2015. március 22., vasárnap

4.rész +12


-Ahh, igeen, méégh! –nyögöm halkan, nehogy felébresszük a többieket. Hatalmas és kemény péniszét egyenletes tempóba, egyre mélyebbre nyomja bennem, miközben én hátát karmolászom és próbálok olyan csendben élvezni, amennyire csak tudok. Néha, mikor egy nagyobbat lök, a szájával tapasztja be enyémet. Egyikünk sem szeretné, hogy a többiek megtudják, hogy éppen mit csinálunk. Közel hajol fülemhez és mély, rekedtes hangon nyögdécsel. Mikor megérzem, hogy kezdetét veszi az orgazmus, megkapaszkodok vállába és amennyire csak tudom, magamhoz húzom, hogy még mélyebbre tudjon bennem jutni. Többször is érinti azt a bizonyos pontot, és hogy még több ingert kapjak, erősen markolászni kezdi a melleimet.
-Mmm… -adom tudtára, hogy nem kell sok, mikor ujjaival morzsolgatni kezdi bimbóimat.

Ekkor kipattannak szemeim és hatalmas lendülettel lököm le magam mellől az alvó Bobby-t. Óriási és hangos puffanással ér földet majd próbál észhez térni és rájönni, hogy került az ágyról, oda. Addig én lefagyva és sokkos állapotban ülök az ágyon, magamhoz szorítva a takarót és eltakarva ezzel ágaskodó bimbóimat. 
-Mi a szar? –kérdezi, miközben négykézláb visszamászik az ágyba. Szerencsétlen, ki se tudja nyitni a szemét. –Miért löktél le? –újabb kérdés, de ezt alig hallom, mert őfelsége lehúzva rólam a takarót a fejére húzza.
-Mert a mellemet nyomkodtad, te idióta! –dühöngök halkan, nehogy a többiek felébredjenek és kiderüljön, hogy mi egy ágyba aludtunk. Aztán miután rájövök, hogy tényleg kimondtam, elpirulok és reménykedek, hogy ne vegye le a takarót a fejéről.
-Ahh. –sóhajt. –Akkor tényleg csak álmodtam. –csalódott hangjától még inkább elvörösödök. Szerette volna, ha igazából is megtörténik? Na várjunk csak! Ez azt jelenti, hogy mind a ketten ugyanazt álmodtuk? Mielőtt még tovább gondolhatnám az egészet, felpattanok és beugrok a kölcsönágyamba.
-Most miért mentél el? Nem csináltam semmi rosszat. –búgta félig a takaró alól.
-Nem érdekel, hogy jó volt, vagy sem! Nekem aludnom kell. –azzal befordultam a falnak és magam köré tekertem a plédet. B.I ágya jéghideg volt Bobbyéhoz képest, és most még ő sem melegített, ami nagy csalódottsággal töltött el, de a tudat, hogy most biztonságba vagyok, egy kicsit felderített.

Az incidens reggelén fáradtabbnak éreztem magam, mint amikor lefeküdtem. Bobby közelsége és a kölcsönágy nem hozta meg a kívánt pihenést. Mivel ma péntek van reméltem, hogy 9ig aludhatok, hiszen ilyenkor csak 10re mentünk dolgozni, de e helyett már 6kor fent voltam. Akármennyire is szerettem volna visszaaludni, nem tudtam csak forgolódtam. Halkan a még mindig alvó fiú felé fordultam és figyeltem arcát. Békés volt, nyugodt és még most is mosolygós. Mosolyognom kellett tőle. Olyan édesen szuszogott és ahogy a homlokára esett a frufruja, az olyan rossz fiús de mégis ártatlanná tette arcát. Meg akartam csókolni. Végig puszilni mindenegyes négyzetcentimétert a testén. Hevesen ráztam meg magam. Gyorsan kezdtem szedni az oxigént, az agyam kattogott, de tudtam hogy nem kellene. Tegnap óta Bobby vagy megváltozott, vagy csak szórakozik velem. Az én magabiztosságom is kezd szertefoszlani és ez idegesít. Egyrészt, ez jó, hiszen ha Jiwon megváltozott és komolyan gondolja, akkor annak csak örülök. Másrészt viszont, ha szórakozik velem, összetörök. Nem szabad arra gondolnom, mi lenne ha… Nincs semmi féle ha. Bobby és én csak barátok vagyunk semmi más. De hogy tényleg ne agyaljak ezen, csendesen kiszálltam az ágyból és kisétáltam a szobából. A nappaliban állva látom, hogy a srácok még hajnalba visszamehettek a szobájukba. Levágódtam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Az égvilágon nem ment benne semmi értelmes. Minden csatornán vagy teleshop vagy valami jós izé ment. Az egyetlen csatorna, ami felkeltette az érdeklődésemet, az egy zenei adó volt. Ott hagyva a tévét, a konyhába mentem, hogy egy bögre kakaót csináljak magamnak reggeli gyanánt. A bögrében lévő kanalat kevergetve sétáltam vissza, de most már ki a teraszra. Még bentről felkapva egy vastag pokrócot léptem ki a reggeli hidegbe és ültem le az egyik székbe. A hideg ellenére kellemes volt idekint ülni, megnyugtatóan hatott felhevült testemre. Csak néztem az ébredező várost, ahogy az emberek beülnek autóikba és útra kelnek, vagy amint a diákok az iskolába sietnek. Kivételesen én is inkább az iskolába sietnék, minthogy itt legyek, a közelébe és csak rajta járjon az eszem. Igen, akár mennyire is szeretném, nem tudok másra gondolni, csak az álmomra és arra, hogy bárcsak valós lenne. Nem értem, egyszerűen nem értem, miért változott meg ilyen hirtelen. Az a baj, ha már abból indulok ki, hogy Bobby, tudom hogy nincs megfelelő magyarázat. Se a viselkedésére, se a gondolataira. Semmire. Bobby az Bobby és nincs értelme semminek, ami vele kapcsolatos.
 -Hát te? –szólalt meg a semmiből Eunah és szinte egy kisebb sokkot okozva ezzel. Szívemhez kapva próbáltam lecsillapodni. Magához véve ő is egy pokrócot, kiült mellém a teraszra.
-Nem tudtam aludni. –mondtam miközben a ház előtt álló fa lombkoronáját figyeltem, már ami megmaradt belőle.
-Mi ez a kupaktanács? –libbent ki egy hatalmas rózsaszín pamutkupac, valahol a legmélyén Sooval. Kidugva fejét, elborzadt a hirtelen jött fagyos érzéstől és szélsebesen vágódott le Eunah melletti székbe. –Nem tudtatok volna melegebb helyet találni egy kis traccspartihoz? –húzta be lábát a takarója alá.
-Te miért nem alszol? –kérdeztem.
-Éreztem, hogy ki kell jönnöm. –sóhajtott drámaian. –Meg Hanbin megint totál k.o és amikor ilyen fáradt, horkol. Na most ezzel nem is lenne baj, mert nem szokott zavarni, de most rohadt hangos volt. –mondta komolyan, majd kipukkadt belőle a nevetés és mi is vele együtt nevettünk. –Szóval miért vagytok kint? –kérdezte már nyugodt hangon.
-Hyunji nem tudott aludni.
-Olyan nincs, hogy te ne tudnál aludni. Te vagy a sokat alvók királynője. –nevettek mind a ketten, de én nem tartottam olyan viccesnek. –Most mi van?
-Az, hogy egész éjjel nem tudtam aludni miattatok.
-Miattunk? –vágott értetlen fejet.
-B.I, te és Bobby. Miért pont az éjjel kellett kitalálnotok, hogy hancúrozni akartok? Szólhattatok volna.
-Már máskor is előfordult, hogy váratlanul máshol kellett aludnod. És a másik, hogy eddig nem volt bajodra, ha Jiwonnal kellett eltöltened egy estét.
-Ez így is van, de tegnap este lekapott. –bukott ki belőlem. Mikor kinyögtem, a többiek tátott szájjal néztek hol rám, hol egymásra.
-Tessék? –szólalt meg előbb Eunah. –Azt hiszem rosszul hallottam.
-Nem. Tegnap mikor kivittem a szemetet utánam jött a kabátommal és amikor rám terítette magához ölelt és amikor vissza akartam jönni előttem termett és megcsókolt. –mondtam ki végre, ami egész eddig belül nyomott. Döbbenten hallgatta mindkét lány a történetet.
-Visszacsókoltál?
-Hülye vagy? Viszont alig tudtam magam féken tartani. –mondtam Eunahnak. Félve Soora néztem, de ő csak maga elé bámult, mint aki halálhírt hallana éppen. –Soo?
-És este volt valami? –sürgetett Eunah.
-Azt leszámítva, hogy fürdés után a fején találtam a bugyimat és egy ágyba kellett vele aludnom, na meg hogy álmában velem volt. Ne nézz így Eunah, igen. Úgy voltunk együtt és arra keltem, hogy a mellemet fogdossa. –Eunah próbálta álcázni magát, de nem tudta és nevetni kezdett, de Soomin még mindig ugyanolyan fapofával ült. –Kezdesz nagyon megijeszteni. 
Eunah is abbahagyta a nevetést és komoly arccal fordult a mellette ülő szőkeséghez. Soo olyan volt, mintha a múltba ment volna vissza és éppen felidéz magában egy pillanatot. A fekete hajú lány óvatosan megbökte a lányt, aki apró fejrázással visszatért közénk.
-Mikor egyedül vagyok –kezdett bele végre –gyakran kérdezett rólad és hogy szereted-e még Hyeongseopot, meg hogy valaha szeretted-e komolyan a bátyámat. Nem tudtam mi lenne helyes válasz, de elmondtam neki az igazat. Mondtam neki, hogy sosem voltál igazán odaérte. Aztán elkezdett vigyorogni, de hamar le is törölte a képéről mikor megkérdeztem tőle, hogy mi olyan vicces. Aztán meg az után érdeklődött, hogy van-e valaki a képbe nálad, de mondtam, hogy nem tudok róla. Már akkor gondolnom kellett volna erre, mikor az a vigyor elterült az arcán.
-Szerintetek mit akar?
-Fogalmam sincs, de nem hinném, hogy engem akarna. –mindketten rám néztek, hogy fejtsem ki bővebben. –Figyeljetek, ha szeretne, akkor mikor a bátyáddal szakítottam megjelent volna azzal, hogy ő is szeret engem, de még csak a közelembe se jött. Nem akarta rendbe hozni a barátságunkat sem. Olyan volt, mint aki észre se venné, hogy már nem vagyunk jóban. –a lányok egyetértően bólogattak. –Nem tudom mire véljem ezt tőle. Meg, azt még nem is mondtam, hogy amikor elmentünk kajáért, rákérdezett, hogy hiányzik-e Hyeongseop. Nem tudtam hova tegyem a kérdést. Még akkor sem beszéltünk a bátyádról és rólam, amikor együtt voltunk, nemhogy akkor, amikor szakítottunk. Ááá, nem értem. –túrtam bele hajamba.  
-Az a baj, hogy még segíteni sem tudunk, mert én nem értem. Nem tudom, te hogy vagy vele? –Eunah szintén nemleges választ intett. –De még Hanbintól sem tudnék meg semmit, hogy mégis mire megy ki ez az egész, mert ha tud is valamit, még nekem se árulná el.
-Higgyétek el, már az is sok segítség, hogy elmondhattam nektek. Megőrülnék, ha magamban kellene tartanom.
-Bármikor, bármi van, tudod hogy ránk számíthatsz!
-Ezért vannak a jó barátok! –fejezte be végül Soo. Hálásan pillantottam rájuk. Nem köszönhetem meg elégszer, hogy itt vannak nekem. Mindig ott vagyunk a másiknak és ez a legfontosabb, hogy támaszkodhatunk a másikra.

