2015. október 29., csütörtök

14.rész


Napok teltek el, Jiwon pedig teljesen megváltozott. Száznyolcvan fokos fordulatot vett. Azóta, mióta véget vetett Hannával tartó kapcsolatának, kerül. Szó szerint. Ha esetleg kettesben maradok vele, ő azonnal talál magának valami feladatot, hogy ne kelljen velem maradnia. Hiába akarom vele megbeszélni a dolgokat, egyszerűen nem engedi. Az hagyján, hogy nem beszél velem, de tánc közben alig akar hozzám érni. Az még megy neki, hogy néha megtartson, de ha hosszabb ideig kell tartani, az már a nehezére esik. És akkor még nem mondtam az utolsó pózt… Ez így nem mehet sokáig! Teljesen elrontjuk emiatt ezt a fantasztikus koreót. Hansol félelmetes hangja sem rémíti meg. Egyik fülén bemegy a szidás, a másikon ki. Ha a csapattal vagyunk, nincs baj, de ha kettesben… Na az felér mindkettőnknek egy kínzással. És ez így ment azalatt a másfél hét alatt, amíg még Koreában voltunk.



Már a buszon ülünk, a többi táncossal együtt, New Yorkban, és a szállodánkhoz közeledünk. A Big Bang koncertezni jött New Yorkba, és az iKON lesz az elő fellépő. Az az igazság, hogy ha a srácok nem is lépnének fel, még akkor is jöttünk volna, mint Big Bang táncosok, és hogy őszinte legyek, annak sokkal jobban örültem volna…
Az ablaknak dőlve nézem a mellettünk elhaladó gyönyörű épületeket, az embertömeget. Közben azért imádkozok, hogy az előttünk haladó buszban ülő fiú ne a mi szintünkön legyen. Nem akarok a közelébe lenni addig, amíg az nem muszáj. Meguntam, hogy én küzdők azért, hogy megbeszéljük a dolgokat, ő pedig kerül és a legkisebb érdeklődést sem mutatja irántam.
Tisztán emlékszem Jiwon mindenegyes szavára, amit akkor este mondott. Volt rá elég időm, hogy átgondoljak minden lehetőséget, de mindig arra jutottam, hogy rám gondolt akkor. Az egyetlen dolog, amit nem értek, az az, hogy mi a fenéért nem lép még mindig. Ő is nagyon jól tudja, hogy megértettem mindent. Tudja, hogy az elejétől a végéig hallottam minden szavát, mégsem akarja megmagyarázni. Már annak is örülnék, ha kimagyarázná magát ebből az egészből, de még ezt sem teszi meg. Mire vár? Nekem kellene lépnem? Kétlem! Nehogy már én menjek oda hozzá, hogy Hé Bobby, nem járunk?! Na még mit nem! Eszemben sincs ilyen mélyre süllyedni! Én ehhez túl büszke vagyok.
-Hyunji! –bök oldalba Soomin. Nagyokat pislogva nézek rá. Ő csak elmosolyodik. –Gyere, megjöttünk. Nem szeretném, ha elkeverednél a tömegben.
-Tömeg? Mi féle töm… Anyám! –kiáltok fel, amint visszafordulok az ablak irányába. A szállodánk előtt hatalmas csoportokban állnak a rajongók. –Ne merészelj elhagyni.
-Te se engem! –kinyújtja felém kezét, majd kihúz az ülések közül, át a folyosón, majd le a buszról. Amint letettem lábaim New York utcáira, a testem bizseregni kezdett. Átjárt az adrenalin, hogy néhány óra múlva itt fogok táncolni. Még sosem voltam itt, ezért meg akarom mutatni, hogy micsoda tehetségem van, és hogy mennyire varázslatos előadást tud nyújtani a mi hatalmas családunk.
A busz után közvetlen egy hosszú sorompószerűséget helyeztek el, hogy távol tartsák a rajongókat, mi pedig nyugodtan be tudjunk pakolni. A rajongók óriási táblákkal, kifestett arccal kiabálták az idolok neveit, akik most kezdtek el leszállingózni a buszról. Hatalmas vigyorral integettek vissza, Seungri még képeket is csinált néhány szerencsés fannal. Legnagyobb meglepetésemre, minket, táncosokat is hangosan éjjeneztek. A Kwon ikreknek temérdek ajándék táskát adtak át. A legjobb érzés, hogy a saját nevemet is meghallottam. Mellettem a kordon mögött állt egy lány, hevesen integetve. Lassan odamentem hozzá, átnyújtott nekem is egy óriási táskát, ami meglehetősen nehéznek bizonyult, majd egy kép után megköszöntem neki.
-Ezt láttad? –pördülök vissza Soomin mellé, aki már a bőröndökkel bíbelődik. Ahogy látom, az ő kezében is van egy táska. Meg sem lepődök, mikor látom, hogy az a rózsaszín összes színében tündököl.
