21.rész

-Jézusom, mi a baj? –Soomin amint meglátott, kikapta szájából a keféjét. Aggódó arccal nézett rám, de ahogy beszélt, a szájából a hab össze-vissza fröcsögött, beterítve az arcomat. Hangos nevetésben törtem ki.

-Jó érzés, hogy ennyire aggódsz értem, de megkímélhettél volna ettől. –mondom és a habot, ami rám esett az arcába kenem.

-Oké, ha ez most nem lenne ennyire vicces, tuti sikoltoznék, mert valljuk be, elég undorító. –letörli mutatóujjával arcáról a fogkrém és a víz felhabosított keverékét, és a fehér cuccra bámul. Hirtelen hátat fordít nekem és még mindig az ujját bámulva bemegy a fürdőbe megmosakodni. Fejemet csóválva, mosolyogva követem példáját. Csendben állunk mindketten a tükör előtt és az arcunkon lévő trutyit szedjük le. Egyikünk sem néz a másikra, csak önmagával foglalkozik, de aztán oldalra sandítva látom, ahogy Soo keze megállt a levegőben. A tükörben rá nézek, ő pedig vissza rám.

-Mi az?

-Beszéltem Hanbinnal.

-Igen, és? –nem értem mit akar. Mire jutottak még azon kívül, amit megbeszéltünk? Lehet, Hanbinnak van egy ötlete?

-Azt mondta, gondolkodik még valami megoldáson. –hirtelen elhallgatott. Tűkön ülve vártam, hogy mikor folytatja, de csak nem nyitotta ki a száját. Lehajtotta fejét, elzárta a csapot, majd miután megtörölte a kezét kiment a szobába. Hitetlen pillantást vetettem magamra a tükörből, majd utána szaladtam.

-Ennyi? –mire én kiérek, ő már a bőröndjébe pakolja vissza az összehajtott ruhákat. Rám néz, majd mosolyogva megvonja a vállát.

-Mi más lenne? –kérdezi teljesen ártatlanul.

-Hát…hát…mit tudom én, de olyan komolynak tűntél, ahogy belekezdtél és gondoltam van valami más is.

-Vagy valaki más… -talált süllyedt. –Nézd élet, igen, vele is találkoztam, és nyugodtabb volt mint amikor utoljára láttam, de nem beszéltem vele. Tudod jól, hogy nem tudnék úgysem a fejével beszélni. Neked kell megoldani, pontosabban nektek Jiwonnal.

-Tudom, csak annyira reménytelennek tűnik. Most is, hogy feljöttünk Hansollal, látszott rajta, hogy ideges, de mégis megindult felém.

-Igen? És? –csillantak fel a szemei.

-Semmi. Bejöttem a szobába anélkül, hogy rá néztem volna. –hanyatt dőltem az ágyamra.

-Édes Istenem Hyunji! –sóhajt nagyot. –Lehet beszélni akart veled.

-Azt mondod? –pattanok ülőhelyzetbe.

-Nem tudom…de lehet. –ekkor vissza is dőlök. Soo mellém fekszik és mindketten a plafont bámuljuk.

-Unom már, hogy mindig minden Jiwon körül forog. Nem telik el úgy nap, hogy ne történjen valami, ami vele kapcsolatos. –fújtatok. Azt hiszem szófosásom van ma. –Csak ki akarom kapcsolni az agyam néhány órára legalább. Ezért is döntöttem úgy, hogy Hansol segítségét kérem. –ekkor Soomin az oldalára fordul és rám néz.

-Mire jutottatok?

-Megpróbáljuk együtt féltékennyé tenni Bobbyt, ahogy azt eddig is szerettem volna. Már ma elkezdjük.

-Remélem tudod mit csinálsz. –nyögök egyet, ugyanis válaszolni nem szándékozom. Soomin persze már azonnal nyitná is a száját, nem tudja megállni, hogy ne játssza a védelmezőt, ám ekkor valaki hatalmas erővel beront a szobánkba. Pontosabban valakik. Mindketten felpattanunk ekkor látjuk meg a hangos vendégeinket. Donghyukék hatalmas kiabálások közepette telítik meg a kis szobát. Arcomra óriási vigyor ül ki, ahogy ezek a lököttek sipítozva foglalnak helyet.

-Hé, lányok! –hallok meg a tömeg mögül egy ismerős hangot. –Ez kié? –arcát nem látom, de amikor a magasba lendül az egyik melltartóm, azonnal nekiiramodok.

-Kim Jiwon, te istenverte idióta, tedd le de azonnal! –kiáltom el magam, mire a többiek elhallgatnak és mint a királyi akármiknél sorfalat állnak nekem, ahogy Bobby után szaladok, ki a folyosóra. Hangosan röhögve szalad végig a folyosón, erre-arra kanyarodva. Egy pillanatra én is megfeledkezek minden kettőnk közötti nézeteltérésről és boldogan szaladok utána úgy, mint régen. Néhány szobából kijönnek az emberek a hangos nevetésre, de aztán vissza is csukják az ajtót. Bobby hirtelen megpördül a tengelye körül és elindul velem szembe, de hiába kapok érte, a széles folyosón simán meglóg előlem. Egyenesen a személyzeti bejárat feliratú ajtóhoz rohan, majd be is nyit és az a mögötti lépcsősorhoz lép. Rosszallóan nézek rá, mikor utolérem, hogy ezt azért mégsem kellene, de ő hatalmas majom vigyorával megindul felfelé. Lihegve követem félretéve a gondolatot, hogy nem szabadna ezt tennünk. Hiába veszem kettesével a fokokat, képtelenség utolérni. Egy egész szintet rám vert, egy újabb ajtót nyitott. Mikor felértem én is és kiléptem az ajtón, nem a meleg szállodai fűtés fogadott, hanem a jéghideg kinti levegő.

-Azta… -leheltem magam elé. A látvány egyszerűen…váóó! Bobby a tetőig futott, ahol egy korlátnak támaszkodva hol a kilátásban gyönyörködött, hol rám nézett arcán meleg mosollyal. Kezében a melltartómmal telleget, hogy menjek közelebb. Ha nem is kéri, akkor is megtenném, vonz a kilátás. Lassan melléérek, két kezemmel megfogom a vastag korlátot és hagyom, hogy a szél beletépjen a hajamba. Alattunk a rengeteg autó összefüggő láncot alkotott, a magasabbnál magasabb épületek egymás mellett sorakoztak. A hideg ellenére nem fáztam egyáltalán, annyira csodás érzés volt ez az egész, hogy teljesen megmelengetett.

-Tetszik? –és pont ettől a hangtól olyan forró a levegő körülöttem. Rám néz azokkal a gyönyörű sötét szemeivel és mosolyog. Én ezt nem értem.

-Mi ez az egész? –arcáról azonnal eltűnik a mosoly.

-Már jót sem tehetek neked? –kérdezi sértetten. –Tudom, hogy mennyire szereted az ilyeneket és gondoltam megmutatom.

-Miért Jiwon? –kikapom kezéből a fehérneműm. –Oly’ bunkó vagy velem, amilyet még a világ nem látott, meg tudnál ölni a szemeddel, aztán ellopod konkrétan a melltartómat, mintha mi sem történt volna köztünk, most meg úgy viselkedsz, mint a hősszerelmes. –nyugodt mozgása átvált indulatosra. Megforgatja szemét.

-Hogy neked soha nem jó semmi?! –kezd bele. –Eltekintek attól, hogy smároltál Hansollal a szemem láttán, próbálok nem rá emlékezni, hogy tulajdonképpen, most nekem kellene hisztiznem, hogy mással látlak, de nem. Inkább eltekintek ettől, erre meg még én vagyok leb*szva? Örülj neki, hogy jó pofizok veled! Neked kellene bocsánatot kérned, csak úgy megsúgom neked.

-Kapd be, te idióta!

-Mi van?

-Mi az, hogy nekem kellene bocsánatot ké… -belém folytja a szót egyetlen csókjával. Szemeim azonnal elkerekednek, testem megmerevedik. Nem engedek a csábításnak, pedig nagyon erős, hogy a karjaiba vessem magam. Ellököm magam tőle.

-Mi a f*szt képzelsz? –leszek dühös. Meglepetten pislog rám, nem érti mi bajom, pedig nem nehéz felfogni. –Azt hiszed a csókjaiddal mindent meg lehet oldani? –járkálni kezdtem mérgemben, hogy levezessem a feszültséget. –Miért nem tudsz egyszer a rohadt életbe normálisan viselkedni és beszélni? Nem akarok mást, csak hogy megbeszéljük ezt az egészet, ami köztünk van.

-Nincs köztünk semmi, nem értem mit vársz akkor! –folytja belém a szavakat.