Csendben néztük az előttünk elterülő várost. Már sokkal több embert lehetett látni az utcákon. A szemem sarkából láttam, amint Eunah a telefonját nézi, majd feláll és bejelenti, hogy elmegy lezuhanyozni még a próba előtt. A lány helyét egy magas fiú veszi át, aki odalép a szőkeség mögé és előre dőlve megcsókolja. Milyen édesek együtt. Mázlista. Hanbin tökéletes társ Soominnek. Közel hajol a füléhez és valamit suttog neki, mire a lány elpirul és mosolyogni kezd. Ekkor észreveszi, hogy én is mosolygok rajtuk.
-Hanbin, nem szeretném, hogy megfázz, bemennél?
-De hát nem is…
-Légyszí. –erre a fiú értetlen fejjel, de bemegy és becsukja maga mögött az ajtót. –Ne haragudj.
-Miért haragudnék?
-Hát, ha a helyedbe lennék, az elmúlt éjszaka után nem szívesen nézném ezt. Bunkó voltam, sajnálom. –mondta bűntudattal teli hangon. Bevallom, kicsit sajgott a szívem, hogy én is így érezhessek, de nem tudtam haragudni.
-Hogyan is haragudhatnék emiatt a legjobb barátnőmre? –mosolyogtam rá őszintén.

Az ölelése és vagy száz bocsánatkérés után egyedül marattam a teraszon. Lehunytam a szemem és csak hallgattam, ahogy az üveg mögül hangok szűrödnek át, jelezve, hogy a srácok ébredeznek. Ezek szerint hét óra múlt. Még van egy negyedórám, aztán készülődnöm kell, hogy egy újabb napot tudjak magam mögött. Nem aludtam eleget ahhoz, hogy Bobby hülyeségeit kibírjam ma. És ahhoz sem volt elég energiám, hogy a szemébe nézhessek. Akarva, akaratlanul, ma muszáj lesz elkerülnöm. A saját és az ő érdekében is. Érzem, hogy ma képes lennék megfojtani egy kanál vízben is, ha rosszat szól.
-Noona, ideje készülődnöd.
-Megyek, köszönöm. –mosolyogtam a mindig figyelmes Chanwoora. Miért nem tud Jiwon is ilyen lenni? Vagy egy sokkal jobb kérdés. Miért csinálja ezt? Idióta! 

Megreggelizve és időben elkészülve, hála a maknaenak, a többiekkel együtt indulok le a kocsihoz, ami már ott vár minket, hogy elvigyen a kiadóhoz. Zenével a fülembe figyelem a mellettünk elhaladó embereket és épületeket. Alig vártam, hogy megérkezzünk és a mai napot a fiúk nélkül töltsem. A péntek általában az a nap, amikor a srácok a stúdióban vannak, utána pedig külön próbálnak. Úgyhogy kijelenthetem, hogy a péntek a kedvencem. 

A YG előtt, még a kocsiban elbúcsúzunk a fiúktól, hiszen nem lenne jó, ha a fanok meglátnák, ahogy Soo és B.I csókkal válnak el, emellett az sem lenne a legjobb, ha a kiadóban figyelne fel erre valaki. Végül előbb a fiúk távoznak, aztán Eunah és Soo. Utoljára elhagyva a kocsit, becsukom az ajtaját és a fölém tornyosuló épületet bámulva egy mély sóhajt eresztek el. Két unniem átkarolva mosolyog rám és indulunk meg, belevetve magunkat a mai kemény edzésbe.
Jó lesz levezetni a feszültséget és elterelni a figyelmemet. 