-Igen, de nézd milyen cuki. –emeli fel a táskáját, majd miután tisztáztuk, hogy majd a szobába átkutatjuk a táskáink tartalmát, Donyhoz sietünk, hogy segítsünk neki kiszedni a buszból a bőröndöket. Miután mindenki megkapta a sajátját, a busz tovább állt a szervezőkkel, hogy a koncert helyszínén kipakolják a maradék cuccokat. A tömeg hangosan kiabálni kezdett, mikor Jiyoung megindult a szálloda bejáratához, mosolyogva, integetve. Vegyülve elindultunk mi is, de az ajtóban beleütköztem valakibe. Mindketten egyszerre akartunk belépni, ami még sikerült is volna, ha bőröndjeink nem ütköznek. Szemem forgatva nézek el a jobb oldalamon álló fiúra, aki szintén engem bámul. Sejtettem, hogy ő az.
-Ha arrébb rakod a bőröndöd, be tudnánk menni. –jelentem ki a nyilvánvalót. Arca meg sem rezdül. Egy szó nélkül hátrálni kezd, én pedig könnyedén el tudok indulni. Hátra nézek, hogy lássam, ahogy ő is bejön. Rosszul esik, ahogy most már ezer wattos mosollyal vigyorog a rajongóknak, az imént nekem pedig semmi érzelmet nem mutatott. Szemeim megtelnek könnyekkel, amikor belép és tekintetét rám emelve lelohad a mosoly arcáról. Visszakapom fejem és Soomin után sietek, aki már a lifttől integet. Gyorsan visszapislogom őket, majd vigyorogva állok szőke barátnőm mellé.
-Hetedik emelet, 719-es szoba a miénk.
-Hányas szobák vannak?
-Kettes. Eunah Eunyounggal alszik. Én meg veled. –beszállunk a liftbe, közben hatalmas vigyor éktelenkedik az arcán.
-Mi bajod? Úgy vigyorogsz, mint egy idióta. –röhögök fel. A liftben utazó táncosok egyszerre fordulnak Soomin felé, majd egyetértően bólogatni kezdenek.
-Jó, bekaphatjátok. –legyint egyet, majd a fülemhez hajol és sugdolózni kezd. –De ha gondolod, aludhatsz mással is. –húzogatja szemöldökét.
-Túl sokat vagy együtt Donyval, kezded átvenni a szokásait.
-Mi? Dehogy! –büszkén nevetve lépek ki a liftből, hogy sikerült visszaütnöm a magas labdát. Soomin régen oda meg vissza volt a fiatalabbik ikerért, de aztán Hanbinnak sikerült nagyobb benyomást tennie a lánynak.
Miközben Soo magyarázkodik, szavai sajnos nem jutnak el tudatomig, addig én a szobánkat keresem, amit egy kisebb folyosón találok meg. Rögtön megtorpanok, mikor meglátom B.I-t a 720-as előtt.
-Soo…
-Na? –kerül mellém ijedten.
-Mondd, hogy a pasid rossz szobához ment és valójában nem a mellettünk lévőben lesz.
-Akkor hazudnék neked. –vakarja meg fejbúbját.
-Akkor nem Bobbyval lesz ugye?
-Erre te is jól tudod a választ. De mi bajod?
-Semmi! –kapom ki kezéből a kulcsot és anélkül, hogy ránéznék a leaderre, besétálok a szobába, és az egyik ágyon hanyatt vágom magam.
Pár perc múlva barátnőm is megérkezik, de egy szót sem szól és hagyja, hogy lenyugodjak belül.
Lassan sikerül is. Elindultunk összeszedni barátnőnket, majd már vele együtt felfedező útra indultunk. A szálloda egyszerűen fantasztikus volt, megérdemelte az összes csillagját. Megnéztük a wellness részétől kezdve az étterméig. Boldogan jelenthettük ki, hogy az este jól be fogunk lakmározni. Természetesen akkor, ha itt akarnak enni a többiek. Fennáll az a lehetőség is, hogy egy másik étteremben vacsorázunk. Ki tudja, hogy akarják megünnepelni a koncertet. Bár egy jó kis buliban simán benne lennénk mindannyian. Én tutira, jó lenne már kiadni a felgyülemlett gőzt.
-Nézzétek, van valami kaszinó féle is. –szólal meg Eunah. Már épp’ benyitottunk volna, mikor megszólal Soomin telefonja.
-Igen? Aha, de tudjuk. Ne parázz már, megyünk! –azzal leteszi. Kíváncsian nézünk rá, mégis ki volt az, és mit akart. –Gyertek, a drága uram be van parázva, hogy nem vagyunk a szobába és hogy fél óra múlva indulunk.
-Anyám. –nevetek fel.
Végig vigyorogva a visszafelé vezető utat, egymásba karolva megyünk először Eunahék szobájába, majd a miénkbe. Soomin bekapcsolja a telefonján a lejátszási listáját, majd hangosan hallgatva, táncikálva szedi össze cuccait. Én is követem példáját és miközben mindketten jól érezzük magunkat, összedobjuk az estéhez szükséges cuccainkat, elvégezzük a dolgainkat, majd el is telik az a röpke fél óra, úgyhogy miután bezártuk a szobánkat, lesiettünk a szálloda elé, ahol már várt bennünket a busz. Ahogy látom a Big Bang és az iKON már a helyszínen lehet, ugyanis csak mi, táncosok indulunk el. 
Egy társam megkéri a buszsofőrt, hogy tekerje fel a hangerőt, majd mindannyian élvezve a zenét ütjük el az időt, amíg oda nem érünk.

