2016. január 16., szombat

21.rész

-Jézusom, mi a baj? –Soomin amint meglátott, kikapta szájából a keféjét. Aggódó arccal nézett rám, de ahogy beszélt, a szájából a hab össze-vissza fröcsögött, beterítve az arcomat. Hangos nevetésben törtem ki.
-Jó érzés, hogy ennyire aggódsz értem, de megkímélhettél volna ettől. –mondom és a habot, ami rám esett az arcába kenem.
-Oké, ha ez most nem lenne ennyire vicces, tuti sikoltoznék, mert valljuk be, elég undorító. –letörli mutatóujjával arcáról a fogkrém és a víz felhabosított keverékét, és a fehér cuccra bámul. Hirtelen hátat fordít nekem és még mindig az ujját bámulva bemegy a fürdőbe megmosakodni. Fejemet csóválva, mosolyogva követem példáját. Csendben állunk mindketten a tükör előtt és az arcunkon lévő trutyit szedjük le. Egyikünk sem néz a másikra, csak önmagával foglalkozik, de aztán oldalra sandítva látom, ahogy Soo keze megállt a levegőben. A tükörben rá nézek, ő pedig vissza rám.
-Mi az?
-Beszéltem Hanbinnal.
-Igen, és? –nem értem mit akar. Mire jutottak még azon kívül, amit megbeszéltünk? Lehet, Hanbinnak van egy ötlete?
-Azt mondta, gondolkodik még valami megoldáson. –hirtelen elhallgatott. Tűkön ülve vártam, hogy mikor folytatja, de csak nem nyitotta ki a száját. Lehajtotta fejét, elzárta a csapot, majd miután megtörölte a kezét kiment a szobába. Hitetlen pillantást vetettem magamra a tükörből, majd utána szaladtam.
-Ennyi? –mire én kiérek, ő már a bőröndjébe pakolja vissza az összehajtott ruhákat. Rám néz, majd mosolyogva megvonja a vállát.
-Mi más lenne? –kérdezi teljesen ártatlanul.
-Hát…hát…mit tudom én, de olyan komolynak tűntél, ahogy belekezdtél és gondoltam van valami más is.
-Vagy valaki más… -talált süllyedt. –Nézd élet, igen, vele is találkoztam, és nyugodtabb volt mint amikor utoljára láttam, de nem beszéltem vele. Tudod jól, hogy nem tudnék úgysem a fejével beszélni. Neked kell megoldani, pontosabban nektek Jiwonnal.
-Tudom, csak annyira reménytelennek tűnik. Most is, hogy feljöttünk Hansollal, látszott rajta, hogy ideges, de mégis megindult felém.
-Igen? És? –csillantak fel a szemei.
-Semmi. Bejöttem a szobába anélkül, hogy rá néztem volna. –hanyatt dőltem az ágyamra.
-Édes Istenem Hyunji! –sóhajt nagyot. –Lehet beszélni akart veled.
-Azt mondod? –pattanok ülőhelyzetbe.
-Nem tudom…de lehet. –ekkor vissza is dőlök. Soo mellém fekszik és mindketten a plafont bámuljuk.
-Unom már, hogy mindig minden Jiwon körül forog. Nem telik el úgy nap, hogy ne történjen valami, ami vele kapcsolatos. –fújtatok. Azt hiszem szófosásom van ma. –Csak ki akarom kapcsolni az agyam néhány órára legalább. Ezért is döntöttem úgy, hogy Hansol segítségét kérem. –ekkor Soomin az oldalára fordul és rám néz.
-Mire jutottatok?
-Megpróbáljuk együtt féltékennyé tenni Bobbyt, ahogy azt eddig is szerettem volna. Már ma elkezdjük.
-Remélem tudod mit csinálsz. –nyögök egyet, ugyanis válaszolni nem szándékozom. Soomin persze már azonnal nyitná is a száját, nem tudja megállni, hogy ne játssza a védelmezőt, ám ekkor valaki hatalmas erővel beront a szobánkba. Pontosabban valakik. Mindketten felpattanunk ekkor látjuk meg a hangos vendégeinket. Donghyukék hatalmas kiabálások közepette telítik meg a kis szobát. Arcomra óriási vigyor ül ki, ahogy ezek a lököttek sipítozva foglalnak helyet.
-Hé, lányok! –hallok meg a tömeg mögül egy ismerős hangot. –Ez kié? –arcát nem látom, de amikor a magasba lendül az egyik melltartóm, azonnal nekiiramodok.



-Kim Jiwon, te istenverte idióta, tedd le de azonnal! –kiáltom el magam, mire a többiek elhallgatnak és mint a királyi akármiknél sorfalat állnak nekem, ahogy Bobby után szaladok, ki a folyosóra. Hangosan röhögve szalad végig a folyosón, erre-arra kanyarodva. Egy pillanatra én is megfeledkezek minden kettőnk közötti nézeteltérésről és boldogan szaladok utána úgy, mint régen. Néhány szobából kijönnek az emberek a hangos nevetésre, de aztán vissza is csukják az ajtót. Bobby hirtelen megpördül a tengelye körül és elindul velem szembe, de hiába kapok érte, a széles folyosón simán meglóg előlem. Egyenesen a személyzeti bejárat feliratú ajtóhoz rohan, majd be is nyit és az a mögötti lépcsősorhoz lép. Rosszallóan nézek rá, mikor utolérem, hogy ezt azért mégsem kellene, de ő hatalmas majom vigyorával megindul felfelé. Lihegve követem félretéve a gondolatot, hogy nem szabadna ezt tennünk. Hiába veszem kettesével a fokokat, képtelenség utolérni. Egy egész szintet rám vert, egy újabb ajtót nyitott. Mikor felértem én is és kiléptem az ajtón, nem a meleg szállodai fűtés fogadott, hanem a jéghideg kinti levegő.
-Azta… -leheltem magam elé. A látvány egyszerűen…váóó! Bobby a tetőig futott, ahol egy korlátnak támaszkodva hol a kilátásban gyönyörködött, hol rám nézett arcán meleg mosollyal. Kezében a melltartómmal telleget, hogy menjek közelebb. Ha nem is kéri, akkor is megtenném, vonz a kilátás. Lassan melléérek, két kezemmel megfogom a vastag korlátot és hagyom, hogy a szél beletépjen a hajamba. Alattunk a rengeteg autó összefüggő láncot alkotott, a magasabbnál magasabb épületek egymás mellett sorakoztak. A hideg ellenére nem fáztam egyáltalán, annyira csodás érzés volt ez az egész, hogy teljesen megmelengetett.
-Tetszik? –és pont ettől a hangtól olyan forró a levegő körülöttem. Rám néz azokkal a gyönyörű sötét szemeivel és mosolyog. Én ezt nem értem.
-Mi ez az egész? –arcáról azonnal eltűnik a mosoly.
-Már jót sem tehetek neked? –kérdezi sértetten. –Tudom, hogy mennyire szereted az ilyeneket és gondoltam megmutatom.
-Miért Jiwon? –kikapom kezéből a fehérneműm. –Oly’ bunkó vagy velem, amilyet még a világ nem látott, meg tudnál ölni a szemeddel, aztán ellopod konkrétan a melltartómat, mintha mi sem történt volna köztünk, most meg úgy viselkedsz, mint a hősszerelmes. –nyugodt mozgása átvált indulatosra. Megforgatja szemét.
-Hogy neked soha nem jó semmi?! –kezd bele. –Eltekintek attól, hogy smároltál Hansollal a szemem láttán, próbálok nem rá emlékezni, hogy tulajdonképpen, most nekem kellene hisztiznem, hogy mással látlak, de nem. Inkább eltekintek ettől, erre meg még én vagyok leb*szva? Örülj neki, hogy jó pofizok veled! Neked kellene bocsánatot kérned, csak úgy megsúgom neked.
-Kapd be, te idióta!
-Mi van?
-Mi az, hogy nekem kellene bocsánatot ké… -belém folytja a szót egyetlen csókjával. Szemeim azonnal elkerekednek, testem megmerevedik. Nem engedek a csábításnak, pedig nagyon erős, hogy a karjaiba vessem magam. Ellököm magam tőle.
-Mi a f*szt képzelsz? –leszek dühös. Meglepetten pislog rám, nem érti mi bajom, pedig nem nehéz felfogni. –Azt hiszed a csókjaiddal mindent meg lehet oldani? –járkálni kezdtem mérgemben, hogy levezessem a feszültséget. –Miért nem tudsz egyszer a rohadt életbe normálisan viselkedni és beszélni? Nem akarok mást, csak hogy megbeszéljük ezt az egészet, ami köztünk van.
-Nincs köztünk semmi, nem értem mit vársz akkor! –folytja belém a szavakat.
-Ja, hogy nincs köztünk semmi?... –el se hiszem, mit mond. Dühös léptekkel megyek vissza az ajtóhoz, összeszorított ököllel. Fogaim csikorognak, szám is már fáj a visszatartott szavaktól, de nem bírom megállni, hogy ne mondjam ki. Megtorpanok és visszanézek az engem bámuló fiúra. –Mindig is tudtam, hogy a kukacok a fejedben egy ideje már felzabálták az agyadat, de úgy látom a szívedet is elkezdték. Egy érzéketlen agyatlan vagy Kim Jiwon!
Ekkor hangosan felröhög. Az idegesség csak úgy pumpálja a vért az ereimben, érzem hogy mindjárt kidurrannak.
-Röhögj csak! Ennyi eszed van! Csak nehogy késő legyen. –hátat fordítok, végül ott hagyom.