2015. március 16., hétfő

3.rész


-Azt hittem elraboltak titeket és a kaját is veletek vitték. –lépett elénk Donghyuk amikor beléptünk a táncterembe.
-Mi is téged drága barátom. –adta át a fiúnak a zacskókat.

-Hol maradtatok már? –jön ki Soo a stúdióból. –Hanbin már vagy századszor akart neki kezdeni egy új dalnak. –vonszolja maga után barátját. Nem is vártam mást. 

Szépen megterítettünk és letáboroztunk a földön. Bobby a hangulat kedvéért halkan elindította a lejátszót. Mindenki csendben fogyasztotta az ebédjét. Végig nézve a kis családon, boldog voltam, hogy közéjük tartozhatok. Nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy reggel mikor felkelek ne Jinhwan reggelijét egyem, ne lássam, a szerelmesek minden mozdulatát, amik arról árulkodnak, hogy mennyire tisztelik a másikat, vagy hogy ne lássam, ahogy a fiúk egymást ugratják. Vagy, hogy ez a majomképű ne idegesítsen a nap 24 órájában. Nagyon üresnek érezném magam nélkülük. Unalmasnak és magányosnak.

Este kilenckor összerogytunk és fáradtan terültünk szét a linóleumon. Nem volt erőm egy millimétert sem mozdulni, nemhogy haza sétálni. Túl elhamarkodott döntés volt, amikor lemondtuk az esti fuvart. B.I teljesen kifárasztott minket, addig próbáltunk, amíg az nem lett tökéletes és amíg egyszerre nem mozogtunk. Visszagondolva, tényleg kiváló munkát végzett a leader és nagyon meg volt velünk elégedve, viszont most úgy érzem, hogy a fuvar lemondásával büntetni akart minket.

 A földön feküdve, oldalra fordítva a fejem, láttam ahogy a kis maknae összepakolja a cuccainkat, összeszedi a szemetet. Erőt vettem magamon, felálltam és a segítségére siettem. Hálás szemekkel pillantott rám.
-Köszönöm noona, de pihenj csak. –mosolygott rám, de nem hallgattam rá. Megráztam a fejem, kezembe vettem a megpakolt szemetes zacskókat és elindultam a kinti szemeteshez. Kivágtam az ajtót, egy kicsit talán erősebben a kelleténél, mert éreztem a többiek tekintetét a hátamon. Nem értettem egyet azzal, hogy a kisebbet ugráltassuk, stb. Miért? Ugyan olyan ember, ugyanolyan tehetséges, mint a többi. Hihetetlen, hogy szó nélkül tűri. Ha a helyében lennék, úgy a sarkamra állnék, hogy azt mindenki megemlegetné.
-Kaaabáááát!!!! –kiabált utánam Soo, de nem törődve vele tovább folytattam az utam.  Gyorsan lefutok vele, aztán végre randizhatok a pihe-puha ágyammal. 
Leérve a hátsó részhez, kinyitottam az ügynökség ajtaját és kisétáltam az utca túloldalán lévő konténerhez. Idefele még nem éreztem a hideget, de most… Izzadt, rám tapadt felsőmből jégcsapok lógtak és teljesen lefagyasztották a testemet. Mikor kajáért mentünk még jó idő volt, bezzeg most. Dideregve álltam a kuka mellett és csak bambultam magam elé. Nem mondom, hogy kellemes volt ez az idő, de nem zavart annyira, hogy visszarohanjak a meleg épületbe.
Olyan egyedül éreztem magam. A mottóm, hogy nem kell nekem pasi, egy pillanat alatt elillant. Nagyon is szükségem volt rá. Próbáltam nem foglalkozni vele, de olyan nehéz, hogy mindkét barátnőm boldog, ott van mellettük két olyasvalaki, akikre számíthatnak, akik felmelegítik őket a téli hidegekben. Én meg itt álltam, mindent megadva, hogy nekem is legyen barátom, mégsem történt semmi. Mondják, hogy a türelem rózsát teremt, de ez akkora baromság, hogy a világ nem látott még egy ilyet. Vagy, hogy a remény hal meg utoljára. Na persze! Az utolsó csepp remény is elszállt belőlem.
Ááá, megfagyok! Meleg karokat körém, de azonnal!
-Mielőtt még tüdőgyulladást kapnál és Soo letépné a fejem, hogy nem vigyázok rád eléggé. –hátulról rám terítette a kabátomat, magához húzott és két kezével átölelt, hogy felmelegedjek. Először nagyon megijedtem tőle, de aztán hangja, majd illata teljesen megnyugtatott és felmelegített. Nagyon hosszú ideig álltunk így, az Ő karjaiban. Miért csinálja ezt? Nem értem. Elég lett volna, ha csak odaadja és visszamegy. Így mindent lerombol, amit eddig felépítettem. Magam köré emeltem egy vastag téglafalat, hogy megvédjem magam tőle és hogy elzárhassam magam tőle, ő meg idejön, és teste melegével, szíve heves verésével tönkreteszi a művemet.
-Köszönöm, de most már elengedhetsz. –próbálkoztam nyugodt hangon.
-Ne, még ne. Most olyan jó. –éreztem ahogy lehunyja pilláit és ajkait mosolyra húzza. Nekem nem volt jó! Ha tovább engedek neki, felszakítja a sebeket. Ha eddig nem kellettem neki, akkor most már ne akarjon. Erőt vettem magamon és kiléptem öleléséből. Hátamat, amit eddig az ő meleg mellkasa melegített, most a jéghideg szél fújta. Belebújtam a kabátomba és nyakamig húztam a cipzárt. Mérges és egyben csalódott szemmel néztem rá. Mérges voltam, mert akkor nem fogadta el az érzéseimet és csalódott, mert most már a büszkeségem nem fogja engedni. Nagy erőfeszítésekkel sikerült elérnem, hogy a büszkeségem erősebb legyen az iránta érzett szerelemnél. Hülyeségeket beszélek! Nem vagyok szerelmes Bobbyba, már nem. 
Értetlen arckifejezéssel nézett le rám. Nem értette, miért nem hagyom, hogy hozzám bújjon. Nem fogom megmagyarázni a nyilvánvalót, szóval ha erre vár, akár el is mehet. De ha ő nem, majd én. Kikerültem és visszaindultam, hogy összepakoljam a cuccaimat, ám ekkor a semmiből előttem termett és olyan hevesen tapadt az ajkaimra, hogy tiltakozni sem tudtam. Puha párnáival kényeztette ajkaimat, finom puszikat hintve rá. Kezét arcomra simította, hüvelykujjával csiklandozott. Elmosolyodtam a jó érzéstől. Számat végignyalva kért engedélyt, hogy nyelveinket összeérintve, játszadozhassunk. Ekkor jöttem rá, mit is csinálok és ellöktem magamtól. A földet pásztázva, kezemet a szívemen tartva próbáltam rendezni heves zihálásomat. Nem hazudok, élveztem. De egy pasi sem játszik velem és ebből ő sem kivétel. Miért most? Miért nem akkor? Könnyes szemekkel nézek rá, rá aki minden boldogságomat és minden bánatomat jelenti egyszerre. Fapofával bámul, esze ágában sincs, hogy megmagyarázza, mit miért csinál. Pofon vágtam.
-Rohadj meg! –küzdöttem könnyeimmel. –Ha eddig nem kellettem, most se. –ismét megkerültem. Elrohantam tőle, be a céghez. Amíg a táncterem felé igyekeztem, próbáltam rendezni magamban a gondolatokat. Nem akarom, hogy észrevegyék, hogy valami gond van. Visszapislogtam a könnyeimet, mosolyt erőltettem az arcomra és az ajtó előtt megállva egy nagy sóhaj után benyitottam. A többiek éppen az ajtó melletti sarokban lévő padoknál pakolták össze a cuccaikat. Hanbin éppen a stúdió lámpáját kapcsolta le, mikor meglátott.
-Hát te nem a szemetet vitted le? –értetlen fejjel pislogtam rá, majd a többiekre, akik szintén értetlen fejjel néztek rám. B.I a kezemre pillantott, én pedig követtem tekintetét. Ekkor jöttem rá, hogy a szemetet nem dobtam bele a konténerbe. Képzeletben homlokon vágtam magam. Istenem, de hülye vagyok.
-Jól vagy? –lépett elém két barátnőm. Nagyszerű…ennyi eszem van.
-És hol hagytad Bobbyt? –kérdezte Soo.
-Itt vagyok. –jött be a fiú, ugyanolyan fapofával mint ahogy ott hagytam. Kiléptem a két lány fogságából és nem nézve senkire, gyorsan összepakoltam és kisiettem a teremből. Ott hagyva a barátaimat és ott hagyva őt is.
Kerülővel indultam haza. Friss levegőre volt szüksége felhevült testemnek. Felidegesített. Sosem magyarázza meg a tetteit. Hogy merészelt megcsókolni? És még magyarázatra sem méltat. Hát kapja be. 
Szöul utcái csendesek és békések. Hatással vannak rám is. A kerülő út igazából nem is az. Egy tök egyenes utca, de hosszabb, mint amerre gyalog szoktunk járni. Nagyon reméltem, hogy a többiek előtt haza érek, bár erre kevés esélyem volt. Míg én fél óra alatt érek a lakáshoz, addig a többiek tíz perc alatt.
Sokat gondolkodtam, míg sétáltam. De nem jutottam semmire. Hiába keresek válaszokat a múltban, vagy az elmúlt fél órában, nem találok semmit. Bobby arca ott lebeg előttem és nem tudok rajta kiigazodni. Aztán meg eszembe jut a csók. Az első csókunk. Na jó, csak egy szájra puszi volt, de akkor is. Először éreztem puha párnáit az enyémen. Akarok még belőle. Nem! Nem akarok! Semmit se akarok tőle. Felejtsd el. Kim Jiwon nem játszik velem! Minek néz ez engem? Egy játékszernek? Hát ezt elb*sztad édesem!
Mialatt újra felbőszítettem saját magam, észre sem vettem, hogy hazaértem. Felpillantva, a házban sötétség uralkodott. Nincsenek itthon?