-Ja, hogy nincs köztünk semmi?... –el se hiszem, mit mond. Dühös léptekkel megyek vissza az ajtóhoz, összeszorított ököllel. Fogaim csikorognak, szám is már fáj a visszatartott szavaktól, de nem bírom megállni, hogy ne mondjam ki. Megtorpanok és visszanézek az engem bámuló fiúra. –Mindig is tudtam, hogy a kukacok a fejedben egy ideje már felzabálták az agyadat, de úgy látom a szívedet is elkezdték. Egy érzéketlen agyatlan vagy Kim Jiwon!

Ekkor hangosan felröhög. Az idegesség csak úgy pumpálja a vért az ereimben, érzem hogy mindjárt kidurrannak.

-Röhögj csak! Ennyi eszed van! Csak nehogy késő legyen. –hátat fordítok, végül ott hagyom.

Azután, hogy ott hagytam Jiwont a szálloda tetején, még sétáltam egy kicsit a folyosókon. Muszáj volt lehiggadnom, mert nem akartam, hogy a feszültségem átragadjon másra, vagy megpecsételje a hátralévő itt töltött óráimat.

Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttem! Nem fogom hagyni, hogy csak ő szórakozzon. Mint már mondtam, tisztában vagyok vele, hogy gyerekes a viselkedésem, és egy érett nő nem így viselkedne, de nem hagyom, hogy tovább játsszon velem, és ha ehhez ez a megoldás, akkor ezt választom.

Amikor visszatértem a szobába, az üresen fogadott, a bepakolt bőröndömmel, egy kistáskával, belepakolva az irataimat, tárcámat, telefonomat és mellette egy cetli, hogy csak néhány perce mentek le, az épület előtt megvárnak, csak nem akarták, hogy rájuk melegedjen a kabát. Utóiratként Soomin odaírta, hogy öltözzek fel rendesen. Mosolyogva mentem el vécére, majd kaptam fel a kabátomat és a táskámmal együtt siettem a lifthez. Igen, ez kell nekem! A barátaimmal lenni és Hansol közelében bohóckodni és szórakozni. Gyorsan megérkezett a lift, amibe be is szálltam és néhány pillanattal később már a szálloda előtt álltam, de a csoportunkat sehol sem találtam. A dohányzásra kijelölt helyen viszont megpillantottam egy ismerős széles hátat és egy alacsonyabb, hatalmas kiálló fülekkel rendelkező fiút. Azonnal odaszaladok hozzájuk. Egyik kezemet az alacsonyabb vállára teszem, mire a magasabbik oldalra néz.

-Esküszöm, ha összeszámolom hány csajjal voltam eddig együtt, összesen nem késtek annyit mint te.

-Nem is volt idő, amire el kellett volna készülnöm. Sooék? –kérdezem.

-Barátunk megjelent még előtted és Soomin azt mondta, inkább várjunk meg mi téged és legyél velünk, minthogy velük. –válaszolja Hansol.

-Azért lássuk be, örültem volna, ha a szőke bombázó is velünk marad. –dünnyögi Youngdon. Csak mosolyogva sóhajtok egyet, majd amikor mindketten a hamutartóba dobják a csikkeket, kettejük közé állok és beléjük karolva neki indulunk New York utcáinak.

A srácok már többször is voltak itt a YG-s előadók turnéi során, így nyugodtan rájuk bíztam magam. Mindent megmutattak, ami fontos vagy különleges. Egy perc nem telt el nevetés nélkül. Ez a két lökött állandóan jártatta a száját és minden egyes vicces vagy kínos élményüket elmesélték nekem.

-Jó jó, várj van egy nagyon cink történet is. –nevet fel Hansol. Már alig bírtam nevetés nélkül, pedig egy szót sem mesélt még. –Történetesen a mi drága Donynkról van szó.

-Az anyádat, azt el ne merészeld mondani! –szólal meg fenyegető hangon a baloldalamon lévő, de Hansol a füle botját sem mozdítja.

-Kuss, ha nem tőlünk, mástól úgyis megtudná. –jelenti ki nemes egyszerűséggel, majd folytatja. –Na szóval. Tavaly a karácsonyi bulit befejezve, a srácokkal átmentünk a Devilbe. Azt hiszem a két tesó, Gon, Gaint és talán én lehettem, de ha valakit kihagytam szólj nyugodtan. –intézi szavait Donynak, de ő éppen a sértődöttet játssza. –Gyökér. Na mindegy. Nem tudom, voltál-e a Devilben, de ott van egy hatalmas hosszú kiemelt színpad, ahol akárki táncolhat. És ez a drága barátunk, annyira be volt b*szva, hogy felment, tök egyedül a színpadra. Benyomtak külön neki valami béna számot aztán…

-Azt azért meg kell említenem, hogy az égvilágon semmire nem gondoltam azon az éjszakán és nekem köszönhetitek, hogy ezek után törzsvendégek lettünk ott.

