23.rész

-Neked elment az eszed? –akadok ki és lököm el két kézzel Jiwont, mire ő hátra tántorodik. Azonnal Hansol felé fordulok, aki az arcát fogja. –Te vérzel! –ijedek meg. A fiú arcánál lévő kezét a szája sarkához csúsztatja és hüvelykujjával letörli gyöngyöző vörös vérét.

-Nem vészes. –mosolyog halványan. Arca rögtön megrezzen, amikor száját mosolyra húzza, innen tudom, hogy csak nyugtatni akart és fáj neki.

Hirtelen, miközben Hansolt figyelem aggódó tekintettel, a próbaterem ajtaja hangosan csapódik be. Azonnal odakapom fejem, de Bobby már messze járhat.

-Hozok jeget. –ajánlja fel a táncos lány.

-Nem kell nekem jég, nincs semmi bajom. –kiabálja Hansol Heeyun hátának, de még reagálni sem reagál, csak kisiet a teremből.

-Már most lila a fél fejed, szóval kell az a jég, hidd el nekem. –gyengéden elmosolyodok, amit Hansol viszonoz. Kézen fogom és a padra ültetem.

-Most hová mész? –pattan fel hirtelen.

-Ülj vissza szépen a seggedre. –vállánál fogva visszanyomom. –Csak valami rongyot keresek, hogy letörölhessem a vért a szádról. –oda sétálok a másik padhoz, és a saját táskámban kezdek kutakodni. Miután feltúrtam az egészet, kihúzom a törölközőmet. Mosolyogva Hansolra nézek, aki végig engem bámult és gyorsan kifutok a teremből, hogy a folyosón lévő mosdóban benedvesíthessem a figurás törölközőt. Becsukom magam mögött a mosdó ajtaját, várok néhány pillanatot, hátha visszaér Heeyun, de aztán feladom a várakozást és visszamegyek a sérülthöz.

Hansol már nem a padon, hanem a parkettán ül, hosszú lábait terpeszbe kinyújtva.

-Anyám de csúnya! –mondom ki hangosan a gondolatomat.

-Kösz, én is szeretlek. –forgatja szemeit mosolyogva.

-Bocsi, de jól bedagadtál. –leguggolok hozzá. –Heeyun siethetne azzal a jéggel. Megpróbálok finom lenni. –szabad kezemmel Hansol álla alá nyúlok, hogy egy kicsit elfordíthassam, a másik kezemben lévő nedves törölközővel pedig óvatosan törölgetni kezdem a már alvadásnak induló sebét. Lentről kezdtem arca mosdatását, majd ahogy haladtam feljebb, szemem megakadt szétnyílt ajkain. Milyen husis kis párnái vannak. Szeme biztosan csillog már, de nem bírom elvenni a tekintettem, hogy meg is nézhessem. Rabul ejtettek ajkai. Vajon józanon hogyan csókol? Biztosan ugyanolyan észveszejtőn, mint amikor mindkettőnkben van alkohol. Nem értem miért, de meg akarom őt csókolni. Érezni akarom, ahogy méz édes ajka kényezteti az enyémet. Úgy érzem, mindenféle következmény nélkül, most azonnal neki esem. Hansol lenne a második az életemben, akit azonnal felfalnék. Basszus! Érzek valamit Hansol iránt? Vagy talán csak a vágy uralja a testemet, beleértve az elmémet is és azért akarom Hansol ajkait az enyéimen érezni? Basszus! Mi tévő legyek? Csókoljam meg? Nem tudom! Hülyén jönnék ki a szituból, ha megtenném.