Azután, hogy ott hagytam Jiwont a szálloda tetején, még sétáltam egy kicsit a folyosókon. Muszáj volt lehiggadnom, mert nem akartam, hogy a feszültségem átragadjon másra, vagy megpecsételje a hátralévő itt töltött óráimat.
Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttem! Nem fogom hagyni, hogy csak ő szórakozzon. Mint már mondtam, tisztában vagyok vele, hogy gyerekes a viselkedésem, és egy érett nő nem így viselkedne, de nem hagyom, hogy tovább játsszon velem, és ha ehhez ez a megoldás, akkor ezt választom.
Amikor visszatértem a szobába, az üresen fogadott, a bepakolt bőröndömmel, egy kistáskával, belepakolva az irataimat, tárcámat, telefonomat és mellette egy cetli, hogy csak néhány perce mentek le, az épület előtt megvárnak, csak nem akarták, hogy rájuk melegedjen a kabát. Utóiratként Soomin odaírta, hogy öltözzek fel rendesen. Mosolyogva mentem el vécére, majd kaptam fel a kabátomat és a táskámmal együtt siettem a lifthez. Igen, ez kell nekem! A barátaimmal lenni és Hansol közelében bohóckodni és szórakozni. Gyorsan megérkezett a lift, amibe be is szálltam és néhány pillanattal később már a szálloda előtt álltam, de a csoportunkat sehol sem találtam. A dohányzásra kijelölt helyen viszont megpillantottam egy ismerős széles hátat és egy alacsonyabb, hatalmas kiálló fülekkel rendelkező fiút. Azonnal odaszaladok hozzájuk. Egyik kezemet az alacsonyabb vállára teszem, mire a magasabbik oldalra néz.
-Esküszöm, ha összeszámolom hány csajjal voltam eddig együtt, összesen nem késtek annyit mint te.
-Nem is volt idő, amire el kellett volna készülnöm. Sooék? –kérdezem.
-Barátunk megjelent még előtted és Soomin azt mondta, inkább várjunk meg mi téged és legyél velünk, minthogy velük. –válaszolja Hansol.
-Azért lássuk be, örültem volna, ha a szőke bombázó is velünk marad. –dünnyögi Youngdon. Csak mosolyogva sóhajtok egyet, majd amikor mindketten a hamutartóba dobják a csikkeket, kettejük közé állok és beléjük karolva neki indulunk New York utcáinak.
A srácok már többször is voltak itt a YG-s előadók turnéi során, így nyugodtan rájuk bíztam magam. Mindent megmutattak, ami fontos vagy különleges. Egy perc nem telt el nevetés nélkül. Ez a két lökött állandóan jártatta a száját és minden egyes vicces vagy kínos élményüket elmesélték nekem.
-Jó jó, várj van egy nagyon cink történet is. –nevet fel Hansol. Már alig bírtam nevetés nélkül, pedig egy szót sem mesélt még. –Történetesen a mi drága Donynkról van szó.
-Az anyádat, azt el ne merészeld mondani! –szólal meg fenyegető hangon a baloldalamon lévő, de Hansol a füle botját sem mozdítja.
-Kuss, ha nem tőlünk, mástól úgyis megtudná. –jelenti ki nemes egyszerűséggel, majd folytatja. –Na szóval. Tavaly a karácsonyi bulit befejezve, a srácokkal átmentünk a Devilbe. Azt hiszem a két tesó, Gon, Gaint és talán én lehettem, de ha valakit kihagytam szólj nyugodtan. –intézi szavait Donynak, de ő éppen a sértődöttet játssza. –Gyökér. Na mindegy. Nem tudom, voltál-e a Devilben, de ott van egy hatalmas hosszú kiemelt színpad, ahol akárki táncolhat. És ez a drága barátunk, annyira be volt b*szva, hogy felment, tök egyedül a színpadra. Benyomtak külön neki valami béna számot aztán…
-Azt azért meg kell említenem, hogy az égvilágon semmire nem gondoltam azon az éjszakán és nekem köszönhetitek, hogy ezek után törzsvendégek lettünk ott.
-Jó fogd be, mesélnék, ha hagynád. –közben Hansol kifizeti az időközben megrendelt forralt borokat. –Tehát ott tartottam, hogy az a béna szám az a tudod, az a francia kicsi kicsi jájá dádá… -ekkor orbitális nevetésbe törtem ki.
-Hogy mi? –kérdezem a hasamat fogva, kilötyögtetve az italomat.
-Jó nagy barom vagy Hansol. –visít fel Dony is.
-Te se tudod jobban kiejteni. Mit vagy paraszt? –lökdösi vállon barátját.
-Én úgy tudom –kezdek bele mikor már egy kicsit megnyugodtam –ennek csak a refrénje francia, de aztán lehet, hogy az egész is az. És az giuchie, giuchie, ya ya dada.
Erre mindketten abbahagyták a nevetést és komoly fejjel pillantottak le rám.
-Te tudsz franciául? –kérdezi Dony.
-Még a középiskolában tanultam. Miért?
-Nagyon szexi. –döbbennek meg egyszerre. Egy kicsit elpirulok, aztán megkérem Hansolt, folytassa a történetet.
-Szóval beindították ezt a dalt neki és ő elkezdte riszálni magát, de komolyan, még nálatok is jobban rázta. Aztán hirtelen elkezdte gombolni az ingjét, aztán ledobta magáról és a nadrágját is. Már minden csaj a színpad közvetlen közelében volt és a mi Adoniszunkra nyáladzott, mire ez a gyökér, hogy fokozza a dolgot, hátat fordított nekik és elkezdte letolni az alsónadrágját.
-Te jó ég!
-Aztán mikor visszafordult, a kezével eltakarta a farkát és elkezdte tekerni nekik a csípőjét.
-Istenem, nem akarom hallani a folytatást. –szorítottam össze szemeimet, de persze nem bírtam volna ki, ha nem fejezi be a történetet.
-Most már ne visszakozz! Ha elkezdte meg is kell hallgatnod! –mondja fenyegetőzve a fiatalabbik iker. Megadásom jeleként magam elé emelem kezeimet, vigyázva, több bort nehogy kiborítsak.
-Na szóval tekergette, tekergette, mikor hirtelen ránk nézett, felénk fordult és elengedte a kezével. Aztán torkaszakadtából üvöltözni kezdett, hogy „ide nézzetek, mekkora farkam van”, meg hogy „egy kib*szott helikopter vagyok”. –majdnem bepisiltem annyira röhögtem. Hansolnak sem kellett sok, ahogy összegörnyedve próbálta folytatni a mesét. Dony közben a fejébe húzta a sapkáját és ide-oda forgatta tekintetét. –A legjobb az volt, amikor ezek után benyögte azt, hogy „bárkit megkaphatok, nőt vagy férfit! Rám mindenki beindul! Ide nekem egy buzit!”. –mindketten egymásba karolva röhögtük ki szerencsétlent. –Egész addig ordibálta, hogy ő most pasival akarja csinálni, amíg Deukie le nem hozta a színpadról. Szépen leültettük az asztalhoz, hoztunk neki egy pohár vizet, aztán amikor lehúzta, megjelent egy srác, hogy összeszedte a ruháit. –érdeklődve vártam, hogy fejezi be. –Aztán mikor átnyújtotta Donynak, aki eközben olyan volt, mint aki totál kijózanodott és végig olyan furcsa szemekkel nézte, míg végül átnyújtott neki egy cetlit rajta a címével. Az a gyökér meg csak nézte míg el nem ment, aztán kiakadt, hogy mi a fenét művelt ő a színpadon és összetépte a papírt.
-Nee!!! –visítok fel az utca kellős közepén. –Egy buzi odament hozzád, megadta neked a címét és te nem használtad ki ezt a lehetőséget?
-Bekaphatjátok mind a ketten! Nem vagytok jó fejek egyáltalán. –vágja nekünk oda elég paprikásan.
-Most mit vagy ilyen? Mindenkinek vannak mélypontjai. –röhög Hansol.
-Soha nem jövök veletek sehova!
-Jajj, hagyd már. Ez a szeretetünk jele. –mondom neki, közben igyekszem visszafogni a nevetést, de csak felszakad belőlem.
-Szerencsétek, hogy visszaértünk, különben egy sötét sikátorban hagytalak volna benneteket feldarabolva.
-Jé, észre sem vettem, hogy megjöttünk. Vajon a többiek is megjöttek? –kérdezem, amikor belépünk a meleg épületbe.
-Hát, muszáj nekik is, egy fél óra múlva indulunk a reptérre. –mondja Hansol az óráját bámulva. –Több, mint két órát kint voltunk. Észre se vettem, hogy ennyire elrepült az idő. –mosolyog kedvesen.
-Igen, én sem. –mosolygok vissza. –Szóval akkor hat órakor indulunk. –bólint. Elindulunk a szobáink felé. Nagyon hálás voltam Soominnak is és Hansoléknak is, hogy figyeltek rám. Lehajtom fejem, amikor beszállunk a liftbe és a kezemben lévő sok kisebb ajándéktáskára pillantok. Több apróságot is kaptam a srácoktól, de néhány szuvenírt én is vettem. Annyira lefoglaltak a srácok, hogy észre sem vettem, mennyi mindent vettünk.
-Örülök, ha jól érezted magad. –mondja Hansol, miközben Dony az ajtajuk kinyitásával bíbelődik.
-Szívesen látunk máskor is. –mosolyog ő is.
-Köszönöm, rendes tőletek. –hátat fordítok, intek nekik, majd a saját szobámhoz megyek. Zárva van, tehát Soo még nem jött meg. Van még fél órám, úgyhogy addig felteszem a tölteni való eszközeimet egy-egy konnektorba, Soo MP3-as lejátszóját is töltőre dugom, és alaposan átnézem a szobát, nehogy itt hagyjunk valamit. Éppen a fürdőből jövök ki, mikor az ajtó kinyílik és egy mosolygós Soomin lép be rajta.
-Lassan indulunk. –sétál felém. –Ú, bedugtad tölteni? Egy angyal vagy. –puszil meg, majd telefonját is felteszi.
-Köszi, hogy elpakoltál nekem.
-Ugyan, igazán nincs mit. –pördül meg. –Jól érezted magad?
-Igen, köszönöm.
-Bobby keresett. –jelenti ki.
-Mi? –szívem hatalmasat dobban.
Soo elmosolyodik. –Kérdezte hol vagy. Mondtam neki, hogy kikkel vagy, erre totál kitért a hitéből, hogy én mennyire naiv vagyok, hogy hagyom, hogy pont kettejükkel legyél.
Felkuncogtam. Soomin rám nézett és ő is vigyorogni kezdett.
-Szóval kezdenek alakulni a dolgok! Ennek örülök.
-Uh..uh –kezd el nyögdécselni –Kis szarvak bukkantak elő a fejed tetején. –mondja komoly arccal, majd hirtelen mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
-Hát te hülye vagy! –nevetem ki.
-De ez a hülye hozott neked kaját arra az időre, amíg becsekkolunk.
-Egy isten vagy! –jelentem ki és ölelem meg.
-Tudom. –vigyorog büszkén. Feláll, kihúzkodja a dugókat, a sajátját elteszi, az enyémet a kezembe adja. –Tedd el, aztán menjünk le, nehogy az legyen, hogy megint ránk kell várni.