Kinyitottam a zárt ajtót, majd miután beléptem a lakásba, visszazártam a bejárati ajtót. Horkolás ütötte meg a fülemet. Elvigyorodtam. Lehuppantam az előtérben lévő kis székre és a cipőmmel kezdtem bíbelődni, amikor a villany felkapcsolódott, én pedig nagyot ugorva a szívemhez kaptam.
-A frászt hoztad rám. –szúrtam le Eunah-t. Bocsánatnéző pillantással nézett rám, mivel mondani nem tudta, ugyanis telefonált.
-Persze szívem, most indulok. –lehajolt, belebújt a kabátjába, majd a cipőjébe is. –Mikor érsz ide? –puszit nyomott az arcomra és elviharzott. Milyen jó neki. Most is Minoval találkozik. Milyen jó lehet a szerelmed karjaiban ébredni reggel.

Halkan lépkedek a nappaliban, nehogy felkeltsem Donghyukot és Junhoet, akik elaludtak a tévé előtt. Lekapcsolom a készüléket és mindkettejükre terítek egy-egy takarót. Ezek után a szobám felé indulok. Csendesen nyitok be, hátha alszik már Soo, de miután meglátom a kis villanyt égni, bátrabban megyek be.
-Hát te meg mit csinálsz itt? –kérdezem a félmeztelen Hanbint, aki barátnőm ágyába készül befeküdni. Értetlen fejjel pislog rám.
-Ó, hát nem szóltunk? –vigyorog és vakargatja feje búbját.
-Mégis miről nem szóltatok?
-Á, Hyunji. –lépett be az ajtón Soo, egy száll törölközőbe burkolózva. Az ágyamhoz sétált, amin a takaróm, a párnám és a pizsamám összehajtva pihent, majd felemelte, a kezembe nyomta és kitessékelt a saját szobámból. Mikor kiértünk a folyosóra, szembe fordultam vele, és értetlen fejjel bámultam rá. –Ne haragudj –kapott az ajtóhoz és annyira csukta, hogy csak a feje látszódjon ki. –de szeretnénk ezt az estét kettesben tölteni. –vigyorog és ekkor meglátok egy árnyékot mögötte, majd kezeket a mellein.
-És most mégis hol aludjak? –kérdezem és elfordítom a fejem. B.I kitárja az ajtót és a folyosón végén lévő ajtóra mutat. –Na nem. Ott tuti nem alszok. –ellenkezek.
-Ugyan már, volt már rá példa.
-Biztos nem! –makacsolom meg magam, de B.I erővel taszigál arra. Kinyitja az ajtaját és belök rajta, majd amilyen gyorsan csak tud, becsukja és hallom, ahogy visszafut Soominhez.   
Bobby ott ült az ágyán, nem foglalkozva velem csak vizes haját törölgette. Még csak rám sem nézett. Hangosan fujtatva ledobtam a cuccaimat B.I ágyára. Beletúrtam a hajamba és magamba fortyogtam, hogy már megint későn szóltak a terveikről. Ha ezt tudom, a kanapén alszok. De már azt is elfoglalták. Így a bunkó, nem törődő Bobby maradt. Ha ő sem, én sem fogok hozzászólni.
-Nagyon szép. –ekkor rá nézek. Fülig érő vigyorral rám, aztán meg az ágyra néz. Ekkor látom, hogy amikor ledobtam a holmijaimat, a pizsimből egy csipkés fekete francia bugyi bukkant elő. Mi a…? Nekem nincs is ilyen bugyim. Soomin!!!!! Kinyírlak!
-Vedd le róla a szemed! És csukd be a szádat, kifolyik a nyálad. –felemelte a kezét védekezésként, de a vigyort nem tudta letörölni a pofájáról. –Bunkó! –vágtam hozzá a párnámat, majd kivágtattam a szobából. Bevágtam magam mögött a fürdő ajtaját, levetkőztem, beálltam a zuhany alá és gyorsan megfürödtem. Minél előbb végzek, annál előbb mehetek aludni és annál előbb lesz vége ennek a napnak. Kilépve a kabinból, a pizsimet kezdtem keresni. Én hülye, a szobában hagytam. Hogy én mekkora egy barom vagyok. Idegesen nyomtam ki a fogkrémet a kefére, majd gyorsan megsikáltam a fogaimat és visszamentem a szobába. Halkan nyitottam be, reménykedve, hogy alszik már és nem nehezíti meg a felöltözést, de számíthattam volna erre. Bobby ott ült az ágyamon, fején a bugyimmal.
-Vedd le! Perverz állat! –kaptam le róla a fehér neműmet. –Undorító vagy. Megbocsátanál? –kérdezem csípőre tett kézzel és a saját ágya felé intek fejemmel. 
-Nem. Öltözz csak nyugodtan, engem nem zavar.  –elterült az ágyon és vigyorogva nézett. Hát velem nem cseszel ki. Felkaptam a pizsamának szánt trikómat és rávettem a törölközőre, majd lejjebb húzva magamon a törcsimet, belebújtam a bugyimba. Kerestem a nadrágot, de azt sehol sem találtam.
-Ne keresd, nincs nadrág.
-Nagyszerű. –lehámoztam magamról a törölközőt és a szobában lévő szárítóra terítettem. –Volnál szíves a saját ágyadba feküdni? –de ő csak megrázta a fejét. Fújtattam egyet, majd befeküdtem az ő ágyába és lekapcsoltam a kisvillanyt. Ha ő elfoglalja az ágyam, akkor én elfoglalom az övét. Ez ilyen egyszerű. Szemet szemért… Ekkor a takaró felemelkedett és csupasz testét hozzápréselte az enyémhez. –Mit művelsz? Menj innen!
-Sssh. Csak alszunk. –egyik kezét bedugta a felsőm alá és hasamra simítva kezét magához húzott. –Felesleges próbálkoznod, nem engedlek el. És hidd el, minden apró neszre felébredek, szóval esélytelen. Ma a karjaimban alszol. –feszült arccal bámultam a falat és próbáltam nem kimutatni mennyire ideges vagyok. Akár mennyire is nehéz, ezt az éjszakát ki kell bírnom. Nem adom meg neki az örömöt, hogy lássa, ahogy felrobbanok a méregtől.
Kim Jiwon, nem játszom a te ostoba játékodat! Okosabb vagyok!
De B.I kemény edzése most jön ki rajtam és a fáradtság hamar elnyom, miközben Bobby halkan és egyenletesen szuszog a fülembe, miközben keze az én meztelen hasamon pihen. 