Többszöri próba után, készen álltunk, hogy a nagy közönség előtt is megmutatkozzunk.
-Izgulok. –sóhajtok fel. Éppen a hosszú tükör sor előtt ülök, szemeim le vannak hunyva és miközben egy sminkes festeget, az ujjaimat tördelem.
-Nyugodj meg. –hallom hangján, ahogy mosolyog. –Eszméletlenek lesztek. Mint mindig! –szavai hallatán én is mosolyogni kezdek és hagyom, hogy folytassa munkáját.
Néhány perccel később már egymásköré gyűlve várjuk, hogy Jungheop rátegye kezét a miénkre és egy hangos „FIGHTING” után elinduljunk az idolokhoz, ahol a kis rituálét elvégezzük. Az iKON összes tagja fekete és vörös ruhába van öltöztetve, így a mi öltözékünk is hozzájuk igazodik. Hajam ki van engedve, szemeim füstösre vannak kifestve, ajkam tűzpirosban égnek. A ruhám csupán egy fekete kis sortból, egy piros kis topból és egy szintén fekete bakancsból áll. Tökéletes. Ahogy közelebb érünk, meghallom, ahogy a Big Bang leadere hasznos tanáccsal látja el a fiatalokat. Mikor befejezi, a többi táncos követi, mi pedig az iKONnal maradunk és várjuk, hogy B.I elmondja gondolatait.
-Ez az első alkalmunk, hogy Koreán és Japánon kívül máshol is megmutathatjuk, kik is vagyunk. Rengeteget gyakoroltunk, tudom, hogy megcsináljuk! Ez itt a mi időnk! Mindenki hozza ki magából a száztíz százalékot! –oldalra húzott mosollyal néz körbe, mindegyikünk szemébe mélyen, majd Bobby biztató biccentése után tekintetét le sem veszi kezünkről. –GET READY?
-SHOWTIME!!!

