17.rész +12

*Bobby szemszöge*

Olyan vad volt, hogy teljesen beindított. Azt gondoltam, miért is ne, ő is akarja, akkor lehetek merészebb. Végig simítottam gyönyörű, hosszú lábán, aztán a bugyijához nyúltam. Éppen, hogy megérintettem, éreztem, ahogy nedvesedik, ekkor úgy ellökte magát tőlem, hogy szinte fájt, amikor a mögöttem lévőnek estem. Hyunji olyan ijedten állt előttem, hogy nem tudtam, közeledjek e felé, vagy sem. Magamban szidtam magam, amiért ráijesztettem. Mégis csak léptem egyet, és bocsánatot akartam kérni tőle, de abban a pillanatban felkapta a nyúlcipőt és elfutott. Ott maradtam egymagam a táncoló tömeg között és a világ legidiótájábbnak éreztem magam. Hogy lehettem ennyire ostoba? Bár rajta is ugyanennyire látszódott, hogy akar engem, ha nem jobban. B*ssza meg!

Fogtam magam, átverekedtem magam a tömegen, és visszamentem az asztalunkhoz. Éppen felértem az emeletre, mikor Youngdon jött velem szembe.

-Jiwon! –kiáltotta el magát, majd vigyorogni kezdett. Idióta fejétől kezdett visszatérni a jó kedvem.

-Mennyit ittál már? –lépek Dony mellé.

-Eleget. –röhög fel és vereget hátba. –Most megyek a ráadásért. –indul meg lefelé, de hirtelen megáll és visszafordul. –Te figyelj már. Szólj a haverodnak, hogy egy táncra nyugodtan elengedheti velem a kis barátnőjét, abba még senki nem halt bele. –bök B.I-ék irányába. Én is feléjük nézek és látom, hogy Hanbin úgy öleli magához a kissé részeg és bolondos Soomint, mintha ő a saját tulajdona lenne.

-Ő már csak ilyen. –vonom meg vállam és ott hagyom.

Ordít a zene és még egészen távol vagyok a bandától, de már így is hallom nevetésüket. Próbálok feltűnés nélkül körbe nézni, de Hyunjit nem találom. Hová mehetett? Azt hittem, rögtön a barátnői karjába omlik, hogy aztán kisírhassa magát és elmondjon engem mindennek.

-Bobby! –kiáltják el magukat, amint meglátnak. Elvigyorodok.

-Merre jártál, már féltünk, hogy nélküled iszunk. –karol át Eunah. Viszonzom a gesztust és vele együtt támaszkodok meg az asztalon.

-Hol hagytad a barátnődet? –vonogatja szemöldökét Soomin.

-Vécén van. –hazudtam. Nem volt helyes, de bevallom kicsit félek, hogyha elmondom az igazat, Soomin a torkomnak esik és senki az égvilágon nem szedi le rólam, míg meg nem öl. –Túl sokat ivott.

-Vigyázz rá, különben… -hatalmasat nyeltem. Pont erről beszéltem.

-Haja szála sem görbül, ígérem. –B*szki. Meg kell találnom, és addig megbeszélni vele ezt az egész félreértést, amíg egyikünk sem itta túl magát, bár ennek most már úgyis mindegy. –Mindjárt jövök. –indulnék el, de Eunah nem enged, én pedig nem akarok túl nagy feltűnést kelteni, nehogy Soomin rájöjjön, hogy már történt köztünk valami.

-Igyunk már! –ordítja túl a zenét June. Mindannyian megfogjuk a poharunkat és koccintunk.

-Jut eszembe, hol van Chanwoo?

-A kis kölyök csajozik. –int fejével mögém B.I. Mikor megfordulok, látom, hogy olyan természetességgel beszélget egy stábtaggal, ahogyan én sosem tudtam. Hiába ismerem Hyunjit ezer éve és hiába voltunk anno szinte legjobb barátok, ha egy bizonyos témához érünk, nem tudok vele beszélni. Mindent tudok az én kicsi Hyunjimról, a rossz tulajdonságait, a jókat, még sem tudom megerőltetni magam, hogy kinyissam a számat. Hannaval sokkal egyszerűbb volt beszélnem. Hozzá nem kötött semmi. Hyunjihoz viszont nagyon is sok minden. Azt hiszem, hogy…

-Bobby! –zökkent ki gondolataimból Donghyuk. –Rád várunk. –zavartan kapkodom a fejem, majd észhez térek és velük együtt megiszom a következő adagot is.

-Igyunk, amíg tudunk! –emelem poharam.

Már számolni sem tudtam annyi pohárral megittunk, és határozottan kijelenthetem, hogy berúgtam. A többiek se voltak másként. Ellöktem magam az asztaltól, hogy kicsit sétálhassak. Botladozva jutottam el a srácoktól a legtávolabbi részhez. Muszáj volt, egyedül előbb rendbe jövök, minthogy a többiek még ezt se hagyják és állandóan alkohollal tömjenek. Lassan érek csak a sarokba, ahol azonnal neki is támaszkodok a korlátnak. Alkaromon támaszkodok meg, ujjaimat összekulcsolom, de előtte, kigombolok még két gombot az ingemen, hogy jobban érezzem a mellettem lévő kis ablakon befurakodó levegőt. Ahogy elnézem, elég sok ember próbálja a tánccal leplezni mennyire ittas, legalábbis abból ítélve, hogy vannak, akik alig tudnak eljutni a pulttól a táncparkettre. Kinevetem őket, de aztán rájövök, hogy most én sem nézhetek ki különben. Később tovább nézelődök, szemeimet pár percig legeltetem a lányok testén. Itt aztán tényleg a szó szoros értelmében igaz, hogy a csajok a mini ruhákat kedvelik. Csodálom, hogy nem villan ki a hátsójuk. Meg ahogy rázzák magukat, esküszöm valami bűbájt használnak, hogy nem ugrik ki a plasztikáztatott mellük. Érthető, hogy a férfiak miért nem bírnak magukkal. Egy-két lánynak olyan kosármérete lehet, amilyennel még életemben nem találkoztam. Nagyobb, mint a fejem. Erre a gondolatomra lehajtom a fejem és kinevetem saját magam. Igen, hülye vagyok. Még mindig mosolyogva emelem vissza fejem, de aztán azonnal le is lohad. Szemeim tágra nyílnak, amikor meglátom Hyunjit a pultnál. Hansollal és Donyval van. Ahogy ott ül, már képes felizgatni és ezzel gondolom, nem csak én vagyok így. Hansol olyan közel hajol hozzá, hogy nálam beindul a vészriadó. Kissé ellököm magam, de még így is támaszkodok, ekkor Hyunji megfordul a székkel. Hosszú lábait keresztezi egymáson, háttal támaszkodik a pultnak. Rajta is mini ruha van, de diszkrét és nőies, nem pedig kurvás. Hosszú sötét haja, ahogy körülölelte a nyakát és ráhullt a melleire, kiemelte azokat. Sosem figyeltem ennyire, de most valahogy annyira más volt. Annyira vonzó és annyira szexi, hogy a nadrágom kezdett szorítani. Telt ajkait beharapta, amikor körbe nézett a táncolókon. Fejét kissé felemelte, így láthatta a többieket, majd vészesen közeledett, mígnem találkozott a tekintetünk. Hosszasan néz, én pedig kezdem elveszíteni a türelmemet, csak azt nem tudom, miért. Arca rezzenéstelen, de aztán mintha egy kicsit elmosolyodna és visszapördül a fiúkhoz. Lehúzza a sajátját, majd Hansol italát is, ami már most felidegesít. Azok az ajkak, amik az előbb az enyéimmel érintkeztek, most azzal a pohárral, amit Hansol már a szájához emelt. Mond neki valamit, aztán hirtelen lekapja. Kiegyenesedek és tudatomon kívül a korlátot szorítom mind a két kezemmel. Olyan vadul csókolja, ahogy engem még soha. Az agyam kezd elködösülni, főleg akkor, amikor Hansol a kezével végig simít ott, ahol nem rég még én jártam. De természetesen ennyi nem elég a kis Hyunjinak, szemét kinyitja és merészen méreget. Erre olyan erő szállt meg, hogy képes lettem volna ketté törni a vastag fém korlátot. Elhajol Hansoltól, hogy az a nyakához férhessen és a táncos azonnal csókolgatni kezdi. Hyunji le sem veszi rólam a szemét és direkt nem takargatja, mennyire élvezi, ahogy a fiú kényezteti. Végül Hyunji ráharap Hansol fülére. Megszívja, majd elereszti. Leszáll a székről, megragadja a fiút a kezénél fogva és mialatt engem néz, behúzza a táncoló tömegbe. Szememet le sem veszem róluk, bár Hyunji se engedné. Teljesen a rabja lettem, pedig nem akartam, hogy ily módon kössön magához.

Csípőjét kezdi tekergetni, mire partnere azonnal közelebb húzza magához. Talán a csípőjük is összeér, és ha igazam van, akkor hamarosan kirobbantom a harmadik világháborút. Ő az én tulajdonom, az enyém!

Állandóan engem bámul, bár néha a fiúnak is szentel egy töredéket a figyelméből. Kikészít… Direkt csinálja, hogy féltékeny legyek, és az a baj, hogy bejött neki. Bárki, aki most hozzám szólna, kitekerném a nyakát. Bár most éppen Hansol áll ehhez a legközelebb.

Olyan összhangban mozognak, ahogy még velem sosem mozgott. Egy testként mozognak, és ez rohadtul felidegesít. Ne legyenek ilyen összhangban! Felb*sz, de k*rvára!

Hyunji Hansol nyakát kezdi csókolgatni, kezét hasára teszi, aztán egy idő múlva lejjebb csúsztatja a kezét. Most durrant el az agyam.

Két kézzel löktem el magam, és ahogy azt a mostani állapotomból kitelt, olyan gyorsasággal hagytam el az emeletet, hogy a táncparketten szétválaszthassam őket. Hallom, ahogy a többiek utánam kiabálnak, amikor már a lépcsőn vagyok, de meg sem állok. Ám nem találom őket. Eltűntek, pedig tisztán emlékszem, hogy itt voltak, ahol most állok. Gyorsan forgatom a fejem, hogy megláthassam őket, hátha csak arrébb mentek. Megérzem, hogy figyelnek. Velem szemben találom meg Hyunjit, Hansol nélkül. Két karja feszesen simul testéhez, arca érzelemmentes. Hol hagyta Hansolt?

Nem mozdul egyikünk sem. Dühös vagyok és sértett. Legszívesebben megráznám a vállánál fogva, hogy ez nem ő, de inkább csak összeszorítom a markom, így türtőztetve magam. Nem áll jól neki ez a bosszúállás. Megértettem a lényegét, de most már hagyja abba.

Hirtelen magam előtt találom a lányt. Mosolyogva néz fel rém.

-Milyen érzés látni azt, hogy akit szeretsz, egy másikkal van együtt? –kérdezi még mindig mosolyogva. Tekintetében ott ég a gyűlölet, amiért én ezt az érzést megmutattam neki. Köpni-nyelni nem tudok, csak annyit érzek, hogy az ajkaim elválnak egymástól és a szívem összeszorul a bűntudattól és a méregtől, hogy Hyunji egy olyan srácnál keresi a vigaszt, aki nem én vagyok. –Nem tudod elképzelni sem, min mentem keresztül. –arca hozzá ért az enyémhez, úgy duruzsolt a fülembe. –Amit te most érzel, az fele annyira sem rossz, amit én érzek. De ne félj, megmutatom, milyen látni, ahogy más ér hozzám és nem te. Én irányítok. –szavai után lüktetni kezdett a testem minden egyes kis szeglete. A mellkasom hevesebben emelkedett, fogaimat csikorgattam. Ha valaki tudja milyen egy megállíthatatlan erdőtűz pusztítása, az most tudja, hogy bennem kétszer akkora. Közelebb lépett hozzám, testét teljesen nekem nyomta. Hirtelen bekapta a fülem, amit szopogatni kezdett. Idegesség mellett az erekcióm is növekedésnek indult. Ujjaival belecsimpaszkodott a nadrágom szélébe, míg másik kezével az oldalamat karcolgatta. –Soha ne feledd, milyen amikor azután érnek hozzád, hogy előtted mást csókoltak. –majd faképnél hagyott. Megint ott álltam egyedül, most igaz, hogy testem lemerevedett, de a szememmel végig követtem Hyunjit, majd megpillantottam a bejáratnál várakozó Hansolt, aki hatalmas vigyorral várja a lányt. Boldogan húzza magához és lép ki vele együtt az épületből. Ekkor kapok észbe. Félre tolok mindenkit, aki az utamba kerül és kivágtatok a friss levegőre, még épp’ időben ahhoz, hogy lássam, amint mindketten beszállnak az egyik várakozó taxiba. Azonnal bepattanok a közelben parkoló szabad autóba és megkérem a sofőrt, hogy kövesse az előttünk lévőt.