2015. március 4., szerda

2.rész


-Nem nem neem!! Mi olyan nehéz ebben? –állítja le a zenét B.I vagy már ezerszer és ingerülten fordul felénk. –Könyörgöm Soo, csak ide kell lépned. –mutatja meg a helyes lépést. Soomin sóhajtva, fejét vakarva áll vissza a kezdőpózba. –Donghyuk, te pedig egy fél ütemmel le vagy maradva Eunahtól. –az említett bocsánatkérően bólint és ő is a tánc újrakezdésére készül. –Figyeljetek már egy kicsit. –fordít hátat nekünk B.I majd elindítja a zenét.

Mostanában elég gyakran ilyen feszült. Nem csoda, hiszen nyakunkon a MAMA és két hét múlva a BigBang koncert is, ahol mi nyitjuk meg az egészet. Most is éppen arra próbáljuk a Just another boy-t. Chanwoo még nem igazán tudja a régebbi koreokat, de ahhoz képest a tapasztaltabbak hibáznak többet.
-Állj! –kiált fel ismét a leader. –Nézd, ennyi az egész. –lép barátnőmhöz és mutatja meg hova kell lépnie. –Menni fog végre? –csapja össze tenyereit.
-Ahh! –terülök el a földön.
-Hyunji! –förmed rám.
-Haver már 3 órája próbálunk. Pihenjünk. –sétál mellé Bobby és teszi kezét vállára.
-Jó, 10 perc! –erre mindenki a fiúra szegezi tekintetét. –Most mi van?
-Hanbin, még nem is ebédeltünk. –helyezi magát kényelembe Soo. –Egy óra. –néz rá hatalmas szemeivel. Miután a fiú nem tudott ellenállni barátnőjének, kihirdetett egy óra szünetet. Gyorsan megbeszéltük ki mit szeretne enni, majd kisorsoltuk kik menjenek el kaját venni. Naná, hogy én húztam a legrövidebbet. A következő körből az is kiderült, hogy Bobbyval kell mennem. Egy hosszú listával vágtunk neki az utunknak.