-Jó fogd be, mesélnék, ha hagynád. –közben Hansol kifizeti az időközben megrendelt forralt borokat. –Tehát ott tartottam, hogy az a béna szám az a tudod, az a francia kicsi kicsi jájá dádá… -ekkor orbitális nevetésbe törtem ki.

-Hogy mi? –kérdezem a hasamat fogva, kilötyögtetve az italomat.

-Jó nagy barom vagy Hansol. –visít fel Dony is.

-Te se tudod jobban kiejteni. Mit vagy paraszt? –lökdösi vállon barátját.

-Én úgy tudom –kezdek bele mikor már egy kicsit megnyugodtam –ennek csak a refrénje francia, de aztán lehet, hogy az egész is az. És az giuchie, giuchie, ya ya dada.

Erre mindketten abbahagyták a nevetést és komoly fejjel pillantottak le rám.

-Te tudsz franciául? –kérdezi Dony.

-Még a középiskolában tanultam. Miért?

-Nagyon szexi. –döbbennek meg egyszerre. Egy kicsit elpirulok, aztán megkérem Hansolt, folytassa a történetet.

-Szóval beindították ezt a dalt neki és ő elkezdte riszálni magát, de komolyan, még nálatok is jobban rázta. Aztán hirtelen elkezdte gombolni az ingjét, aztán ledobta magáról és a nadrágját is. Már minden csaj a színpad közvetlen közelében volt és a mi Adoniszunkra nyáladzott, mire ez a gyökér, hogy fokozza a dolgot, hátat fordított nekik és elkezdte letolni az alsónadrágját.

-Te jó ég!

-Aztán mikor visszafordult, a kezével eltakarta a farkát és elkezdte tekerni nekik a csípőjét.

-Istenem, nem akarom hallani a folytatást. –szorítottam össze szemeimet, de persze nem bírtam volna ki, ha nem fejezi be a történetet.

-Most már ne visszakozz! Ha elkezdte meg is kell hallgatnod! –mondja fenyegetőzve a fiatalabbik iker. Megadásom jeleként magam elé emelem kezeimet, vigyázva, több bort nehogy kiborítsak.

-Na szóval tekergette, tekergette, mikor hirtelen ránk nézett, felénk fordult és elengedte a kezével. Aztán torkaszakadtából üvöltözni kezdett, hogy „ide nézzetek, mekkora farkam van”, meg hogy „egy kib*szott helikopter vagyok”. –majdnem bepisiltem annyira röhögtem. Hansolnak sem kellett sok, ahogy összegörnyedve próbálta folytatni a mesét. Dony közben a fejébe húzta a sapkáját és ide-oda forgatta tekintetét. –A legjobb az volt, amikor ezek után benyögte azt, hogy „bárkit megkaphatok, nőt vagy férfit! Rám mindenki beindul! Ide nekem egy buzit!”. –mindketten egymásba karolva röhögtük ki szerencsétlent. –Egész addig ordibálta, hogy ő most pasival akarja csinálni, amíg Deukie le nem hozta a színpadról. Szépen leültettük az asztalhoz, hoztunk neki egy pohár vizet, aztán amikor lehúzta, megjelent egy srác, hogy összeszedte a ruháit. –érdeklődve vártam, hogy fejezi be. –Aztán mikor átnyújtotta Donynak, aki eközben olyan volt, mint aki totál kijózanodott és végig olyan furcsa szemekkel nézte, míg végül átnyújtott neki egy cetlit rajta a címével. Az a gyökér meg csak nézte míg el nem ment, aztán kiakadt, hogy mi a fenét művelt ő a színpadon és összetépte a papírt.

-Nee!!! –visítok fel az utca kellős közepén. –Egy buzi odament hozzád, megadta neked a címét és te nem használtad ki ezt a lehetőséget?

-Bekaphatjátok mind a ketten! Nem vagytok jó fejek egyáltalán. –vágja nekünk oda elég paprikásan.

-Most mit vagy ilyen? Mindenkinek vannak mélypontjai. –röhög Hansol.

-Soha nem jövök veletek sehova!