Még egyszer átnéztük a szobát, nehogy valami itt maradjon, majd könnyes búcsút vettünk és bezártuk az ajtót. Lent már gyülekeztek páran. Néhányukon még látszódott az előző éjjeli buli hatása. A szálloda elé lassan begurult két nagy busz. Akik lent voltunk leadtuk a kulcsainkat, és a csomagjainkat elkezdtük bepakolni a buszba. Egyre többen kezdtünk el lenni és egyre jobban vártam, hogy egy jót aludhassak a saját ágyamban. Élveztem az ittlétet, és nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam, de már jó lenne otthon lenni. Még egy bő tíz perc kellett ahhoz, hogy elindulhassunk, de végül mindenki időben lent volt. Elfoglaltuk táncosok a nekünk szánt buszt, az idolok a nekik szántat, majd mikor mindenki elfoglalta a helyét, a busz motorja felmordult és elindultunk a repülőtér felé. Az ablakon még visszatekintettem a szállodára, aztán előre, hogy a következő megpróbáltatásokkal nézhessek szembe és birkózhassam meg velük. 

2016. január 7., csütörtök

20.rész

Gyerekes a viselkedésem? Őszintén? Szarok rá! 
Ha Jiwon viselkedhet úgy, mint egy éretlen kis tini, akkor én miért nem? Hogy volt képes ilyeneket mondani nekem? Tudom, teljesen biztos vagyok benne, hogy emlékszik minden egyes kimondott szavára, csak összetojta magát és inkább a menekülést és a tagadást választja. De ezt még nagyon megemlegeti! Szeret, úgyhogy ajánlom neki, hogy akarjon is. 
-Szóval? Benne vagy? –kérdezem meg Hansolt, csak hogy biztos legyek benne.
-Bármiben. –kacsint rám.
-Mégis mire készültök? –vonja fel szemöldökét a csapat leadere. Olyan adrenalin volt bennem, hogy totál elfelejtettem, hogy Hanbin itt van és elmondhatja Bobbynak, hogy készülünk valamire. Basszus.



-Hanbin, nézd én…
-Jiwont akarod megleckéztetni?
-Figyelj, jobb ha te is belátod, hogy ez nem mehet így tovább. –szól közbe Soomin. Meglepetten nézek barátnőmre. Arca most más, mint amilyen szokott lenni, ha Hanbin akarata ellenszegül. Most úgy érzem, komolyan nyomasztja őt is ez a kialakult helyzet. –Nem a legjobb ötlet, de fel kell nyitni a szemét, hogy a végtelenségig nem játszadozhat.
-Tudjuk, hogy a barátod, de ha nem csinál valamelyikük valamit, nem csak az ő munkájuk, de a miénk is romlani fog. Az pedig csak rátesz egy lapáttal, hogy egy lakásban vannak. –így Eunah. Hihetetlen jó érzés volt, ahogy mindketten kiállnak értem. Hanbin hol Soora, hol Eunahra kapkodta tekintetét.
-Tudom, hogy nem tartod jónak, de elképzelni nem tudod, mennyire szar úgy táncolni, hogy nem ér hozzám rendesen, hogy nem néz rám, amikor kellene. A tekintetében undort látok és szinte hánynom kell magamtól, csupán csak attól, ahogyan ő lát engem a saját szemeivel. Pedig, azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy nem csináltam rosszat, és most nem húzom ki magam, félreértés ne essék. –folytatom a lányok után.
-Kívülállóként is látom, hogy nem normális köztük a kapcsolat. Annak ellenére, hogy Bobby úgy néz rá mint aki attól fél, hogy bármelyik percben más valakié lehetne Hyunji, vagyis hogy félti, de ő mégsem tesz érte, hogy a sajátja lehessen. És tényleg látszódik a munkájukon is. –végül Hansol zárja a sort.
-Megengeditek végre, hogy én is szóhoz jussak? –hevesen bólogatunk. –Hihetetlen még számomra is, hogy ezt mondom, de könyörgöm, nyisd fel végre a szemét! Valami olyan dolog kellene, ami nem túl sok, nehogy dacból az ellenkezőjét csinálja annak, amit mi várunk tőle. Ugyanis mindannyian ismerjük, és tudjuk, hogy ő elég gyakran már csak dacból sem azt teszi, amit tennie kellene.
-Kim Hanbin, csak nem összeesküvést készülsz szőni a legjobb barátod ellen? –lepődik meg Soomin. Kezét a barátja vállára helyezi és úgy néz vissza rá.
 -Hiszed vagy sem, igen. Az egész csapat tudja már, hogy mi folyik köztetek. Lassan az egész YG is tudni fogja. Látni lehet rajtatok, mikor vagyok elfogadható kapcsolatban egymással és mikor tudnátok megölni egymást. Mi az ötlet?
-Ideiglenesen együtt leszünk Hansollal. –jelentem ki határozottan. Amint kimondtam, az Eunah szájában lévő folyadék az asztalon, valamint a vele szemben ülő Soomin kezén landolt.
-Anyám Eunah! –kiált fel Soo és ugrik barátjára, aki majdnem közelebbről is megvizsgálhatta a padlószőnyeget. Elkerekedett szemekkel vizslattuk őket, ahogy rendbe szedik magukat, majd kérdőn mindannyian a barna hajú táncos lányra néztünk.
-Sajnálom –vakarja meg tarkóját. –Csak olyan furcsa volt a dolog így kimondva. –a leader megköszörüli a torkát, magára vonva a figyelmünket.
-És aztán mi lesz? –tolja el maga elől a kaját B.I, hogy könyökölni tudjon. –Mi lesz akkor, ha Bobby nem lép semmit? Vagy éppen olyasmit csinál, amit te is és ő is megbánhat?
-Basszus, az előbb még hogy odavoltál, hogy megleckéztetem Bobbyt, most meg megint jössz ezzel az atyai tanácsaiddal. Ha van esetleg más ötleted, akkor azt szívesen meghallgatom.
-Nincsen, de nem értem mit vársz ettől az egésztől.
-Ha nincs, akkor hagyd, hogy a saját fejem után menjek.
-Igen, és mindig ebből lesznek a bajok!
-Ne oktass ki légy szíves! Ha valakit oktatnod kellene, az Jiwon nem pedig én. –akadok ki és a testemet elárasztó méregtől felpattanok.
-Hyunji. –szól rám Soomin. Nyugtatásként megfogja a csuklómat. –Nem akar bántani, csak jót akar.
-Bocsáss meg. –kér őszintén bocsánatot B.I. –Mi történt tegnap, hogy így viselkedett Bobby?