-Ez nem fair. Tegnap is én mentem.
-Ne panaszkodj. Legalább most egy szexi pasival mehetsz. –vigyorog mellettem azzal az idióta majom képével.
-Szexi pasi? Hol? –emelem fel kezem a szememhez és úgy kémlelem a környezetet az állítólagos szexi pasi után.
-Ha-ha, nagyon vicces vagy mondhatom.
-Jól van na, tudod hogy csak ugratlak. –csapom jó erősen hátba, amitől még az én kezem is belesajdult, nem csodálom, hogy Jiwon majdnem orra bukott. Bocsánatkérésként megsimogattam a fájó pontját. Visszatért arcára a mosoly, bár ezt inkább vigyornak hívnám és berohan az öltözőbe kabátjáért. Én is követem példáját, majd miután ránk került a kabát, már nyugodtan mehettünk. A tél közeleg, ezt a csípős szélből is lehet már érezni, ettől függetlenül nagyon szép idő volt egy kis sétához. Bárcsak békésen lófrálhatnánk. Nem kellene sietni próbára, nem kellene izgulni B.I mikor harapja le a fejünket, de ezt az életet választottuk mindannyian. Most is el tudom képzelni, hogy amíg a többiek pihennek, addig Hanbin újabb zenét ír, Soomin pedig mint mindig aggódik érte, nehogy túlhajtsa magát.
-Min gondolkodsz? –kérdi Bobby.
-Hanbinon. –Bobby felhúzza szemöldökét, ezért folytatom. –Szerintem nagyon izgul a MAMA miatt és ez az izgalom kihat a mostani próbára is. Igaza van Soominnek, amikor azt mondja, hogy ez nem egészséges így.
-Nos igen, tényleg elég feszült, de sosem gondolja komolyan amúgy. Ő már csak ilyen. Az, hogy pihenjen egy kicsit, az nem létezik számára. Az is kész csoda, hogy ennyi időre elengedett minket. –erre mindketten halkan kuncogni kezdtünk.
A környék egyelőre csendes. Még az előtt be kell vásárolnunk, hogy az iskolákba kicsengetnének és a fanok meglátnának minket, pontosabban a mellettem sétáló idolt. Lehet azt hinnék, hogy a barátnője vagyok. Na még csak azt kéne. Tuti megdobálnának valamivel, vagy akár még Bobbynak is neki mennének. Azt nagyon nem szeretném. Nem akarom, hogy bármi bántódása essék. Azt akarom, hogy Bobbyt mindenki szeresse, mert nagy tehetség, aranyos, vicces és mindig ott van, ha baj van.
-Jagiya?! –minek nevezett?
-Te..tessék?
-Kérdezhetek valamit? –bólintottam. –Nem hiányzik Hyeongseop?
Most mi van? Mi a fenének hozza fel ezt a témát? Hyeongseoppal már hónapok óta szakítottunk és én dobtam, szóval nyilván nem hiányzik úgy, ahogy ő azt gondolja. De ezt nagyon jól tudja.
-Nem.
-Akkor minek jöttél vele össze? –durvább lett a hangja.
-Nem mindegy? Ő már a múlt. –a járda kellős közepén megállt. Én se léptem többet, csak annyit, hogy szembe forduljak vele. Megkeménykedett arcvonásai ellazultak, kifújta a levegőt. –Jiwon, én…
-Már nagyon éhes vagyok. Siessünk. –vigyorog, majd elsétál mellettem és nagy léptekben a vásárcsarnokba igyekszik.
Mikor gyakornokok lettünk a lányokkal, néhány hónappal B.I érkezése után megjelent Bobby. Sokat lógtunk együtt és jó barátok lettünk. Nagyon jók. Mindig olyan kedves volt velem. Egymásnak segítettünk a bonyolultabb táncoknál. Én is és ő is elmondhatta a másiknak, hogy mi bántja. Beleszerettem. Menthetetlenül. Abba a majom vigyorába, abba a szexi mély hangjába és az idétlen vicceibe. Úgy éreztem benne is valami ilyesmi érzelmek vannak, de tévedtem. Barátnője volt. Amit nem mondott el, pedig egymás előtt nem volt titkunk, őt mégsem árulta el. Nem volt különleges, egy átlagos lány volt, akit szeretett és gondolom féltette a hírnév sötét árnyékától. Csalódtam Bobbyba. Nem csak amiatt mert barátnője volt és így nem enyém volt a szíve, hanem azért is, mert Bobby hazudott nekem. Én megbíztam benne, minden titkomat elmondtam neki, ő pedig mégsem tisztelt annyira, hogy beavasson. Mindezek ellenére, voltam olyan hülye, hogy elé álltam és kerekperec megmondtam neki, hogy szeretem. Ezt ő úgy fogadta, hogy magához ölelt és összekócolta a hajam. Úgy kezelt, mint egy öt éves kislányt, aki csak játszadozik. Ekkor úgy döntöttem, hogy lemondok róla. Természetesen a barátságunk is tönkre ment és ha nem volt muszáj, nem találkoztam vele a cégnél sem. Ez simán ment is, amíg az ő háttértáncosuk nem lettem.
 Soomin bátyja, Hyeongseop akkor még sokat lógott együtt Minoval és a többi sráccal. Így keveredtünk mi is abba a társaságba. Bulizni jártunk, sokat szórakoztunk, ide-oda császkáltunk a városba.  Akkoriban annyira el voltam keseredve, amiatt hogy Jiwon nem viszonozta az érzelmeimet, hogy nekem minden mindegy volt, csak legyen valakim, aki boldoggá tesz. Hyeongseop pedig pont megfelelt ennek az elvárásnak. Mindig a közelemben volt, sosem hagyott egyedül vagy éppen más fiúval kettesben. Jólesett a törődése. Szerelmes lettem. De rá kellett jönnöm, hogy nem a fiúba, hanem magába a szerelembe. Egyáltalán nem érdekelt, úgy voltam vele, hogy majd belezúgok a fiúba. Azt hiszem némiképp sikerült is. A mély, dörmögős hangja volt a mindenem. Hasonlított Bobbyéra. Ez persze annyira nem dobott fel. Sőt. Az ismerkedésünk után három héttel később össze is jöttünk. Mindenki nagyon örült, hogy egymásra találtunk. Kivéve Jiwont. Ő nem díjazta, hogy már nem vagyok odaérte. Zavarta, ha Hyeongseop előtte csókolt meg. És ez engem nagyon feldobott, élveztem, hogy féltékeny. Végre észre vette, hogy én is nőből vagyok és hogy mit is érzek iránta. Miután kidobta a batárnőjét, arra vártam, hogy végre kimondja, hogy mindig is szeretett, de semmi. A csalódottság és a szomorúság kihatott a párkapcsolatomra és Seop egy idő után beleunt. Bulizni járt és megcsalt. Ez pont kapóra jött, hogy véget vessek mind a kettőnk szenvedésének. De még ezek után sem lépett. Teltek az évek és hála a lányoknak tovább léptem. Keményen edzettem és gyakoroltam. A főnöknek hála, hogy az iKON háttértáncosának választott minket, ismét jóba lettem Bobbyval és félreraktam a múltban elkövetett dolgainkat. Úgy éreztem, Bobby is így áll ebben a helyzetben. Természetesen nem lett minden a régi közöttünk, de újra beszéltünk. Elnyomtam magamban az iránta érzett szerelmemet. Semmi másra nem koncentráltam, csak arra, hogy mindig a tökéleteset nyújtsam, hogy ők is tökéletesek lehessenek. Hanbin és Soomin kapcsolata néha visszahúz a múltba, hogy mi is élhetnénk ilyen boldog kapcsolatban, de aztán rájövök, hogy nekünk így a legjobb, nem lett volna közös jövőnk. Ez az egy, ami a földön tart és nem hagy álmodozni.
-Nem jössz? –néz vissza Bobby. Megrázom a fejem és utána szaladok.

A vásárcsarnokhoz érve előhalásztam a zsebemből a listát, hogy ki mit akar enni.
-Nos, öhm Chanwoo, B.I, Soo és Donghyuk csirkét akar, Junhoe, Jinhwan és én pizzát ennénk. –közben felnézek a papírkámból, hogy körbe tudjak nézni, mit hol találunk. –Eunah, Yunhyeong és te pedig bibimbapot. Van még kőkemény háromnegyed óránk összeszedni. –nézek az órámra.
-Nézd, ott is a miénk. –örvendezik Bobby, mikor megtalálja a választott ételstandját. Kikéri a három adagot, majd fizet. –Azt hiszem, a többit bent találjuk meg.
-Akkor nyomás! 
Akár merre nézek, mindenhol finomabbnál finomabb ételeket látok. Vannak árusok, ahol friss gyümölcsöket lehet kapni, de van, ahol zöldségek díszelegnek. A sok kaja illata mellett, megcsapja valami számomra különleges az orromat. Egy öreg bácsi éppen alchrit készített. Kézen fogtam Jiwont és az árushoz rángattam.
-Jó napot! –köszöntünk neki. Mosolyogva biccentett és tovább figyelte a fánkokat.
-Mennyit adhatok? –kérdezte hirtelen.
-Te is kérsz? –kérdeztem Bobbytól.
-Elvinnénk 10 darabot. 
-Ó fiacskám, látom nagyon jól bánsz ezzel a kislánnyal. –mosolygott ránk.
-Ha tudná mennyire. –erre oldalba bököm a fiút. Ez elég félre érthető volt, amit a bácsi is észrevett és sunyi mosolyt váltott Bobbyval.
-De hát nincs is köztünk semmi. –nevetek.
-Ezt csak mondod aranyom, hidd el egymásnak vagytok teremtve. Majd ennyi idős korodba te is észreveszed az ilyeneket. –mondja kedvesen, majd átadja a frissen sült fánkokkal megrakott dobozt. Bobbyval csak egymást bámuljuk és a hallottakon gondolkodunk. Tényleg igaza van neki? –Látjátok, erre céloztam. –adja Bobby kezébe. Óvatosan meghajolva köszönjük meg neki, majd távozunk. Lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy összeillünk? Na álljon meg a menet. Nem hiába mondtam azt, hogy nekem nem kell pasi. Nem fogok visszatérni a régi énemhez, aki belebolondult abba, hogy megtalálja az igazit. Megváltoztam. Majd jön, ha jönni akar. 
-Igyekezzünk! –karolok Bobby karjába. Tovább haladva a sorok között, nagy nehezen rátalálunk a pizzásra. Három szeletet kérve, majd azt kifizetve, keresni kezdtük a csirkéset. Ezt már könnyebb volt megtalálni, hiszen Soo mindig ilyet eszik, így csukott szemmel is ide találtam volna már. Felpakolva indultunk vissza a YG-hez. Az út csendben telt, de kénytelen voltam megtörni.
-Miért?
-Mit miért? –kérdezett vissza, úgyhogy rám sem nézett.
-Miért hoztad fel Hyeongseopot? –nem válaszolt csak ment tovább. –Bobby?
-Nem mindegy? Ő már a múlt.–utánozott.
-Ahaa… -nem most jöttem le a falvédőről és nem is volt kedvem a viccelődéshez, de ismerem Bobbyt, nem fogja elárulni.
 Innentől az út tényleg csendben telt. Bobby nem szólt, én pedig jobbnak találtam, hogy nem feszegetem a témát. Jó ez így, nem kell túlbonyolítani. Bár az elég fura volt, hogy a bácsi ilyet mondott, de hát előfordul a véletlen nem igaz? 

