19.rész

 

                                               

Leborítom magamról a két lányt, már amennyire az sikerül, majd ledobom a takarómat. Látnom kell Jiwont.

-Hyun! Hová mész ilyenkor? –hallom magam mögül Soomint. Az apró kis pizsamámban készültem átmenni a szomszédba.

-Állj már meg! –szólal meg Eunah is, majd hirtelen arra eszmélek fel, hogy a két lány egy-egy lábamba csimpaszkodik és nem hajlandóak engedni.

-Hajnali öt van, ilyenkor az égvilágon nincs fent senki. Főleg egy ilyen buli után... 

-Akkor felébresztem. Beszélnem kell vele! –erősködök. Próbálkozom, hogy lépni tudjak, de a két lány elég nehéznek bizonyul.

-Basszus, nyugodj már meg. A hasam kikopik. –nyavalyog Soomin, miközben a földön fetreng, visszatartva engem.

-Átmegyek, felébresztem úgy, hogy a többieket ne keltsem fel, aztán megbeszéljük az estét. –megállok és kezemmel az államat kezdem vakargatni. –Mondjuk nem ártana azt se megkérdezni tőle, miért nem aludt itt.

-Hyunji, te be vagy szívva? –kérdezi Eunah és megérzem hangjában az aggodalmat.

-Byun Hyunji! –pattan fel hirtelen a másik barátnőm, aki olyan sebességgel libben az ajtó elé és állja el az utam, hogy a lendületétől szinte felborulok. –Ki az istenről beszélsz? –kezeit csípőre teszi. Soomin még berúgva is magabiztosan és gyönyörűen néz ki. Fogalmam sincs, hogy csinálja.

-Komolyan ennyire nem bírjátok követni a dolgokat? –akadok ki és teszem én is csípőre a kezem. Eunah feltápászkodik a padlóról, miután elengedi a bal bokám.

 -Mi nem bírjuk követni a dolgokat? –most már Eunah is hangosabban beszélt, mint az normál esetben lenni szokott. –Már ne is haragudj, de te nem vagy képes értelmesen elmondani mi történt.

-Mert erre most nincs idő!

-Miért nincs? –csap a csípőjére Soomin. –Semmi nem lehet fontosabb, mint a barátaid!

-De ő fontosabb, mint ti! –amint kimondtam ezt a mondatot azonnal a számra csaptam.

-Jó elég! –emeli fel kezeit Eunah. –Most akkor mindegyikünk nyugodjon le! –mi Soominnal csak egymást néztük és láttam, ahogy egyre inkább csak felmegy benne a pumpa. Sajnos rosszat mondtam az előbb, amivel régi sebeket szakítottam fel Soomin emlékeiben és szívében. Anno, amikor a régi barátnője bepasizott cserbenhagyta őt, mikor igazán szüksége lett volna rá. Akkor mi megígértük egymásnak, hogy soha egyetlen egy fiú sem fog közénk állni, vagy fontosabb lenni. –Hyunji, kérlek ülj le. Soo, kérsz vizet?

-Nem. –böki oda a lánynak. Mindegyikünk leül a saját ágyára, Eunah pedig az egyik széket húzza a két ágy közé. –Mindhárman ittunk, túlreagáltam, sajnálom.

-Igen, engem is elkapott a hév, ne haragudj.

-Most, hogy ezt megbeszéltük, beavatsz bennünket? –mosolyog már rám Eunah. Oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézhessem Soomin tényleg megnyugodott-e. Szerencsére visszatért az eredeti énje és az az idióta mosolya, ami arról árulkodik, hogy sejti, valami izgalmas dolog történt. És ha tudná milyen izgalmas…

-Az a helyzet, hogy ma este nem csak Hansollal kevertem, hanem Jiwonnal is. –erre mindketten előre dőltek. Nem szóltak, de Soo a lábával dobolni kezdett a padlón így tudtam, hogy türelmetlen már. –Igazából, amikor ti egy szempillantás alatt eltűntetek, kettesben maradtam vele és hát, akkor meg történt, aminek meg kellett.

-Felfedezőút is volt? –nyújtja ki nyelvét Soomin.

-Hagyjál már. –röhögöm ki. –Igen volt, de nem engedtem neki. Mindegy, most nem ez a lényeg. Miután ott hagytam egy szó nélkül, ráleltem Hansolra és hát gondoltuk most megleckéztetjük a kicsi Bobbyt. –csak úgy itták a szavaimat. Az álluk is leesett, amikor Hansol ötletéről meséltem. Soomin vigyorogva hallgatta Dony szövegét, aztán alig bírtak egy helyben maradni, amikor Bobbyról meséltem és arról, hogy kimondta, hogy szeret.

-Szóval ezért akartál minket itt hagyni? –mosolyog Eunah, mikor befekszik Soo mellé.

-Igen, de most belegondolva tényleg nem sok értelme lett volna felébreszteni. Meg nem is nagyon tudnék mit mondani. Vagy is hát, na… Értitek!

-Nem fogalmaztad meg miről kellene beszélned vele, értjük.

-Na jó, akkor egyezzünk meg abban, hogy most hagyjuk őket aludni, főleg azért mert Hanbin hisztis lesz ha nem alszik eleget, aztán ha mindnyájan kipihentük magunkat és tiszta a fejetek, akkor majd megbeszélheted hőn szeretett Bobbyddal, hogy akkor most mi van. De ha kérhetem, akkor most próbálj meg te is aludni, mert én már széjjelfolyok az ágyon, olyan álmos vagyok.

-Köszönjük Soomin ezt a monológot. –röhögünk fel egyszerre. –Megpróbálok, de nem ígérek semmit. –mosolygok, majd miután jó éjszakát kívánunk, letesszük a fejünket a párnára és már is az Álmok Birodalmában járunk, én Jiwon társaságában.

Az ablakon beszűrődő napsugarakra ébredünk mindannyian. Olyan erősnek bizonyul a fény, hogy inkább a fejemre húzom a takarót. Az óra mutatói már elhagyták a delet jelző számot.

-Ki nem húzta el a függönyt? –kérdezi rekedt hangon Eunah. Félre tolom a takarót, hogy ki tudjak kukucskálni, ekkor látom, hogy Soomin szintén a fejére húzta azt, ám hozzám közelebb eső karja kint van és mutatóujjával rám mutat.

-Menj a fenébe, miért rám kened? –dörmögöm, majd mindketten kuncogni kezdenek. Lassan felülök, egyik szememet nyitom csak ki és körbe kémlelek a szobában. Ahhoz képest, hogy mennyit ittunk, egész jó állapotban hagytunk mindent.

-Senki sem hányt az éjjel? –kérdezi Eunah, ezzel megelőzve engem. Csak megrázom a fejem, amikor rám néz.

-Éhes vagyok! –rúgja le magáról a takarót Soo.

-Hogy tudsz te ekkora fejfájás mellett is a hasadra gondolni? –fogom fejem.

-Az hagyján, de a hányás után jutott eszébe.

-Jó, hagyjátok abba, különben kidobom a taccsot.

Miután nagy nehezen kimásztunk az ágyból, megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk a liftnél, hogy aztán együnk is valamit. Amíg Soo a bőröndjében keresgélt ruha után, addig én a fürdőben megmostam az arcom, fogat mostam, tettem fel egy kis spirált, hogy mégis nézzek már ki valahogy, végül egy hatalmas rakásba kötöttem fel a hajam. Szerettem így hordani, szabadnak éreztem magam vele. A baba hajaim illetve a rövidebb tincseim pedig mindig meglebbentek amikor mozdultam vagy amikor a szellő kapott bele.

Mikor éppen ezeket a kis tincseket igazgatom, az ajtó kinyílik és Soo jelenik meg ruha nélkül. A szemem elkerekedik, ahogy ő mit sem törődve azzal, hogy én itt vagyok, száll be a kabinba és nyitja meg a csapot.

-És ha éppen a vécén ülök?

-Akkor a vécén ülsz. Engem nem zavar. –vonja meg vállát.

-Azt látom. –visszafordulok a tükör felé, a neszesszeremből előhúzom a parfümöm és egy fújás után már kint is vagyok. A szobában keresek egy ülepes nadrágot, ami mégis kényelmes és még sem néz ki olyan hanyagul. Párosítok hozzá egy feszesebb, színes pólót és a tegnap kapott új Roshe Run-omat.

-Amúgy ezt sose fogom megérteni, hogy a rajongók honnan tudják mekkorák a méreteink. –lép ki a fürdőből Soo. –Ezt kaptad ugye?

-Aha, nagyon szép nem? –kérdezem, miközben az új fekete fehér cipőmet nézem.

 -Nagyon. Meg is nézem, én milyet kaptam. –már felöltözve keresgél az ajándékai között. Tegnap este nem volt időnk mindent megnézni, de a cipős dobozok azonnal kiszúrták a szemeinket. Tényleg érdekes, hogy a fanok honnan tudják melyik táncosnak, milyen a mérete.

-Ha jól tudom Dony valami méreg drága órát kapott. –közlöm.

-Ja tudom, tegnap az volt rajta. –ül le az ágyára, kezében a dobozzal. –Ne tudd meg, mit dicsekedett vele a buliba. Csak tudnám, honnan van ennyi pénzük.

-Dolgoznak?!

-Ugyan kérlek… Az ikrek rajongóinak a fele még tizennyolc sincs. Anyám! –sikít fel. Amikor odakapom fejem látom, hogy a dobozba dugja a fejét. Sikoltozik és vigyorog.

-Mi az isten bajod van? –sietek mellé és belenézek a dobozba. Ekkor mindent megértek. Soomin kiemeli az egyik cipőt, amit azonnal magához szorít.

Egy Nike Roshe One, ami nem mellesleg rózsaszín. –Ugye tudod, hogy ehhez egy rózsaszín felső illene. –húzom agyát. Arca azonnal elfehéredik, szemei tágra nyílnak. Iparkodva felhúzza újdonsült szerelmét, majd leveszi a citromsárga színű felsőjét és egy pinket kutat elő. Hatalmasat sóhajt megkönnyebbülése jeléül. –Hihetetlen vagy. –nevetek rajta.

-Így tökéletes. Na gyere, menjünk.

-Egész eddig rád vártam. –erre nem felel, kinyitja az ajtót és már kiabál is a folyosó végén álldogáló barátnőnknek, hogy megmutassa új ajándékát. Hallom, ahogy Eunah szid minket, amiért sose készülünk el időbe. Míg zárom az ajtót, akarva akaratlanul a szomszéd szoba ajtajára pislogok. Vajon Bobbyék már fent vannak? Ő is annyira várja már a találkozásunkat, mint én?

-Hyunji! –mondják ki nevem egyszerre.

-Megyek!

Néhány perc múlva a szálloda hatalmas nyüzsgő étteremben vagyunk, ahol csak nagy nehezen találunk szabad asztalt. Leülök és megkérem a lányokat, hozzanak nekem is valamit enni, addig én itt maradok, hogy legyen helyünk. A két lány a svédasztalokhoz megy. Körbe nézek, merre vannak a többiek. Néhány asztallal arrébb meglátom TOP fejét és a többiekét is. Tőlünk jobbra egy nagyobb asztalnál táncosok ülnek, akik mosolyogva integetnek, közülük egy-ketten ki is nevetnek a kómás fejem miatt. Szembenézek Hansollal is, aki mond valamit a többieknek, majd feláll és leül mellém.

-Látom nem volt elég a szépítő alvás.

-Fogd be Hansol. –csapok egyet karjára. Erre csak hangosan felnevet. Hangja megtölti az egész helyiséget. Lopva a lányok felé pillantok, akik fejüket csóválva röhögnek rajtunk a távolból.

-Na mennyire emlékszel?

-Mindenre. –váltunk át komolyabb hangra. –Miért neked kiestek dolgok?

-A csókodtól kezdve Bobby hisztiéig mindenre emlékszem. –elpirulok, amikor a csókról beszél. Közben szememmel az említett fiút keresem. Sehol nem látom. –Az mondjuk csak ébredés után jutott eszembe, hogy az este felvettem, ahogy Bobby veled beszél. –óriásira nyílt szemekkel fordulok Hansol felé, aki jó ízűen vigyorog rajtam.

-Mit csináltál? –tolom kicsit előrébb fejem. Ő is ugyanezt teszi.

-Amikor elkezdett dörömbölni az ajtón, fogtam a telefonom és felvettem a hangját. Még azután is, hogy becsuktam az ajtót.

-És mennyire hallatszik, amit akkor mondott? –kérdezem feszülten és izgatottan.

-Egy kicsit halk, de mindent tisztán lehet hallani benne. –azonnal átöleltem Hansolt. Annyira örültem ennek a hírnek, hogy majd’ kicsattanok. Meg sem fordult a fejemben, hogy ehhez a módszerhez folyamodjunk, de bármikor jól jöhet.

-Hansol te egy zseni vagy. Imádlak!

-Khm… 

-Lányok, nem fogjátok elhinni… -engedem el Hansolt, és most azt kívánom, bár meg se öleltem volna. –Jiwon. –a fiú tekintetével átszúrja Hansol szívét, majd az enyémben is megforgatja a tört, amikor rám pillant. –Jiwon. –ejtem ki újra nevét. Látom rajta, hogy mindjárt felrobban.

-Haver, mi… -de nem figyel Hansolra. Rátámaszkodik az asztalra és közelebb hajol hozzám.

-Tudom, mit láttam. Sok boldogságot vele. –biccent a táncos irányába. Megpördül és kiviharzik az étteremből, majdnem fellökve ezzel Hanbint és Soomint.

-Ez meg mi volt? –rakja le a tálcáját Eunah.

-Nem emlékszik? –fordul felém Hansol. Eltolom magam az asztaltól és kettejüket ott hagyva, Bobby után futok. Az aulába érve látom, hogy nem a lifthez megy, hanem a mellette lévő lépcsősorhoz. Komolyan négy emeletet akar sétálni? Nagyokat lépve igyekszem utolérni, de ha mérges, akkor valami erő szállja meg és olyan gyorsan sétál, hogy futva se mindig érem utol.