Miután minden egyes pillanatról részletesen beszámoltam, beleértve a lépcsőfordulóban történteket is, a leader az állát vakargatva nézett maga elé. Arckifejezése alapján erősen gondolkodik, de sajnos nem igazán jutnak eszébe más ötletek. –Hallotta a felvételt? –lassan megrázom a fejem.
-Nem volt nálam a telefonom.
-Amúgy se hinné el ezek alapján. –mondja Hansol.
-Nem tudom… -látom rajta, tényleg tanácstalan.
-Csak ne mondd el neki. –húzza a száját, de végül bólint. –Köszönöm.
-Figyelj Hyunji, komolyan gondolom azt, hogy ez egy borzalmas ötlet, és most itt nem téged vagy Hansolt szólom le, csak ismerem Jiwont és kiszámíthatatlan. Rohadtul kiszámíthatatlan. Makacs, mint egy öszvér és nem igazán szokta meggondolni magát. –kezeimet ölembe engedem és azokat bámulom. B.I szavai igaznak hangzanak, és ha jobban belegondolnék, tényleg nem tűnik helyesnek, amire készülünk, de éppen ezért nem gondolok bele. És amúgy sincs jobb ötletem ennél. Jó, persze a felvétel, de az a barom azt gondolná, hogy szerkesztve van, vagy mit tudom én. A fene egye az idióta fejét!
Még néhány percig beszélgettünk más dolgokról, majd miután mindegyikünk befejezte az étkezést elindultunk, vissza a szobáinkba, hogy összepakoljuk a cuccainkat, majd a városnézés után, mehessünk egyből a repülőtérre.
A többiek előttünk beszélgettek, én hátul kullogtam Hansollal. Csendben sétáltunk egymás mellett. Azon gondolkodtam, vajon helyesen cselekszem-e. Pedig nem akartam erre gondolni, mert tudom, hogy nincs annyi bátorságom, hogy végig csináljam. Mi van, ha igaza lesz Hanbinnak? Hiszen ő tényleg nagyon is jól ismeri Bobbyt. Lehet, hogy tényleg az ellenkezőjét váltom ki annak, amit szeretnék? Talán már nem is akar engem.
-Srácok! –szólal meg mellettem hirtelen Hansol. A többiek hirtelen megállnak és felénk fordulnak. –Elszívok egy cigit, aztán visszaadom nektek őt. –néz rám mosolyogva. De ez most nem az a megszokott rosszfiús mosoly.
-Oké, de vigyázz rá. –mondja végül Soomin, majd rám néz és arcáról eltűnik a széles mosoly. Ez meg mi volt? Mielőtt bármit is reagálhatnék, Hansol megragadja a csuklómat és a szálloda elé vezet. A hirtelen jött hidegtől remegni kezdek és a mellkasom előtt keresztezem a karjaimat. Ő eközben zsebéből előkotorja a cigis dobozt és az öngyújtóval meggyújtja, miután a szájába veszi. Csak ezután szólal meg.
-Nem muszáj ezt csinálnunk. –meglepetten nézek rá, közben a mellettünk gyorsan elhaladó kocsik erős hangjától megrezzenek. –Bocs, hogy ilyen vékony ruhában kicipeltelek ide.
-U..ugyan. –mondom kicsit remegő hangon a megilletődöttség miatt. –Miért mondod ezt? Nem vagy már benne?
Mélyet szív a káros függőségből, majd fejét csóválja.
-Szó sincs erről! Csak látom rajtad, hogy te nem vagy biztos a dologban. Az arcod elárulja, mennyire félsz! –lassan tovább sétálok és a néhány méterre a bejárattól elhelyezett korlátnak dőlök. Hansol közvetlen előttem áll meg. Érzem testének a melegét. Jó, de nem Jiwoné. Az övé más. Sokkal jobb. –Tudod nagyon jól, hogy fontos vagy nekem és segíteni akarok neked. Bármilyen nehéz is elhinni, és ne nézz rám ilyen „el nem hiszem, amit mondasz” szemekkel, nem a lyukat látom benned, hanem azt a lányt, aki totál bele van zúgva egy srácba.
-Huhh, kösz ez kedves tőled. –nevetek fel.
-A lényeg az, ha te így látod helyesnek, akkor én veled tartok. –a szívem a normálnál gyorsabban kezdett verni. Ha nem a szemembe mondaná, nem hinném el, ha ezt mesélik nekem. –De most úgy látom, nem vagy biztos, meg merném kockáztatni, hogy semmiben sem.
Sóhajtottam.
-Mondd el mi jár a fejedben. –kér meg halkan. Fejemet hátra hajtom. Hatalmas építmény ez a szálloda, csodálatos minták vannak a falakba vésve. Csak néhány szobához tartozik erkély is, de ezek is gyönyörűen meg vannak munkálva. 
És a szemem megakad az egyiken. Ha nem bámulna ennyire, azt gondolnám, hogy egy számomra ismeretlen személy nézelődik, de még innen, ekkora távolságból is érzem, hogy a szeme lyukat éget a testembe. Forr a méregtől, amiért vele lát. Természetesen nem látom tisztán, de érzem. Érzem, hogy ő az és engem néz. Majd beletúr a hajába és ekkor tudatosul bennem, hogy tényleg ő az. Csak ő tud még több méter magasból is, ahol teljesen elmosódik az alakja, úgy beletúrni a hajába, hogy attól a lánynak azonnal a földbe gyökeredzik a lába.
-Szeretem Jiwont, érted Hansol? –kezdek bele, szememet el sem véve a magasból. –De meg akarom leckéztetni, és azt akarom, hogy ő maga jöjjön arra rá, hogy elég a játékból és ő is engem akar. De emellett félek attól, hogy annyira dühös lesz, hogy már nem akar engem. Tartok attól, hogy esetleg te vagy akár én, többet érzünk a másik iránt és mi lesz, ha a másik be is vallja. Nem akarom, hogy rossz legyen neked. Féltelek. Félek attól, hogy Jiwon esetleg nem is nekem való, és én ezzel az egésszel elpazarolom az éveimet. Félek, hogy késő lesz rájönni arra, hogy hagytam elcsusszanni mellettem a lehetőségeket, csak mert egyetlen egy valakire koncentrálok. Rettegek, hogy egyedül maradok. Hiszed vagy sem, rengeteget képzelődök arról, hogy majd boldog családban élek a férjemmel és a gyerekeinkkel és mindenünk megvan. És ahogy telnek a napok, ez az álom valahogy egyre messzebb sodródik és annyira hülye vagyok, hiszen csak tizenkilenc éves vagyok és még előttem az egész élet, de kétségbe vagyok esve. Annyira ostobának érzem magam, mintha teljesen megőrülnék. Aztán ott van az a borzalmas érzés is, hogy mennyire magányosnak érzem magam. A barátaim hiába laknak velem egy lakásba, nem ezt szeretném. Látom, ahogy Eunah és Mino hogy néz egymásra, a nap huszonnégy órájában pedig azt, ahogy Soomin és Hanbin ölelkezik. Ott vannak egymásnak, biztonságot nyújtanak egymásnak. És tudom, hogy bármiben számíthatok rájuk, ők ott vannak, de ez még sem az igazi. –egy könnycsepp gördült le az arcomon, majd több másik követte. Bobby még mindig lefele bámult. –És akkor ott van a fellépés is, ahol Jiwonnal kell táncolnom. Már maga a szövege leírja a köztünk lévő kapcsolatot és akkor ott van még a koreográfia is, ami annyira gyönyörű, de ezzel az egésszel el fogjuk cseszni. És Bobby most is ott áll az erkélyen, és fortyog a dühtől, hogy veled lát, és ennek ellenére még sem tesz ellene semmit. Nem hajlandó felnőttként viselkedni és inkább elmenekül a problémák elől, de én már meguntam és pontot akarok tenni a végére. –ekkor néztem csak Hansolra. –Szeretem Jiwont, már azóta, hogy megpillantottam őt a legelső napomon és én azóta csak azért dolgoztam olyan keményen, mint ő, hogy együtt lehessünk, hogy a közelébe lehessek minden egyes pillanatban. Mennyire ostoba vagyok! –szipogok és a vállam remegni kezd a néma sírástól. A körülöttem lévő hideget meleg váltotta fel. Egy kicsit meglepődtem, de azonnal Hansol ölelésébe fúrtam magam. Rögtön átöleltem őt a nyakánál, és hiába tudtam, hogy Jiwon látja, és emiatt még dühösebb lesz, egyszerűen kellett a támasz, amit Hansol nyújtott most nekem. Hálás voltam érte. A testem csak rázkódott meleg és izmos karjai közt, ő pedig a hátamat simogatta és a fülembe suttogta, hogy minden rendben lesz. Amikor kimondtam neki, hogy milyen gondolatokat próbálok elnyomni a fejemben és azok többé már nem feszítettek belülről, a testem megkönnyebbült. Éreztem, ahogy az eddig cipelt mázsás súlyokat Hansol átvette tőlem. Ha nem is teljesen, de osztoztunk a terheimben és ezért nagyon hálás voltam neki.
A sírásom lassan alábbhagyott, Hansol pedig csak annyira távolodott el tőlem, hogy két kezével közrefogta az arcomat. Hüvelykujjával letörölgette az éppen kicsorduló sós nedvet, majd mosolyogva figyelte, ahogy megnyugszom. Mennyivel jobban örülnék, ha a helyében Jiwon lenne…
-Bármi legyen a következménye annak, ahogyan dönteni fogsz, vagy éppen alakulnak a dolgok, tudnod kell, hogy melletted leszek. És nem csak én, hanem a barátaid is, akik mind aggódnak érted. Tudom, hogy nem olyan mély a barátságunk, mint Soominnal, de ahogy azt eddig is tapasztalhattad, mindig ott voltam, ha kellettem. Régen is, és most is. És mindig. Most ez hülyeség lesz, de még Dony is melletted áll. –erre felhorkantottam egyet. –Ne röhögj, komolyan! Mindig kérdezi, mi van veled. Jó, oké leginkább Soo miatt, de akkor is érdeklődik. –erre csak szemet forgatva mosolygok és csóválom a fejem, mire ő megvonja a vállát vigyorogva. –Bárhogy alakuljanak a dolgok, megoldjuk. –lassan bólintottam. Teljesen meglep Hansolnak ez az oldala. Tényleg mindig beszélhettem vele, ha egy idősebb tanácsára volt szükségem, de akkor általában viccelődve fejtette ki, amit gondol. Talán a mostani helyzet neki is kezd kényelmetlenné válni. –Na, mit gondolsz? –oldalra billenti fejét, és azzal a tipikus, összeszorított mosolyával várja a válaszom.
Tulajdonképpen, azt hiszem nincs mit veszítenem. Ha így nem lesz Jiwon velem, akkor úgy se. Abban, hogy megérdemli, teljesen biztos vagyok, viszont hogy helyesen döntök-e, azt már nem tudom. De mikor jött be az, amikor hallgattam az agyamra? Soha! Most engedek a szívem döntésének, és hiába jelez a vészjelző, megpróbálom elnyomni magamban. Majd később foglalkozom azzal, mi lett volna ha… Ebben a pillanatban nem ezt az opciót választom. Kockáztatok.
-Segíts nekem féltékennyé tenni Jiwont. –Hansol félmosolyra húzza ajkát, majd bólint.
-Hogy csináljuk?
Na, ez egy jó kérdés. Pár percig csendben maradtam. Államat dörzsölve gondolkodtam, közben fél füllel hallottam, ahogy a leendőbeli fiúm rajtam kuncog. Ahh, de rossz ez így.
-Tisztázzunk előtte egy-két dolgot. –kérdőn vonta fel szemöldökét, így hát folytattam. –Semmi érzelem, ha esetleg valamelyikünk többet kezd érezni, a másik iránt, akkor azonnal szólunk. –bólintott. –Aztán… Tudom, hogy ez furcsa lesz, hiszen éppen azt kérem tőled, hogy játszd el, hogy a barátom vagy, de ha lehet, akkor minimális megjátszott érzelem legyen.
-Ezt nem értem teljesen.
-Ne értsd félre, nem ellened van, csak nem szeretném, ha kézen fogva sétálnánk, vagy azokat a tipikus szerelmes gesztusokat mutatnánk. –Hansol furcsán nézett rám. –Csak meg akarom védeni mindkettőnket attól, hogy esetleg megsérüljön.
-Ó, így már tiszta. –vigyorodott el. –Ez minden, mielőtt belevágunk?
-Ja. –válaszolok, de nem vagyok benne biztos, hogy Hansol tényleg akarja-e. –Biztos, hogy te is akarod?
-Bármilyen hihetetlenül hangzik, most dobott a csajom…és nem szeretnék se kapcsolatot, se szerelmes lenni egy darabig. Ne nézz ilyen aggódó tekintettel, jól vagyok! Ez az én döntésem, nem pedig a te akaratod, szóval nehogy miattam itt bűntudatod legyen, vagy szarul érezd magad! –idióta mosolya azonnal megjelent az arcán. Megkönnyebbülve sóhajtottam, hiszen tudtam, hogy Hansol, ha komoly dologról van szó sosem hazudik nekem. Az már más téma, hogy füllenteni azért még szokott, de egy ilyennel kapcsolatba sosem tenné. –Szóval, mi a terv?
-Arra gondoltam, hogy egy ideig egymás közelébe vagyunk. Ahogy az lenni szokott, sugdolózunk, meg nevetgélünk meg egy-egy titkos érintés lesz köztünk, amit persze úgy intézünk, hogy azt Bobby jól lássa. Legalább is a tévében így szokott menni a dolog, mert ugye nekem tapasztalatom ezen a téren nem igazán van.
-Hülye! –röhög fel Hansol.
-De most komolyan. –röhögök vele én is. –Na mindegy. Aztán egy idő után találkozgatni kezdünk már a cégen kívül is.
-Virágot is hozhatnék. –ajánlja fel.
-Uh ez jó!
-Na és meddig tervezed ezeket a fázisokat beosztani?
-Mivel mi amúgy is egy síkon mozgunk, nagyon hamar eljutunk a randi fázisig. Mondjuk olyan két-három nap alatt.
-Elég pöpec párt alkotunk. –nevet fel. Bólogatva nevetek én is vele együtt. Egy hirtelen érkező hideg fuvallattól összerezzenek. Hansol átdobja fölöttem a kezét és így állít fel a korlátról, majd indul meg velem az épületbe. –És utána mi lesz?
-Egyenlőre nézzük meg, hogyan reagál minderre Jiwon, aztán majd akkor ráérünk kitalálni, mi lesz a folytatás. –hümmögve jelzi, hogy elfogadja a döntéseimet. Egymáshoz simulva sétálunk, majd szállunk be az érkező liftbe.
-Mikortól kezdjük?
A lift másodpercek alatt érkezik a negyedikre. Ahogy kilépünk, Hansol keze még mindig a nyakamnál ölel, Jiwon pedig éppen ekkor lép ki a szobájából. Mosolyogva nézek fel Hansolra és válaszolok neki cseppet sem zavartatva magam, hogy Bobby minket bámul. Hansol vigyorogva biccent, majd elindulunk és mikor elérjük az ő szobájukat megállunk előtte.
-A szálloda előtt találkozunk. –mondja, majd kezét úgy veszi le rólam, hogy közben végigsimít, egészen a kézfejemig. Az érintésétől egy pillanatra zavarba jövök, de megerőltetem magam és elindulok a saját szobám felé. Hansol aztán érti a dolgát…
Mikor a kezemet a kilincsre teszem, szemem sarkából látom, ahogy Bobby egy alig észrevehetőt lép felém, de még mielőtt bármi történhetett volna, benyitottam, majd olyan sebességgel be is csuktam magam mögött az ajtót.
Finoman, nehogy Bobby meghallja, az ajtónak döntöttem a hátam és kifújtam a magamban tartott levegőt. Észre sem vettem, hogy visszatartottam. Soomin szájában a fogkefével dugja ki fejét a fürdőszobából.