-Hyunji. –hallani hallom a hangját, de nem értem mit akar. Csak visszanyögök. –A számat simogatod, és ahogy nézed, kezdek rohadt kanos lenni. –dünnyögi mély hangján. Testem libabőrös lesz, viszont teljesen mégsem jut el a tudatomig, amit mondott, hiszen ha így lenne, akkor már azonnal eltávolodnék tőle. Nem értem mi bajom van? Most azzal kellene foglalkoznom, hogy Jiwon viselkedését elemezzem, ennek ellenére viszont egyáltalán nem ő foglal le. Rossznak érzem magam, de nem tudok ellene mit tenni. Hansol megbéklyózott. Érzem, ahogy megfogja a csuklómat és maga mellé engedi, ahogy feltérdel, hogy közelebb lehessen hozzám és ahogy kezét arcomra simítja. Azt hiszem, ott vesztettem el a testem felett az irányítást, amikor vele táncoltam. Azóta bizsereg minden porcikám és az érintéséért kiabál.

Jiwon! –sikítom a fejemben, hogy megállítsam magam, de képtelen vagyok magamra hallgatni. Nem tudom megállni, hogy ne simuljak Hansol meleg tenyerébe és ne csókoljak bele abba. Hansol halkan felnyög egyet, ekkor térek vissza teljesen. Fejét egyre közelebb tolja hozzám, szemeit már rég lehunyta. A centik kettőnk között egyre gyorsabban fogynak és fogalmam sincs arról, mit kellene tennem. Engedjem, hogy megcsókoljon? Vagy toljam el magamtól? Basszus! Miért blokkolok le állandóan?!

-Ejha! –Heeyun meglepődött hangjára azonnal szétrebbenünk. Mindketten felé kapjuk a fejünket. Fejét csóválva jön közelebb, hatalmas vigyorral az arcán. –Azt hittétek, hogy Bobby jön? Tényleg nagyon meg akarod leckéztetni Hyunji.

-Mi mindig készen állunk. –mondja lágy hangon a mellettem lévő fiú. Ránézek, ő pedig valami furcsa csillogással néz vissza rám.

-Azt látom. –nevet fel Heeyun. –Tessék, tedd a fejedhez, mert már olyan vagy, mint az érett patisszon.

-Mondták már neked kedves Heeyun, hogy eszméletlen jól tudsz bánni az emberekkel? –vág vissza Hansol. Feláll és a terem túloldalán lévő tükörfalhoz sétál, hogy szemügyre vehesse magát. Heeyun követi és valamit megint beszólhatott neki, mert hangosan felnevetett. Én eközben, míg ők szívják egymás vérét, visszafordulok eredeti pózomba és ölembe ejtett kezeimmel gyűrögetem Hansol vérétől pirosló törölközőmet.

Mi a franc jutott eszembe? Majdnem hagytam, hogy Hansol megcsókoljon! Ami amúgy nem lenne baj, ha nem Jiwont akarnám. De így, hogy csak azért vagyok Hansollal, hogy féltékennyé tegyem Jiwont, így zavar, hogy már ennyire is engedtem. Normál esetben, nem hiszem, hogy hagynám, hiszen ismerem Hansolt, tudom hogy Bobbynak igaza van és tényleg csak egy újabb strigula lennék, de most valahogy nem is tudom… Engedtem a csábításnak. Vagyis hát, majdnem.

-És hol van „Dulifuli”? –erre a kérdésre azonnal hegyezni kezdtem a fülem.

-Ja igen, el is felejtettem. –pont akkor nézek feléjük, mikor Heeyun homlokon csapja magát. Halkan kuncogok egyet a lányon. –Figyelsz te is Hyun?

-Csupa fül vagyok. –vigyorgok. Hansolra nézek és ő is vigyorog. Mintha az előbb nem történt volna majdnem valami közöttünk. Tényleg csak azt hitte, hogy Bobby jön?

