24.rész +16

Ajkaival finoman játszadozik libabőrös nyakamon. Egyszerűen leblokkoltam és nem tudtam helyesen cselekedni, csak a pillanatnak éltem. Mindenegyes puszijánál halkan kimondja a nevem és amilyen hangsúllyal kiejti, a szívem kihagy egy ütemet. Megpusztulok. Miért van rám ilyen hatással? Ez már nem normális.

-Hyunji… -sóhajtja nagyon közel a fülemhez. Fejét lejjebb hajtja és a fülemtől kezdve, egészen a mellem feletti részig, végig nyal. Ahogy forró száját közeledni érzem mellemhez, a mellkasom belesimul az ő csókjába. Hiába kiáltozik az agyam, hogy hiba amit teszek, sz*rok rá, és hagyom hogy az érzelmek irányítsanak.

Bobby nyelve lassan közeledik a habbal takart mellemig. A víz alatt egyik kezével szétnyitja lábaimat, már amennyire persze a kád ezt lehetővé teszi. Meg kell hagynom, most tűnik csak fel milyen széles. Miközben ezen járt az eszem, Jiwon befészkelte magát lábaim közé. Félreértés ne essék, csak azért, hogy közelebb jöhessen hozzám. Bár ahogy elnézem csillogó tekintetét, csak egyelőre. Ennek a póznak hála szabaddá tudja tenni mindkét kezét, amik azonnal hozzám simulnak. Egyik a tarkómnál tartja a fejem, miközben vadul marcangolja számat, másikkal pedig finoman bal mellemre tapad. Minden olyan gyorsan történik, hogy nincs időm lecsukni a szemem, így hát csak hosszú, sötét szempilláit tudom nézni. Mikor felfogom, hogy Jiwon tényleg itt van velem és engem csókol, miközben egy kádban vagyunk és egyik keze éppen a mellemet gyúrogatja, hirtelen megérzem, Bobby másik kezét, odalenn, a lábam között. Hosszú ujjával csak megsimít. Testem azonnal megfeszül és elkap a pánik. Lábaimat azonnal összébb húzom, egyikkel próbálom kilökni magam közül a fiút. Hangos cuppanással válik el tőlem, arcán döbbenet uralkodik.

-Most meg mi van? –hangja kőkeményen cseng. Félve nyitom csak ki a számat.

-Mégis mi volt ez? –Bobby lassan kicsúszik lábaim közül, és a kád túlsó végébe húzódik. Magam elé húzom a lábaimat és feszülten karolom át. Bobby egy időre elgondolkodik, majd végül válaszol.

-Ez egy ujjazás kezdete akart lenni. –rántja meg vállát. Mozzanatától a víz először nála növekszik meg, míg nálam csökken, aztán pedig fordítva. Én eközben fogcsikorgatva ülök és próbálok higgadt maradni a következő kérdéshez.

-Mit akarsz tőlem?

Jiwon rám néz, majd hátra dönti a fejét. Izmos karjait kiemeli a vízből és ahogy a feje alá teszi, csöpög mindenfelé a hab.

-Szexet.

Bevallom nem erre számítottam… Sőt, nem ilyen hangsúllyal. Lekezelő, lenéző és hanyag. Rohadtul lesz*rja, hogy most tiport bele megint a lelkembe. Egyáltalán nem érdekli, hogy nekem is vannak érzéseim. Mit is gondoltam? Hogy majd Bobby komolyan gondolja velem? Ugyan! Teljesen másvilágban élek. Én vagyok az álom, Jiwon pedig az ébrenlét. Megálmodok egy gyönyörű világot, aztán Jiwon felébreszt és emlékeztet, hogy rossz helyen vagyok. Ez az igazság.

Nem szólok semmit, csak egyszerűen felállok. Nem foglalkozok azzal, hogy tiszta hab vagyok, vagy hogy Bobby meztelenül lát. Felkapom a törölközőmet, magamra csavarom és minden mást ott hagyva az ajtó felé indulok. Elegem volt! Nem akarom látni!

-Most hová mész? –förmed rám. Összeráncolom a homlokom és a vállam felett visszanézek felé.

-El a közeledből. –vissza is fordulok, kezemet pedig a kilincsre teszem.

-Miért csak Hansol érhet hozzád? –hallom, ahogy megmozdul. Lefagyok. –Én miért nem szórakozhatok veled? Sokkal jobb vagyok, mint ő!

Eldurran bennem valami. Olyan ideges leszek mondandójára, hogy az ujjaim már ellilultak a kilincsen.