Alig megvilágított folyosó vezet a színpadhoz. Az emberek ide-oda szaladgáltak, hol papírokkal a kezükbe, hol mikrofonokkal, hol egyéb eszközökkel. Még néhány perc hátra volt a koncert kezdetéig, és mivel jobbnak láttam Hanbint és Soomint kicsit magukra hagyni, így a színpad széléhez mentem, hogy felfedezzem a falak mögötti kis világot. A lélegzetem elállt! Óriási tömeg gyűlt össze a nézőtéren. Mikor üresen állt ez a terem a próbák során, azt hittem nem fognak elférni az emberek, hogy nem lesz sokaság, de örömmel kijelenthetem, hogy többen vannak, mint égen a csillagok. Az egész helyiség fénylik a tábláktól, a plakátok feliratai visszaverődnek és eszméletlen hangulatot adnak. Sok BB feliratot látok, de az iKON rajongói is kitűnnek közülük. Melegség járja át a szívem, ahogy belegondolok abba, mennyi ember szereti ezt a hét majmot, hányuknak példaként jelennek meg. Sosem tudom megköszönni elégszer, hogy ilyen munkám van, hogy ilyen életem van, aminek ők is a részei lehetnek. Ekkor hirtelen felvillan a nagy kivetítőn a Mix&Match jeleneteiből összevágott kisfilm. Azonnal észbe kapok, hogy nekem pillanatokon belül jelenésem van. Visszarohanok a színfalak mögé és megkeresem a helyemet. Heten a színpad bejáratának a jobb oldalán, heten pedig a baloldalán várakozunk. Én zárom a sort, előttem Eunah, majd Soo és még négy társam. Az iKON tagjai lassan beállnak a paraván mögé, felveszik a kezdő pozíciójukat. De várjunk csak! Valaki hiányzik. Hol van Bobby? A szememmel azonnal keresni kezdem, nyújtózkodok, de sehol sem találom.

Hirtelen a zene elhalkul, jelezve, hogy hamarosan a színpadra lépnek a srácok. Bobby még mindig sehol, és én jobban izgulok miatta, mint amiatt, hogy pár perc múlva a színpadon fogok lenni. Miután nem találtam előttem, hátra fordultam, hátha valahol az öltöző felől meglátom, de ahelyett, hogy a világos folyosót láttam volna, Bobby árnyékos arcával találtam szembe magam.
-Jézusom! –ijedek meg. Oldalra biccenti fejét, kedvesen elmosolyodik, és megfogja a felkaromat, majd végig simít rajta. Szemeim azonnal elkerekednek, testemet kirázza a hideg a jóleső érzéstől.
-Ügyes legyél. –morogja fülembe mély hangjával, majd egy puszit nyom az arcomra és elrohan, nehogy lekésse a belépőjét. Lefagyva meredek magam elé, ajkaim elváltak egymástól, kezem pedig szája helyére csúszik. Mi a franc volt ez? Sebesen fordulok vissza, de ekkor Jiwon már nem volt a helyén. Ekkor hallottam meg hangját a mikrofonban, ahogy üdvözli a rajongókat. Nehezen, tényleg nagyon nehezen, de visszaállítottam az agyam a feladatomra és vártam a többiekkel együtt, hogy elinduljon a jól ismert dal és mind a tizennégyen felsorakozzunk a fiúk mögé, akik már csak annak élnek, hogy mosolyt vagy éppen könnyeket csaljanak a rajongóik arcára, szemébe.
A refrén részénél, amikor Bobby rappelt, alig vártam, amikor hozzám lép, átkarol a vállaimnál és pár centire az arcomtól áll meg. Mindketten csillogó szemekkel nézünk a másikra, nem csak a zene és a rajongók elismerő kiabálásai miatt, hanem azért is, mert ilyen közel lehetünk egymáshoz. Fogalmam sincs meddig marad ilyen a helyzet, de bárcsak lenne olyan erőm amivel megállíthatnám az időt, akkor Jiwon sosem mozdulna mellőlem. A következő lépésnél kénytelen ellépni, de egyikünk sem foglalkozhat most az érzelmekkel olyan téren, mint a szerelem. Koncentrálunk az előadás tökéletességére. Felszabadultan táncolok. Bizsereg a testem a tömeg láttán, akik élvezik a koncertet. Melegség jár át, ahogy a boldogságtól csillog a szemük.

Mindannyian készség nélkül adtuk át magunkat a zenének, állandó mosollyal kíséretben. Hihetetlen érzés, és ezt senkinek nem adnám át. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése