25.rész

-Aztaaa, te itt laksz? –kérdezem elképedve, amikor megpillantom magam előtt az egekig nyúló, óriási épületet. Miután Hansol a tengerparthoz vitt, sikerült feledtetnie velem a ma esti incidenst. Az után, hogy újra a kocsiba ültünk, már nem volt néma csend közöttünk. Egyikünknek sem állt be a szája, mindegyikünk mondta csak a magáét. Rengeteget nevettünk és végre úgy éreztem, hogy minden rendben van.

Hansol úgy gondolta, jobb lesz, ha most inkább nem otthon alszok. Azt mondta, van egy vendégszobája, ott simán tudok aludni. Miért is ne? Szóval ezért is vagyunk most itt. Egy hatalmas, szerintem van vagy húsz emelet magas panelház alatt. Szöul leggazdagabb negyedében vagyunk.

-Kiraboltál egy bankot, hogy itt laksz? –kérdezem halál komolyan, mire a mellettem álló fiú csak nevet egyet, majd ismét visszafordul, hogy megbizonyosodjon arról, hogy tényleg bezárta a kocsit.

-Te már megint mit hiszel rólam? –nevet fel hangosan.

-Hát, de most komolyan. –kinyitja előttem az épület nagy ajtaját, majd belépek. A szám is tátva marad. –Atyaég, ez valami észbontó!

-Gyere, kíváncsi vagyok a lakásra mit szólsz. –gyengéden meglöki a hátamat. Lassan elindulunk a liftek irányába, közben alaposan szemügyre veszek mindent. Óriási festmények borítják a falakat. A boltívek aranyra vannak festve, bár most már azon sem lepődnék meg, hogyha tényleg arany lenne. A portán egy férfi áll fekete öltönyben, nagyon merev testtartással. Mintha karót nyelt volna. Nem szól semmit, mikor meglát bennünket, csak egy nagyot bólint. A falak mellett sötétkék és fehér színű fotelek vannak egy kisebb dohányzó asztallal. Lábunk alatt pedig egy ehhez illő még sötétebb szőnyeg, ami egészen a liftekig és a lépcsősor kezdetéig vezet. Teljesen egy méregdrága szállodához hasonlít. Most Hansol vagy dús gazdag, vagy a szülei azok, vagy tényleg kirabolt egy bankot. Hogy őszintén megmondjam, simán kinézem belőle azt, hogy Donyval együtt, csak úgy poénból megcsinálják. A legviccesebb az egészben, hogy képesek lennének lebukás nélkül végig csinálni. Amilyen idiótáknak tűnnek, olyan okosak is. Rafináltak az tuti. Már abból következtetve, hogy szoknyapecér létükre soha az életbe nem kerültek még olyan helyzetbe, hogy azokkal a lányokkal, akiket meghúztak újra találkozzanak. Zsenik, komolyan.

-Mi olyan vicces?

-Mi? –kapok észbe.

-Vigyorogsz, mint egy tejbe tök. 

-Semmi semmi. –hebegek, habogok. –Megjöttünk?

-Aha. –mosolyog kedvesen. Kinyílik a lift ajtaja.

-Most amúgy hányadikon is vagyunk?

-Tizenkettő. –mondja teljesen nyugodtan, míg én majd kiugrok a bőrömből. Nagyon remélem, hogy Hansolnak van egy hatalmas erkélye, ahol ki tudok majd menni és körbenézni. Nincs is jobb, mikor ilyen magasságból kémlelhetem a tájat. Közben Hansol megindul a hosszú folyosón, nyomában velem. Valahol középen megáll, előkotorja zsebéből a kulcsát és belépünk a lakásába. Először teljes a sötétség, majd Hansol felpöccinti a kapcsolót és azonnal leesik az állam.

-Jézusom! –sóhajtom. Magam mellől meghallom, ahogy halkan kuncog. Gyorsan ledobom a mamuszomat és már bent is vagyok. A nappaliba érve óriási led tévé fogad, előtte egy hatalmas, eléggé kényelmesnek tűnő kanapé terül el. A falak telis tele vannak olyan képekkel, ahol Hansol a színpadon van, illetve ahol videó klipekben szerepel. Mindegyiket alaposan megnézem, kicsit talán tovább is, mint kellene. Egy-két képen még én is ott vagyok. A szobában, sőt ahogy körbe nézek, az egész lakásban tisztaság uralkodik.

-Te itt egyedül laksz? –bólint. –Hogy hogy ilyen tisztaság van fiú létedre? Vagy takarítók járnak ide? A srácok után állandóan pakolni kell, itt pedig olyan tisztaság van, mint egy korteremben.

A kis monológom után hasát fogja a nevetéstől. –Kikérem magamnak, én már férfi vagyok. –erre csak egy fintort vágok. –Meg amúgy sem szeretem a rendetlenséget körülöttem.

-Így érthető.

Tovább folytatom Hansol kis birodalmának felfedezését. A tévé mellett a sarokban egy nagy üveges szekrény áll. Közelebb megyek hozzá. Az üveg mögött kisebb kupák, érmek, szobrok és oklevelek sorakoznak.

-Ezeket mind a táncért kaptad? –mellém sétál és a gyűjteményét kezdi vizslatni.

-Nem. Látod, azt ott még általános iskolában szereztem.

-Melyiket? –Hansol kinyitja az ajtót és benyúl azért a bizonyos oklevélért. Amint meglátom, elkap a röhögő görcs. –Ez most komoly? Sakk?

-Valahol el kellett kezdeni. –vonja meg vállát.

-Kész vagyok tőled! –adom vissza neki a lapot, majd finoman hátba vágom. –És a többi?

-A legtöbb táncos díj, de vannak a ruhák miatt is. –mondja büszkén.

-Ruhák? –biccentem oldalra a fejem. Erre nem válaszol, csak kézen fog és a lakás hátsó felébe sétál velem, egy csukott ajtóhoz, amit azonnal ki is nyit.

-Ez az én szentélyem. –mondja, majd felkapcsolja a villanyt. A szoba közepén egy gigantikus íróasztal telis tele papírokkal és két darab laptoppal. A jobb oldalon van egy kisebb kanapé, de hogy milyen színű, azt nem tudom megmondani, mert hatalmas ruha kupacok takarják be az egészet. 