Alig bírom kivárni, hogy megérkezzünk végre. Az agyam folyamatosan azon kattog, vajon éppen mit csinálhatnak abban a kocsiban. Ismerem Hansolt és tudom, hogy egy izgalmas szexben mindig benne van. Ezért is féltem Hyunjit. Ha mással csinálná ezt, akkor sem tetszene, de az hogy pont Hansol a játszótársa, annak felettébb nem örülök. Az én Hyunjim nem lesz egy újabb trófea!

Az autó lassan megáll, kicsivel később, mint a követett taxi, ezért fizetés után azonnal rohanok be a szállodába.

-Ennyire gyorsak nem lehettek. –sóhajtom a hatalmas aulában, közben mélyen a hajamba túrok. Az a baj, hogy fogalmam sincs, Hansol melyik szobában lehet. A recepcióhoz sietek, és imádkozok, hogy kiadják nekem a szobaszámát.

-Elnézést. –váltok angolra. –Két társam az imént jött be és náluk van a tárcám. –a recepciós hölgy kedvesen mosolyog.

-Sajnálom Uram, de nem adhatok ki a vendégeinkről szóló adatokat.

-Kérem, csak a szobaszámára lenne szükségem. –előkapom ártatlan énemet. –Ha kell, akkor tudom igazolni, hogy együtt vagyunk.

-Lenne szíves a nevét mondani. –megadta magát.

-Jiwon Kim. –lábammal már az adrenalintól dobolok a pult mögött. Néhány percbe telik neki, míg ellenőrzi a papírokat rólunk.

-Elnézést kérek Mr. Kim, tudja ez egy szabály. Megelőzzük a bűncselekményt. Melyik szobaszámra lenne szüksége?

-Hansol Lee.

-713.

-Köszönöm. –majd futok is a lifthez.

A folyosón haladok az úti célom felé, hogy ha kell, akkor meztelenül hozzam el onnan Hyunjit. Minden egyes lépésem után, akár lángolhatna is a padlószőnyeg, annyira forr bennem a düh. Amint a 713-as ajtó elé érek, felmegy bennem a pumpa és orbitális dörömbölésbe kezdek.

-Lee Hansol, nyisd ki azt a k*rva ajtót! –ordítottam. Válasz nem jött, így tovább dörömböltem. Mit sem törődve másokkal, ugyanis ez az emelet a mi szintünk lett és nincs itt közülünk senki, ezért nyugodtan, már amennyire azt ilyen állapotban lehet, kopácsoltam az ajtón. –Hyunji, ha van eszed, akkor nem adod neki oda magad! Te jobbat érdemelsz, minthogy egy trófea legyél a szemében! –az érzelmeimet nem bírtam kordában tartani. Annyira feszített, hogy nem tudtam visszafogni magam. –Gyere ki onnan, kérlek! Te az enyém vagy! Az enyém és senki másé! Tudom, hogy nem érdemellek meg, de kellesz nekem! Szeretlek az Isten Szerelmére! –ekkor végre kinyílt az ajtó. De nem azzal találtam magam szembe, akivel akartam. Hansol állt előttem egy szál boxerben. A látványától elködösült az elmém és mikor meglendítettem a karom, hogy behúzzak neki egyet, a bal oldalamról megszólalt egy angyali hang.

-Jiwon. –annak ellenére, hogy milyen halkan szólalt meg, tisztán hallottam édes hangját. Karom a levegőben maradt, Hansol megfeszült előttem, én pedig lassan feléje fordultam.

-Hyunji. Én azt hittem, hogy… -leeresztettem karom, teljes testemmel feléje fordultam. Alig hallottam, amikor Hansol bezárkózott a szobájába, ugyanis én ezalatt Hyunji felé sétáltam. Közvetlen előtte álltam meg. –Azt hittem, hogy Hansollal vagy.

-Szeretsz engem? –kérdezi meglepetten. Egy pillanatra lehunyom a szemem, leeresztem a vállaimat. Vége a játéknak, nincs tovább!

-Igen. –válaszolom neki határozottan. Hyunji arca először meg sem rezzen, aztán amint a tudatáig jut, amit mondtam, az ajka megremeg és kicsordulnak a könnyei. A szívem összeszorul és azonnal a tarkójánál fogom meg, hogy közelebb lépve hozzá biztosítsam abban, amit mondtam. –Szeretlek Hyunji. –mondom ki mérhetetlen büszkeséggel, amiért végre tudatom vele. Egy szó nélkül esik nekem és hátrál be velem a saját szobájába. 

16.rész

Míg kezeivel erősen markolász és simogat, addig szájával finom puszikat ad az enyémre. Nem használja nyelvét, arra vár, hogy én lépjek. Ujjaimat hajába fúrom, és egy kicsit meghúzom, aztán nyelvemmel óvatosan végig simítok alsó ajkán. A hangos zene ellenére is hallom, ahogy felmordul. Készségesen nyitja szét ajkait, én pedig abban a szent pillanatban befurakodok, és máris táncra hívom nyelvét. Lassú, majd egyre gyorsabb mozdulatokkal gabalyodunk össze és érzem, hogy az eddig is nedves bugyim még nedvesebb lesz. Bobby keze eközben lejjebb csúszik a csípőmről. Simogatni, markolgatni kezdi fenekem, mire én is felnyögök. Belemosolyog a csókunkba. Felfedezőútját továbbfolytatja, lecsúsztatja jobb combom külső részére, amit csak a vékony harisnya fed, így sokkal jobban érzem érintése forróságát. Kezét lejjebb vezeti, majd elindul befelé, és amikor egyik ujja hozzáér a bugyimhoz, vagyis tulajdonképpen hozzám, szemeim kipattannak, két kezemet mellkasának támasztom és ellököm magam tőle olyan erővel, hogy mindketten a mögöttünk lévő embernek ütközünk. Értetlenül pislog rám, kezét pedig olyan pózban hagyja, ahogy az imént volt. Egyikünk sem kér bocsánatot a mögöttünk lévőtől, csak bámuljuk a másikat. Egy lépéssel közelebb jön hozzám és a nevemen szólít, mire én, mint egy idióta fogom magam, és elviharzok onnan.

Észre sem vettem, de szerencsére a lányok eltűntek mellőlem, így bízhatok abban, hogy nem láttak semmit.

Tulajdonképpen fogalmam sincs mi bajom lett. Megijedtem volna? Túl gyors volt ez nekem?

-Az Istenit! –motyogom magamban. Hihetetlen, hogy itt hagytak! Ha megtalálom azt a két jó madarat, leszedem a fejüket a helyéről. Nemhogy kimentettek volna…

Ide-oda kapom a fejem, de nem találom őket, így hát a pulthoz igyekszek, hátha a fiúk is ott vannak, és akkor talán a lányok is.

-Hyunji! –hallom meg nevem.

-Nahát, szia! –örülök meg az ismerős arc láttán. Átfurakodok a tömegen, majd a mellette lévő üres széken helyet foglalok. –Hát te csak így egyedül?

-Hát látod. –nevet fel. –Mit iszol? –kérdezi, mire én az előttünk lévő polcot kezdem átnézni, amin sorakoznak az alkoholok.

-Gintonicot. –fordulok vissza hozzá. Míg ő kikéri nekem az italt, az előtte sorakozó poharakat számolgatom. –Nem sok ez egy kicsit?

-Még el sem kezdtem. Úgy nézek ki, mint aki be lenne rúgva?

-Egyáltalán nem.

-Na látod. Majd veled. –kacsint rám.

-Akkor közlöm veled, sok kell ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljek.

-Nagyszerű, mert nekem is. –emeli fel poharát, majd gondolkodóba esik.

-Mi van?

-Mire igyunk? –vakarja meg tarkóját.

Visszatesszük mindketten a poharunkat, államat kezdem dörzsölgetni. –Miért nem iszunk a koncertre?

-Á, az unalmas, ennél többet vártam tőled.

-Na kapd be. –lököm meg egy picit. Mindketten felnevetünk.

-O…ó –kezd el ficánkolni a széken. –Megvan! –érdeklődve figyelem és várom, hogy végre kinyögje, de ő csak vigyorogva tapsikol, hogy mennyire zseniális, amiért ő jött rá előbb. Váratlanul lefagy és bámulni kezd. –Van szerelmi bánatod egyáltalán?

-Komolyan erre akarsz inni? –kérdezem vigyorogva.

-Ettől lehet a legjobban berúgni, már ha van ilyen problémád. Bár egy ilyen gyönyörű lánynak mind a tíz ujjára akad egy pasi.

-Gondolod. –nevetek fel. –Na, akkor iszunk?

-Tudod, hogy így kirúgunk a hámból ugye?

-Sejtem. –kuncogok a bajszom alatt, majd kezébe nyomom a poharát és a sajátomat is megfogom.

-Akkor igyunk a hálátlan nőkre, már bocs… -húzza össze magát a nézésemtől.

-Akkor igyunk a beszari férfiakra! –emelem poharam.

-Hé! –orrát megemelve folytatja. –Én kimondottan bátor vagyok.

-Inkább igyál. –tolom szájához a poharat, így végre megízlelhetem az italomat. Miután mindketten bőséges mennyiséget döntöttünk magunkba, letesszük a poharainkat. Vigyorogva, szerintem egyikünk sem tudja, hogy tulajdonképpen mégis min, egymást nézzük. Most látom csak, milyen helyes. –Szóval a nagy Lee Hansolnak szerelmi bánata van?

-Tudom, lehetetlennek hangzik, de nálam is előfordul az ilyen. Hiába vagyok egy irtó szexi, kedves, vicces, elragadó pasi, mégis elhagynak. Pedig tökéletes vagyok.

Mondandója után alig bírtam fent maradni a széken, annyira nevettem. Olyan hevesen magyarázta, olyan átéléssel, hogy egy pillanatra komolyan elhittem neki.

-Ugyan Hansol, ismerlek. Nem véletlenül emlegetnek téged Donyval együtt.

-Most ezt miért mondod? –vágja az ártatlan fejet.

-Az a hír járja, hogy elég sok lány megvolt már nektek. Meg hogy ti inkább az egy éjszakás kalandok hívei vagytok. –tátott szájjal mered rám, mint aki megsértődött.

-B*szki, erre innom kell. –majdnem beborul a pult túloldalára, úgy telleget a kiszolgálónak. –Most rövidet iszunk. –jelenti ki, én pedig kegyesen elfogadom a parancsot. –Még hogy én…hát ilyet. –motyogja maga elé, közben fejét tekergeti.

-Tényleg ezt beszélik. Miért, nem igaz?

Miután megnyugodott, hogy megkapta a megérdemelt rövidjét, visszaül és felém fordul.

-Csak egy része.

-Hallgatlak… -húzom fel egyik szemöldököm, mire ő is ugyanazt teszi. –Gyökér. –nevetek fel.

-Az tény, hogy voltunk csajokkal, de nem olyan sokkal. –fura arckifejezése után rájöttem, hogy hazudik. Gondolom neki is feltűnt, mert azonnal javította magát. –Jó igen, aki benne volt az megvolt. Na, hát ebben nincs semmi szégyellnivaló.

-Ja, az nincs. De így már értem miért van szerelmi bánatod. –röhögöm ki szerencsétlent. –Folytasd nyugodtan, hallgatlak.

