ha nem kezel úgy, mint egy játékszert, akkor könnyebb lesz. De most mégis dühít és elszomorít is egyben, hogy nem foglalkozik velem. Már magam sem tudom, mit akarok.
 Félkilenc után állítom le a zenét. Fáradtan kapcsolom ki a gépet, majd miután nyújtottam egy kicsit, összeszedem a szerteszét hagyott lapokat, körbe járom a stúdiót, hogy aztán nyugodtan mondhassam Hanbinnak, hogy mindent rendben hagytam itt. Mivel úgy döntöttem, hogy otthon fürdök majd meg, csak megtörlöm egy törölközőbe az arcom, magamra kapom a száraz ruháimat és a kabátomat, majd bezárom a termet. Ahogy a folyosón haladok, halk motyogásra leszek figyelmes. Mintha egy női és egy férfié lenne. A hangok a kanyar után, a lift felől jönnek. Közelebb érve felismerem a hangok tulajdonosait. Megállok. Testemet azonnal elönti a düh. Ám a dühnél van valami sokkal erősebb érzés, ami arra késztet, hogy mozduljak. Ez pedig a kíváncsiság. Halkan lopakodok míg el nem érek a kanyarhoz. Az L alakú építés miatt tökéletes búvóhelyem van a hallgatózásra. Tudom, hogy nem illik, de nem bírok magammal. Óvatosan lesek ki a fal mögül. A sejtésem jó volt. Tényleg ők azok. De mégsem az fogad, amire számítottam. Ahelyett, hogy egymás karjaiban találtam volna őket, távol állnak egymástól. A lány háttal áll nekem, de a fiú arca tisztán kivehető. Bobby határozottan ráncolja homlokát.
Mire készül?