30.rész

Hansol egy pillanatra sem engedett el. Már másodszorra segített rajtam. Csak akkor engedett el, amikor kinyitotta az autó ajtaját. Mielőtt becsukhatta volna azt, keze után kaptam és szorosan magamhoz rántottam. Halkan felnyögött, majd nem foglalkozva azzal, hogy megütötte magát, ő is átölelt és egészen addig tartott így, amíg nekem arra szükségem volt. Csak sírtam, eláztattam a pulcsiját a könnyeimmel.

Tulajdonképpen én voltam a hülye. Megint elhittem neki. Bedőltem a színjátékának. Igazándiból nem is hibáztathatnék senki mást magamon kívül, hiszen erre kellett volna számítanom. Ha komolyan gondolta volna, akkor már régen lépett volna. De nem. Ő csak játékként tekint rám, egy senkinek. Egy olyan senkinek aki, ha nincs Hansol, simán szétteszi neki a lábát, csak azért, mert ő szépeket mond, vagy tesz. Egy elcseszett embernek érzem magam. Csalódtam Bobbyban, de leginkább magamban! Mindig azt hittem magamról, hogy tudom mit teszek, tudatában vagyok a cselekedeteimnek, de már régen fel kellett volna fognom, hogy Bobby közelében sosem gondolkodok helyesen, mindig a szívem után megyek. Vajon tényleg engedtem volna Bobby csábításának és most az ágyán feküdnénk meztelenül és talán éppen egymás elől szívnánk el a levegőt? Kétlem, hogy ellen tudtam volna állni ekkora gyönyörnek. Á, Istenem! Miért érzem még ezek után is azt, hogy bármit megadnék, hogy Jiwonnal legyek és minden rosszat elfelejtenék neki? Hogy lehetek ennyire szánalmasan idióta? Soha nem tanulok a hibámból! Mindig is veszett ügy volt, csak az a rohadt remény mindig felcsillant és egy óriási löketett adott, hogy próbálkozzak tovább. Ki tudja hány pasit szalasztottam már el Bobby miatt?

Visszaszívom! Nem kellenék én senkinek sem! Nincs az a pasi, akinek egy olyan lány jönne be, mint én. Ha lenne, már rég nem Bobbyn rágódnék.

-Bármi is történt közöttetek, nagyon sajnálom! Te nem ezt érdemled… -vagy mégis van valaki, akinek kellek? Ha szexre kellenék Hansolnak, már rég itt hagyott volna, hiszen nagyon jól tudja, hogy nekem csak Bobby létezik. És ennek ellenére is itt van még mindig. Ölel, vigasztal, támogat és szeret. Legalábbis ezt érzem. Ekkor újabb gondolatok szállják meg a fejem és elönti egész testemet a düh.

Érzek… Mégis mit? Hogy Hansol szeret? Hányszor éreztem én ugyanezt Bobbynál, aztán mindig kiderült, hogy hatalmasat tévedek. Ugyanez lesz Hansolnál is. Tudom!

Azt hiszem, újjá kell alakítanom a személyiségemet! Fel kell nőnöm és olyan döntéseket hozni, amiket csak is egy felnőtt, érett nő képes! Ha ezt így folytatom tovább, beleőrülök és nem csak a munkámat, az álmaimat, a barátaimat fogom elveszíteni, hanem önmagamat is! Nem kell Bobby, nem kell a rengeteg fájdalom, amit okozott. Tudom, egyszer már elhatároztam magam ezen a téren, de most telt be a pohár és most érzem azt, hogy annyi minden negatív dolog történt velem csak is Jiwon miatt, hogy most végre képes leszek kilépni ebből az egyre inkább süllyedő mocsárból és tudom, hogy ehhez rengeteg idő kell és óriási erő, határozottság, de megcsinálom! Ha Soomin nem is fog ennek örülni, tudom hogy támogatni fog, és azt is, hogy Hansol mellettem marad. Ennyi biztos! A többi csak is tőlem függ!...