Vajon mire gondolsz most Kim Jiwon?  
   

1.rész


El se hiszem, de végre közeleg a 2014-es MAMA és végre mi is mehetünk! Mi és az iKON. Mióta az eszemet tudom, az iKON vagy a régi nevén ugye a TeamB háttértáncosa vagyok. A hosszú évek alatt erős barátság alakult ki a csapat és a táncosok között. Legjobb barátnőm nem mással, mint az iKON leaderével, Kim Hanbinnal jár, szóval evidens miért vagyunk ennyire jóba a srácokkal. Ezek ketten állandóan együtt vannak. Érthető, hiszen nyilvánosan olyanok, mint az ember és a jegesmedve. Semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. Úgyhogy kénytelenek titokban együtt lenni, amit meg kell hagyni, igen jól csinálnak. A fiúkon, rajtam és másik barátnőmön kívül a Winneres srácok tudnak még a kapcsolatukról. Olyan mesterien álcázzák magukat a többiek előtt, hogy az valami hihetetlen. Még a főnök sem sejt semmit. Vagy a többi táncos. B.I és Minnie arckifejezéseiből azt lehet levonni, mintha utálnák egymást, pedig aki ismeri a rappert, az tudja, hogy ő sosem utál senkit. Más kérdés már barátnőm. Ő ölni tudna a szemével is. Viszont a közös számuknál nem takargathatják az érzelmeket. Lehet, hogy ezért is olyan jók. Ők nem megjátsszák, hanem úgy is éreznek. Izzik közöttük a levegő. Nem hiába várják mindketten a fellépést. 

Eunah, pedig csak Eunah. Hosszú fekete haját mindig mindenki megdicséri. Ez az ő jellegzetes ismertetőjele. Mino mindig azzal szórakozik. Az az ember nem normális. És mielőtt elfelejtem neki is van barátnője, mégpedig Eunah. Igen, itt mindenki megtalálta az igazit, csak én nem. És nem is fogom! Na de ne siessünk ennyire. Szóval, ha már a fiúknál tartok, akkor azt is had említsem meg, hogy milyen fantasztikus egy lakásba lakni velük. Nem egy koleszba, nem. Egy LAKÁSBA! Nem elég, hogy a nap 18 óráját velük töltöm, nem még a nap hátra lévő részét is. A legrosszabb esküszöm az, amikor hullafáradtan hazaesünk abba a kupiba, vagy 7órás munka után és még takarítsunk utánuk, vagy ami ennél is rosszabb, amikor ők pihenőt kapnak mi pedig nem. Had ne mondjam, mennyi felesleges energiájuk marad estére. Az agyamra mennek. Amúgy szeretem őket tényleg, de néha sok belőlük. Nagyon sok. 24 óra az iKONnal, iszonyatos.

És akkor had mutatkozzak be, Byun Hyunji vagyok, az iKON háttértáncosa, és Byun Baekhyun kis húga. Igen, az a Byun Baekhyun, aki az EXOban énekel. Nem mellesleg drága barátnőm a bátyám volt csaja. Szóval elég kellemetlen amikor Soomin nálunk van és Baekhyun is otthon tartózkodik. Érdekes, mindig akkor jön haza, amikor mi. Szóóval…  2  hónap múlva leszek 19 és olyan, mintha megöregedtem volna. Persze erről nem beszélhetek a többiek előtt, hiszen mindegyikük idősebb nálam. Mármint a lányok. A fiúkat inkább hagyjuk.
Érzem magamon az öregség jeleit és rettegek. Nem attól mert ráncos leszek, vagy szottyatt vén asszony, nem. Engem az rémiszt meg, hogy egyedül maradok. Pasi nélkül és szűzen. Igen, 19 éves szűz vagyok. Bár nem tudom melyik a jobb. De ezt sem hangoztathatom, mert azt hinnék, hogy rájuk értem és hogy k*rvának tartom őket. Szó sincs erről. Tényleg. Na menjünk tovább. Hosszú, egyenes barna hajam van, hatalmas barna szemekkel megspékelve. A táncnak hála, feszes popsi, csodás alak és nagy melleim vannak. Bár ezt nem írnám a tánc javára. Vicces és kedves vagyok, nem nagyszájú. Mindezek mellett, mégsem kellek senkinek. Mi a franc van veletek fiúk? Miért nem vesztek észre? Annyi táncos félistennel találkoztam már és egyiknek sem kellek. Mi a rossz rajtam? Mi nem tetszik? B*ssza meg az összes! Nem kell nekem fiú! Nekem férfi kell! Nevezhetjük újévi fogadalomnak is. Tavaly megfogadtam, hogy ha már eddig nem, akkor most már egy férfi veszi el a szüzességem. Lehet, hogy megbélyegeztem saját magam ezzel a fogadalommal. Sőt, biztos is.
Tizenegy éves koromban kerültem a YG Entertaimnethez és életem legjobb döntése volt. A bátyám erősködött, hogy jelentkezzek oda, de abból a bánásmódból én nem kérek. És azt hiszem most már ő is belátja, hogy itt jobban jártam. Leszámítva az idiótákat. 
A tudat, hogy egy üvegajtó választ el tőlük boldoggá tesz. Idegesítenek meg minden, de nem tudnám elképzelni az életemet nélkülük. Ha csend lenne, biztosan hiányozna, ahogy Jihnwan rászól Donghyukra, vagy amikor B.I és Bobby szerencsétlen Chanwoot piszkálja. Aranyom még csak 17 éves, a legfiatalabb, szóval nagyon féltem a B duótól. A többiek egész csendesek. 

A teraszon ülve és friss levegőt szippantva feltöltődök energiával.

-Oppááááááá!!! Kim Hanbin azonnal gyere ide! –élesedik ki Soomin hangja, ahogy barátja után kiált. Ezek szerint valaki csatlakozott hozzám.
-Már megint mit csinált? –kérdezem partneremtől, de miután nem jön válasz felpillantok rá, ám arca helyett egy lavór vizet látok, ami egyenesen a nyakamba borul.
-Ááááá! Kim Jiwon állj meg! –rohanok a fiú után, aki a terasztól egészen a lakás elé igyekszik. Leszalad a lépcsőn és én alig bírom tartani az iramot vele. –Cseszd meg Bobby! –kiáltom utána és hogy megkíméljem lábaimat a futástól, a lifthez sétálok, kinyitom az ajtót és megnyomva a földszintet jelző gombot elindulok, reménykedve, hogy Bobby előtt leérek a kilencedikről. –Hogy én hogy utállak! –mondom a liftnek, persze a fiúra célozva. Megérkezés után azonnal a kijárathoz sétálok és az ajtó mögé állva várom, hogy Jiwon mit sem sejtve kirohanjon. Pár perc múlva meghallom tipikus nevetését és ahogy hangosan veszi a levegőt.
-Ennyi vagy Ji. Lassú csiga! –kiabál, én pedig jót nevetek a markomban, hogy felesleges energia nélkül előbb itt voltam, mint ő. Aztán kilibbent az ajtón, én pedig mint ragadozó zsákmányára, úgy ugrottam hátára. Hatalmasat estünk és nem tagadom az én hibám miatt, de könyörgöm, nem én öntöttem nyakon a másikat hideg vízzel november elején. Ha Bobby nincs alattam elég nagyot zúgtam volna, de felfogta az esést. –Te egy állat vagy. –terül el a földön. Legurulok hátáról és arcát kezdem vizslatni. Két kezét feje alá teszi és felém fordul. –Most jobb?
-Sokkal. –vigyorgok. –Tudod, hogy ez nem az ágyad?
-És te tudod, hogy koszos lesz a hajad?
-Miután voltál szíves leönteni, tökre leszarom. Nem mindegy már neki? –kérdezem, miközben én is elfekszem mellette a földön, csak én a hátamra fordulva.
-Byun Hyunji! –szólal meg Soomin a teraszról.
-Kim Jiwon! –majd B.I. Erre az összes fiú feje felbukkant.
-Nem keltek fel azonnal a hideg betonról? Elment az eszetek? –oltottak le minket egyszerre.
-Ezt az összhangot.
-Még csodálkozol? –tápászkodik fel, majd nekem is segít felállni. –Három év, az három év.
-Igaz! Hova is gondoltam?! –játszom meg magam. Bobby pedig hangosan röhög rajtam.