-Te most gúnyt űzöl belőlem.

-Én? –játszom meg magam. –Soha!

-Tudod mit? –löki el magát és megfordul a székkel. A tömeget pásztázza, keres valakit. Kis idő múlva integetni kezd valakinek. Én is megfordulok, és ekkor látom, hogy a táncoló emberek közül Dony sétál felénk.

-Csá! Mi van haver? –pacsizik le Hansollal, majd rám pillant. –A szentségit, Hyunji de jól nézel ki. Az előbb Soot is meg akartam dicsérni, de a pasija elhúzta valahová.

-Kösz. Miért érzek féltékenységet a hangodban? –vonogatom szemöldököm. Fintorogva ül le egy székre.

-Nem érzel féltékenységet. Teljesen nyugodt vagyok. Egyszer úgyis az enyém lesz. –vigyorog büszkén, mire én először azt se tudom, hogy reagáljak, de aztán csak vállon csapom és Hansol felé fordulva jegyzem meg neki, hogy ez hülye és csak viccelődik. De a fiú nem röhög rajta.

-Komolyan mondja? –akadok ki. –Mi van? –pördülök vissza Donyhoz.

-Most mi van? Tök csinos, miért ne akarnám magamnak?

-Mert barátja van?

-Mielőtt egymásnak esnétek, térjünk vissza az eredeti témánkhoz. –szól közbe és egy kis idő múlva már rá is figyelünk. Dony is kér magának valami italt, természetesen nekünk is, aztán belevágunk. Hansollal azon tanakodnak, hány lány volt már meg nekik, hogy hol és hogy milyen pózban. Közben én a fejemet fogom és úgy nevetek rajtuk, néha kicsit kínosan érezve magam, hogy a társaim többségéről tudom meg, hogy volt együtt ezzel a két gyökérrel, és hogy mennyire élvezték. Hiába nem akarom, végig kell hallgatnom azt is, hogy melyik volt jó és melyik nem. Könyörgöm, hogy hagyják abba, de ők ilyenkor csak egy újabb poharat tolnak elém és velem együtt isznak egyet ők is. Egyszerűen nem bírom már őket. Annyira nevetek, hogy attól félek, bepisilek mellettük. Ráadásul kezd kissé sok lenni az alkoholból. Berúgtam. Eszméletlen jól érzem magam, eszembe se jut Jiwon. Tökéletesen megvagyok nélküle.

-És veled mi a helyzet? –kérdezi Hansol. –Mi már beszámoltunk, most te jössz.

-A legapróbb részletre is kíváncsiak vagyunk, ha már mi is elmondtuk.

-Ki kérte, hogy elmondjátok? –vigyorgok.

-Hyun! –szól rám mindkettő egyszerre.

-Jó, de esküdjetek meg, hogy nem mondjátok el senkinek. –kérem meg őket. Mindketten a szívükre teszik kezüket. Kifújom a magamban tartott levegőt, majd nekikezdek. –A helyzet az, hogy mi Bobbyval…

-Tudtam! –kiált fel a fiatalabbik iker. Értetlen fejjel bámulunk rá, ezért magyarázkodni kezd. –Hát, ahogy rád néz. Félre ne értsetek, nem vagyok buzi hogy ilyeneket mondok, de a pia hatása.

-Mi van a nézésével?

-A szemével is birtokolni akar téged. –csak pislogni tudtam. –A múltkor beszélgettünk és a lányok is szóba kerültek. Természetesen nem mondta ki konkrétan kiről beszél, de részletesen leírta és a hülye is kitalálhatta volna, hogy kiről van szó.

-Szóval neked is sikerült. –röhög fel Hansol. Dony szemét forgatva tűri, majd folytatja.

-Mondtam neki, hogy ha tényleg fontos neki ez a bizonyos lány, akkor le kellene zárnia Hannával.

-Tudtál róla? –lepődök meg. Azt hittem ez hét pecsétes titok.

-Az a csaj állandóan jártatja a száját. Na mindegy. Aztán jól lecsesztem, hogy mekkora barom, meg hogy nem ártana felnőtt módjára viselkednie. Nem tudom megfogadta-e a tanácsom…

-Hát, nem igazán, de néha mintha másabb lenne. –temérdek pohár után már természetesen beszéltem a kapcsolatunkról, mindent elmesélve a srácoknak. Figyelmesen hallgattak végig, néha vigyorogva a bénázásunkon, de aztán mindig megértően pillogtak rám.

-És most mi van? –érdeklődik Hansol. –Ezért olyan furcsa a táncotokkor?

-Igen, vagyis gondolom. Fogalmam sincs, mi van köztünk. Nem is érdekel. –erre mindketten felnevetnek.

-Van egy ötletem. –lelkesedett fel Hansol. –Nem gondoltál már arra, hogy visszaad neki?

-Mire célzol?

-Jó ötlet! –ugrik meg mögöttem a fiú. –De attól félek, nem lenne képes végig csinálni.

-Dehogyisnem!

-Mi az istenről beszéltek? –akadok ki lassan.

-Féltékennyé kéne tenned őt.

-Aztán kivel? Nincs senki olyan, az exemmel meg inkább nem kezdenék ki még egyszer.

-Egy szóval nem mondtam, hogy az exeddel kellene. Az amúgy se lenne olyan ütős. Egy közeli ismerős sokkal inkább…

-Kire gondolsz? –kérdezem.

-Ú, de dög vagy! –röhög fel Dony és felettem pacsizik Hansollal.

-Hyunji, mit gondolsz rólam?

-Mi van? –röhögök fel. –Te most arra célzol, hogy veled tegyem féltékennyé Jiwont?

-Ezt most úgy mondod, mintha olyan ronda lennék.

-Nem dehogy, csak ehhez még nem ittam eleget.

-Figyelj, mindketten élveznétek.

Elgondolkodtattak a fiúk. Én is gondoltam már rá, de mi van, ha elgyengülök, és nem leszek képes végig csinálni? Mert végül is ez nem csak egy alkalom, annak úgy semmi értelme nem lenne szerintem. Amúgy meg Hansol is helyes. Nem Bobby, de tényleg helyes.

-Félek, hogy a barátságunkra menne.

-Nézd úgy, hogy ez egy baráti segítség.

Lassan megfordultam. Hátamat a pultnak támasztottam, szemmel végig pásztáztam a táncoló tömeget. El kellene fogadnom? Ah, nem tudom. Nem jó ötlet.

Az egész termet alaposan megvizsgálom. A lépcsőt is, ami felvezet a mi VIP részünkhöz, a fenti részt, ahol meglátom Sooékat a srácokkal. Tovább vezetem tekintetem, míg meg nem akad a korlátnál támaszkodó Jiwon szemeiben. A pulthoz közel eső részén, szinte felette áll és engem néz. Ujjait összefonta, arcán látom, hogy néha megrezzen az idegességtől. Szóval már most féltékeny… Rendben, akkor játszunk!

Visszapördülök, lehúzom az előttem lévő teli poharat, majd az engem bámuló Hansolra pillantok.

-Tehát, ha jól értem, nem lesz se sértődés, se semmi következménye, hogy ha tulajdonképpen használjuk a másikat?

-Nem, semmi. Élvezzük a másik nyújtotta élvezetet. –szexisen elmosolyodom, lehúzom a Hansol előtt lévő poharat is, majd előre dőlök és tarkójánál fogva megcsókolom. Nem gatyázik, azonnal visszacsókol. Ajkainkkal marcangoljuk a másikat. Isteni érzés jár át. Bizsereg a testem, de most nem csak a csóktól, hanem az adrenalintól is, és mert olyat csinálok, ami nem lenne helyes. Egyik szemem kinyitom, így láthatom, hogy Hansol csukott pillákkal élvezi a csókot. Meg kell hagyni nagyon jól csókol, meg tudnám szokni. Valamint azt is látom, ahogy Bobby a korlátot szorítja teljesen merev testtel. Tudja, hogy látom és egy cseppet sem próbálja takargatni, mennyire zavarja. 

Nagyon rossz vagyok, de kölcsön kenyér visszajár, és ettől belemosolygok a csókunkba. 

15.rész

Lassan letelik a két órás koncert, és mi még mindig nem vagyunk kimerültek. Ugrándozunk a lehulló lufik között, míg Taeyangék a búcsúdalt éneklik. Mint ahogy az lenni szokott, a Fantastic Baby-t játssza a YG Band, amire az iKON is a színpadra jön, hogy elbúcsúzhassanak majd a New York-i közönségtől. Amint megpillantottam Bobby mosolygó arcát, melegség járta át a szívem, ahogy ránéztem, és hogy láttam, mennyire boldog. Fogalmam sincs milyen gondolattól vezérelve, de oda szaladtam hozzá, kézen ragadtam és a színpad közepére húztam. Meglepetten pislogott rám. Tulajdonképpen én sem tudtam miért csináltam, így hát improvizáltam. A Fantastic Baby refrénje következett, úgyhogy bátorításként tapsolni kezdtem, reménykedve, hogy veszi a lapot. Ekkor érkezik a felmentő sereg, Hansol, Soomin és még két táncos személyében, akik szintén tapsolni kezdenek, majd Soo megragadja Hanbint és jelez neki, hogy kezdjen el táncolni. A lehető legidiótább pózokat veszi fel minden egyes ütemnél, de a közönség élvezi, és Bobbynak is leesett, hogy mit akartam.

Öt perc múlva, már felsorakozva állunk egymás mellett, előttünk a Big Bang, mögöttük az iKON, balról és jobbról pedig mi. Jiyoung megköszöni a rajongók szeretetét és támogatását, addig mi megfogjuk egymás kezét. A BB leadere megpördül, és most a mi munkánkat köszöni meg, mire mi egyszerre emeljük fel kezeinket a magasba. Hatalmas vigyor terül el az arcomon és ezt csak még szélesíti az, ahogy a VIP-k sikítozni kezdenek. Ekkor veszem csak észre a szemem sarkából, hogy nem Donghyuk apró kezét szorongatom, hanem Jiwon férfias, meleg kezét. Nyálamat azonnal félrenyelem, és köhögni kezdek, amire ő ijedten néz rám, de mikor jelzek neki, hogy semmi bajom, nagy nehezen visszafordul, és újra vigyorogni kezd.

-Jól vagy? –szalad utánam, miután befejeződött a koncert. Kezét csupasz vállamra teszi, és ha még eddig nem volt verítékes a testem, na most az lett. Bobby érintése felébresztette a vulkánt bennem. Lángolni, égni kezdett a testem. Hihetetlen, hogy mennyire hiányzott az érintése… Állj! Miket nem gondolok?!  -Hyunji?

-Mi? Ja, igen. –vigyorgok idétlenül. –Csak félrenyeltem. –vakarom meg tarkóm. Erre csak biccent egyet és elindul az öltözőjük felé.

Az agyam azonnal beindul: miért ne gondolhatnék arra, hogy hiányzott az érintése? Miért kell leállítanom a gondolataimat és hazudnom önmagamnak? Tudom, hogy ezt normál helyzetben nem tenném meg, de a testem tele van adrenalinnal, és egyszerűen nem engedelmeskedik nekem.

Mellettem van egy eldugott, sötét kis folyosó. Azonnal cselekszem.

-Jiwon.

-Hm? –fordul meg rögtön. Hozzám közelebb lévő karjánál megragadom, behúzom magam után a folyosóra, olyan távolra, amennyire csak tudom és neki lököm a falnak. Háta visszapattan egy aprót, de nincs ideje felszisszeni, nem hagyom. Átkarolom nyakánál fogva és megcsókolom. Ahogy mellkasom az övéhez nyomódik, érzem, hogy megakad a lélegzete. Finoman csókolok, érzékien, közben óvatosan hajába túrok és egy kicsit meghúzom neki. Halványan gyors, szapora szívverését is érzem. Legszívesebben felnevetnék kínomban, hogy ha ilyen hatással vagyok rá, akkor miért nem lép, de ehelyett, csak egy utolsó puszit nyomok ajkaira, majd boldog mosollyal hagyom ott a sötétben. Igen, tudom, ez most gonosz volt, de egy az, hogy megérdemelte, kettő, rohadt jól esett. Egy kicsit talán még fel is izgatott. Nem tudom, mi járhat a fejében, de ha azt látom rajta, hogy kezd egy kicsit változni, akkor még egy párszor eljátszom ezt vele. Azt hiszem az after partyn bedobom magam.