A szobában nincs ablak, és csak most tűnik fel, hogy az ajtóval szemben a falra egy hatalmas kereszt van festve feketével. De nem a jól megszokott, hanem egészen más. Viszont nagyon is ismerős, láttam már pulóvereken, amiket Dony is és Hansol is egyaránt szokott viselni. Ekkor esett le!

-Te vagy az őrült zseni. –csapom két kezemet elkerekített számhoz, ahogy azt facebookon is mutatja egy hangulatjel.

-Insane Genius személyesen, angyalom. –meghajol előttem, majd kezet csókol. Kissé elpirulva, de fülemig ér a mosoly a gesztustól. –És hogy lásd kivel van dolgod, megajándékozlak. –egyik szemöldökömet felvonva figyelem, ahogy a szobában lévő szekrényhez sétál. Igazság szerint, még van jó pár dolog a szobában, de ezek mind a divathoz és a ruhatervezéshez kapcsolódnak, amikhez nem igazán értek, így nem is tudom mik ezek. A falakon bal és jobb oldalon képek lógnak, a táncos fiúkról, ahogy Insane Genius ruhákban pózolnak, vagy idolok, vagy éppen Hansol. Terveket is látok, rajzokat. És egy táblát, amin ruhák és hozzájuk kapcsolódó számok vannak, talán méretek.

-Eredetileg is akartam adni, de mindig közbe jött valami és elkerültük egymást. –zökkent ki hirtelen. Oda sétálok mellé és bekukkantok a szekrénybe. Egy csomó ruha van szépen elrendezve benne. Mind a saját márkája. Így már érthető, Hansol miért itt lakik. –Meg ne sértődj, de hányas a méreted?

-Nem sértődök meg, bár megtehetném, de minek kérdezed?

-Szeretnék neked ruhákat adni. –mosolyog kedvesen. Elakad a szavam. –Hmm… Azt hiszem, már tudom is. –eltűnik a sok ruha között, majd nem sokkal később, egy halommal bukkan fel újra.

-Hansol, én nem…

-De igen, mindet el fogod fogadni, sőt viszünk majd Soonak is és Eunahnak is. –mikor már ellenkezésre nyitottam volna a számat, Hansol a fejembe nyomott egy fekete fullcap-et, aztán megkért, hogy nyújtsam előre a karom. Kezembe tett egy fekete melegítő nadrágot az egyik szárán a márka nevével, közben a fülemre akasztott egy fekete maszkot is.

-Ezzel most azt akarod mondani, hogy nagy a fülem? –kérdezem fejemet jobb oldalra biccentve.

-Nem, eszem ágában se volt ilyet tenni! –szabadkozik azonnal, majd egy póló landol a nadrág után végül pedig két darab pulóver, egy fekete és egy szürke. –Szereted az ingeket? –bólintottam. Erre azonnal hatalmas vigyorral az arcán hozzám vág szó szerint egy fekete piros kockás inget.

-Esetleg egy cipőd nincs?

Állát vakargatva nézegeti a szekrényét. –Az nincs, de most hogy mondod, lehet kéne egyet terveznem. –komoly feje láttán elkerekedik a szemem.

-Hansol, én csak vicceltem…

-Én nem! –röhög fel. –Mit gondolsz, szerinted jók lesznek?

Megkeresem az egyik pulcsi címkéjét, majd miután leolvastam a méretet, boldogan bólintok. Tökéletesek. –Honnan tudtad, milyen méretem van?

-Drágám, ez a szakmám! Ránézésből tudom, mi kell neked! –azonnal elpirulok. –Na gyere kis Pipacs, tegyük bele egy táskába. –meleg kezét hátamra simítja, majd elindulunk a nappaliba. Lepakolok a kanapéra, majd míg Hansol táskát keres, addig én, mint jó kislány várok rá. De aztán megakad a szemem a konyha és a nappali között egy óriási ablakon, ami nagyon remélem, hogy egy erkély ajtó is egyben. Felpattanok, félre húzom a sötétítőt, majd mikor feltűnik előttem a hatalmas erkély, nem is, inkább terasz, már nyitom is ki az ajtót. Azonnal megcsap a jéghideg, de összefonom magam előtt karjaimat és megpróbálok inkább a látvánnyal foglalkozni, mint azzal, hogy megfagyok. Gyönyörű a város! Mindenféle színben pompázik. Hallottam, hogy ez a negyed különlegességgel bír, na de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. A távolban egy híd a szivárvány összes színét magára ölti. Aztán nem messze tőle egy park terül el, ahol a faágakra rózsaszín izzósorokat tekertek. Eszméletlen. Szerelem első látásra az már tuti! Óvatosan kihajolok, hogy megnézhessem alattunk mi a helyzet. A parkoló tele van méregdrága autókkal. Ahogy így jobbra-balra elnézek, mindenki alszik, csak Hansol lakásában ég a villany. Ám ebben a pillanatban itt is elsötétül. Hirtelen fordulok meg és találom szembe magam Hansollal. Arca most más, mint szokott lenni. Egyáltalán nem mosolyog, mégis lágynak érzem vonásait és boldognak. Két kezével közre fog és két oldalt mellettem támaszkodik meg a korláton.

-Hansol… -suttogom.

-Csss… -csitít, majd lassan megérinti ajkaimat a sajátjával. Automatikusan csukom le szemem és csókolok vissza. Ujjaimat fekete hajába túrom. Az ő keze rásimul a hátamra és magához húz. Mellkasom az övének préselődik. Jéghideg testem az övétől azonnal felmelegszik, sőt, már át is vette azt a forróságot. Mégis mi a jó istent művelünk? Mi ütött belénk? Mit fog ehhez szólni Jiwon? Kit izgat?! Megérdemli! Aztán amikor visszatérnék, hogy élvezzem tovább Hansol közelségét, egy hangos cuppanással elválik tőlem. Kerek szemekkel és kissé csücsörített ajkakkal állok és nem tudom, hogy mi történt.

-Bocsi… -zavartan megvakarja tarkóját. –Nem akartam rád erőltetni. –Istenem! De édes!

-A nagy Lee Hansol zavarban van? –vonogatom szemöldököm.

-Jó, bekaphatod! –ad egy puszit a számra, majd kézen fog és bemegyünk a nappaliban, ahol már ott áll két darab táska telepakolva, valamint a kanapén egy takaró. Lehuppan a tévé elé, majd megpaskolja maga mellett, hogy foglaljak helyet mellette. –Kérsz valamit enni vagy inni?

-Majd szólok. –mosolygok vissza rá, majd befészkelem mellé magam. Felveszi a takarót, majd magunkra teríti. Orromat azonnal megcsapja az a kellemes Hansol illat, amihez lassan már hozzá is szokok. –Mit nézünk?

-Mit szeretnél?

-Valami vígjátékot, vagy akciófilmet.

-X-men?

-Ah, tökéletes! –vigyorogva megkeresi a listáról, majd elindítja. Mindketten kényelmesen elhelyezkedünk. Hansol átdobja fölöttem a karját és finoman átölel, én pedig a vállára teszem fejemet, beszívva közben férfias illatát. Hansol megpuszilja homlokomat, majd cirógatni kezdi vállamat. Nehezen, de mindketten a filmre koncentrálunk. A végére viszont már nem emlékszem, azt hiszem elaludtam a kellemes simogatástól és a meleg öleléstől.

24.rész +16

Ajkaival finoman játszadozik libabőrös nyakamon. Egyszerűen leblokkoltam és nem tudtam helyesen cselekedni, csak a pillanatnak éltem. Mindenegyes puszijánál halkan kimondja a nevem és amilyen hangsúllyal kiejti, a szívem kihagy egy ütemet. Megpusztulok. Miért van rám ilyen hatással? Ez már nem normális.

-Hyunji… -sóhajtja nagyon közel a fülemhez. Fejét lejjebb hajtja és a fülemtől kezdve, egészen a mellem feletti részig, végig nyal. Ahogy forró száját közeledni érzem mellemhez, a mellkasom belesimul az ő csókjába. Hiába kiáltozik az agyam, hogy hiba amit teszek, sz*rok rá, és hagyom hogy az érzelmek irányítsanak.

Bobby nyelve lassan közeledik a habbal takart mellemig. A víz alatt egyik kezével szétnyitja lábaimat, már amennyire persze a kád ezt lehetővé teszi. Meg kell hagynom, most tűnik csak fel milyen széles. Miközben ezen járt az eszem, Jiwon befészkelte magát lábaim közé. Félreértés ne essék, csak azért, hogy közelebb jöhessen hozzám. Bár ahogy elnézem csillogó tekintetét, csak egyelőre. Ennek a póznak hála szabaddá tudja tenni mindkét kezét, amik azonnal hozzám simulnak. Egyik a tarkómnál tartja a fejem, miközben vadul marcangolja számat, másikkal pedig finoman bal mellemre tapad. Minden olyan gyorsan történik, hogy nincs időm lecsukni a szemem, így hát csak hosszú, sötét szempilláit tudom nézni. Mikor felfogom, hogy Jiwon tényleg itt van velem és engem csókol, miközben egy kádban vagyunk és egyik keze éppen a mellemet gyúrogatja, hirtelen megérzem, Bobby másik kezét, odalenn, a lábam között. Hosszú ujjával csak megsimít. Testem azonnal megfeszül és elkap a pánik. Lábaimat azonnal összébb húzom, egyikkel próbálom kilökni magam közül a fiút. Hangos cuppanással válik el tőlem, arcán döbbenet uralkodik.

-Most meg mi van? –hangja kőkeményen cseng. Félve nyitom csak ki a számat.

-Mégis mi volt ez? –Bobby lassan kicsúszik lábaim közül, és a kád túlsó végébe húzódik. Magam elé húzom a lábaimat és feszülten karolom át. Bobby egy időre elgondolkodik, majd végül válaszol.

-Ez egy ujjazás kezdete akart lenni. –rántja meg vállát. Mozzanatától a víz először nála növekszik meg, míg nálam csökken, aztán pedig fordítva. Én eközben fogcsikorgatva ülök és próbálok higgadt maradni a következő kérdéshez.

-Mit akarsz tőlem?

Jiwon rám néz, majd hátra dönti a fejét. Izmos karjait kiemeli a vízből és ahogy a feje alá teszi, csöpög mindenfelé a hab.

-Szexet.

Bevallom nem erre számítottam… Sőt, nem ilyen hangsúllyal. Lekezelő, lenéző és hanyag. Rohadtul lesz*rja, hogy most tiport bele megint a lelkembe. Egyáltalán nem érdekli, hogy nekem is vannak érzéseim. Mit is gondoltam? Hogy majd Bobby komolyan gondolja velem? Ugyan! Teljesen másvilágban élek. Én vagyok az álom, Jiwon pedig az ébrenlét. Megálmodok egy gyönyörű világot, aztán Jiwon felébreszt és emlékeztet, hogy rossz helyen vagyok. Ez az igazság.

Nem szólok semmit, csak egyszerűen felállok. Nem foglalkozok azzal, hogy tiszta hab vagyok, vagy hogy Bobby meztelenül lát. Felkapom a törölközőmet, magamra csavarom és minden mást ott hagyva az ajtó felé indulok. Elegem volt! Nem akarom látni!

-Most hová mész? –förmed rám. Összeráncolom a homlokom és a vállam felett visszanézek felé.

-El a közeledből. –vissza is fordulok, kezemet pedig a kilincsre teszem.

-Miért csak Hansol érhet hozzád? –hallom, ahogy megmozdul. Lefagyok. –Én miért nem szórakozhatok veled? Sokkal jobb vagyok, mint ő!

Eldurran bennem valami. Olyan ideges leszek mondandójára, hogy az ujjaim már ellilultak a kilincsen.

-Te hallod miket beszélsz? Szóval erre kellek neked? Hogy egy jót szórakozz?

-Kefélünk egy jót és máris visszatér a jó hangulat. –ekkor fordulok csak meg. Teljes nyugalomban fekszik a kádban, lehunyt szemekkel. Nemtörődömsége miatt kicsordulnak a könnyeim. –Ha már Hansol újabb strigulája lettél, akkor nyugodtan szerepelhetsz az én listámon is. –szavai után büszkén mosolyog. Felhúzott vállaim lassan süllyednek le. Testem elgyengül, a bennem lévő düh és méreg helyét pedig csalódás és undor veszi át. Ezeket hallva hányinger fog el, ahogy Bobbyra nézek. A szívem összetört, és nem tudok beszélni. Egyszerűen nem érdemes. Patakokban folynak a könnyeim, de még így is látom, ahogy mosolyog. Nem vagyok képes tovább egy légtérben tartózkodni vele. Halkan kinyitom az ajtót és nesztelenül ott hagyom őt.

Már pizsamában ülve fogom remegő kezemben a telefont, vajon felhívjam vagy sem. Mióta kijöttem a fürdőből, nem tudom abbahagyni a sírást. Úgy érzem a lelkembe tapostak és hiába akarok erősnek mutatkozni, illetve egyedül megoldani a problémámat, most nagy szükségem van valakire. Mivel a lányok foglaltak, egyetlen egy ember maradt, akire számíthatok ebben a pillanatban. De vajon tényleg helyes, ha felhívom? Így is túl közel érzem már magamhoz.

Nem habozok sokáig, elhúzom a nevét jobbra, és a telefonom már hívja is. Néhányszor kicseng. Remélem, felveszi…

-Szia Drága, mizu?

-Helló Hyunji! –hallom meg a távolból Youngdon hangját is.

-Kussolj már, hát nem hallom szegényt. –nevet fel édesen, és az én szívem még jobban összeszorul. Miért nem lehet ilyen Jiwon? Miért kell egy ekkora f*szfejnek lennie? Minden mehetne közöttünk normálisan, ha felnőttként viselkedne. Vagy ha nem szeretek belé… Miért nem Hansolba szerettem bele? –Hyunji, te sírsz? Mi a baj?

Észre sem vettem, hogy hangosan zokogni kezdtem.

-Ha..Hansol… -szipogtam. –Ide tudnál jönni?

-Haza dobom Donyt és ott vagyok. Tíz perc. –kinyomtam a telefont. Egy kicsit megkönnyebbülve teszem az ágyamra a mobilom, majd mély levegőt veszek, hogy egy kicsit össze tudjam szedni magam. Felkapok egy bő nadrágot és pulóvert, meg a mamuszomat, aztán néma csendben kisétálok a bejárati ajtó elé, lekuporodok a fal mellett, és várom, hogy Hansol megérkezzen.

-Hyunji… -lehajtott fejemet lassan emelem csak fel. Gyorsan kapkodja a levegőt, biztosan futott. Arcán kétségbeesés, ijedtség és félelem látszik. Ajkam ismét megremeg, és amikor az első könnycsepp kicsordul, már Hansol meleg ölelésébe bújok. –Itt vagyok, most már nem bánthat senki. –hajamat simogatja, közben érzem, hogy lassan lecsúsztatja rólam kezét. Kezembe ad egy zsebkendőt, majd a vállaimnál fogva a lift felé sétál velem. Hagyom neki, had tegye azt, amit jónak lát… Legalább egyikünknek van ötlete.

A nedves arcom sokkal hamarabb megérzi a kinti hideg szellőt. Testem beleremeg a közeledő tél hidegébe. A következő pillanatban már kevésbé fázok, Hansol rám adta a kabátját.

-A parkoló végében áll a kocsim. –közli velem, majd megfogja a kezem és az autójához vezet. Gyorsan kinyitja az ajtót, segít beülni az anyósülésbe, aztán ő is helyet foglal. Amint beindítja a járművet, az hangosan dübörögni kezd, a rádióból érkező zenétől. Rám néz, én pedig jelzem neki, hogy nem zavar. Feljebb teszi a fűtést, majd kitolat a parkolóból. –Szeretnél róla beszélni? –néma csendben maradok. Fejemet hátradöntöm és kibámulok az ablakon. A lámpák mellett egyre gyorsabban haladunk el.

–Rendben. 

Hansol ezután anélkül, hogy egyetlen egy szót is mondott volna, vezetett tovább. Fogalmam se volt, hogy merre megyünk, miután elhagytuk Szöult. Az utakon rajtunk kívül alig voltak mások. Felettünk az ég telis tele volt gyönyörűen fénylő csillagokkal.

-Megértem, hogy nem akarsz róla beszélni. –kezdett bele hirtelen. Én ugyanúgy kifele bámultam az ablakon. –De az sem megoldás, hogy magadba tartod, vagy hogy egyedül akarsz megbirkózni vele. Tudom, hogy nincs ínyedre, hogy erről beszélek, ráadásul pont most, de itt az ideje. Nem kioktatlak, csak segíteni akarok. A szerelmi bánat életünk egyik legfájdalmasabb tapasztalata, és egy tényleges szívbetegség okozója is lehet. Nem jövök ezekkel a szar dumákkal, hogy majd jön jobb, meg a hasonló maszlag… Komolyan egy olyan ember akarsz lenni amiatt, hogy Jiwon nem normális, aki betegeskedik, aki állandóan fáradt és közömbös dolgokhoz? Hogy fogsz így teljesíteni a színpadon? Tudom, hogy ez a viszonzatlan szerelem csorbát ejt az önértékelésedben, de ez egy torz tükörkép csak. Az én szememben egy igazán erős és bátor lány vagy! Kiálltál egy olyan érzés mellett, amely egészen eddig fájdalmat okozott neked. Szembe néztél a visszautasítással, a bizonytalansággal, és erre csak egy erős ember képes. Nem bújsz hazugságok mögé, hanem megküzdesz a fájdalommal. És ezért tisztellek. Ezek most rohadtul fájhatnak neked, de úgy gondolom így a helyes. Kérlek, ne haragudj meg érte. Tudom, hogy ebben a pillanatban úgy érzed, semmi sem segít, és semmi nem lehet ennél rosszabb. Igazából fogalmam sincs, mit kell ilyenkor mondani, és összevissza dumálok csak, de a szívem azt súgja, hogy ezt kell tennem. –hosszú mondandója után hirtelen csendben marad. Tulajdonképpen nekem még ahhoz sincs ötletem, hogy én mit mondjak, nemhogy ő. Már attól jobb, hogy vele lehetek, hogy egy embernek ennyire fontos vagyok, hogy egy éjszakát rám szánjon, amikor ő a barátaival is lehetne. Hansol képes volt lemondani a barátjával töltött estét azért, hogy engem vigasztaljon. Mondania sem kellett volna semmit, hiszen itt van és ez pont elég. Sőt, a jelenléte sokkal többet jelent számomra. Úgy érzem, szeretve vagyok.

-Megjöttünk! –hirtelen fellelkesült hanggal mondja ezt az éjszakába. Feljebb tornászom magam az ülésben. A szemeim azonnal elkerekednek. –Megengeded, hogy megpróbáljak segíteni egy kicsit? –hangtalanul bólintok. Hátra fordul a hátsó üléshez, elemel onnan valamit, majd kipattan a kocsiból és máris a kezemnél fogva segít kiszállni. Mint aki még sosem lépett ki a házából, úgy szippantok bele a sós levegőbe. Lassan lépek csak le a homokba, és nem törődök egy cseppet sem azzal, hogy a mamuszom olyan lesz. Hansol elereszti a kezem, majd miután egy plédet terít rám, újra megfogja. Nem mozdulunk, így nyugodtan lehunyhatom pilláimat és hallgathatom a tenger hullámainak csodálatos zenéjét.

-Ide szoktunk jönni a haverokkal bulizni, ugyanis ide rajtunk kívül senki sem jár. –lehunyott szemekkel is látom, ahogy kedvesen elmosolyodik az örömteli emlékek felidézésétől.

-Hol vagyunk? –szólalok meg azóta először, hogy elindultunk. Lomha léptekkel megindulok a tenger felé, magam mellett Hansollal, aki nem ereszt. Még mielőtt a víz elérné a partot, megállok, és a víztükrén tündöklő fényeket csodálom.

-Incheon partjainál. –a szavak hallatán meghökkenek.

-Majdnem másfél órát vezettél.

-Igen. –mosolyog kedvesen. –De hidd el, megérte. Legalábbis remélem. –hálásan nézek rá. Elengedem kezét és pár lépéssel közelebb megyek a vízhez. Leguggolok és mutatóujjamat a vízbe mártom. A tenger jég hideg, azonnal éber leszek tőle.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. Sokat köszönhetek neked.

Nem felel, de tudom, hogy szívesen tette, amit tett.

-Nem lenne ellenedre, ha vizes lennél? –magam elé bámulok, a jéghideg tengert figyelve. Szemöldökömet értetlenül összehúzom, majd választ követelve Hansolra nézek. Bíztatóan rám vigyorog.

-Nem fogok belemenni. –jelentem ki határozottan, miközben felállok.

-Nem is kell. Elég, ha csak a lábad ér bele.

-Mire készülsz? –vonom fel egyik szemöldököm.

-Bízol bennem?

-Igen…

-Akkor bújj ki azokból. –mutat a lábbelimre. Nagyot sóhajtok, majd beadom a derekam. A hideg, kissé kemény homok még így is kellemes érzést ad a lábujjaimnak. –Nem fázol nagyon? Mert azt sem szeretném, ha most meg miattam fáznál meg.

-Nyugi, majd hisztizek, ha fázok. –nevetek halkan. –Mit kell tennem?

Hansol körbekémleli a terepet, majd miután talál egy fa darabkát, megszólal: -Amint látod, a víz mossa a partot. –bólintottam. –Arra kérlek, hogy közel ahhoz a részhez, ahová a víz még elér, rajzolj egy nagyobb szívet a homokba. –Oldalra döntöm a fejem.

-Tessék?

-Csak csináld.

-Hát jó. –azzal fogtam magam és elindultam. Amikor úgy gondoltam, hogy elég közel vagyok, rajzoltam egy nagy szívet, akkorát, hogy három ember is elférhetne benne.

-Szép. –Hansol kiveszi a kezemből a botot, majd messzire hajítja. –Állj a közepére. –megtettem. Hansol mellém sétált, de nem lépett bele a szívbe. –Nézz a tengerre. –szót fogadtam neki, közben hallottam, amint matat valamivel. –A szív jelenti a szerelemmel kapcsolatos összes rossz érzést. Azt szeretném, ha addig ott állnál, amíg meg nem érkezik a tenger, ami elmossa az összes bánatodat és fájdalmadat. Hunyd le a szemed és csak érezd, ahogy megkönnyebbülsz. –némán bólintottam. Hansol többet nem mondott, én pedig csak vártam, felkészülve a hideg hirtelen érkezésére. A szívem mélyén hittem abban, hogy ez segít. Csakis a hullámokra koncentráltam, semmi másra. Aztán meghallottam egy erősödő hangot, és tudtam, hogy hamarosan víz éri a lábamat. Nagyon gyorsan elérte a vízpartot és ahogy a tenger ellepte a lábaimat, majd visszahúzódott, tényleg éreztem, hogy a bennem lévő feszültség csökken, szinte el is tűnik. Egyszerűen fantasztikus érzés volt. Halkan felkuncogtam, és csak élveztem a megkönnyebbülés első hullámait. Közben fél füllel hallottam Hansolt, de képtelen voltam elvonatkoztatni a víztől. Aztán hirtelen Hansol forró keze a tarkómhoz simult. Szemeimet ugyanúgy csukva tartva, meg sem rezzenve vártam őt. Éreztem, ahogy lassan közeledik hozzám, majd bátortalanul hozzáérinti ajkait enyéimhez. Másik kezével megfogja az enyémet és összekulcsolja ujjainkat. Szabad kezemmel átkarolom nyakánál. Ennek hála sokkal bátrabban kezd el apró puszikat adni számra, majd ahogy rájön arra, hogy nem ijeszt el, a puszik gyengéd csókká alakulnak. Az eddigi csókjaink vadak és inkább érzelemmentesek voltak, most viszont annyira különlegesek, olyan szívmelengető érzést nyújtottak a számomra. Hansol finom és gondoskodó érintéseire nagy szükségem volt. Érezteti velem, hogy vannak még körülöttem olyanok, akiknek igenis fontos vagyok. Nem érzem magam rossznak amiatt, amit most Hansollal teszünk. Boldog vagyok ebben a pillanatban, és nekem is kijár. És Hansol mellett, igaz, hogy még sosem kerültem ennyire közel hozzá, de sokkal jobban érzem magam. Szeretem Jiwont annak ellenére, hogy megbántott, hiszen életem szerelméről van szó, de Hansol sem közömbös a számomra… Sőt, ha így haladunk, akár más is lehetne közöttünk, nem csak barátság. És talán az nem is lenne olyan nagy baj.

Sokkal finomabb a csókja, mint ahogy azt gondoltam. És a tenger mellett, a csillagos ég alatt, még csodálatosabb.

23.rész

-Neked elment az eszed? –akadok ki és lököm el két kézzel Jiwont, mire ő hátra tántorodik. Azonnal Hansol felé fordulok, aki az arcát fogja. –Te vérzel! –ijedek meg. A fiú arcánál lévő kezét a szája sarkához csúsztatja és hüvelykujjával letörli gyöngyöző vörös vérét.

-Nem vészes. –mosolyog halványan. Arca rögtön megrezzen, amikor száját mosolyra húzza, innen tudom, hogy csak nyugtatni akart és fáj neki.

Hirtelen, miközben Hansolt figyelem aggódó tekintettel, a próbaterem ajtaja hangosan csapódik be. Azonnal odakapom fejem, de Bobby már messze járhat.

-Hozok jeget. –ajánlja fel a táncos lány.

-Nem kell nekem jég, nincs semmi bajom. –kiabálja Hansol Heeyun hátának, de még reagálni sem reagál, csak kisiet a teremből.

-Már most lila a fél fejed, szóval kell az a jég, hidd el nekem. –gyengéden elmosolyodok, amit Hansol viszonoz. Kézen fogom és a padra ültetem.

-Most hová mész? –pattan fel hirtelen.

-Ülj vissza szépen a seggedre. –vállánál fogva visszanyomom. –Csak valami rongyot keresek, hogy letörölhessem a vért a szádról. –oda sétálok a másik padhoz, és a saját táskámban kezdek kutakodni. Miután feltúrtam az egészet, kihúzom a törölközőmet. Mosolyogva Hansolra nézek, aki végig engem bámult és gyorsan kifutok a teremből, hogy a folyosón lévő mosdóban benedvesíthessem a figurás törölközőt. Becsukom magam mögött a mosdó ajtaját, várok néhány pillanatot, hátha visszaér Heeyun, de aztán feladom a várakozást és visszamegyek a sérülthöz.

Hansol már nem a padon, hanem a parkettán ül, hosszú lábait terpeszbe kinyújtva.

-Anyám de csúnya! –mondom ki hangosan a gondolatomat.

-Kösz, én is szeretlek. –forgatja szemeit mosolyogva.

-Bocsi, de jól bedagadtál. –leguggolok hozzá. –Heeyun siethetne azzal a jéggel. Megpróbálok finom lenni. –szabad kezemmel Hansol álla alá nyúlok, hogy egy kicsit elfordíthassam, a másik kezemben lévő nedves törölközővel pedig óvatosan törölgetni kezdem a már alvadásnak induló sebét. Lentről kezdtem arca mosdatását, majd ahogy haladtam feljebb, szemem megakadt szétnyílt ajkain. Milyen husis kis párnái vannak. Szeme biztosan csillog már, de nem bírom elvenni a tekintettem, hogy meg is nézhessem. Rabul ejtettek ajkai. Vajon józanon hogyan csókol? Biztosan ugyanolyan észveszejtőn, mint amikor mindkettőnkben van alkohol. Nem értem miért, de meg akarom őt csókolni. Érezni akarom, ahogy méz édes ajka kényezteti az enyémet. Úgy érzem, mindenféle következmény nélkül, most azonnal neki esem. Hansol lenne a második az életemben, akit azonnal felfalnék. Basszus! Érzek valamit Hansol iránt? Vagy talán csak a vágy uralja a testemet, beleértve az elmémet is és azért akarom Hansol ajkait az enyéimen érezni? Basszus! Mi tévő legyek? Csókoljam meg? Nem tudom! Hülyén jönnék ki a szituból, ha megtenném.

-Hyunji. –hallani hallom a hangját, de nem értem mit akar. Csak visszanyögök. –A számat simogatod, és ahogy nézed, kezdek rohadt kanos lenni. –dünnyögi mély hangján. Testem libabőrös lesz, viszont teljesen mégsem jut el a tudatomig, amit mondott, hiszen ha így lenne, akkor már azonnal eltávolodnék tőle. Nem értem mi bajom van? Most azzal kellene foglalkoznom, hogy Jiwon viselkedését elemezzem, ennek ellenére viszont egyáltalán nem ő foglal le. Rossznak érzem magam, de nem tudok ellene mit tenni. Hansol megbéklyózott. Érzem, ahogy megfogja a csuklómat és maga mellé engedi, ahogy feltérdel, hogy közelebb lehessen hozzám és ahogy kezét arcomra simítja. Azt hiszem, ott vesztettem el a testem felett az irányítást, amikor vele táncoltam. Azóta bizsereg minden porcikám és az érintéséért kiabál.

Jiwon! –sikítom a fejemben, hogy megállítsam magam, de képtelen vagyok magamra hallgatni. Nem tudom megállni, hogy ne simuljak Hansol meleg tenyerébe és ne csókoljak bele abba. Hansol halkan felnyög egyet, ekkor térek vissza teljesen. Fejét egyre közelebb tolja hozzám, szemeit már rég lehunyta. A centik kettőnk között egyre gyorsabban fogynak és fogalmam sincs arról, mit kellene tennem. Engedjem, hogy megcsókoljon? Vagy toljam el magamtól? Basszus! Miért blokkolok le állandóan?!

-Ejha! –Heeyun meglepődött hangjára azonnal szétrebbenünk. Mindketten felé kapjuk a fejünket. Fejét csóválva jön közelebb, hatalmas vigyorral az arcán. –Azt hittétek, hogy Bobby jön? Tényleg nagyon meg akarod leckéztetni Hyunji.

-Mi mindig készen állunk. –mondja lágy hangon a mellettem lévő fiú. Ránézek, ő pedig valami furcsa csillogással néz vissza rám.

-Azt látom. –nevet fel Heeyun. –Tessék, tedd a fejedhez, mert már olyan vagy, mint az érett patisszon.

-Mondták már neked kedves Heeyun, hogy eszméletlen jól tudsz bánni az emberekkel? –vág vissza Hansol. Feláll és a terem túloldalán lévő tükörfalhoz sétál, hogy szemügyre vehesse magát. Heeyun követi és valamit megint beszólhatott neki, mert hangosan felnevetett. Én eközben, míg ők szívják egymás vérét, visszafordulok eredeti pózomba és ölembe ejtett kezeimmel gyűrögetem Hansol vérétől pirosló törölközőmet.

Mi a franc jutott eszembe? Majdnem hagytam, hogy Hansol megcsókoljon! Ami amúgy nem lenne baj, ha nem Jiwont akarnám. De így, hogy csak azért vagyok Hansollal, hogy féltékennyé tegyem Jiwont, így zavar, hogy már ennyire is engedtem. Normál esetben, nem hiszem, hogy hagynám, hiszen ismerem Hansolt, tudom hogy Bobbynak igaza van és tényleg csak egy újabb strigula lennék, de most valahogy nem is tudom… Engedtem a csábításnak. Vagyis hát, majdnem.

-És hol van „Dulifuli”? –erre a kérdésre azonnal hegyezni kezdtem a fülem.

-Ja igen, el is felejtettem. –pont akkor nézek feléjük, mikor Heeyun homlokon csapja magát. Halkan kuncogok egyet a lányon. –Figyelsz te is Hyun?

-Csupa fül vagyok. –vigyorgok. Hansolra nézek és ő is vigyorog. Mintha az előbb nem történt volna majdnem valami közöttünk. Tényleg csak azt hitte, hogy Bobby jön?

-Bevallom azért késtem a jéggel, mert odafele menet, az egyik lépcsőfordulóban elkaptam egy kisebb beszélgetés foszlányt. Kikukucskáltam és láttam, ahogy a főnök beszélget valakivel. Fogalmam sincs ki lehetett az, mert egy az, hogy takarásba volt, kettő meg amíg ott voltam, addig meg sem szólalt. Na mindegy. –legyint maga elé. –Valami olyasmiről volt szó, hogy majd beszél valakivel a főnök és, hogy utána néz a dolognak. –összeráncolt homlokkal néztünk egymásra Hansollal. Egyikünk sem értett semmit a dologból. Ráadásul ennek mi köze Bobbyhoz?

-Tudod Heeyun, mindig is azt hittem, hogy egy okos lány vagy, de azt hiszem nem vetted észre, hogy ennek az égvilágon semmi köze Dulifulihoz. –cukkolja Hansol a táncost, majd visszateszi arcához a jeget.

-Ha megengednéd drága barátom, akkor befejezném a mondandómat. –kettejük apró kis vitáján hangosan kezdtem nevetni. Bármennyire csendben akartam lenni, az nem sikerült. Az az igazság, hogy mellettük nehéz nem röhögni. Nevetésem halkulni kezdett. –Kinevetted magad?

-Bocsi, folytasd kérlek. –higgadtam le gyorsan.

-Szóval… Mivel eszembe jutott, hogy miért is indultam, most mi van? Ne nézz már rám így, egy percre sem felejtettelek el.

-Jó, hagyjál. –sértődik meg Hansol.

-Amikor a konyháról jöttem vissza, Bobby dübörögve sétált a liftek felé. Hanbinnal volt és amikor várakoztak hallottam, hogy arról beszélnek, hogy Bobbyt elkapta a folyosón a főnök és már másodszorra hívatja magához.

-Micsoda? Miért?

-Nem tudom, de Bobby elég ideges volt.

-Háhh, megérdemli. Remélem, jól lecseszi majd, amiért ilyen agyatlan.    

Már másodszor hívják fel? Erről miért nem beszélt nekünk? Jajj Istenem, csak ne legyen semmi baja Bobbynak a viselkedése miatt.

Miután Bobby két óra múlva sem jött vissza, átmentem B.I-ékhoz, hogy mégis mi a fenét csináljak egyedül. Mindenki a szólóját gyakorolta, Donghyukék pedig hazamehettek erre a két hétre, amíg mi a MAMA-ra készülünk.

-Menj haza.

Még mindig cseng a fülemben B.I mondata, de kétszer sem kellett mondania. Táskámat boldogan lóbálva sétálok hazafelé és már most tervezgetem, hogy mit csinálok estig, amíg a srácok nem érnek haza. Végre lesz egy kis időm magamra. Az utcákon nagyon sok fiatal sétál, bizonyára mindegyikük az iskolából megy hazafelé. Tavaly ilyenkor még én is az iskolából rohantam a YG-hoz gyakorolni. Végre vége ennek az időszaknak és csak a táncra koncentrálhatok.

-Byun Hyunji? –nevem hallatán meglepődök. Kihúzom a fülemből a dugókat és az előttem álló lányra nézek, majd válla felett a mögötte lévő kisebb csoportra.  

-Igen?

-Öhm… kérhetnék izé… egy autogramot? –kérdése után hatalmas mosolyra húzom a számat. Elfogadom a felém nyújtott tollat és a kis könyvecskébe, ahol ott virít az egyik oldalon a saját képem, aláírom a nevemmel. –Nagyon szépen köszönöm.

-Én köszönöm neked. –pirulok el.

-További jó munkát kívánok. –mélyen meghajolok előtte, majd továbbmegyek. Szóval ilyen érzés, ha csak úgy random felismernek téged az utcán. Most már értem, Bobby miért imád sétálni a kocsi helyett.

Háromnegyed négykor zártam be a bejárati ajtót. A táskámat a folyosón hanyagul ledobtam, becammogtam a nappaliba, hanyatt vágódtam a kanapén, felpakoltam a lábaimat a kisasztalra és benyomtam a tévét.

-Istenem, de hiányzott már ez! –sóhajtottam. Olyan régen voltam már egymagamban, hogy már nem is emlékeztem milyen érzés. Sehol egyetlen, szó szerint, láb alatt fetrengő lökött, nincs felesleges kiabálás és nincs Bobby! Legalábbis néhány óráig. Fogalmam sincs, mikor jönnek meg Sooék, vagy egyáltalán hol van most Bobby, de amíg itthon vagyok és egyedül lehetek, addig kihasználom a lehetőséget.

Csak kapcsolgatom a tévét. Ilyen tájban semmi értelmes nincs benne, csak a szappanoperák, amiket meg ki nem állhatok. A telefonomat a nappaliban lévő hangfalhoz csatlakoztatom, megnyomom a lejátszás gombot és a lakás máris a kedvenc zenéimmel telik meg. Pörgök, forgok, élvezem a zenét. Kitaláltam, hogy egy kicsit összébb pakolom a lakást. Felkaptam a táskámat, bevittem a szobánkba. Te jó ég, ami ott fogadott, az valami eszméletlen. A harmadik világháború törhetett ki körülbelül. Kiszedtem a szennyesemet, a szobából is összeszedtem és a kosárba tettem. Kinyitottam az ablakot a szobába, majd körbejártam a többit is. Mind a négy szobát alaposan kiszellőztettem, kivittem a srácok összegyűjtött koszos ruháit. Meg kell hagyni, azért a négy fiatalabbik egész normális állapotba hagyták itt a hálójukat. B.I-ék szobájában kénytelen voltam Bobby ágyát is bevetni, ha már az összerámolás mellett döntöttem. 

Az időm vészesen fogyott, de legalább most nem zavart senki, hogy ezeket a munkákat elvégezhessem. Külön válogattam a színeseket, a feketéket és a fehéreket, aztán tettem egy „mosatot” is.

Hirtelen megállt a zene és én azonnal lefagytam. Valaki van a házban? Óvatosan kidugtam a fejem a hosszú folyosón lévő fürdőből. Ekkor a telefonom megszólalt a csengőhangomon.

-B*szki! –bújtam elő és siettem, hogy fel tudjam venni. Csak Soo hívott.

-Na csá! –kiált bele vidáman.

-Basszus, tudod hogy besz*rattál?

-Mert?

-Ah, mindegy. Miért kerestél?

-Na figyelj aranyom, olyan hat körül a zsarnok elenged haza.

-Zsarnok a nénikéd! –hallom B.I hangját a háttérből.

-Okos legyél Hanbin, különben este lesz ne mulass.

-Valami különleges pózban?

-Megegyezhetünk, de nem adom olcsón a testem!

-Hahó! –próbálom felhívni magamra a figyelmet. –Én örülök, hogy aktív nemi életet éltek, valamint hogy az izgalmas is, de nem akarok róla tudni!

Soomin hangosan felnevet. –Jó, bocsi. –még mindig nevet. Ezen azért én is elmosolyodok és a fejemet kezdem csóválni. –Csak azért hívtalak, hogy csinálsz valami vacsit?

-Jó étvágyat! –kívánja Hanbin. Négyen ülünk az asztalnál és az éppen hogy időben elkészült vacsoránkat fogyasztjuk. Evés közben többnyire csak Soo és Hanbin beszél. Elmesélik, milyen volt a napjuk. Mivel tudják nagyjából, hogy mi történt, ezért meg sem kockáztatják azt a kérdést, hogy na és a te napod milyen volt?

-Arra gondoltunk, hogy ma nem alszunk itthon. –jelenti ki hirtelen a leader, én pedig abban a pillanatban félrenyelem a levesem. Bobby kicsit erősebben a kelleténél ütögeti meg a hátam, mire szúrós szemekkel illetem.

-Inkább hagyjalak megfulladni? –kérdezi flegmán.

-Sokkal jobb lenne.

-Ahogy óhajtod. –maga elé emeli a kezeit és megvonja vállát.

-Nem hagynátok abba? Rohadt unalmas már ez a civakodás. –mondja B.I villámokat szórva szemével.

-Hová mentek? –terelek.

-Hanbinékhoz. –válaszol Soo. –Szeretnénk egy kicsit kettesben lenni.

-Dugni itt is tudtok.

-Hogy lehetsz ennyire alpári? Könyörgöm, vigyetek magatokkal, alszok Hanbyullal, ő úgyis elvan velem. –kérlelem őket. Mindketten húzzák a szájukat.

-Anyáék nincsenek otthon, éppen ezért szeretnénk ma átmenni. És már reggel összepakoltunk.

-Nem hagyhattok itt ezzel… -mutatok Jiwonra. Fintorogva néz vissza rám. –Lehet, hogy míg álmodok elvágja a torkom, vagy ki tudja mi jár abba a pszichopata fejébe.

-Hidd el, egy bottal sem piszkálnálak meg. –erre csak leesik az állam. Már megfogalmaztam egy igazán jó visszavágást, de ehelyett, csendben maradtam.

-Menjetek nyugodtan, majd bezárom a szobaajtót. –azzal felállok, betolom a székem és mindent ott hagyva a szobába megyek.

-Jiwon, mosogass el!

Talán tíz perc sem telhetett el, amikor Sooék megfogták a cuccaikat és hangosan elköszönve leléptek itthonról. Most nagyon örülnék, ha rajtunk kívül lenne még itthon valaki. Na nem baj! Nem süllyedek le Jiwon szintjéig, nem fogok vele foglalkozni és kész. Feltápászkodok az ágyról, kiveszek a szekrényből pizsamának valót és egy törölközőt, aztán kimegyek.

-Bezárták az ajtót? –kérdezem az egész kanapét elfoglalótól.

-Ja. –válaszolja kurtán. –Villany!

-Ahj… -lenyomtam neki azt a rohadt villanyt, aztán bevettem a fürdőszobát. A kabin helyett a fürdőkádat választottam. Megengedtem a forró csapot, majd míg az csobogott, vagy fél flakon habfürdőt töltöttem bele. Amíg a víz szintje emelkedett, addig levetkőztem, felkötöttem a hajam jó magasra. Még a szobából kijövet felkaptam az MP3-amat is, és most, hogy a víz tökéletes, bedugtam a fülembe a dugókat, elindítottam a zenét. A hab teljesen beterített, alig látszódtam ki közülük. A fülemben megszólalt a dal, én pedig hátra vetettem a fejem.

Nem érdekel, hogy öreg néniéhez fog hasonlítani a testem, most ki kell kapcsolnom egy kicsit. Ez most az én pillanatom és semmi nem ronthatja el.

Vagy mégis?

A víz a habbal együtt hirtelen teljesen beteríti a fejem. Azonnal köhögni kezdek, hiszen benyeltem a sok vizet. Kikapom a füleseket és az MP3 mellé a földre dobom. Zihálva törölgetem a szemem. Fogalmam sincs mi történt.

Mikor már nagyjából kitörlöm a habot a szememből, kinyitom, majd azonnal le is csukom.

-Idióta! Szállj ki! –esek neki azonnal. Elfordítom a fejem és csak akkor merem kinyitni a szemem. Bobby ruhái a földön hevernek, köztük az alsója is. Már éppen nyitnám újra a számat, mire a víz megint mozogni kezd. Ám tanulva az előző esetből, most feljebb tornászom magam, de csak annyira, hogy az arcomat ne érje a víz és a melleim ne bukkanjanak ki. Hirtelen megérzem a csípőm mellett Bobby mindkét kezét, ahogy a kád alján támaszkodik. A szavak bennem rekedtek, amikor a forró víz jéghidegnek tűnik Jiwon forró csókja mellett, amikkel a nyakamat és a kulcscsontomat kényezteti.