Eközben én elmorzsolok egy könnycseppet és elmosolyodom, hogy bármit is akart Jiwon, akart valamit. 

2016. január 2., szombat

19.rész


 

                                               

Leborítom magamról a két lányt, már amennyire az sikerül, majd ledobom a takarómat. Látnom kell Jiwont.
-Hyun! Hová mész ilyenkor? –hallom magam mögül Soomint. Az apró kis pizsamámban készültem átmenni a szomszédba.
-Állj már meg! –szólal meg Eunah is, majd hirtelen arra eszmélek fel, hogy a két lány egy-egy lábamba csimpaszkodik és nem hajlandóak engedni.
-Hajnali öt van, ilyenkor az égvilágon nincs fent senki. Főleg egy ilyen buli után... 
-Akkor felébresztem. Beszélnem kell vele! –erősködök. Próbálkozom, hogy lépni tudjak, de a két lány elég nehéznek bizonyul.
-Basszus, nyugodj már meg. A hasam kikopik. –nyavalyog Soomin, miközben a földön fetreng, visszatartva engem.
-Átmegyek, felébresztem úgy, hogy a többieket ne keltsem fel, aztán megbeszéljük az estét. –megállok és kezemmel az államat kezdem vakargatni. –Mondjuk nem ártana azt se megkérdezni tőle, miért nem aludt itt.
-Hyunji, te be vagy szívva? –kérdezi Eunah és megérzem hangjában az aggodalmat.
-Byun Hyunji! –pattan fel hirtelen a másik barátnőm, aki olyan sebességgel libben az ajtó elé és állja el az utam, hogy a lendületétől szinte felborulok. –Ki az istenről beszélsz? –kezeit csípőre teszi. Soomin még berúgva is magabiztosan és gyönyörűen néz ki. Fogalmam sincs, hogy csinálja.
-Komolyan ennyire nem bírjátok követni a dolgokat? –akadok ki és teszem én is csípőre a kezem. Eunah feltápászkodik a padlóról, miután elengedi a bal bokám.
 -Mi nem bírjuk követni a dolgokat? –most már Eunah is hangosabban beszélt, mint az normál esetben lenni szokott. –Már ne is haragudj, de te nem vagy képes értelmesen elmondani mi történt.
-Mert erre most nincs idő!
-Miért nincs? –csap a csípőjére Soomin. –Semmi nem lehet fontosabb, mint a barátaid!
-De ő fontosabb, mint ti! –amint kimondtam ezt a mondatot azonnal a számra csaptam.
-Jó elég! –emeli fel kezeit Eunah. –Most akkor mindegyikünk nyugodjon le! –mi Soominnal csak egymást néztük és láttam, ahogy egyre inkább csak felmegy benne a pumpa. Sajnos rosszat mondtam az előbb, amivel régi sebeket szakítottam fel Soomin emlékeiben és szívében. Anno, amikor a régi barátnője bepasizott cserbenhagyta őt, mikor igazán szüksége lett volna rá. Akkor mi megígértük egymásnak, hogy soha egyetlen egy fiú sem fog közénk állni, vagy fontosabb lenni. –Hyunji, kérlek ülj le. Soo, kérsz vizet?
-Nem. –böki oda a lánynak. Mindegyikünk leül a saját ágyára, Eunah pedig az egyik széket húzza a két ágy közé. –Mindhárman ittunk, túlreagáltam, sajnálom.
-Igen, engem is elkapott a hév, ne haragudj.
-Most, hogy ezt megbeszéltük, beavatsz bennünket? –mosolyog már rám Eunah. Oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézhessem Soomin tényleg megnyugodott-e. Szerencsére visszatért az eredeti énje és az az idióta mosolya, ami arról árulkodik, hogy sejti, valami izgalmas dolog történt. És ha tudná milyen izgalmas…
-Az a helyzet, hogy ma este nem csak Hansollal kevertem, hanem Jiwonnal is. –erre mindketten előre dőltek. Nem szóltak, de Soo a lábával dobolni kezdett a padlón így tudtam, hogy türelmetlen már. –Igazából, amikor ti egy szempillantás alatt eltűntetek, kettesben maradtam vele és hát, akkor meg történt, aminek meg kellett.
-Felfedezőút is volt? –nyújtja ki nyelvét Soomin.
-Hagyjál már. –röhögöm ki. –Igen volt, de nem engedtem neki. Mindegy, most nem ez a lényeg. Miután ott hagytam egy szó nélkül, ráleltem Hansolra és hát gondoltuk most megleckéztetjük a kicsi Bobbyt. –csak úgy itták a szavaimat. Az álluk is leesett, amikor Hansol ötletéről meséltem. Soomin vigyorogva hallgatta Dony szövegét, aztán alig bírtak egy helyben maradni, amikor Bobbyról meséltem és arról, hogy kimondta, hogy szeret.
-Szóval ezért akartál minket itt hagyni? –mosolyog Eunah, mikor befekszik Soo mellé.
-Igen, de most belegondolva tényleg nem sok értelme lett volna felébreszteni. Meg nem is nagyon tudnék mit mondani. Vagy is hát, na… Értitek!
-Nem fogalmaztad meg miről kellene beszélned vele, értjük.
-Na jó, akkor egyezzünk meg abban, hogy most hagyjuk őket aludni, főleg azért mert Hanbin hisztis lesz ha nem alszik eleget, aztán ha mindnyájan kipihentük magunkat és tiszta a fejetek, akkor majd megbeszélheted hőn szeretett Bobbyddal, hogy akkor most mi van. De ha kérhetem, akkor most próbálj meg te is aludni, mert én már széjjelfolyok az ágyon, olyan álmos vagyok.
-Köszönjük Soomin ezt a monológot. –röhögünk fel egyszerre. –Megpróbálok, de nem ígérek semmit. –mosolygok, majd miután jó éjszakát kívánunk, letesszük a fejünket a párnára és már is az Álmok Birodalmában járunk, én Jiwon társaságában.