Az öltözőkben hatalmas üdvrivalgás fogad. Mindenki örvendezik, hogy hibátlanul koncerteztünk. A saját gondolataimat nem hallom, nemhogy azt, mit mond Jiyong valahol a tömeg közepén. Hirtelen Seungri felpattan az egyik táncos hátára és elüvölti magát, hogy hallgassunk, a mester szólni kíván, mire az idősebb egy jól irányzott csapással jutalmazza a lapockáin. Ekkor nyílik az ajtó és lép be rajta Bobby. Arca azonnal elvörösödik, amint rám néz. Király vagyok! Talán még a szarvacskáim is kibújtak a fejbúbomon.

-Hogy mit csináltál? –lép ki Soomin a fürdőszobából, testét törölközőjével takargatva, de a hirtelen mozdultatoktól lecsúszik róla.

-Tűnj már el! –sikítom és hozzá vágom az egyik párnámat.

-Ne már, ez fontos! Beszéljük meg! –kapkod a textil széle után, majd mikor összeszedi magát, rávetődik az ágyra és árgusszemekkel kezd el vizslatni.

-Mindjárt bepisilek. –vihogok őrült barátnőmön, aki megjátszva az eredetinél is ostobább szerepét, teszi keresztbe lábát és pislog bambi szempillákkal. Nagy nehezen megnyugszom és most már kipirult arccal, de valamilyen szinten büszkén jelentem ki neki még egyszer. –A koncert után lekaptam Bobbyt. –jelentem ki határozottan, aztán hátradobom magam az ágyon, hirtelen felsikítok. Soomin akkorát ugrik mellettem, hogy majdnem mellé ül. Arcom teljesen vörös lehet már, ajkaimat lassan véresre harapom. –El sem hiszem, hogy megtettem. Tudod milyen jó érzés volt? –pattanok fel, ám ekkor olyan hangosat koppan a fejünk, hogy én azonnal vissza is dőlök, Soo pedig a két ágy között, a földön köt ki. Fülsüketítő nevetés közben tápászkodunk vissza mindketten ülőhelyzetbe. Barátnőm mosolygós arccal próbálja komolyra fordítani a szót.

-Szerinted hogy fog viselkedni a bulin?

-Őszintén? –bólint. –Lehet, el sem jön. –fogom hasam a nevetéstől.

-Nyissátok már ki! –halljuk meg az ajtó mögül dörömbölni Eunah-t. Kettőnk közül nekem kellett ajtót nyitnom, rajtam volt több ruha. Óvatosan kikukucskálok a résen, nincs-e valahol fiú, nem szeretnék meglepetést, majd beinvitálom a már teljes egészében puccba vágott lányt. –Mondd azt, hogy rajtad azért van fehérnemű, mert eddig jutottál a felöltözésben.

Visszaszaladok, hogy megnézzem Soomin hol tart. Eunah tuti kiakad, hogy sehol sem tartunk.

-Nyugi, már fürödtem. Csak nem tudtam dönteni mit vegyek fel.

-Soo?

-Itt vagyok. –jelenik meg kezében egy fésűvel, és már rajta is melltartó és bugyi van.

-Miért gondoltam azt, hogy egyszer az életben, időben elkészültök? –sóhajt fel. –De mivel ismerlek titeket, hoztam magammal valakit.

-Valakit? –kérdezünk vissza egyszerre. A sötét hajú lány előhúzza háta mögül régi cimboránkat, a pezsgőt. Elkerekedett szemekkel nézünk hol a lány szemébe, hol az üvegre, közben idétlenül, sejtelmesen vigyorgunk.

-Te be akarsz rúgni? –kérdezi Soo, miközben poharak után kutat.

-Hát figyelj… Egy, meg kell ünnepelni a ma esti koncertet. Kettő, nem vinnénk túlzásba. Három, egyszer élünk nem?

-A negyedik, amire innunk kell, az az, hogy Hyunji lekapta Jiwont.

-Mi van? –sikkant fel Eunah. Fejcsóválva állok fel és öntök mindenkinek egy pohárral, majd neki is elmesélem a történteket.

Azok után, hogy visszatettük Eunah leesett állát a helyére, neki állhattunk a készülődésnek. Nagy nehezen sikerült rávenniük a lányoknak, na jó, elég könnyen ment nekik, hogy valami egészen merészet húzzak fel magamra. Egy tűzpiros pánt nélküli koktélruhát adtak rám, fekete platformos magassarkúval. Soomin begöndörítette a hajam, így az loknikban hullott a vállamra, hátamra. Szemeimre minimális festék került, éppen hogy csak ki lettek húzva, ellenben a számmal, amit a lehető legjobban kihangsúlyoztunk. Vörös rúzst kentem az ajkaimra. Eszméletlenül néztem ki. Mintha nem is én lettem volna. Bombázó voltam. A bejárati ajtó mellett lévő falra ragasztott tükör előtt mindhárman megálltunk, lőttünk magunkról néhány képet. Mindegyikünkön ugyanolyan mini ruha volt, csupán színeikben különböztek. A szexis képek után jöhettek az őrült, vicces pózolások. Kellő mennyiségű alkohol volt már bennünk, hála cimbinknek, a pezsgőnek, amit amúgy egyikünk se nagyon szeret, de a célt szentesíti az eszköz ugyebár…

-El fog jönni?

A két lány egymásra néz, elvigyorodnak, majd Soo megszólal: -Hanbinnal megbeszéltem, hogy adjanak Bobbynak piát, hogy oldódjon fel és ne feszengjen a közeledben. Azzal mondjuk nem számoltunk, hogy te ilyen merész húzással állsz elő, de azt hiszem még ennek ellenére is jönni fog.

-Sőt, szerintem pont ezért még örömmel is fog inni. –nevet fel Eunah. Összeszorítom ajkaimat, majd orromon keresztül kiengedem a magamban tartott mély levegőt. –Gyere, induljunk. –kézen fog és kivezet a szobánkból, amit Soomin azonnal be is zár. Ebben a pillanatban nyílik a mellettünk lévő ajtó, és az egész iKON lép ki rajta, köztük Bobby is. A srácok eszméletlen jól néztek ki, illatuk azonnal elnyomta a miénket és megtöltötte a folyosót. Testemben a hormonok száguldozni kezdtek. Itt még baj lesz…

De Jiwon…na ő vitte a pálmát most is. Egy egyszerű sötétebb farmer nadrág volt rajta, meg egy sima fehér ing, ami megfeszült a testén, és alig volt begombolva. Izmos mellkasa kikandikált a felsője mögül, én pedig komolyan azt hittem, hogy menten szörnyethalok. Az hagyján, hogy ittam és emiatt nem bírok már magammal, de rátesz egy lapáttal az is, hogy ez a félisten itt előttem rám emeli tekintetét és úgy néz, hogy a bugyim nedvesedik tőle.

-Ejha lányok, kitettetek magatokért. –dicsér meg minket B.I. Barátnője szexisen mellé sétál, füléhez hajol, suttogni kezd és innen érzem még én is, hogy a fiú agya teljesen elködösült. Azt hiszem, nem sokáig fogjuk őket a köreinkben tudni.

Mivel egyik lány sem reagál a dicséretre, én nyitottam ki a számat: -Ti sem panaszkodhattok. –erre mindegyikük csak mosolyogni kezd, majd egyszerre indulnak meg, én viszont ott maradok Jiwonnal szemben, lefagyva. Vadítóan szexi ajkait féloldalas mosolyra húzza, szemeiben valamiféle különleges csillogást látok. Zavartan hol rá, hol a talajra vagy éppen a folyosó egyik szegletére kapkodtam a tekintetem. Nem voltam felkészülve arra, hogy kettesben maradok vele. Most arra vár, hogy magyarázkodjak? Fogalmam sincs, mit mondhatnék.

-Jiwon, én… -kezdtem bele a magyarázkodásba, de ő félbeszakított.

-Kib*szott szexi vagy. –jelentette ki nemes egyszerűséggel, az én lábaim meg abban a pillanatban a földbe gyökereztek. Ajkaim elváltak egymástól, és fogaim közt kezdtem el beszívni a levegőt. –Annyira…ahh istenem. Miért kell minden pillantásoddal beindítanod? –a semmiből termett előttem és kapott a tarkómhoz. Ujjai perzselték a bőrömet. Arcát az enyémhez közel, nagyon is közel tartotta. Forró leheletét ajkaimon éreztem.

-Mennyit itattak veled? –életem legbénább dumájával rukkoltam elő, de ebben a pillanatban csak ez jutott az eszembe. Totál le voltam blokkolva. Kissé elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy kényelmesen egymás szemébe nézhessünk.

-Nem eleget, hogy kibírjam ma melletted. Ne tudd meg milyen nehéz megállni, hogy ne harapjak rá a nyakadra, ne nyaljam végig az állad és ne csókoljalak meg.

-Miért csinálod ezt?

-Az enyém vagy! Senki másé! –a kérdésemre nem válaszolt, helyette inkább derekamnál fogva átölelt és a többiek után mentünk. Bobby keze mindvégig rajtam volt, még akkor is, amikor utolértük a többieket. Nem foglalkozott azzal, hogy ki látja és ki nem. Még a szállodában felkapták a napszemüvegjeiket, és velünk együtt, valamint a többi táncossal és a Big Banggel felszálltunk a buszra és New York éjszakájába vetettük magunkat. Még mindig rejtély volt, hogy hová is megyünk. Senkit nem érdekelt, hogy milyen helyet találtak nekünk. Mindenkit lefoglalt a másik, kezükben valamilyen alkohollal nevetgéltek, táncoltak, már amennyire ezt a busz lehetővé tette. Míg Jiwon közvetlen a közelembe foglalt helyet, én a Soomin kezében lévő pezsgős üvegre vágytam, hogy miután meghúzom azt, leálljon az agyam a felesleges kattogásról és ki tudjak kapcsolni. Ma este nem érdekel mi lesz, jól akarom érezni magam, és egy másodpercet sem akarok a Bobby viselkedésével kapcsolatos gondolataimra gondolni. Míg kiittam az üveg alját, rájöttem mi is igazából számomra Jiwon. Ő a gyönyöröm és a gyötrelmem egyszerre, egy személyiségben.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de már a zenére ringattam csípőmet, mellettem két barátnőmmel. Nem csak az amerikai srácok, hanem a társaink hímnemű tagjai tekintetét sem tudtuk levakarni magunkról. A klub ahová jöttünk, egy óriási épület. A legfelső szintet teljesen kibérelték a számunkra, ennek ellenére mi mégis a hatalmas embertömeg kellős közepén éreztük magunkat a legjobban. Teljesen felszabadultnak éreztük magunkat, semmi sem számított. Nagyon örülök, hogy nem lett megosztva a rajongókkal hová megyünk, különben most mindenkinek figyelnie kellene, mit tehet és mit nem.

A fiúk valahol a pult körül kóvályoghattak, mi nem akartunk most még inni, úgyhogy a táncnál maradtunk. Sokan csatlakoztak hozzánk, de volt, aki inkább a kis fotelekben való társalgánál voksolt. A hangfalakból hirtelen megszólalt az egyik kedvenc számom, aminek annyira megörültem, hogy ugrándozni és sikítozni kezdtem a lányoknak. Ahogy a szám kezdett felgyorsulni, úgy kezdtem koncentrálni csak a ritmusra. Sokszor táncoltam már erre a számra a próbateremben, így azokat a mozdulatokat vetettem be most is. A szememet hosszabb ideig csukva tartottam, tényleg csak a bensőmre figyeltem.