-Te hallod miket beszélsz? Szóval erre kellek neked? Hogy egy jót szórakozz?

-Kefélünk egy jót és máris visszatér a jó hangulat. –ekkor fordulok csak meg. Teljes nyugalomban fekszik a kádban, lehunyt szemekkel. Nemtörődömsége miatt kicsordulnak a könnyeim. –Ha már Hansol újabb strigulája lettél, akkor nyugodtan szerepelhetsz az én listámon is. –szavai után büszkén mosolyog. Felhúzott vállaim lassan süllyednek le. Testem elgyengül, a bennem lévő düh és méreg helyét pedig csalódás és undor veszi át. Ezeket hallva hányinger fog el, ahogy Bobbyra nézek. A szívem összetört, és nem tudok beszélni. Egyszerűen nem érdemes. Patakokban folynak a könnyeim, de még így is látom, ahogy mosolyog. Nem vagyok képes tovább egy légtérben tartózkodni vele. Halkan kinyitom az ajtót és nesztelenül ott hagyom őt.

Már pizsamában ülve fogom remegő kezemben a telefont, vajon felhívjam vagy sem. Mióta kijöttem a fürdőből, nem tudom abbahagyni a sírást. Úgy érzem a lelkembe tapostak és hiába akarok erősnek mutatkozni, illetve egyedül megoldani a problémámat, most nagy szükségem van valakire. Mivel a lányok foglaltak, egyetlen egy ember maradt, akire számíthatok ebben a pillanatban. De vajon tényleg helyes, ha felhívom? Így is túl közel érzem már magamhoz.

Nem habozok sokáig, elhúzom a nevét jobbra, és a telefonom már hívja is. Néhányszor kicseng. Remélem, felveszi…

-Szia Drága, mizu?

-Helló Hyunji! –hallom meg a távolból Youngdon hangját is.

-Kussolj már, hát nem hallom szegényt. –nevet fel édesen, és az én szívem még jobban összeszorul. Miért nem lehet ilyen Jiwon? Miért kell egy ekkora f*szfejnek lennie? Minden mehetne közöttünk normálisan, ha felnőttként viselkedne. Vagy ha nem szeretek belé… Miért nem Hansolba szerettem bele? –Hyunji, te sírsz? Mi a baj?

Észre sem vettem, hogy hangosan zokogni kezdtem.

-Ha..Hansol… -szipogtam. –Ide tudnál jönni?

-Haza dobom Donyt és ott vagyok. Tíz perc. –kinyomtam a telefont. Egy kicsit megkönnyebbülve teszem az ágyamra a mobilom, majd mély levegőt veszek, hogy egy kicsit össze tudjam szedni magam. Felkapok egy bő nadrágot és pulóvert, meg a mamuszomat, aztán néma csendben kisétálok a bejárati ajtó elé, lekuporodok a fal mellett, és várom, hogy Hansol megérkezzen.

-Hyunji… -lehajtott fejemet lassan emelem csak fel. Gyorsan kapkodja a levegőt, biztosan futott. Arcán kétségbeesés, ijedtség és félelem látszik. Ajkam ismét megremeg, és amikor az első könnycsepp kicsordul, már Hansol meleg ölelésébe bújok. –Itt vagyok, most már nem bánthat senki. –hajamat simogatja, közben érzem, hogy lassan lecsúsztatja rólam kezét. Kezembe ad egy zsebkendőt, majd a vállaimnál fogva a lift felé sétál velem. Hagyom neki, had tegye azt, amit jónak lát… Legalább egyikünknek van ötlete.

A nedves arcom sokkal hamarabb megérzi a kinti hideg szellőt. Testem beleremeg a közeledő tél hidegébe. A következő pillanatban már kevésbé fázok, Hansol rám adta a kabátját.

-A parkoló végében áll a kocsim. –közli velem, majd megfogja a kezem és az autójához vezet. Gyorsan kinyitja az ajtót, segít beülni az anyósülésbe, aztán ő is helyet foglal. Amint beindítja a járművet, az hangosan dübörögni kezd, a rádióból érkező zenétől. Rám néz, én pedig jelzem neki, hogy nem zavar. Feljebb teszi a fűtést, majd kitolat a parkolóból. –Szeretnél róla beszélni? –néma csendben maradok. Fejemet hátradöntöm és kibámulok az ablakon. A lámpák mellett egyre gyorsabban haladunk el.

–Rendben. 

Hansol ezután anélkül, hogy egyetlen egy szót is mondott volna, vezetett tovább. Fogalmam se volt, hogy merre megyünk, miután elhagytuk Szöult. Az utakon rajtunk kívül alig voltak mások. Felettünk az ég telis tele volt gyönyörűen fénylő csillagokkal.

-Megértem, hogy nem akarsz róla beszélni. –kezdett bele hirtelen. Én ugyanúgy kifele bámultam az ablakon. –De az sem megoldás, hogy magadba tartod, vagy hogy egyedül akarsz megbirkózni vele. Tudom, hogy nincs ínyedre, hogy erről beszélek, ráadásul pont most, de itt az ideje. Nem kioktatlak, csak segíteni akarok. A szerelmi bánat életünk egyik legfájdalmasabb tapasztalata, és egy tényleges szívbetegség okozója is lehet. Nem jövök ezekkel a szar dumákkal, hogy majd jön jobb, meg a hasonló maszlag… Komolyan egy olyan ember akarsz lenni amiatt, hogy Jiwon nem normális, aki betegeskedik, aki állandóan fáradt és közömbös dolgokhoz? Hogy fogsz így teljesíteni a színpadon? Tudom, hogy ez a viszonzatlan szerelem csorbát ejt az önértékelésedben, de ez egy torz tükörkép csak. Az én szememben egy igazán erős és bátor lány vagy! Kiálltál egy olyan érzés mellett, amely egészen eddig fájdalmat okozott neked. Szembe néztél a visszautasítással, a bizonytalansággal, és erre csak egy erős ember képes. Nem bújsz hazugságok mögé, hanem megküzdesz a fájdalommal. És ezért tisztellek. Ezek most rohadtul fájhatnak neked, de úgy gondolom így a helyes. Kérlek, ne haragudj meg érte. Tudom, hogy ebben a pillanatban úgy érzed, semmi sem segít, és semmi nem lehet ennél rosszabb. Igazából fogalmam sincs, mit kell ilyenkor mondani, és összevissza dumálok csak, de a szívem azt súgja, hogy ezt kell tennem. –hosszú mondandója után hirtelen csendben marad. Tulajdonképpen nekem még ahhoz sincs ötletem, hogy én mit mondjak, nemhogy ő. Már attól jobb, hogy vele lehetek, hogy egy embernek ennyire fontos vagyok, hogy egy éjszakát rám szánjon, amikor ő a barátaival is lehetne. Hansol képes volt lemondani a barátjával töltött estét azért, hogy engem vigasztaljon. Mondania sem kellett volna semmit, hiszen itt van és ez pont elég. Sőt, a jelenléte sokkal többet jelent számomra. Úgy érzem, szeretve vagyok.

-Megjöttünk! –hirtelen fellelkesült hanggal mondja ezt az éjszakába. Feljebb tornászom magam az ülésben. A szemeim azonnal elkerekednek. –Megengeded, hogy megpróbáljak segíteni egy kicsit? –hangtalanul bólintok. Hátra fordul a hátsó üléshez, elemel onnan valamit, majd kipattan a kocsiból és máris a kezemnél fogva segít kiszállni. Mint aki még sosem lépett ki a házából, úgy szippantok bele a sós levegőbe. Lassan lépek csak le a homokba, és nem törődök egy cseppet sem azzal, hogy a mamuszom olyan lesz. Hansol elereszti a kezem, majd miután egy plédet terít rám, újra megfogja. Nem mozdulunk, így nyugodtan lehunyhatom pilláimat és hallgathatom a tenger hullámainak csodálatos zenéjét.

-Ide szoktunk jönni a haverokkal bulizni, ugyanis ide rajtunk kívül senki sem jár. –lehunyott szemekkel is látom, ahogy kedvesen elmosolyodik az örömteli emlékek felidézésétől.

-Hol vagyunk? –szólalok meg azóta először, hogy elindultunk. Lomha léptekkel megindulok a tenger felé, magam mellett Hansollal, aki nem ereszt. Még mielőtt a víz elérné a partot, megállok, és a víztükrén tündöklő fényeket csodálom.

-Incheon partjainál. –a szavak hallatán meghökkenek.

-Majdnem másfél órát vezettél.

-Igen. –mosolyog kedvesen. –De hidd el, megérte. Legalábbis remélem. –hálásan nézek rá. Elengedem kezét és pár lépéssel közelebb megyek a vízhez. Leguggolok és mutatóujjamat a vízbe mártom. A tenger jég hideg, azonnal éber leszek tőle.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. Sokat köszönhetek neked.

Nem felel, de tudom, hogy szívesen tette, amit tett.

-Nem lenne ellenedre, ha vizes lennél? –magam elé bámulok, a jéghideg tengert figyelve. Szemöldökömet értetlenül összehúzom, majd választ követelve Hansolra nézek. Bíztatóan rám vigyorog.

-Nem fogok belemenni. –jelentem ki határozottan, miközben felállok.

-Nem is kell. Elég, ha csak a lábad ér bele.

-Mire készülsz? –vonom fel egyik szemöldököm.

-Bízol bennem?

-Igen…

-Akkor bújj ki azokból. –mutat a lábbelimre. Nagyot sóhajtok, majd beadom a derekam. A hideg, kissé kemény homok még így is kellemes érzést ad a lábujjaimnak. –Nem fázol nagyon? Mert azt sem szeretném, ha most meg miattam fáznál meg.

-Nyugi, majd hisztizek, ha fázok. –nevetek halkan. –Mit kell tennem?

Hansol körbekémleli a terepet, majd miután talál egy fa darabkát, megszólal: -Amint látod, a víz mossa a partot. –bólintottam. –Arra kérlek, hogy közel ahhoz a részhez, ahová a víz még elér, rajzolj egy nagyobb szívet a homokba. –Oldalra döntöm a fejem.

-Tessék?

-Csak csináld.

-Hát jó. –azzal fogtam magam és elindultam. Amikor úgy gondoltam, hogy elég közel vagyok, rajzoltam egy nagy szívet, akkorát, hogy három ember is elférhetne benne.

-Szép. –Hansol kiveszi a kezemből a botot, majd messzire hajítja. –Állj a közepére. –megtettem. Hansol mellém sétált, de nem lépett bele a szívbe. –Nézz a tengerre. –szót fogadtam neki, közben hallottam, amint matat valamivel. –A szív jelenti a szerelemmel kapcsolatos összes rossz érzést. Azt szeretném, ha addig ott állnál, amíg meg nem érkezik a tenger, ami elmossa az összes bánatodat és fájdalmadat. Hunyd le a szemed és csak érezd, ahogy megkönnyebbülsz. –némán bólintottam. Hansol többet nem mondott, én pedig csak vártam, felkészülve a hideg hirtelen érkezésére. A szívem mélyén hittem abban, hogy ez segít. Csakis a hullámokra koncentráltam, semmi másra. Aztán meghallottam egy erősödő hangot, és tudtam, hogy hamarosan víz éri a lábamat. Nagyon gyorsan elérte a vízpartot és ahogy a tenger ellepte a lábaimat, majd visszahúzódott, tényleg éreztem, hogy a bennem lévő feszültség csökken, szinte el is tűnik. Egyszerűen fantasztikus érzés volt. Halkan felkuncogtam, és csak élveztem a megkönnyebbülés első hullámait. Közben fél füllel hallottam Hansolt, de képtelen voltam elvonatkoztatni a víztől. Aztán hirtelen Hansol forró keze a tarkómhoz simult. Szemeimet ugyanúgy csukva tartva, meg sem rezzenve vártam őt. Éreztem, ahogy lassan közeledik hozzám, majd bátortalanul hozzáérinti ajkait enyéimhez. Másik kezével megfogja az enyémet és összekulcsolja ujjainkat. Szabad kezemmel átkarolom nyakánál. Ennek hála sokkal bátrabban kezd el apró puszikat adni számra, majd ahogy rájön arra, hogy nem ijeszt el, a puszik gyengéd csókká alakulnak. Az eddigi csókjaink vadak és inkább érzelemmentesek voltak, most viszont annyira különlegesek, olyan szívmelengető érzést nyújtottak a számomra. Hansol finom és gondoskodó érintéseire nagy szükségem volt. Érezteti velem, hogy vannak még körülöttem olyanok, akiknek igenis fontos vagyok. Nem érzem magam rossznak amiatt, amit most Hansollal teszünk. Boldog vagyok ebben a pillanatban, és nekem is kijár. És Hansol mellett, igaz, hogy még sosem kerültem ennyire közel hozzá, de sokkal jobban érzem magam. Szeretem Jiwont annak ellenére, hogy megbántott, hiszen életem szerelméről van szó, de Hansol sem közömbös a számomra… Sőt, ha így haladunk, akár más is lehetne közöttünk, nem csak barátság. És talán az nem is lenne olyan nagy baj.

Sokkal finomabb a csókja, mint ahogy azt gondoltam. És a tenger mellett, a csillagos ég alatt, még csodálatosabb.