-Bevallom azért késtem a jéggel, mert odafele menet, az egyik lépcsőfordulóban elkaptam egy kisebb beszélgetés foszlányt. Kikukucskáltam és láttam, ahogy a főnök beszélget valakivel. Fogalmam sincs ki lehetett az, mert egy az, hogy takarásba volt, kettő meg amíg ott voltam, addig meg sem szólalt. Na mindegy. –legyint maga elé. –Valami olyasmiről volt szó, hogy majd beszél valakivel a főnök és, hogy utána néz a dolognak. –összeráncolt homlokkal néztünk egymásra Hansollal. Egyikünk sem értett semmit a dologból. Ráadásul ennek mi köze Bobbyhoz?

-Tudod Heeyun, mindig is azt hittem, hogy egy okos lány vagy, de azt hiszem nem vetted észre, hogy ennek az égvilágon semmi köze Dulifulihoz. –cukkolja Hansol a táncost, majd visszateszi arcához a jeget.

-Ha megengednéd drága barátom, akkor befejezném a mondandómat. –kettejük apró kis vitáján hangosan kezdtem nevetni. Bármennyire csendben akartam lenni, az nem sikerült. Az az igazság, hogy mellettük nehéz nem röhögni. Nevetésem halkulni kezdett. –Kinevetted magad?

-Bocsi, folytasd kérlek. –higgadtam le gyorsan.

-Szóval… Mivel eszembe jutott, hogy miért is indultam, most mi van? Ne nézz már rám így, egy percre sem felejtettelek el.

-Jó, hagyjál. –sértődik meg Hansol.

-Amikor a konyháról jöttem vissza, Bobby dübörögve sétált a liftek felé. Hanbinnal volt és amikor várakoztak hallottam, hogy arról beszélnek, hogy Bobbyt elkapta a folyosón a főnök és már másodszorra hívatja magához.

-Micsoda? Miért?

-Nem tudom, de Bobby elég ideges volt.

-Háhh, megérdemli. Remélem, jól lecseszi majd, amiért ilyen agyatlan.    

Már másodszor hívják fel? Erről miért nem beszélt nekünk? Jajj Istenem, csak ne legyen semmi baja Bobbynak a viselkedése miatt.

Miután Bobby két óra múlva sem jött vissza, átmentem B.I-ékhoz, hogy mégis mi a fenét csináljak egyedül. Mindenki a szólóját gyakorolta, Donghyukék pedig hazamehettek erre a két hétre, amíg mi a MAMA-ra készülünk.

-Menj haza.

Még mindig cseng a fülemben B.I mondata, de kétszer sem kellett mondania. Táskámat boldogan lóbálva sétálok hazafelé és már most tervezgetem, hogy mit csinálok estig, amíg a srácok nem érnek haza. Végre lesz egy kis időm magamra. Az utcákon nagyon sok fiatal sétál, bizonyára mindegyikük az iskolából megy hazafelé. Tavaly ilyenkor még én is az iskolából rohantam a YG-hoz gyakorolni. Végre vége ennek az időszaknak és csak a táncra koncentrálhatok.

-Byun Hyunji? –nevem hallatán meglepődök. Kihúzom a fülemből a dugókat és az előttem álló lányra nézek, majd válla felett a mögötte lévő kisebb csoportra.  

-Igen?

-Öhm… kérhetnék izé… egy autogramot? –kérdése után hatalmas mosolyra húzom a számat. Elfogadom a felém nyújtott tollat és a kis könyvecskébe, ahol ott virít az egyik oldalon a saját képem, aláírom a nevemmel. –Nagyon szépen köszönöm.

-Én köszönöm neked. –pirulok el.

-További jó munkát kívánok. –mélyen meghajolok előtte, majd továbbmegyek. Szóval ilyen érzés, ha csak úgy random felismernek téged az utcán. Most már értem, Bobby miért imád sétálni a kocsi helyett.

Háromnegyed négykor zártam be a bejárati ajtót. A táskámat a folyosón hanyagul ledobtam, becammogtam a nappaliba, hanyatt vágódtam a kanapén, felpakoltam a lábaimat a kisasztalra és benyomtam a tévét.