-Látom nem bírsz magaddal. –hallom meg fülemhez nagyon is közel mély, szexi, dörmögő hangját. Azonnal megpördülök, hogy szemébe tudjak nézni. Testét ő is a ritmusra mozgatja, alsó ajkát beharapva. Önkívületi állapotba esek, és én is beharapom számat. Meglepődve tudatom magammal, hogy semmiféle félelmet, vagy parát nem érzek a közelében. Bátornak érzem magam, feltüzeltnek.

-Jiwon… -sóhajtom, mire egyszerre lépünk egymás felé. Karjaimat átfonom nyaka körül, ő sajátját a csípőmre, már-már a fenekemre simítja. Egyikünkben sincs kétely, mindketten ugyanazt akarjuk.

A másik ajkát a sajátunkon.

Megszűnik a világ, mikor ott, mindenki között, nem foglalkozva ki mit szól, megszünteti a távolságot köztünk, és ajkaimat kezdi vadul falni.  

14.rész

Napok teltek el, Jiwon pedig teljesen megváltozott. Száznyolcvan fokos fordulatot vett. Azóta, mióta véget vetett Hannával tartó kapcsolatának, kerül. Szó szerint. Ha esetleg kettesben maradok vele, ő azonnal talál magának valami feladatot, hogy ne kelljen velem maradnia. Hiába akarom vele megbeszélni a dolgokat, egyszerűen nem engedi. Az hagyján, hogy nem beszél velem, de tánc közben alig akar hozzám érni. Az még megy neki, hogy néha megtartson, de ha hosszabb ideig kell tartani, az már a nehezére esik. És akkor még nem mondtam az utolsó pózt… Ez így nem mehet sokáig! Teljesen elrontjuk emiatt ezt a fantasztikus koreót. Hansol félelmetes hangja sem rémíti meg. Egyik fülén bemegy a szidás, a másikon ki. Ha a csapattal vagyunk, nincs baj, de ha kettesben… Na az felér mindkettőnknek egy kínzással. És ez így ment azalatt a másfél hét alatt, amíg még Koreában voltunk.

Már a buszon ülünk, a többi táncossal együtt, New Yorkban, és a szállodánkhoz közeledünk. A Big Bang koncertezni jött New Yorkba, és az iKON lesz az elő fellépő. Az az igazság, hogy ha a srácok nem is lépnének fel, még akkor is jöttünk volna, mint Big Bang táncosok, és hogy őszinte legyek, annak sokkal jobban örültem volna…

Az ablaknak dőlve nézem a mellettünk elhaladó gyönyörű épületeket, az embertömeget. Közben azért imádkozok, hogy az előttünk haladó buszban ülő fiú ne a mi szintünkön legyen. Nem akarok a közelébe lenni addig, amíg az nem muszáj. Meguntam, hogy én küzdők azért, hogy megbeszéljük a dolgokat, ő pedig kerül és a legkisebb érdeklődést sem mutatja irántam.

Tisztán emlékszem Jiwon mindenegyes szavára, amit akkor este mondott. Volt rá elég időm, hogy átgondoljak minden lehetőséget, de mindig arra jutottam, hogy rám gondolt akkor. Az egyetlen dolog, amit nem értek, az az, hogy mi a fenéért nem lép még mindig. Ő is nagyon jól tudja, hogy megértettem mindent. Tudja, hogy az elejétől a végéig hallottam minden szavát, mégsem akarja megmagyarázni. Már annak is örülnék, ha kimagyarázná magát ebből az egészből, de még ezt sem teszi meg. Mire vár? Nekem kellene lépnem? Kétlem! Nehogy már én menjek oda hozzá, hogy Hé Bobby, nem járunk?! Na még mit nem! Eszemben sincs ilyen mélyre süllyedni! Én ehhez túl büszke vagyok.

-Hyunji! –bök oldalba Soomin. Nagyokat pislogva nézek rá. Ő csak elmosolyodik. –Gyere, megjöttünk. Nem szeretném, ha elkeverednél a tömegben.

-Tömeg? Mi féle töm… Anyám! –kiáltok fel, amint visszafordulok az ablak irányába. A szállodánk előtt hatalmas csoportokban állnak a rajongók. –Ne merészelj elhagyni.

-Te se engem! –kinyújtja felém kezét, majd kihúz az ülések közül, át a folyosón, majd le a buszról. Amint letettem lábaim New York utcáira, a testem bizseregni kezdett. Átjárt az adrenalin, hogy néhány óra múlva itt fogok táncolni. Még sosem voltam itt, ezért meg akarom mutatni, hogy micsoda tehetségem van, és hogy mennyire varázslatos előadást tud nyújtani a mi hatalmas családunk.

A busz után közvetlen egy hosszú sorompószerűséget helyeztek el, hogy távol tartsák a rajongókat, mi pedig nyugodtan be tudjunk pakolni. A rajongók óriási táblákkal, kifestett arccal kiabálták az idolok neveit, akik most kezdtek el leszállingózni a buszról. Hatalmas vigyorral integettek vissza, Seungri még képeket is csinált néhány szerencsés fannal. Legnagyobb meglepetésemre, minket, táncosokat is hangosan éjjeneztek. A Kwon ikreknek temérdek ajándék táskát adtak át. A legjobb érzés, hogy a saját nevemet is meghallottam. Mellettem a kordon mögött állt egy lány, hevesen integetve. Lassan odamentem hozzá, átnyújtott nekem is egy óriási táskát, ami meglehetősen nehéznek bizonyult, majd egy kép után megköszöntem neki.

-Ezt láttad? –pördülök vissza Soomin mellé, aki már a bőröndökkel bíbelődik. Ahogy látom, az ő kezében is van egy táska. Meg sem lepődök, mikor látom, hogy az a rózsaszín összes színében tündököl.

-Igen, de nézd milyen cuki. –emeli fel a táskáját, majd miután tisztáztuk, hogy majd a szobába átkutatjuk a táskáink tartalmát, Donyhoz sietünk, hogy segítsünk neki kiszedni a buszból a bőröndöket. Miután mindenki megkapta a sajátját, a busz tovább állt a szervezőkkel, hogy a koncert helyszínén kipakolják a maradék cuccokat. A tömeg hangosan kiabálni kezdett, mikor Jiyoung megindult a szálloda bejáratához, mosolyogva, integetve. Vegyülve elindultunk mi is, de az ajtóban beleütköztem valakibe. Mindketten egyszerre akartunk belépni, ami még sikerült is volna, ha bőröndjeink nem ütköznek. Szemem forgatva nézek el a jobb oldalamon álló fiúra, aki szintén engem bámul. Sejtettem, hogy ő az.

-Ha arrébb rakod a bőröndöd, be tudnánk menni. –jelentem ki a nyilvánvalót. Arca meg sem rezdül. Egy szó nélkül hátrálni kezd, én pedig könnyedén el tudok indulni. Hátra nézek, hogy lássam, ahogy ő is bejön. Rosszul esik, ahogy most már ezer wattos mosollyal vigyorog a rajongóknak, az imént nekem pedig semmi érzelmet nem mutatott. Szemeim megtelnek könnyekkel, amikor belép és tekintetét rám emelve lelohad a mosoly arcáról. Visszakapom fejem és Soomin után sietek, aki már a lifttől integet. Gyorsan visszapislogom őket, majd vigyorogva állok szőke barátnőm mellé.

-Hetedik emelet, 719-es szoba a miénk.

-Hányas szobák vannak?

-Kettes. Eunah Eunyounggal alszik. Én meg veled. –beszállunk a liftbe, közben hatalmas vigyor éktelenkedik az arcán.

-Mi bajod? Úgy vigyorogsz, mint egy idióta. –röhögök fel. A liftben utazó táncosok egyszerre fordulnak Soomin felé, majd egyetértően bólogatni kezdenek.

-Jó, bekaphatjátok. –legyint egyet, majd a fülemhez hajol és sugdolózni kezd. –De ha gondolod, aludhatsz mással is. –húzogatja szemöldökét.

-Túl sokat vagy együtt Donyval, kezded átvenni a szokásait.

-Mi? Dehogy! –büszkén nevetve lépek ki a liftből, hogy sikerült visszaütnöm a magas labdát. Soomin régen oda meg vissza volt a fiatalabbik ikerért, de aztán Hanbinnak sikerült nagyobb benyomást tennie a lánynak.

Miközben Soo magyarázkodik, szavai sajnos nem jutnak el tudatomig, addig én a szobánkat keresem, amit egy kisebb folyosón találok meg. Rögtön megtorpanok, mikor meglátom B.I-t a 720-as előtt.

-Soo…

-Na? –kerül mellém ijedten.

-Mondd, hogy a pasid rossz szobához ment és valójában nem a mellettünk lévőben lesz.

-Akkor hazudnék neked. –vakarja meg fejbúbját.

-Akkor nem Bobbyval lesz ugye?

-Erre te is jól tudod a választ. De mi bajod?

-Semmi! –kapom ki kezéből a kulcsot és anélkül, hogy ránéznék a leaderre, besétálok a szobába, és az egyik ágyon hanyatt vágom magam.

Pár perc múlva barátnőm is megérkezik, de egy szót sem szól és hagyja, hogy lenyugodjak belül.

Lassan sikerül is. Elindultunk összeszedni barátnőnket, majd már vele együtt felfedező útra indultunk. A szálloda egyszerűen fantasztikus volt, megérdemelte az összes csillagját. Megnéztük a wellness részétől kezdve az étterméig. Boldogan jelenthettük ki, hogy az este jól be fogunk lakmározni. Természetesen akkor, ha itt akarnak enni a többiek. Fennáll az a lehetőség is, hogy egy másik étteremben vacsorázunk. Ki tudja, hogy akarják megünnepelni a koncertet. Bár egy jó kis buliban simán benne lennénk mindannyian. Én tutira, jó lenne már kiadni a felgyülemlett gőzt.

-Nézzétek, van valami kaszinó féle is. –szólal meg Eunah. Már épp’ benyitottunk volna, mikor megszólal Soomin telefonja.

-Igen? Aha, de tudjuk. Ne parázz már, megyünk! –azzal leteszi. Kíváncsian nézünk rá, mégis ki volt az, és mit akart. –Gyertek, a drága uram be van parázva, hogy nem vagyunk a szobába és hogy fél óra múlva indulunk.

-Anyám. –nevetek fel.

Végig vigyorogva a visszafelé vezető utat, egymásba karolva megyünk először Eunahék szobájába, majd a miénkbe. Soomin bekapcsolja a telefonján a lejátszási listáját, majd hangosan hallgatva, táncikálva szedi össze cuccait. Én is követem példáját és miközben mindketten jól érezzük magunkat, összedobjuk az estéhez szükséges cuccainkat, elvégezzük a dolgainkat, majd el is telik az a röpke fél óra, úgyhogy miután bezártuk a szobánkat, lesiettünk a szálloda elé, ahol már várt bennünket a busz. Ahogy látom a Big Bang és az iKON már a helyszínen lehet, ugyanis csak mi, táncosok indulunk el. 

Egy társam megkéri a buszsofőrt, hogy tekerje fel a hangerőt, majd mindannyian élvezve a zenét ütjük el az időt, amíg oda nem érünk.

Többszöri próba után, készen álltunk, hogy a nagy közönség előtt is megmutatkozzunk.

-Izgulok. –sóhajtok fel. Éppen a hosszú tükör sor előtt ülök, szemeim le vannak hunyva és miközben egy sminkes festeget, az ujjaimat tördelem.

-Nyugodj meg. –hallom hangján, ahogy mosolyog. –Eszméletlenek lesztek. Mint mindig! –szavai hallatán én is mosolyogni kezdek és hagyom, hogy folytassa munkáját.

Néhány perccel később már egymásköré gyűlve várjuk, hogy Jungheop rátegye kezét a miénkre és egy hangos „FIGHTING” után elinduljunk az idolokhoz, ahol a kis rituálét elvégezzük. Az iKON összes tagja fekete és vörös ruhába van öltöztetve, így a mi öltözékünk is hozzájuk igazodik. Hajam ki van engedve, szemeim füstösre vannak kifestve, ajkam tűzpirosban égnek. A ruhám csupán egy fekete kis sortból, egy piros kis topból és egy szintén fekete bakancsból áll. Tökéletes. Ahogy közelebb érünk, meghallom, ahogy a Big Bang leadere hasznos tanáccsal látja el a fiatalokat. Mikor befejezi, a többi táncos követi, mi pedig az iKONnal maradunk és várjuk, hogy B.I elmondja gondolatait.

-Ez az első alkalmunk, hogy Koreán és Japánon kívül máshol is megmutathatjuk, kik is vagyunk. Rengeteget gyakoroltunk, tudom, hogy megcsináljuk! Ez itt a mi időnk! Mindenki hozza ki magából a száztíz százalékot! –oldalra húzott mosollyal néz körbe, mindegyikünk szemébe mélyen, majd Bobby biztató biccentése után tekintetét le sem veszi kezünkről. –GET READY?

-SHOWTIME!!!

Alig megvilágított folyosó vezet a színpadhoz. Az emberek ide-oda szaladgáltak, hol papírokkal a kezükbe, hol mikrofonokkal, hol egyéb eszközökkel. Még néhány perc hátra volt a koncert kezdetéig, és mivel jobbnak láttam Hanbint és Soomint kicsit magukra hagyni, így a színpad széléhez mentem, hogy felfedezzem a falak mögötti kis világot. A lélegzetem elállt! Óriási tömeg gyűlt össze a nézőtéren. Mikor üresen állt ez a terem a próbák során, azt hittem nem fognak elférni az emberek, hogy nem lesz sokaság, de örömmel kijelenthetem, hogy többen vannak, mint égen a csillagok. Az egész helyiség fénylik a tábláktól, a plakátok feliratai visszaverődnek és eszméletlen hangulatot adnak. Sok BB feliratot látok, de az iKON rajongói is kitűnnek közülük. Melegség járja át a szívem, ahogy belegondolok abba, mennyi ember szereti ezt a hét majmot, hányuknak példaként jelennek meg. Sosem tudom megköszönni elégszer, hogy ilyen munkám van, hogy ilyen életem van, aminek ők is a részei lehetnek. Ekkor hirtelen felvillan a nagy kivetítőn a Mix&Match jeleneteiből összevágott kisfilm. Azonnal észbe kapok, hogy nekem pillanatokon belül jelenésem van. Visszarohanok a színfalak mögé és megkeresem a helyemet. Heten a színpad bejáratának a jobb oldalán, heten pedig a baloldalán várakozunk. Én zárom a sort, előttem Eunah, majd Soo és még négy társam. Az iKON tagjai lassan beállnak a paraván mögé, felveszik a kezdő pozíciójukat. De várjunk csak! Valaki hiányzik. Hol van Bobby? A szememmel azonnal keresni kezdem, nyújtózkodok, de sehol sem találom.

Hirtelen a zene elhalkul, jelezve, hogy hamarosan a színpadra lépnek a srácok. Bobby még mindig sehol, és én jobban izgulok miatta, mint amiatt, hogy pár perc múlva a színpadon fogok lenni. Miután nem találtam előttem, hátra fordultam, hátha valahol az öltöző felől meglátom, de ahelyett, hogy a világos folyosót láttam volna, Bobby árnyékos arcával találtam szembe magam.

-Jézusom! –ijedek meg. Oldalra biccenti fejét, kedvesen elmosolyodik, és megfogja a felkaromat, majd végig simít rajta. Szemeim azonnal elkerekednek, testemet kirázza a hideg a jóleső érzéstől.

-Ügyes legyél. –morogja fülembe mély hangjával, majd egy puszit nyom az arcomra és elrohan, nehogy lekésse a belépőjét. Lefagyva meredek magam elé, ajkaim elváltak egymástól, kezem pedig szája helyére csúszik. Mi a franc volt ez? Sebesen fordulok vissza, de ekkor Jiwon már nem volt a helyén. Ekkor hallottam meg hangját a mikrofonban, ahogy üdvözli a rajongókat. Nehezen, tényleg nagyon nehezen, de visszaállítottam az agyam a feladatomra és vártam a többiekkel együtt, hogy elinduljon a jól ismert dal és mind a tizennégyen felsorakozzunk a fiúk mögé, akik már csak annak élnek, hogy mosolyt vagy éppen könnyeket csaljanak a rajongóik arcára, szemébe.

A refrén részénél, amikor Bobby rappelt, alig vártam, amikor hozzám lép, átkarol a vállaimnál és pár centire az arcomtól áll meg. Mindketten csillogó szemekkel nézünk a másikra, nem csak a zene és a rajongók elismerő kiabálásai miatt, hanem azért is, mert ilyen közel lehetünk egymáshoz. Fogalmam sincs meddig marad ilyen a helyzet, de bárcsak lenne olyan erőm amivel megállíthatnám az időt, akkor Jiwon sosem mozdulna mellőlem. A következő lépésnél kénytelen ellépni, de egyikünk sem foglalkozhat most az érzelmekkel olyan téren, mint a szerelem. Koncentrálunk az előadás tökéletességére. Felszabadultan táncolok. Bizsereg a testem a tömeg láttán, akik élvezik a koncertet. Melegség jár át, ahogy a boldogságtól csillog a szemük.

Mindannyian készség nélkül adtuk át magunkat a zenének, állandó mosollyal kíséretben. Hihetetlen érzés, és ezt senkinek nem adnám át. 

13.rész

Egy pillanatig Bobby teste megfeszül, de aztán mintha elhatározta volna magát valamiféle döntésben, és teljesen megnyugszik. Eddig hol a padlót, hol az előtte álló lányt nézte, most viszont eltökélten mered Hannara. Még innen is látom, Bobby mekkorát nyel, mielőtt belekezdene mondandójába. Tűkön ülve várom, hogy végre kinyissa a száját.

-Kezdesz meg ijeszteni szívem. –szólal meg nyájasan az énekes. Hátamon feláll a szőr hangjától. Egy lépést tesz a fiú felé, de ekkor a legnagyobb meglepetésemre Bobby kinyújtja a kezét, a megállás jeleként. A lány megtorpan. –Bobby.

-Az elmúlt pár napban sok minden történt, ami elgondolkodtatott. Éveken át nem tudtam, mit akarok igazán, csak szórakoztam, élveztem, hogy döglenek utánam a nők. Sosem volt fontos mit éreznek, amikor ott hagyom őket. Aztán amikor rádöbbentem, hogy akár egy apró félrelépés is elég ahhoz, hogy elveszítsem azt, aki fontos nekem, rájöttem, hogy be kell fejeznem a játszadozást. Nem tudom mi történt velem, talán ahogy látom összetörni a kezeim közt, felnyitotta a szemem. Tényleg nem érdekelt, hány nő sír utánam vagy miattam, de most, hogy felfogtam ő mindent megtenne értem, csak is az jár a fejemben, mennyire szenved miattam. A tetteimnek és a szavaimnak súlya van, és ezt nem én, hanem ő cipeli. Önszántamból sosem bántanám, most mégis úgy érzem, hogy ha csak ránézek, az ő szívében megforgatom a kést.

-Mégis miről beszélsz? –szólal meg remegő hanggal.

-Amikor először magától csókolt meg, az maga volt a Mennyország. Sosem éreztem még ahhoz hasonló fájdalmat, mint akkor. Boldog voltam, de minden kínját éreztem, ahogy ajkait hozzápréselte az enyémhez. Olyan törékeny, de mégis erős volt. Már akkor is kavargott bennem az a bizonyos érzés, de csak ekkor tudatosult igazán, hogy tényleg őt…

-Ki ne mondd! –rivall rá a lány. –Mi az isten bajod van? Miért beszélsz E/3-ban? Rólam van szó nem igaz? –hisztérikusan megrázza Jiwont a vállainál fogva. –Túl fáradt vagy, gyere, majd nálam kipihened magad. –ujjait csuklója köré fonja, de a fiú nem mozdul. Lehámozza magáról a lányt.

-Sajnálom, de ez kettőnk közt nem mehet tovább. –magabiztosan néz Hannara.

-Szóval megfektetsz, csak mert úgy tartja kedved?

-Megértem, ha mérges vagy, de én már akkor megmond…

-Ki az?

-Mi?                                                                         

-Ki az a lány? Itt dolgozik? Ha? –dühösen meglöki a fiút, mire az hátra tántorodik.

-Hanna, nem mindegy?

-Szóval itt dolgozik ő is. Melyik szerencsétlenre akarsz lecserélni Bobby? Én egy idol vagyok, te pedig egy senkire akarsz lecserélni? Kétlem, hogy az idősebbeknél próbálkoznál, ahhoz túl beszari vagy. Szánalmas vagy te is, és az a kis cafka is.

-Ne beszélj így róla!

-Azok után, hogy kihasználtál, úgy beszélek róla, ahogy akarok. Ha nem vagyok melletted, most nem lennél itt! Ő is széttette a lábait, ahogy én neked? Mit mondtál neki, hogy ágyba bújjon veled? Megannyi helyen szexeltünk, több órákon át, és ezt te simán eldobod magadtól?

-Nem én kértelek meg, hogy feküdj le velem. Ha jól emlékszem, te maradtál ott a próbaterembe anno, és te másztál rám. Megmondtam akkor is, hogy ebből baj lehet, azt mondtad, nem, nem lesz. Nem mondom, hogy nem élveztem, de melyik korombeli srác nem élvezné a szexet?

-És az érzelmek?

-Hanna. –nevet fel gúnyosan. –Hülyének nézel? Abban állapodtunk meg, hogy érzelemmentes kapcsolatunk lesz. Te erőltetted annyira, hogy így legyen. Pont te mondod az érzelmeket…

-Igen, mert más különben nem egyeztél volna bele! –a lány járkálni kezdett. Arca lángolt a dühtől és a kétségbeesettségtől. Néhány percig néma csendben álltak, aztán a lány újra megszólalt. –És most akkor mi lesz velünk?

-Semmi. Ami történt, az megtörtént, de épp itt az ideje, hogy pontot tegyünk a végére. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Hanna, én sosem szerettelek úgy, ahogy te azt szeretnéd. Nekem fontos ez a lány, és nem akarom, hogy elhagyjon. –Hanna teste megfeszült, majd hirtelen egy hatalmas pofont kevert le az előtte álló rappernek. Lehunyt szemekkel, nyugodtan tűrte, hogy a lány kitombolja magát.

-Ezt még nagyon megbánod! –azzal elviharzott. Miután a légkör kezdett újra békés lenni, Jiwon az arcának egyik oldalát kezdte dörzsölni.

-Tuti meg fog látszódni. –leheli maga elé.

-Jól vagy? –szólalok meg halkan, de még így is a szívbajt hozom a fiúra, aki hatalmas szemekkel néz rám. Bevallom, észre sem vettem, hogy mikor jöttem elő a biztonságot adó takarásból. Jiwon orcája halvány rózsaszínné kezdett válni zavarodottságában. Csak ott álltunk egymással szemben és a másikat bámultuk.

-Mióta vagy itt? –kérdezi pislogás nélkül. Halálra rémült.

-Egy jó ideje…

-B*szki! –amilyen gyorsan csak tud, megpördül, megnyomja a lift hívógombját, és amikor az megérkezik, eltűnik a szemem elől. Minden olyan sebesen történt, hogy felfogni se volt időm az egészet. Ha jól értelmezem a dolgokat, beijedt, hogy mindent hallottam?

Az igazság az, hogy ha nem a saját szájából hallom, nem hiszem el. Úgy beszélt az érzéseiről, mintha nem is ő lett volna.

-Te jó isten… -lehelem magam elé, majd a lábaim felmondják alattam a szolgálatot és a padlóra hullok. Most ér el az agyamig, hogy Jiwon tulajdonképpen szerelmet vallott? Vagy nem? Vagy most mi van? Ha Hanna nem szól közbe, akkor kimondja! Azonnal felpattanok a földről, majd hevesen nyomkodni kezdem a gombot, míg meg nem érkezik a lift, hogy miután beszállok, levihessen a földszintre. Utol kell érnem Bobbyt! Ezt meg kell beszélnünk!