Az ablakon beszűrődő napsugarakra ébredünk mindannyian. Olyan erősnek bizonyul a fény, hogy inkább a fejemre húzom a takarót. Az óra mutatói már elhagyták a delet jelző számot.
-Ki nem húzta el a függönyt? –kérdezi rekedt hangon Eunah. Félre tolom a takarót, hogy ki tudjak kukucskálni, ekkor látom, hogy Soomin szintén a fejére húzta azt, ám hozzám közelebb eső karja kint van és mutatóujjával rám mutat.
-Menj a fenébe, miért rám kened? –dörmögöm, majd mindketten kuncogni kezdenek. Lassan felülök, egyik szememet nyitom csak ki és körbe kémlelek a szobában. Ahhoz képest, hogy mennyit ittunk, egész jó állapotban hagytunk mindent.
-Senki sem hányt az éjjel? –kérdezi Eunah, ezzel megelőzve engem. Csak megrázom a fejem, amikor rám néz.
-Éhes vagyok! –rúgja le magáról a takarót Soo.
-Hogy tudsz te ekkora fejfájás mellett is a hasadra gondolni? –fogom fejem.
-Az hagyján, de a hányás után jutott eszébe.
-Jó, hagyjátok abba, különben kidobom a taccsot.
Miután nagy nehezen kimásztunk az ágyból, megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk a liftnél, hogy aztán együnk is valamit. Amíg Soo a bőröndjében keresgélt ruha után, addig én a fürdőben megmostam az arcom, fogat mostam, tettem fel egy kis spirált, hogy mégis nézzek már ki valahogy, végül egy hatalmas rakásba kötöttem fel a hajam. Szerettem így hordani, szabadnak éreztem magam vele. A baba hajaim illetve a rövidebb tincseim pedig mindig meglebbentek amikor mozdultam vagy amikor a szellő kapott bele.
Mikor éppen ezeket a kis tincseket igazgatom, az ajtó kinyílik és Soo jelenik meg ruha nélkül. A szemem elkerekedik, ahogy ő mit sem törődve azzal, hogy én itt vagyok, száll be a kabinba és nyitja meg a csapot.
-És ha éppen a vécén ülök?
-Akkor a vécén ülsz. Engem nem zavar. –vonja meg vállát.
-Azt látom. –visszafordulok a tükör felé, a neszesszeremből előhúzom a parfümöm és egy fújás után már kint is vagyok. A szobában keresek egy ülepes nadrágot, ami mégis kényelmes és még sem néz ki olyan hanyagul. Párosítok hozzá egy feszesebb, színes pólót és a tegnap kapott új Roshe Run-omat.



-Amúgy ezt sose fogom megérteni, hogy a rajongók honnan tudják mekkorák a méreteink. –lép ki a fürdőből Soo. –Ezt kaptad ugye?
-Aha, nagyon szép nem? –kérdezem, miközben az új fekete fehér cipőmet nézem.
 -Nagyon. Meg is nézem, én milyet kaptam. –már felöltözve keresgél az ajándékai között. Tegnap este nem volt időnk mindent megnézni, de a cipős dobozok azonnal kiszúrták a szemeinket. Tényleg érdekes, hogy a fanok honnan tudják melyik táncosnak, milyen a mérete.
-Ha jól tudom Dony valami méreg drága órát kapott. –közlöm.
-Ja tudom, tegnap az volt rajta. –ül le az ágyára, kezében a dobozzal. –Ne tudd meg, mit dicsekedett vele a buliba. Csak tudnám, honnan van ennyi pénzük.
-Dolgoznak?!
-Ugyan kérlek… Az ikrek rajongóinak a fele még tizennyolc sincs. Anyám! –sikít fel. Amikor odakapom fejem látom, hogy a dobozba dugja a fejét. Sikoltozik és vigyorog.
-Mi az isten bajod van? –sietek mellé és belenézek a dobozba. Ekkor mindent megértek. Soomin kiemeli az egyik cipőt, amit azonnal magához szorít.



Egy Nike Roshe One, ami nem mellesleg rózsaszín. –Ugye tudod, hogy ehhez egy rózsaszín felső illene. –húzom agyát. Arca azonnal elfehéredik, szemei tágra nyílnak. Iparkodva felhúzza újdonsült szerelmét, majd leveszi a citromsárga színű felsőjét és egy pinket kutat elő. Hatalmasat sóhajt megkönnyebbülése jeléül. –Hihetetlen vagy. –nevetek rajta.
-Így tökéletes. Na gyere, menjünk.
-Egész eddig rád vártam. –erre nem felel, kinyitja az ajtót és már kiabál is a folyosó végén álldogáló barátnőnknek, hogy megmutassa új ajándékát. Hallom, ahogy Eunah szid minket, amiért sose készülünk el időbe. Míg zárom az ajtót, akarva akaratlanul a szomszéd szoba ajtajára pislogok. Vajon Bobbyék már fent vannak? Ő is annyira várja már a találkozásunkat, mint én?
-Hyunji! –mondják ki nevem egyszerre.
-Megyek!

Néhány perc múlva a szálloda hatalmas nyüzsgő étteremben vagyunk, ahol csak nagy nehezen találunk szabad asztalt. Leülök és megkérem a lányokat, hozzanak nekem is valamit enni, addig én itt maradok, hogy legyen helyünk. A két lány a svédasztalokhoz megy. Körbe nézek, merre vannak a többiek. Néhány asztallal arrébb meglátom TOP fejét és a többiekét is. Tőlünk jobbra egy nagyobb asztalnál táncosok ülnek, akik mosolyogva integetnek, közülük egy-ketten ki is nevetnek a kómás fejem miatt. Szembenézek Hansollal is, aki mond valamit a többieknek, majd feláll és leül mellém.
-Látom nem volt elég a szépítő alvás.
-Fogd be Hansol. –csapok egyet karjára. Erre csak hangosan felnevet. Hangja megtölti az egész helyiséget. Lopva a lányok felé pillantok, akik fejüket csóválva röhögnek rajtunk a távolból.
-Na mennyire emlékszel?
-Mindenre. –váltunk át komolyabb hangra. –Miért neked kiestek dolgok?
-A csókodtól kezdve Bobby hisztiéig mindenre emlékszem. –elpirulok, amikor a csókról beszél. Közben szememmel az említett fiút keresem. Sehol nem látom. –Az mondjuk csak ébredés után jutott eszembe, hogy az este felvettem, ahogy Bobby veled beszél. –óriásira nyílt szemekkel fordulok Hansol felé, aki jó ízűen vigyorog rajtam.
-Mit csináltál? –tolom kicsit előrébb fejem. Ő is ugyanezt teszi.
-Amikor elkezdett dörömbölni az ajtón, fogtam a telefonom és felvettem a hangját. Még azután is, hogy becsuktam az ajtót.
-És mennyire hallatszik, amit akkor mondott? –kérdezem feszülten és izgatottan.
-Egy kicsit halk, de mindent tisztán lehet hallani benne. –azonnal átöleltem Hansolt. Annyira örültem ennek a hírnek, hogy majd’ kicsattanok. Meg sem fordult a fejemben, hogy ehhez a módszerhez folyamodjunk, de bármikor jól jöhet.
-Hansol te egy zseni vagy. Imádlak!
-Khm… 
-Lányok, nem fogjátok elhinni… -engedem el Hansolt, és most azt kívánom, bár meg se öleltem volna. –Jiwon. –a fiú tekintetével átszúrja Hansol szívét, majd az enyémben is megforgatja a tört, amikor rám pillant. –Jiwon. –ejtem ki újra nevét. Látom rajta, hogy mindjárt felrobban.
-Haver, mi… -de nem figyel Hansolra. Rátámaszkodik az asztalra és közelebb hajol hozzám.
-Tudom, mit láttam. Sok boldogságot vele. –biccent a táncos irányába. Megpördül és kiviharzik az étteremből, majdnem fellökve ezzel Hanbint és Soomint.
-Ez meg mi volt? –rakja le a tálcáját Eunah.
-Nem emlékszik? –fordul felém Hansol. Eltolom magam az asztaltól és kettejüket ott hagyva, Bobby után futok. Az aulába érve látom, hogy nem a lifthez megy, hanem a mellette lévő lépcsősorhoz. Komolyan négy emeletet akar sétálni? Nagyokat lépve igyekszem utolérni, de ha mérges, akkor valami erő szállja meg és olyan gyorsan sétál, hogy futva se mindig érem utol.
-Jiwon! –kiáltok utána. Éppen az első emeleti fordulóhoz ért, mikor visszanéz a lépcső legaljára, ahol a falnak támaszkodva figyelem őt.
-Mit akarsz? –kérdez bunkó hangon. Felsietek a lépcsőn, hogy a csendesebb és takarásban lévő lépcsőfordulóban tudjunk beszélni.
-Miért vagy ilyen?
-Milyen Hyunji? Milyen vagyok? –akad ki és a vállaimnál fogva neki nyom a falnak. Olyan erővel teszi ezt, hogy a hátam visszapattan egy aprót.
-Neked totál kiesett minden?
-Képzeld nem! Minden egyes momentumra emlékszem. Még mindig érzem a csókodat a számon, emlékszem, hogy élvezted, amikor csókolóztunk. –szavai után pirulni kezdek és nem értem, ha ezekre emlékszik, akkor mi volt ez a jelenet az előbb. –Az is megmaradt, hogy ti ketten szinte megdugtátok egymást a klubban. Egy szó nélkül ott hagysz, mintha valami rosszat csináltam volna, pedig én csak jót akartam, aztán meg ennek a trófea gyűjtőnek a kezei közt landolsz. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a legszebb az egészben, hogy te kaptad le. –kezem arcán csattant, de mint akit nem is érdekli, folytatja. –Rohadt nagyot csalódtam benned. És még te vagy kiakadva, hogy nem vagyok veled?!
-Neked elment az eszed! –üvöltök vele. –Te idióta barom, arra nem emlékszel, hogy azt mondtad szeretsz? Igen, lekaptam, és szórakoztam is, de csak azért, hogy érezd, min megyek keresztül.
-Hát mondhatom k*rva okos vagy.
-Miért kell így beszélned? Ennyi erővel én is a fejedhez vághatnám, hogy mennyire ostoba voltál amiért Hannaval szórakoztál.
-Cseszd meg, ennek semmi köze Hannahoz. –ordít a képembe, de még mindig nem ereszt. Szorosan fogja a vállaimat.
-Akkor Hansolnak sincs ehhez semmi köze. Miért nem beszéljük meg a dolgokat, mint két felnőtt ember.
-Mert én akárhányszor akartam veled beszélni, te nem engedted. Azt mondtad, hogy csak a hülye kifogásaimmal jövök. –egyikünket sem érdekelte, hogy mi kiabálunk a másikkal és hogy azt szinte bárki meghallhatja. Mondjuk az amerikaiak nem érdekelnek, úgysem értik. Ellenben a társaink már megértik, hogy kettőnknek gondjai vannak egymással és hogy Jiwonnak köze volt Hannahoz.
-Már ne is haragudj, de ha arról akartál volna beszélni, hogy miért nem próbáljuk meg együtt, akkor már lehet könnyebben engedtem volna, de az, hogy te csak akkor akartál beszélni, ha éppen egy szó nélkül lekaptál, hát ne is haragudj, de önkéntelenül is az jutott eszembe, hogy csak a kifogásokat keresed.
-Menj a p*csába!
-Mi van? –kezeimet mellkasára teszem és próbálom eltolni.
-Nem tudom. –lép el előlem, én pedig mivel eltűnt előlem az ellenhatás, előre esek, Bobbynak. Két karjával támaszt meg, majd segít, hogy visszanyerjem egyensúlyom.
-Mit nem tudsz? Beszéljük végre meg.
-Nem tudom megbeszélni, fogd már fel! Azok után meg pláne nem, hogy láttam, amit láttam.
-De Jiwon, azt mondtad szeretsz!
-Én ilyet soha nem mondtam!
-Hallottam, amikor Hannaval szakítottál és tegnap is mondtad! Fel is van véve! –ütök mellkasára.
-Tudod mit Hyunji… -elveszi kezeimet magáról. –Élj a saját kis világodba! Én száz százalékig biztos vagyok, hogy a Hansolos történet után nem mondtam ilyet.
-Te idióta nem érted, hogy van róla felvétel? –a méreg teljesen átjárja a testem.
-Hagyj inkább békén! Élvezd Hansolt! –azzal fogja magát és ott hagy.
-Hülye barom! –ordítok utána. Ez a szerencsétlen barom! Fú, de utálom.