-Jó napot! –köszönünk egyszerre a portásnak.
-Ide fele észre se vettem, hogy itt van.
-Nem csak te vagy így. –vonja meg vállát. –Hogy kerültél le ilyen gyorsan? –lassan a lifthez sétálok és megnyomom a 9-es gombot. Felvonom szemöldököm és két kezemmel a liftre mutatok. –Óóó! –beszáll a liftbe, jobb kezével az állát dörzsölgeti. –Mindent értek! Nem is vagy te olyan buta. -mellem alatt keresztbe fonom a karjaimat és büszkén bólogatok.
-Héé! Nem is vagyok buta! 


-Ti meg hogy néztek ki? –ért haza Eunah. Soomin és én a kanapé előtt álltunk, keresztbe tett kézzel és az előttünk ülő két jó madarat égettük szúrós tekintetünkkel. –És miért vagytok csurom víz? –erre mind a ketten felvettük a gyilkos pillantást.
-Noona ezt nem kellett volna. –sóhajtott Yunhyeong.
-Az van, hogy ez a két idióta jéghideg vizet öntött a nyakunkba. –robbant Soomin, aki eddig is mérges volt, majd felém fordulva folytatta: -És drága Hyunji kint fetreng az utcán Jiwonnal. –veszedelmes fogcsikorgatásától megijedek és elsunnyogva mellőle a két fiú közé süllyedek. –Helyes! –bólint. –Eszetekbe jutott, hogy a MAMA miatt nem kellene egyikünknek sem betegnek lennie?
-Ugyan édes, ez csak egy kis víz. –szólalt meg mellőlem Hanbin.
-Ne édesemezz itt nekem Kim Hanbin.
-Tél van B.I, legyen már eszetek. –lépett a szőkeség mellé Eunah.
-De… -próbálok szóhoz jutni, de nem sikerül.
-Ma voltam fodrásznál! –mondja Soomin Eunahnak, majd Hanbin térdére teszi kezét és közel hajol barátjához. –Öltözz Édes! Most azonnal megyünk! –libbent el a fiútól, majd Bobbyval együtt fellélegeztünk, hogy mi legalább megúsztuk.
-Mégis hova? –kérdezi értetlenkedve a leader.
-Gyerünk B.I, hozd a pénztárcád! –kiáltja Minnie cipőjébe lépve. Hanbin barátnője hangjától talán megijedve, állásba vágja magát és az előszobába siet, amit perceken belül el is hagynak. Donghyuk a teraszra siet és onnan kommentálja tovább a történéseket.
-Hanbin kocsijával mentek. –csukja ki a hideget. Eunah hatalmasat sóhajtva ül le a fotelba.
-Hova mentek? –kérdezi Jihnwan.
-Cukrászdába vagy…
-A fodrászhoz. –fejezem be barátnőm mondatát.
-Ezt nem mondjátok komolyan? –röhög fel mellettem Bobby. A tüdőmbe szorult levegőt hangosan kiengedve jelzem neki, hogy halál komolyan mondtuk. 

-Jaaaajj! Mikor megyünk már? –türelmetlenkedik Junhoe.
-Majd ha visszajöttek. –terül el a földön Jihnwan, akibe majdnem elestem, miközben a fürdőből kilépve a fejemen a törölközővel eltakartam szemem világát.
-Minek mostad meg? Úgyis megizzadsz próba alatt.
-Figyelj Bobby, szerintem fogd be! –durrantok oda, mire kezét védekezőn maga elé emelte.
-Egyébként minek csináltátok? –jön ki a konyhából Eunah. –Nem tudjátok, hogy húsvétkor szokás kiönteni a lányokat?
-Huhh micsoda poén. Majdnem jó volt. –tapsikol művészien Jiwon.
-Nyughass már! –dobom neki a törcsimet. –Inkább örülj neki, hogy Soomin nem esett neked. Tuti a te ötleted volt. –miután csak fújtatott egyet, rögtön gondoltam, hogy eltaláltam. Ettől függetlenül persze B.I agyi szintje is megüti az 5 évesét és mégis ő a leader. A többiek az unalomtól teljesen szétfolyva fetrengtek a nappaliban. Bobby, Donghyuk és Yunhyeong a kanapén fetrengett, Jinhwan a szőnyegről nézte a tévét, Junhoe és Eunah pedig a legújabb High Cut magazint olvasgatták. Én pedig valami értelmeset kezdtem magammal és hajat szárítottam. Nem hiszem el, hogy ez a gyagya elcipeltette magát megint fodrászhoz. Nem normális komolyan. Csak mosolyogni tudtam barátnőm hülyeségén.
Lekapcsoltam a gépet, eltettem a helyére és felkötöttem magasra a hajam, hogy ne zavarjon tánc közben. Lassan sétáltam ki a nappaliba, ahol a többiek ugyanolyan helyzetben voltak, amikor itt hagytam őket. Kész…
-Hát ti még nem vagytok készen? 5percetek van! –jött be B.I és adta ki a parancsot. Mintha Isten azt kérte volna álljunk fejen…Mindenki egyszerre ugrott fel, összeszedték a táncos cuccaikat, kikapcsolták a tévét és már a cipőjüket is vették.
-Ez rád is vonatkozik Hyunji. –mosolyog rám B.I. Szalutálok neki és azonnal elindulok én is. Mindent felkapva a konyhába rohanok még egy pohár vízért, de ekkor beleütköztem Sooba. A haja egy hatalmas máglyarakásként volt felfogva a feje tetejére és még mindig vizes volt.
-Te nem fodrászhoz mentél? –csodálkozok.
-Hahaha. –nevet fel. –Miért mondja mindenki, hogy oda mentem? Csak sütit hoztunk. –mutat a konyhapulton heverő hatalmas dobozra. Az édesség gondolatára megnyaltam a szám szélét.
-Lányoook!
-Megyünk! –kiált Soo. –Siess már. –mosolyog majd egyedül hagy. 


-Nem hiszem el, hogy mindig rátok kell várni. –szólal meg Bobby már az autóban, amin a menedzser helyeslőn bólogat. A mellettem ülő fiú összébb húzta magát, miután mind a ketten gyilkos pillantást vetettünk rá. Jobbnak látta bedugni a fülest és úgy tenni, mint aki nem is létezik.  
Végre ebben egyetértettünk.