Amint nyílik az ajtó, amilyen gyorsan csak tudok, rohanok ki az épületből. Még köszönni is elfelejtek, annyira sietek. Az épület előtt nyomát sem látom Bobbynak. Túl gyors volt. Ide-oda forgatom fejem, hátha mégis itt van és meglátom, de csak ismeretlen arcokkal találom szembe magam, akik értetlenül néznek rám, amiért az egyik irányból a másikba kapkodom a fejem. Ökölbe szorítom mindkét kezem, amiért elhalasztottam Jiwont, ekkor erős fájdalom hasít a balba. Lassan lehajtom fejem, hogy a testem mellett lógó kezemet megnézhessem. A terem kulcsa nyomot hagyott a markomban. Majdnem elfelejtettem leadni. Nem csoda, hiszen egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, minthogy utolérjem Mr. Kemény Macsó Vagyok De Ha Az Érzéseimről Van Szó Összetojom Magam Urat.

Visszabattyogok a portához, hogy leadhassam a kulcsot. 

-Ezek a mai fiatalok, mind rohannak. –nevet fel az idősebb portás. Kérdőn nézek rá, mire ő azonnal kisegít. –Az egyik kollegám mondta, hogy az egyik pillanatban elrohan egy fiatal, aztán kicsit később egy másik követte. –felnevet. –Seunghyun is viccelődött vele, hogy majdnem felborították. Na meg az imént rohant el Jiwon is, ha jól láttam. –ismét felnevetett. Már az elején sejtettem, hogy mi leszünk azok a bizonyos fiatalok, de most már tuti biztos vagyok benne.

-Elnézést az összes rohanó nevében. –mosolyodok el kedvesen, majd jó éjszakát kívánok és haza indulok. Talán még meg tudom beszélni Jiwonnal a dolgokat.

-Megjöttem! –kiáltom el magam az előtérben.

-Konyhába vagyunk. –jön a válasz. Felakasztom a kabátom, leveszem a cipőm. A szobákhoz vezető folyosó előtt ledobom a táskám, átvergődök a nappaliban lustálkodó srácokon, majd belibbenek a konyhába, ahol két barátnőm éppen az asztalnál ül.

-Hát ti?

-Csináltunk neked levest a náthádra. –pattan fel Soomin és az egyik üresen álló székhez invitál.

-Meg persze van más is, úgyhogy ha éhes vagy ehetsz nyugodtan.

Leülök az asztalhoz és hálásan pillantok a két lányra. Óvatosan kezdem szürcsölni a még mindig forró levest, közben azon gondolkodok, vajon miért néznek ennyire a lányok.

-Van valami az arcomon?

-Nem, miért? –szólalnak meg egyszerre. Hmm…

-Nagyon furcsák vagytok. Mi bajotok? –kérdezem gyanakvóan felvonva egyik szemöldököm. Egyikőjük sem szólalt meg csak összenéztek és vihogni kezdtek a markukban. –Lányok! –ütöm kanalam végét az asztalnak.

-Jól van már. –nevet Soo.

-Tehát?...

-Tíz perce talán? –néz Eunah a szőkére, aki helyeslően bólint, mire a barna hálásan bólint és visszafordul felém. –Tíz perce Jiwon kipirult arccal érkezett. Igaz, hogy zihálva, de szerintünk nem a futás miatt.

-Na ja, ráadásul ha jól láttam, mintha az egyik oldal sokkal pirosabb lett volna. –míg a két lány a gondolatait osztotta meg nekem, addig én visszatértem a levesemhez. Csak kavargattam és helyeslően bólogattam. Szóval tényleg hazáig futott. Állandóan macsónak mutatja magát, míg legbelül teljesen az ellentettje. Hannának olyan természetességgel beszélt az érzelmeiről, hogy komolyan mondom, el se hittem volna, ha nem látom. Bobby az egyik pillanatról a másikra megváltozott a szememben. Az egyik percben még szánalommal néztem rá, amiért játszik velem, a másikban pedig olyan…nem is tudom. Büszke voltam rá? Nem ez nem a helyes kifejezés, de valami ilyesmi. Sajnos nem tudom a megfelelő szót Jiwonra.

-Unnie!

-He? –rázom meg fejem, hogy visszatérjek a beszélgetéshez.

-Szóval?

-Mi szóval?

-Mi történt? Felpofoztad? –röhög Soo és dörzsöli ördögien kezeit.

-Hogy mit csináltam? –kerekedik el a szemem. Mikor tudatosul bennem, felnevetek. Nem értik miért röhögök ezen, ezért csak furán néznek a másikra, majd rám. –Bocs, bocs, bocs. –kinyújtom egyik kezem és ide-oda mozgatom előttük. –Eunah, ma itthon alszol?

-Mi ez a hirtelen témaváltás? –csap az asztalra Soo. Felnevetek. Eunah egy kis idő múlva válaszol csak a kérdésemre.

-Ha nem baj, akkor itthon, miért?

-Engedelmetekkel, elmegyek zuhanyozni, aztán a szobába elmesélem, ami történt. –állok fel az asztaltól. –Köszönöm a vacsorát. Tele vagyok.

-Miiii?? –Soomin azonnal utamat állja. –Történt valami köztetek?

-Egy szóval sem mondtam. –fogom meg kezét és húzom el az ajtóból. –Jiwon arcáról volt szó, nem pedig arról, hogy volt köztünk valami.

-Negyedórát kapsz! –miután szalutálok, megkérem, hogy ágyazzanak meg nekem, aztán kisietek a konyhából.

Pár perc múlva a szobából kilépve, kezemben az alvós cuccommal, nézem a folyosón lévő utolsó ajtót. Mióta itthon vagyok, még nem is láttam Jiwont. Máris aludna?

-Hyun. –jelenik meg mellettem B.I. –Jobban vagy?

-Hála Soo levesének, már jobban. –mosolyodok el kedvesen.

-Örülök. –majd indulna is a nappali felé, mikor utána szólok.

-Hogy van az arca? –egy sejtelmes mosollyal néz vissza rám.

-Meg sem kottyant neki. –legyint egyet. Megnyugodva bólintok egyet, majd elindulok a fürdő felé, de most ő állít meg engem. –De ha lehet, ne hozd fel neki. Még a világból is kimenekülne. –röhög fel. Rögtön tudom, mire céloz Hanbin, így én is csatlakozom hozzá és nevetve csukom be magam mögött a fürdőszoba ajtaját.

-Mondjad máár! –dob fejbe Eunah az egyik párnájával. Elönt a boldogság, hogy újra együtt vagyunk, mint régen. Ismét a viháncolásunktól zeng a szobánk. Mikor Soomin is elkészül, végig sétál a szőnyegen, az ajtó mellett lévő ágyon fekvő lánynak ad egy poharat vízzel, majd pár lépéssel odajön hozzám is és Eunah párnáját visszaadja a lánynak, végül az én ágyam mellett álló sajátjához megy.

-Na most, kezdheted. –helyezkedik el. Takarómat összegyűröm és magam alá teszem, hogy mindkettőjüket kényelmesen is láthassam.

-Miután bezártam a termet, hangokat hallottam a folyosóról. Azonnal felismertem, hogy Bobby és Hanna az. Hihetetlen volt az egész. Ha nem a saját szememmel látom, és nem a saját fülemmel hallom, esküszöm nektek, nem hiszem el. –mindketten tátott szájjal itták a szavaimat, néhol mosolyogva.

-Tényleg nehéz elhinni. –dől hátra Eunah a párnájára.

-Nem akarlak reményekbe ringatni, de valamiért azt érzem, hogy Jiwon hamarosan lépni fog. –simogat meg Soo.

-Ezek után, hogy elmenekült? –nevetek fel halkan, hitetlenkedve. Soo nem felel, csak mindentudóan mosolyog és bólogat.

-Szerintem is változni fog. –kacsint rám a barna hajú, félig álomba merülve. 

-Próbálj meg nem agyalni ezen. Ha nem gyötröd magad ezzel az egésszel, akkor is rendbe jön majd minden magától. –néz rám Soo. –Pihenj, aztán majd meglátjuk mi lesz. –aprót biccentek. Soomin is elhelyezkedik, én pedig kihúzom a takarómat, betakarom magam és lekapcsolom a kisvillanyt. Egy darabig még Bobbyn jár az agyam, de aztán elnyom az álom, és olyan mélyen alszok, hogy egy bombát is felrobbanthatnának mellettem, akkor se kelnék fel. 

12.rész

-Ugye most csak vicceltek?! –akadok ki miután az idősebb és tapasztaltabb táncospár befejezte Bobby szólótáncának a koreográfiáját. Ránézek Bobbyra, aki szintén megdöbbenve nézi a hevesen ziháló táncosokat. Esküszöm a világ összes kincsére, hogy ezt lehetetlen pont nekünk megcsinálni! Esélytelen, hogy Bobby és én át tudjuk adni magunkat ennek a dalnak. Nem tudom elképzelni magunkat.

-Ne nézzetek már így! –nevet fel Heeyun. –Mi sem vagyunk egy pár, mégis olyan volt mintha szerelmesek lennénk, nem igaz?

-Nagyon is.

-Nektek is menni fog, úgyhogy talpra srácok, aztán let’s go! –tapsikol Hansol. Mindketten felállunk és az ellenkező nemű tanárhoz lépünk. Először megtanítják nekünk az egészet, aztán párt cserélünk, és nekem Heeyun fog segíteni, hogy finomítsak a mozdulataimon, hogy Bobby könnyebben tudjon majd irányítani a színpadon.

Hál’ isten nem telik sok időbe, mire elsajátítjuk a koreót. Két óra odafigyelés és koncentráció után, már Bobbyval táncolok. Ahogy érzem, nem csak én, de ő is feszeng. Bizonytalanul ér hozzám, mintha törékeny porcelán lennék, úgy vigyáz rám. És ez zavar. Nem akarom, hogy féltsen! Kezeljen úgy, mintha valamelyik táncos lennék. Így nem tudok táncolni.

-Állj! –kiáltja el magát Heeyun. Mind a ketten megállunk és az előző pózhoz képest, ahol Bobby testéhez simulok háttal, eltávolodunk egymástól. Hansol bólogatva dörzsöli állát. –Bobby, ha nem tartod meg Hyunjit, elmehetünk a fenébe az egésszel. A következő lépésnél, hátra kell dőlnie, de még az arcodon sem látom, hogy el akarod kapni. Nézd. –felhúzza a mellette guggoló fiút, beállnak a pózba, ahol Heeyun neki simul a fiúnak. Ellép tőle egy apró lépéssel. A fiú mindeközben felvette a szerepét és félig oldalasan bámul maga elé, majd amikor Heeyun elengedi magát és hátra dől, azonnal elkapja egy karral. Egy kicsit meglöki, majd a lány fordul egyet és most már szemben a talajjal hajol lefelé. –Láttad Hansolt hogy csinálja? Mikor Hyunji hozzád simul, neked is készen kell állnod, hogy el kell majd kapnod. Hyunji az életét kockáztatja érted! Éld bele magad. –a lány sóhajt egyet, majd a géphez megy és elindítja a zenét. –Gyerünk, újra!

A dal arról szól, hogy a lány, jelen esetben én, be akarom bizonyítani a fiúnak, azaz Bobbynak, hogy igenis tud szeretni. Hmm… Hát nem érdekes? Hihetetlen, hogy a sors keze, vagy nevezzük bárminek, még ide is elér.

Mióta tanárunk alapos fejmosást végzett partneremnél, azóta megváltozott a tánca. Végre biztos kezekkel fog, bátran engedem el magam, mert tudom, hogy ott lesz és elkap. Nem eshet bajom.

A táncunk megmutatja a dal szövegének lényegét. Hiába közeledek a fiú felé, ő eltaszít magától, miközben mindketten nagyon jól tudjuk, hogy szeret.

Magamra ismerek a dalban szereplő lányban.