-Jiwon! –kiáltok utána. Éppen az első emeleti fordulóhoz ért, mikor visszanéz a lépcső legaljára, ahol a falnak támaszkodva figyelem őt.

-Mit akarsz? –kérdez bunkó hangon. Felsietek a lépcsőn, hogy a csendesebb és takarásban lévő lépcsőfordulóban tudjunk beszélni.

-Miért vagy ilyen?

-Milyen Hyunji? Milyen vagyok? –akad ki és a vállaimnál fogva neki nyom a falnak. Olyan erővel teszi ezt, hogy a hátam visszapattan egy aprót.

-Neked totál kiesett minden?

-Képzeld nem! Minden egyes momentumra emlékszem. Még mindig érzem a csókodat a számon, emlékszem, hogy élvezted, amikor csókolóztunk. –szavai után pirulni kezdek és nem értem, ha ezekre emlékszik, akkor mi volt ez a jelenet az előbb. –Az is megmaradt, hogy ti ketten szinte megdugtátok egymást a klubban. Egy szó nélkül ott hagysz, mintha valami rosszat csináltam volna, pedig én csak jót akartam, aztán meg ennek a trófea gyűjtőnek a kezei közt landolsz. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a legszebb az egészben, hogy te kaptad le. –kezem arcán csattant, de mint akit nem is érdekli, folytatja. –Rohadt nagyot csalódtam benned. És még te vagy kiakadva, hogy nem vagyok veled?!

-Neked elment az eszed! –üvöltök vele. –Te idióta barom, arra nem emlékszel, hogy azt mondtad szeretsz? Igen, lekaptam, és szórakoztam is, de csak azért, hogy érezd, min megyek keresztül.

-Hát mondhatom k*rva okos vagy.

-Miért kell így beszélned? Ennyi erővel én is a fejedhez vághatnám, hogy mennyire ostoba voltál amiért Hannaval szórakoztál.

-Cseszd meg, ennek semmi köze Hannahoz. –ordít a képembe, de még mindig nem ereszt. Szorosan fogja a vállaimat.

-Akkor Hansolnak sincs ehhez semmi köze. Miért nem beszéljük meg a dolgokat, mint két felnőtt ember.

-Mert én akárhányszor akartam veled beszélni, te nem engedted. Azt mondtad, hogy csak a hülye kifogásaimmal jövök. –egyikünket sem érdekelte, hogy mi kiabálunk a másikkal és hogy azt szinte bárki meghallhatja. Mondjuk az amerikaiak nem érdekelnek, úgysem értik. Ellenben a társaink már megértik, hogy kettőnknek gondjai vannak egymással és hogy Jiwonnak köze volt Hannahoz.

-Már ne is haragudj, de ha arról akartál volna beszélni, hogy miért nem próbáljuk meg együtt, akkor már lehet könnyebben engedtem volna, de az, hogy te csak akkor akartál beszélni, ha éppen egy szó nélkül lekaptál, hát ne is haragudj, de önkéntelenül is az jutott eszembe, hogy csak a kifogásokat keresed.

-Menj a p*csába!

-Mi van? –kezeimet mellkasára teszem és próbálom eltolni.

-Nem tudom. –lép el előlem, én pedig mivel eltűnt előlem az ellenhatás, előre esek, Bobbynak. Két karjával támaszt meg, majd segít, hogy visszanyerjem egyensúlyom.

-Mit nem tudsz? Beszéljük végre meg.

-Nem tudom megbeszélni, fogd már fel! Azok után meg pláne nem, hogy láttam, amit láttam.

-De Jiwon, azt mondtad szeretsz!

-Én ilyet soha nem mondtam!

-Hallottam, amikor Hannaval szakítottál és tegnap is mondtad! Fel is van véve! –ütök mellkasára.

-Tudod mit Hyunji… -elveszi kezeimet magáról. –Élj a saját kis világodba! Én száz százalékig biztos vagyok, hogy a Hansolos történet után nem mondtam ilyet.

-Te idióta nem érted, hogy van róla felvétel? –a méreg teljesen átjárja a testem.

-Hagyj inkább békén! Élvezd Hansolt! –azzal fogja magát és ott hagy.

-Hülye barom! –ordítok utána. Ez a szerencsétlen barom! Fú, de utálom.

Ökölbe szorított, feszes karokkal megyek vissza a lépcsőn, ahol több meghökkent emberrel is találkozok. Mit sem érdekelve baktatok vissza az étterembe és dobom le magam Soo mellé. B.I, Eunah, Hansol és Soo csak bámul rám.

-Játszunk! –nézek Hansolra, aki először nem érti, majd féloldalas vigyort villant rám.