Ökölbe szorított, feszes karokkal megyek vissza a lépcsőn, ahol több meghökkent emberrel is találkozok. Mit sem érdekelve baktatok vissza az étterembe és dobom le magam Soo mellé. B.I, Eunah, Hansol és Soo csak bámul rám.

-Játszunk! –nézek Hansolra, aki először nem érti, majd féloldalas vigyort villant rám. 

2016. január 1., péntek

18.rész


-Ügyes voltál. –dicsér meg Hansol, amikor kiszállunk a taxiból. A térdem még mindig remeg, amiért beolvastam Bobbynak, már ha ezt beolvasásnak lehet nevezni. Sosem láttam még így rám nézni. Igazából nem terveztem el előre, hogy beszélni fogok még az este folyamán Jiwonnal, de örülök, hogy így alakult. Büszke vagyok magamra, hogy volt bátorságom visszamenni hozzá.
-Sajnálom, hogy miattam kellett visszajönnünk. –kérek bocsánatot.
-Ugyan, semmi baj. Ha ezzel segítettem rajtad, akkor örömmel hagytam ott a bulit. –simítja kezét hátamra. –Meg amúgy is, kezdett egy kicsit sok lenni az alkohol, meg te sem könnyítetted meg a helyzetemet, hogy őszinte legyek. –már a liftben osztja meg velem gondolatait. –Most már tudom, hogy Jiwon miért néz ránk olyan gyilkos szemekkel, ha a közeledben vagyunk. –szavai hallatán elpirulok. –Hidd el, be fogja látni, hogy csak te kellesz neki.
-Köszönöm. –intézem hozzá. –Csak tudod az a baj, hogy erre holnap már úgysem fog emlékezni. De lehet, hogy még mi sem. –nevetek fel kissé csalódottan, majd már a számunkra kijelölt folyosón, Hansolék szobája előtt elbúcsúzunk egymástól és mindketten bezárkózunk. Még a villanyokat sem kapcsolom fel, csak neki dőlök a hideg ajtónak és a velem szemben lévő hatalmas ablak felé bambulok. A szobát megtölti a város fényei és a hold ragyogó sugarai. Agyam azonnal beindul és újra idézi az éjszakát. Néha azt láttam Bobbyn, hogy annyira zavarja az, hogy nem vele vagyok, hogy majd’ felrobban, viszont a többségben pedig az az énje volt előnyben, ami azt mutatja, hogy cseppet sem érdekli az egész. Állandóan váltakozik benne ez a két oldala, és nem vagyok képes kiszámítani, hogy mikor melyikkel találkozom. Tisztára, mint Doktor Jekyll... 