Hiába akarom erősnek mutatni magam, belül reszketek a visszatartott sírástól. Összeszorított ajkakkal tűröm, hogy Bobby keze rásimuljon meztelen hasamra, vállamra és végig húzza lábaimon. Arcomon kavarognak az érzelmek, ahogy az övén is. Meggyötört, közben határozott és feszes, ahogy próbálja nem kimutatni, mit érez legbelül. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy mindvégig egymás szemébe nézünk. Igyekszem visszapislogni, kisebb nagyobb sikerrel, de amikor újra és újra hozzámér, rám néz, megtelik a szemem könnyekkel, amik szeretnének kiszabadulni. Ahogy a szívem is szabad akar lenni, szabadon akarja szeretni, azt a fiút, aki eltaszította magától. Keserű mosollyal tudatom magammal, hogy bármit tehetek, nem tudom megváltoztatni az érzéseimet, szeretem Jiwont.

Bobby most nézte végig, ahogy újra összetörök, a kezei közt. Nem szól, nem áll le. Ugyanúgy táncol, ahogyan eddig, de szemei elárulják, mennyire aggódik miattam. Tudja, mit tesz velem, mégsem segít.

A dal lassan a végéhez közeledik. A koreográfia szerint, miután a könyörgéseim nem hatották meg Bobbyt, elsétálok, de aztán ő utánam nyúl, megpördít és a tarkómnál fogva, összeérinti a homlokunkat.

Résnyire nyitott ajkakkal szívjuk be a levegőt egymás elől, és egymás szájába engedjük is ki. Mindketten zihálva simulunk a másik testéhez. Bobby nem ereszt el, szorosan tart. Feltűnés nélkül cirógatja meg nyakamat, majd szép lassan elenged. Minden érzés elszállt, csak az előttünk ülő másik két táncost nézzük. Mintha az előbb mi sem történt volna, állunk egymás mellett. Mint két idegen, vagy mint két alabástrom szobor, rezzenéstelenül, érzelmek nélkül.

Hansolék tátott szájjal merednek ránk, csillogó tekintettel vizslatnak minket. Büszkék, azt hiszem. Lássuk be, nagyon jó koreót találtak ki nekünk. És azért azt is be kell vallanom, hogy tévedtem azzal kapcsolatban, hogy ez a dal nem nekünk való. Pontosan mi vagyunk azok, akik képesek olyan átéléssel táncolni, ahogy senki más. Ez a dal, a MI dalunk. Fájdalmas és szomorú, de a mi kapcsolatunk Jiwonnal is pontosan ugyanilyen.

-Ez..ez egyszerűen…

-Tökéletes. –fejezi be Hansol. –Beszarok, milyen királyok vagyunk! –ugrik fel és pacsizik társával. Egy halvány mosolyt engedek meg magamnak, aztán azonnal vissza is zárom magam a jégkirálynő szerepbe. A lakatot lezárom, a kulcsot pedig az elmém legmélyebb zugába dugom. Nem akarok Jiwon előtt „megküzdeni” a bennem kitörni készülő érzelmekkel.

-Na mi van haver? –Hansol hangja riaszt fel a gondolataimból, amikor vállon veregeti a mellettem állót. Bobby maga elé mered, és szerintem még az is előfordulhat, hogy meg sem hallotta és meg sem érezte, amikor a táncos barátian megütötte.
-Mi? –rázza meg fejét. –Semmi. –zavarodottságát majom vigyorával próbálja tükrözni, de túl jól ismerem ahhoz, hogy bevegyem a kis színjátékát. Reakcióm erre az egészre csupán egy apró lenéző kuncogás, majd a táskámhoz megyek és kiveszem a vizes palackomat, hogy inni tudjak.

-Na gyertek, még egy párszor elpróbáljuk, aztán mehettek a bandához, mert estig velük lesztek. –sürget Heeyun. Ezek szerint mégsem Jiwonnal leszek egész nap. Hála Isten!

Délután félnégy van. A próba kifejezetten békésen és nyugodtan fejeződött be. Megköszöntük a rengeteg segítséget az idősebbeknek, majd mivel az ebéd kimaradt, Bobbyval az étkező felé indultunk. Csendesen sétáltunk végig a folyosón. Néhány terem kisablakán bekukucskáltunk. Mindenki keményen dolgozik, igyekeznek a legjobbat kihozni magukból.

-Szerinted hogy fog tetszeni a fanoknak? –kérdezem. Jiwon mosolygós arccal fordul felém.

-Igazság szerint, csak remélni tudom, hogy nem lesznek zabosak érte.

-Zabosak? –hangosan felnevettem. –Mióta használsz te ilyen szavakat?

-Most nem tetszik? –szeme két csíkba húzódik, amikor ő is nevetni kezd.

-Egy ilyen macsó szájából elég b*zisan hangzik. –csapom vállon.

-Kapd be! –nevetve dobja át karját nyakam mögött és indul meg a lift felé. A levegőt visszatartva tudatom magammal, hogy Jiwon keze rajtam pihen. Összeszorítom egy pillanatra a szemeimet, erőt veszek magamon, és amikor a lift ajtaja kinyílik előttünk, lelököm a fiú kezét. Bevallom, az elején nem tudom, hogy merek-e egyáltalán a szemébe nézni, de aztán mégis csak felemelem a tekintetem. Keményen állom csalódott tekintetét. –Ne haragudj, többet nem fordul elő.

Már éppen azon gondolkodtam, vajon mit fog kinyögni, milyen baromság fogja elhagyni a száját, és akkor ez a rövidke mondat hagyja el a száját, amit nem tudok hova tenni. Kim Jiwon, aki minden félre sikerült próbálkozása után viccelődni szokott, most bocsánatot kér, és hátat fordítva áll előttem. Többet nem fordul elő? Na, azt kétlem! De mindenesetre, ez most kedvező nekem. Így könnyebb lesz a munkára koncentrálnom.

Rövid időn belül az a halvány kellemes hangulat, ami volt köztünk, elillan, helyét a szótlanság veszi át. Egyikünk sem szól a másikhoz. Egyikünk sem néz a másikra. Két idegen vagyunk, két semleges ember a másik szemében. Bobby levegőnek néz. Tulajdonképpen azt akartam, de akkor miért érzem magam most ilyen rosszul?

-Tudom, hogy ma a szólókat gyakorolnánk, de már csak másfél hét a BigBang koncertig, és jó lenne, ha arra koncentrálnánk és nem kevernénk bele a friss táncot. –közli jókedvűen ötletét a leaderünk. Nem tudom Hanbin tényleg emiatt változtatott a programon, vagy Soo keze van a dologban, de mindenesetre hálás vagyok. Kell egy kis távolság Jiwontól.

Végig futtatom szemem a többieken. Mindegyikük izgatott, de Chanwoo mindent visz.

-Ne izgulj már ennyire. –teszem vállára kezemet.

-Nem akarok, de ha eszembe jut, hogy ez a valóság, akkor nem bírom visszatartani. –tördeli ujjait.

-Itt vagyunk, nem lesz baj. –lép hozzánk Soomin is. –Na, meg B.I mellett nem is lesz hibád, úgyhogy felesleges izgulnod.

-Hé, hallom ám. –kiáltja el magát az említett a számítógép előtt.

-Te is tudod, hogy igaz. Te nem hagyod, hogy hibázzunk. –így Jinhwan.  

-Kezdjük már! –sóhajt hangosan Bobby. Minden tekintet rászegeződik, de amint mérgesen pillant vissza, felállunk a kezdő pozícióba és várjuk, hogy a zene elinduljon.

Minden tökéletesen alakul, senki sem hibázik és ez valami fantasztikus érzés.

-Ezaaaz!!! –kiáltozik Hanbin, amikor a refrén résznél járunk. –Nagyon király!

Vigyorogva fejezzük be a táncot. Végre azt érzem, hogy minden a régi, újra együtt nevetünk. A zene elhalkul, mi pedig nevetve dőlünk el a földön.

-Alig várom, hogy a színpadon legyünk már. –tapsikol Junhoe.

-Ha minden próbán ilyen jól nyomjuk, istenek leszünk. –ül fel B.I. –Tudjátok mit? –kérdőn nézünk rá, mire arcán hatalmas vigyor terül szét. –Menjünk haza! –ledöbbenve nézünk körbe. Soomin négykézláb a fiú felé igyekszik, majd mikor elé ér, leül vele szembe, kezét a homlokára teszi.

-Te beteg vagy? Még csak hét óra. –mutat az órára, de szemét le sem veszi barátjáról.

-Hahaha! Nem, de olyan jól dolgoztatok, büszke vagyok rátok és megérdemlitek a pihenést.

-Irány haza, mielőtt meggondolja magát! –kiáltja el magát Eunah, majd felpattan, felkapja a táskáját és kislisszol a teremből. Egy percig mindenki lefagyva nézi hűlt helyét, de aztán egy emberként pattannak fel és követik a lány példáját.

-Hagyd csak, majd én bezárok. –sétálok B.I-hoz, aki a gép kikapcsolásával bíbelődik. Amint felfogja, amit mondtam, megáll és rám néz. –Mi van? –mosolyodok el értetlen fején.

-Egy. Te vagy Byun Hyunji, aki azonnal kapna az alkalmon és már itt sem lenne. Kettő. Pont te akarsz zárni? Maradsz még vagy mi?

Miután kinevettem magam, elmondom neki, hogy még levezetésként táncolni szeretnék egy kicsit egedül.

-Nincs baj? –kérdezi egy kicsit aggódva.

-Ne aggódj, jól vagyok. –egy percig hezitál, de aztán a kezembe adja a terem kulcsát. –Ha végeztél, nézd meg a gépeket a stúdióban is a biztonság kedvéért. –szalutálok neki, majd amikor már mindenki magamra hagy, megnyitom az internetet és keresgélni kezdek a dalok között. Meg is találom Eva Simons új számát. Tökéletes. Pörgős, szexi. Pont ez kell nekem. Miután letöltöm a zenét, beállítom az ismétlést és a tükör elé sétálok. Nem csinálok semmi bonyolult dolgot, csak improvizálok. Hagyom, hogy a testem a ritmusra mozogjon, az agyamat pedig kikapcsolom. Minden problémám megszűnik, amikor táncolni kezdek. Egyszerűen nem tudom elmondani, mennyire felszabadultnak érzem magam. Nincs ennél jobb. Ebben a pillanatban veszek egy száznyolcvan fokos fordulatot. Ijedten nyugtázom, hogy még sincs itt Bobby. Tényleg olyan érzésem volt, mintha ott ülne a padon és engem bámulna. Pedig nincs itt. A liftes incidens óta a semmibe vesz. Rám se nézett. Ha véletlenül a közelébe kerültem, abban a pillanatban fogta magát és tovább állt. Végülis ezt akartam vagy nem? Ha nem kezel úgy, mint egy játékszert, akkor könnyebb lesz. De most mégis dühít és elszomorít is egyben, hogy nem foglalkozik velem. Már magam sem tudom, mit akarok.

 Félkilenc után állítom le a zenét. Fáradtan kapcsolom ki a gépet, majd miután nyújtottam egy kicsit, összeszedem a szerteszét hagyott lapokat, körbe járom a stúdiót, hogy aztán nyugodtan mondhassam Hanbinnak, hogy mindent rendben hagytam itt. Mivel úgy döntöttem, hogy otthon fürdök majd meg, csak megtörlöm egy törölközőbe az arcom, magamra kapom a száraz ruháimat és a kabátomat, majd bezárom a termet. Ahogy a folyosón haladok, halk motyogásra leszek figyelmes. Mintha egy női és egy férfié lenne. A hangok a kanyar után, a lift felől jönnek. Közelebb érve felismerem a hangok tulajdonosait. Megállok. Testemet azonnal elönti a düh. Ám a dühnél van valami sokkal erősebb érzés, ami arra késztet, hogy mozduljak. Ez pedig a kíváncsiság. Halkan lopakodok míg el nem érek a kanyarhoz. Az L alakú építés miatt tökéletes búvóhelyem van a hallgatózásra. Tudom, hogy nem illik, de nem bírok magammal. Óvatosan lesek ki a fal mögül. A sejtésem jó volt. Tényleg ők azok. De mégsem az fogad, amire számítottam. Ahelyett, hogy egymás karjaiban találtam volna őket, távol állnak egymástól. A lány háttal áll nekem, de a fiú arca tisztán kivehető. Bobby határozottan ráncolja homlokát.

Mire készül?