-Istenem, de hiányzott már ez! –sóhajtottam. Olyan régen voltam már egymagamban, hogy már nem is emlékeztem milyen érzés. Sehol egyetlen, szó szerint, láb alatt fetrengő lökött, nincs felesleges kiabálás és nincs Bobby! Legalábbis néhány óráig. Fogalmam sincs, mikor jönnek meg Sooék, vagy egyáltalán hol van most Bobby, de amíg itthon vagyok és egyedül lehetek, addig kihasználom a lehetőséget.

Csak kapcsolgatom a tévét. Ilyen tájban semmi értelmes nincs benne, csak a szappanoperák, amiket meg ki nem állhatok. A telefonomat a nappaliban lévő hangfalhoz csatlakoztatom, megnyomom a lejátszás gombot és a lakás máris a kedvenc zenéimmel telik meg. Pörgök, forgok, élvezem a zenét. Kitaláltam, hogy egy kicsit összébb pakolom a lakást. Felkaptam a táskámat, bevittem a szobánkba. Te jó ég, ami ott fogadott, az valami eszméletlen. A harmadik világháború törhetett ki körülbelül. Kiszedtem a szennyesemet, a szobából is összeszedtem és a kosárba tettem. Kinyitottam az ablakot a szobába, majd körbejártam a többit is. Mind a négy szobát alaposan kiszellőztettem, kivittem a srácok összegyűjtött koszos ruháit. Meg kell hagyni, azért a négy fiatalabbik egész normális állapotba hagyták itt a hálójukat. B.I-ék szobájában kénytelen voltam Bobby ágyát is bevetni, ha már az összerámolás mellett döntöttem. 

Az időm vészesen fogyott, de legalább most nem zavart senki, hogy ezeket a munkákat elvégezhessem. Külön válogattam a színeseket, a feketéket és a fehéreket, aztán tettem egy „mosatot” is.

Hirtelen megállt a zene és én azonnal lefagytam. Valaki van a házban? Óvatosan kidugtam a fejem a hosszú folyosón lévő fürdőből. Ekkor a telefonom megszólalt a csengőhangomon.

-B*szki! –bújtam elő és siettem, hogy fel tudjam venni. Csak Soo hívott.

-Na csá! –kiált bele vidáman.

-Basszus, tudod hogy besz*rattál?

-Mert?

-Ah, mindegy. Miért kerestél?

-Na figyelj aranyom, olyan hat körül a zsarnok elenged haza.

-Zsarnok a nénikéd! –hallom B.I hangját a háttérből.

-Okos legyél Hanbin, különben este lesz ne mulass.

-Valami különleges pózban?

-Megegyezhetünk, de nem adom olcsón a testem!

-Hahó! –próbálom felhívni magamra a figyelmet. –Én örülök, hogy aktív nemi életet éltek, valamint hogy az izgalmas is, de nem akarok róla tudni!

Soomin hangosan felnevet. –Jó, bocsi. –még mindig nevet. Ezen azért én is elmosolyodok és a fejemet kezdem csóválni. –Csak azért hívtalak, hogy csinálsz valami vacsit?

-Jó étvágyat! –kívánja Hanbin. Négyen ülünk az asztalnál és az éppen hogy időben elkészült vacsoránkat fogyasztjuk. Evés közben többnyire csak Soo és Hanbin beszél. Elmesélik, milyen volt a napjuk. Mivel tudják nagyjából, hogy mi történt, ezért meg sem kockáztatják azt a kérdést, hogy na és a te napod milyen volt?

-Arra gondoltunk, hogy ma nem alszunk itthon. –jelenti ki hirtelen a leader, én pedig abban a pillanatban félrenyelem a levesem. Bobby kicsit erősebben a kelleténél ütögeti meg a hátam, mire szúrós szemekkel illetem.

-Inkább hagyjalak megfulladni? –kérdezi flegmán.

-Sokkal jobb lenne.

-Ahogy óhajtod. –maga elé emeli a kezeit és megvonja vállát.