Nem szeretem, ha ilyen „leszarom” stílusban érzi jól magát. Bár az az igazság, hogy sajnos éppen ez a nemtörődömség az egyik legvonzóbb férfitulajdonsága. Minél romlottabb, minél megátalkodottabb valaki, annál izgatóbb. És ez Bobbyra különösképp igaz. 
Ekkor kintről orbitális dörömbölést hallok, még az én hátam is remegni kezd az ütések erejétől, pedig nem az én ajtómat verik a másik oldalról.
-Lee Hansol, nyisd ki azt a k*rva ajtót! –hallom meg, és azonnal megismerem a hang tulajdonosát. Amint elér a felismerés a tudatomig, a kulcsra zárt ajtót kinyitom és ahogy megpillantom őt, a testem lefagy a meglepettségtől. És a ráadás azt hiszem, csak most következik. –Hyunji, ha van eszed, akkor nem adod neki oda magad! Te jobbat érdemelsz, minthogy egy trófea legyél a szemében! Gyere ki onnan, kérlek! Te az enyém vagy! Az enyém és senki másé! Tudom, hogy nem érdemellek meg, de kellesz nekem! Szeretlek az Isten Szerelmére! –kétségbeesetten dörömbölt az ajtón, de az csak nem nyílt ki. Nem léptem ki abból a szobából, hiszen itt állok szinte mellette, de őt rabul ejtette a képzelete, és nem képes másra koncentrálni, csak hogy kihozhasson Hansol ágyából. Én pedig képtelen vagyok megmozdulni, hogy a tudtára adjam, hogy itt vagyok, nincsen semmi baj, megnyugodhat. De kimondta, hogy szeret. Nem célozgatott rá, mint akkor Hannának, hanem nekem kiáltja, hogy szeret. Szeret engem, Jiwon szeret engem. Szemem előtt végig Jiwont figyeltem, de a külvilág hangjai nem jutottak el hozzám. Viszont amikor ujjait ökölbe szorította, éreztem, hogy baj lehet. Lelkem visszatért a testembe, újra uraltam a gondolataimat. Kezét hátra lendítette, és ütésre készült.
-Jiwon. –mondom ki nevét halkan, de tudom, hogy hallja. Keze megakad a magasba, felém fordítja fejét. Lassan ejti ki a nevem, amitől rögtön kiráz a hideg is, majd mentegetőzni kezd. Tapodtat sem mozdultam, vártam, hogy ő tegye meg az első lépéseket.
-Azt hittem, hogy Hansollal vagy. –állt meg előttem olyan közel, hogy már a fejemet is feljebb kellett emelnem, hogy a szemébe nézhessek.
-Szeretsz engem? –kérdeztem meglepetten.  Egy pillanatra lehunyta a szemét, megfeszült vállait leeresztette. Láttam, ahogy ádámcsutkája megremeg a hamarosan kimondott szavaktól. 
-Igen. –válaszolt határozottan. 
Egyenesen a szemembe nézett, így ki tudtam olvasni belőle, hogy a számára vége a játéknak. Mikor ezt megértettem, az ajkam a tudatomon kívül megremeg és kicsordulnak a könnyeim. Némán szipogok, majd amikor hatalmas, meleg kezét tarkómra simítja, egy-két kósza hang kiszökik összepréselt ajkaim közt.  –Szeretlek Hyunji. –mondja ki hirtelen, mérhetetlen büszkeséggel. Szavai igaznak mutatkoznak. A szívem egyre gyorsabban ver és a bennem lévő boldogság azonnal eluralkodik rajtam. Egy szó nélkül esek neki és hátrálok be vele a saját szobámba. Vadul csókolom, félek hogy ez csak egy újabb álom, és ha felébredek, már nem lesz mellettem. Egyik kezemmel nyakánál karolom, a másikkal az ajtót nyitom ki, amit Bobby egy határozott mozdulattal be is rúg, majd egy újabb rúgással be is csukja. Hirtelen megfog a derekamnál, és mint egy tollpihét emel fel. Reflexszerűen ölelem át kezemmel és lábammal. Ujjaimat dús fekete hajába túrom. Ahogy szorosan kapaszkodok lábaimmal, érzem kockás hasát, és ha az eddiginél is lehet, még inkább beindított. Nagyon kívántam Bobbyt, elmondani nem tudom mennyire. Hogy ezt a tudtára adjam, megmarkoltam puha tincseit és egy kicsit meghúztam neki, mire ő belemosolygott és nyögött a csókunkba. Lassan lefektetett az ágyra, fölém tornyosult.
-Szeretlek. –leheli ajkaimra, majd egy finom csókot nyom a számra és elválik tőlem, hogy a szemembe nézhessen. 
A szobába beszűrődő fények világítják csak arcát. Most már tudom, miért sír minden lány, ha csak rájuk néz. Jiwon egyszerűen, és ez most valahogy olyan furcsa tőlem, gyönyörű ahogy így néz rám. Szemei napocskákként ragyognak, szája édes mosolyra húzódik, amikor ujjaimmal arcát cirógatom. Kedvesen nyúl ő is felém. Ujjával a fülem mögé túri a hajamat, közben mindig simít egyet arcomon.
-Jiwon…
-Ne most beszéljük meg, kérlek. Nem akarom, hogy ha akaratlanul is, de olyat mondanék, amivel megbántanálak, és nem akarlak elengedni.
-De Jiwon…
-Édesem, kérlek. Majd holnap. Most csak veled akarok lenni. –puszilja meg homlokom.
-Csak azt akartam mondani, hogy aludj ma velem. –nem tehetek róla, de arckifejezése láttán elmosolyodok. Most biztosan úgy érzi, hogy hülyét csinált magából. Legalábbis abból kiindulva, hogy zavarba jött. És még ebbe a fénybe is lehet látni, hogy elpirult. Félve pillant rám, majd hogy eltakarja mennyire zavarba jött, fejét nyakamhoz dugja.
-Ez gáz volt. –dörmögi, mire azonnal kiráz a hideg és libabőrös lesz a bőröm.
-Volt már rosszabb is. –kuncogok. –De legalább tudom, hogy tudok veled majd erről beszélni.
-Ahh, muszáj? –hisztizik, miközben szájával megérinti a fülemet.
-Jó, Jiwon… -nyögök fel. –Itt nem alvás lesz.
-Igazad van! –hagyja abba és pattan fel rólam azonnal. Elkerekedett szemekkel bámulom, ahogy lemászik az ágyról és az ajtó felé indul.
-Várj már! –kiáltok utána kétségbeesetten. –Nem azért mondtam, hogy most elmenj. –erre csak nevet.
-Nyugi, visszajövök, de amint látod, kezdenem kell valamit Pinokkióval.
-Kivel? –esik le az állam. Erre Bobby megtekeri a csípőjét és mindkét kezét egy V alakba az ágyékához teszi. –Ez komoly?
-Most mi van? Nem tetszik a név? –vigyorog majom képével.
-Az most mellékes, de tudok rajta én is segíteni…
-Ne nézz rám így. –kúszik vissza, majd megcsókol. –Csak nem akarom, hogy reggel egyikünk se emlékezzen minden egyes együtt töltött pillanatra.
-Te mikor lettél ilyen romantikus? –húzom fel egyik szemöldököm.
-Szerinted a romantikus szövegeket csak B.I írja? –kérdezi gúnyosan.
-Hát te biztos nem, az tuti. –röhögök fel. Lemászik az ágyról és mellkasa előtt keresztezi karjait, eljátszva a nagy duzzogót. Arca láttán négykézláb az ágy végébe mászok, feltérdelek és karjaimmal magamhoz húzom Bobbyt.
-Bebizonyítom, hogy romantikus is tudok lenni. Csak adj egy percet, hogy kieresszem a fáradt gőzt. –csókol meg.
-Vagy a forró nedved. –dugom ki nyelvem. Száját kaján félmosolyra húzza.
-Hmm… Szóval neked ilyen mocskos kis szád van? Majd jó alaposan kimosom a…
-Jó inkább menj! –szólok rá nevetve, majd mikor elindul visszahúzom egy csókra és megígértetem vele, hogy sietni fog.
Amikor becsukja maga mögött az ajtót, azonnal rohanok a fürdőbe. Ledobom magamról a szűk ruhát, a magassarkút. Hajamat magasra kötöm, szinte már egyszarvú vagyok, de nem érdekel. Sőt! Semmi sem érdekel olyan boldog vagyok. Végre kimondta, hogy szeret! Hát lehetnék ennél boldogabb?
Nagy duzzogva állok csak be a tusolóba. Nem akarom Bobby illatát lemosni magamról, bár ha jobban belegondolok, most már nem kell félnem attól, hogy nem érzem magamon.
Miközben arcomat a meleg vízcseppek nyugtatták, rájöttem valamire. Néha bizony át kell élni némi kellemetlenséget ahhoz, hogy az ember utána jobban érezhesse magát. Azt hiszem én elég sok kellemetlenséget éltem át, úgyhogy szerintem megérdemlem, hogy egy olyan fiú mellett legyek boldog, akit mindig is akartam.
Kivágtattam a szobába és a táskám mélyéről előkutattam a pizsimet. Felkaptam a lenge kis trikót, meg a rövidnadrágot, és vártam, hogy Jiwon megjelenjen az ajtóban.
Ám csak nem jön… Lassan háromnegyed órája várok, és az adrenalin kezd elpárologni, az ittasság pedig kezd elnyomni. Ritkábban pislogok, egyre laposabbakat. Mi tart neki ennyi ideig? Egy tanárom régen azt mondta nekünk, lányoknak, amikor késtünk, hogy „reméli az esküvőjükről is késni fognak, és akkor megmarad boldog agglegénynek a vőlegény”. Na most ezt mondhatnám Jiwonnak is, hogy megmaradok boldognak. Erről jut eszembe! Most akkor mi együtt vagyunk? 
Ám a gondolat végére már nem jut időm, mert elnyom az álom, és az ágyon, Jiwont várva elalszok.



-Hyunji… -hallom, hogy valaki szólít, de nem vagyok képes kinyitni a szemem.
-Jiwon… -mormogom. –Azt hittem, sosem jössz már. –csukott szemmel nyúlok a fölém tornyosuló irányába, és szeretném magam mellé húzni, de nem engedi. –Bobby, ne szórakozz. –nyögöm álmosan.
-Hyunji! Az Isten áldjon meg, Soomin vagyok!
-Mmm…
-Eunah, hozz vizet. –adja ki a parancsot. Lassacskán jutnak el agyamig a szavak.
-Mi? Vizet? –kezdek el ébredezni. –Nem kell ví… -abban a pillanatban, hogy kinyitom a szemem, arcomba zúdul a jéghideg víz. –EUNAH!!! –üvöltök.
-Nem az én hibám! Soo ötlete volt.
-Mi van? –akad ki a szőke. –És ha azt mondom, ugorj bele a kútba, megteszed? –vigyorog büszkén, hogy okosat mondott. 
-Persze. –jelenti ki határozottan, mire Soo arcáról lehervad a mosoly.
-Mi van? –lepődik meg, majd a felettem térdelő lány nyakába ugrik, így mindketten kinyomják még a szuszt is belőlem. Hangosan nyögve próbálom letolni magamról a két vihogó lányt, akik ahogy látom, most jöttek csak meg a diszkóból és elég rendesen be vannak állva.
-Ti csak most végeztetek? –kérdezem a nyilvánvalót.
-B*szki, olyan buli volt! –kiabál Soo. Próbálom csitítani, de meg sem hall. Remélem a mellettünk lévő szobákban nem alszanak még. –Az összes fiú táncos felmászott arra a hosszú izére, tudod amin táncolni lehet…
-Ahol a klub táncosai voltak. –segíti ki Eunah, valahol a lábam irányából.
-Ja, mindegy… és olyan táncot lenyomtak, te jóó éég! –visítozott Soo.
-Az hagyján, hogy milyen mozdulatok voltak, de levették a felsőjüket… Azokat a sakktáblákat láttad volna…
-Azért nem bántam volna, ha Dony lejjebb is vetkőzött volna. –dugja ki nyelvét Soomin. Erre fejbe kólintom. –Jó bocsánat, ne bánts már. –könyörög.
-Jut eszembe, te mikor léptél le? –érdeklődik Eunah. Lassan mozgolódni kezd, ezért Soomin is meginog, majd amikor Eunah kiszabadul Soomin alól, a lány lecsúszik az ágyról és ismét a két ágy közt találja magát, mint akkor, amikor elindultunk.
-Nincs déjá vud? –kérdezem a hasamat fogva a nevetéstől.
-Ha-ha… nagyon vicces mondhatom. –dünnyög a földről. –Hallgatunk! –hátra veti fejét és úgy néz rám.
-Beszarok, hogy te részegen is így bírod… -röhögök, majd mindketten várakozóan néznek rám így hát befejezem Soomin kinevetését. –Hát én Hansollal…
-Anyám, kevertél Hansollal? –pattan fel a név hallatán Soo az ágyra.
-Ne tudd meg… Olyan szája van, te jó ég! –harapom be számat és túrok hajamba.
-Jó, mesélj, mesélj! –támaszkodik meg Eunah a lábamon.
-Hát iszogattunk, aztán meg…lekaptam. –arcomat azonnal párnámba fúrom.
-Na jó Byun Csak Úgy Lekapom A Pasikat Hyunji! Én lehidalok tőled. –nevet a szőke lány.

-És Bobby? –ahogy Eunah kimondja azt a bizonyos művésznevet, a szőr feláll a kezemen. A szemeim elkerekednek és eszembe jut az éjszaka.