-Jajj, hagyd már. Ez a szeretetünk jele. –mondom neki, közben igyekszem visszafogni a nevetést, de csak felszakad belőlem.

-Szerencsétek, hogy visszaértünk, különben egy sötét sikátorban hagytalak volna benneteket feldarabolva.

-Jé, észre sem vettem, hogy megjöttünk. Vajon a többiek is megjöttek? –kérdezem, amikor belépünk a meleg épületbe.

-Hát, muszáj nekik is, egy fél óra múlva indulunk a reptérre. –mondja Hansol az óráját bámulva. –Több, mint két órát kint voltunk. Észre se vettem, hogy ennyire elrepült az idő. –mosolyog kedvesen.

-Igen, én sem. –mosolygok vissza. –Szóval akkor hat órakor indulunk. –bólint. Elindulunk a szobáink felé. Nagyon hálás voltam Soominnak is és Hansoléknak is, hogy figyeltek rám. Lehajtom fejem, amikor beszállunk a liftbe és a kezemben lévő sok kisebb ajándéktáskára pillantok. Több apróságot is kaptam a srácoktól, de néhány szuvenírt én is vettem. Annyira lefoglaltak a srácok, hogy észre sem vettem, mennyi mindent vettünk.

-Örülök, ha jól érezted magad. –mondja Hansol, miközben Dony az ajtajuk kinyitásával bíbelődik.

-Szívesen látunk máskor is. –mosolyog ő is.

-Köszönöm, rendes tőletek. –hátat fordítok, intek nekik, majd a saját szobámhoz megyek. Zárva van, tehát Soo még nem jött meg. Van még fél órám, úgyhogy addig felteszem a tölteni való eszközeimet egy-egy konnektorba, Soo MP3-as lejátszóját is töltőre dugom, és alaposan átnézem a szobát, nehogy itt hagyjunk valamit. Éppen a fürdőből jövök ki, mikor az ajtó kinyílik és egy mosolygós Soomin lép be rajta.

-Lassan indulunk. –sétál felém. –Ú, bedugtad tölteni? Egy angyal vagy. –puszil meg, majd telefonját is felteszi.

-Köszi, hogy elpakoltál nekem.

-Ugyan, igazán nincs mit. –pördül meg. –Jól érezted magad?

-Igen, köszönöm.

-Bobby keresett. –jelenti ki.

-Mi? –szívem hatalmasat dobban.

Soo elmosolyodik. –Kérdezte hol vagy. Mondtam neki, hogy kikkel vagy, erre totál kitért a hitéből, hogy én mennyire naiv vagyok, hogy hagyom, hogy pont kettejükkel legyél.

Felkuncogtam. Soomin rám nézett és ő is vigyorogni kezdett.

-Szóval kezdenek alakulni a dolgok! Ennek örülök.

-Uh..uh –kezd el nyögdécselni –Kis szarvak bukkantak elő a fejed tetején. –mondja komoly arccal, majd hirtelen mindketten hangos nevetésben törtünk ki.

-Hát te hülye vagy! –nevetem ki.

-De ez a hülye hozott neked kaját arra az időre, amíg becsekkolunk.

-Egy isten vagy! –jelentem ki és ölelem meg.

-Tudom. –vigyorog büszkén. Feláll, kihúzkodja a dugókat, a sajátját elteszi, az enyémet a kezembe adja. –Tedd el, aztán menjünk le, nehogy az legyen, hogy megint ránk kell várni.

Még egyszer átnéztük a szobát, nehogy valami itt maradjon, majd könnyes búcsút vettünk és bezártuk az ajtót. Lent már gyülekeztek páran. Néhányukon még látszódott az előző éjjeli buli hatása. A szálloda elé lassan begurult két nagy busz. Akik lent voltunk leadtuk a kulcsainkat, és a csomagjainkat elkezdtük bepakolni a buszba. Egyre többen kezdtünk el lenni és egyre jobban vártam, hogy egy jót aludhassak a saját ágyamban. Élveztem az ittlétet, és nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam, de már jó lenne otthon lenni. Még egy bő tíz perc kellett ahhoz, hogy elindulhassunk, de végül mindenki időben lent volt. Elfoglaltuk táncosok a nekünk szánt buszt, az idolok a nekik szántat, majd mikor mindenki elfoglalta a helyét, a busz motorja felmordult és elindultunk a repülőtér felé. Az ablakon még visszatekintettem a szállodára, aztán előre, hogy a következő megpróbáltatásokkal nézhessek szembe és birkózhassam meg velük.