-Nem hagynátok abba? Rohadt unalmas már ez a civakodás. –mondja B.I villámokat szórva szemével.

-Hová mentek? –terelek.

-Hanbinékhoz. –válaszol Soo. –Szeretnénk egy kicsit kettesben lenni.

-Dugni itt is tudtok.

-Hogy lehetsz ennyire alpári? Könyörgöm, vigyetek magatokkal, alszok Hanbyullal, ő úgyis elvan velem. –kérlelem őket. Mindketten húzzák a szájukat.

-Anyáék nincsenek otthon, éppen ezért szeretnénk ma átmenni. És már reggel összepakoltunk.

-Nem hagyhattok itt ezzel… -mutatok Jiwonra. Fintorogva néz vissza rám. –Lehet, hogy míg álmodok elvágja a torkom, vagy ki tudja mi jár abba a pszichopata fejébe.

-Hidd el, egy bottal sem piszkálnálak meg. –erre csak leesik az állam. Már megfogalmaztam egy igazán jó visszavágást, de ehelyett, csendben maradtam.

-Menjetek nyugodtan, majd bezárom a szobaajtót. –azzal felállok, betolom a székem és mindent ott hagyva a szobába megyek.

-Jiwon, mosogass el!

Talán tíz perc sem telhetett el, amikor Sooék megfogták a cuccaikat és hangosan elköszönve leléptek itthonról. Most nagyon örülnék, ha rajtunk kívül lenne még itthon valaki. Na nem baj! Nem süllyedek le Jiwon szintjéig, nem fogok vele foglalkozni és kész. Feltápászkodok az ágyról, kiveszek a szekrényből pizsamának valót és egy törölközőt, aztán kimegyek.

-Bezárták az ajtót? –kérdezem az egész kanapét elfoglalótól.

-Ja. –válaszolja kurtán. –Villany!

-Ahj… -lenyomtam neki azt a rohadt villanyt, aztán bevettem a fürdőszobát. A kabin helyett a fürdőkádat választottam. Megengedtem a forró csapot, majd míg az csobogott, vagy fél flakon habfürdőt töltöttem bele. Amíg a víz szintje emelkedett, addig levetkőztem, felkötöttem a hajam jó magasra. Még a szobából kijövet felkaptam az MP3-amat is, és most, hogy a víz tökéletes, bedugtam a fülembe a dugókat, elindítottam a zenét. A hab teljesen beterített, alig látszódtam ki közülük. A fülemben megszólalt a dal, én pedig hátra vetettem a fejem.

Nem érdekel, hogy öreg néniéhez fog hasonlítani a testem, most ki kell kapcsolnom egy kicsit. Ez most az én pillanatom és semmi nem ronthatja el.

Vagy mégis?

A víz a habbal együtt hirtelen teljesen beteríti a fejem. Azonnal köhögni kezdek, hiszen benyeltem a sok vizet. Kikapom a füleseket és az MP3 mellé a földre dobom. Zihálva törölgetem a szemem. Fogalmam sincs mi történt.

Mikor már nagyjából kitörlöm a habot a szememből, kinyitom, majd azonnal le is csukom.

-Idióta! Szállj ki! –esek neki azonnal. Elfordítom a fejem és csak akkor merem kinyitni a szemem. Bobby ruhái a földön hevernek, köztük az alsója is. Már éppen nyitnám újra a számat, mire a víz megint mozogni kezd. Ám tanulva az előző esetből, most feljebb tornászom magam, de csak annyira, hogy az arcomat ne érje a víz és a melleim ne bukkanjanak ki. Hirtelen megérzem a csípőm mellett Bobby mindkét kezét, ahogy a kád alján támaszkodik. A szavak bennem rekedtek, amikor a forró víz jéghidegnek tűnik Jiwon forró csókja mellett, amikkel a nyakamat és a kulcscsontomat kényezteti.