Az úton hazafelé Hansol erősködött, hogy áruljam el mi történt, hogy értse, és hogy jobban tudjon segíteni. De nem voltam hajlandó egy szót sem mondani. Nem akartam azt, hogy Hansol oldja meg helyettem a saját problémámat és annyira ismerem, hogy úgyis ezt tenné. Vagy neki megy Bobbynak… Na mondjuk ez nem rossz ötlet! De nem alacsonyodok le ilyen szintre. Most már azt sem érzem, hogy meg kellene mutatnom Bobbynak, hogy mit veszített azzal, hogy engem hagyott elmenni és hogy sosem küzdött értem. Itt a vége, nincs tovább! Befejeztem ezt! Ettől a perctől kezdve nincs Kim Jiwon, akibe szerelmes vagyok, mostantól csak iKON Bobby van, aki egy tehetséges idol és nekem csupán annyi közöm van hozzá, hogy látványossá teszem az előadásait! Ennél több soha nem lesz! Innentől kezdve én csak egy YG táncos vagyok és tényleg erre is fogok koncentrálni! Ezért jöttem ide, ez volt az álmom!

Hansol a kocsiban várakozott, míg én felrohantam a lakásba. Hangos beszélgetés és jóízű nevetés ütötte meg a fülem. Irigylem Soomint. Boldog a barátjával, élete szerelmével, aki mindent megtesz érte, és aki még annak ellenére is vele van, hogy neki még nem is szabadna ennyire mély kapcsolatot kialakítania a szerződése szerint. Hanbin bármit megtesz azért, hogy Soo boldog legyen. Nagyot sóhajtok és mosolyt erőltetek az arcomra, hogy ne kelljen magyarázkodnom, de amikor leveszem a cipőmet, akkor eszmélek csak rá, hogy Bobby göncei vannak rajtam. Megfeszülnek a vállaim, elönt a méreg. Ahelyett, hogy szépen betenném a cipőket Bobby polcára, csak ledobom, ami hangosan puffan az előtérben. A nevetés abbamarad, de nem foglalkozok vele. Bemegyek a folyosóra és még azelőtt, hogy megpillantanám Sooékat, a tükörben meglátom egész alakomat. Elkap a hányinger és amilyen gyorsan csak tudom lekapom magamról Bobby összes ruháját. Hisztérikus állapotba kerülök, csapkodni, ráncigálni kezdem a ruhákat, majd sikoltozni akarok, de ekkor meglátom két társamat. Értetlenül bámulnak rám, nem értik miért vagyok fehérneműben, és hogy miért dobálom Bobby cuccait. Teljesen feléjük fordulok, és még mielőtt kinyitnám a számat meggondolom magam, leengedem felvont vállaimat és egy nagyot sóhajtva trappolok be a szobámba. Nem érdekelt mit gondolnak, nem érdekelt, hogy gyerekesen viselkedek, egyszerűen most nem vagyok képes és hajlandó erről beszélni senkinek sem! Egy dolgot akarok, még pedig elszabadulni itthonról. Ezért is kaptam fel magamra egy cicanadrágot, egy toppot a melltartó fölé és egy bő pulcsit, amit Hansoltól kaptam, aztán hátamra vettem a hátizsákom a próbához szükséges eszközökkel és már vettem is a saját cipőmet. Csakhogy Soomin megállított. Ajajj, el se fog engedni magyarázat nélkül. Felém nyújtotta a kezét. Két cetli volt benne.

-A rózsák ugyanazok, de az üzeneteket még biztosan nem láthattad. –kedves mosollyal az arcán adta át a papírlapokat. Bólintottam, aztán kiléptem az ajtón. Lefelé haladva a lifttel olvasni kezdtem őket.

„A szerelem üldözi azt, ami elillan, és elfordul attól, ami kínálja magát.” Homlokomat ráncoltam, miközben olvastam. Egy árva szót sem értettem, hogy mi miért van leírva erre a papírlapra. A kezemben lévő másik cetlire pillantottam. Ezen egy hosszabb szöveg állt. Még volt időm ezt is elolvasni, mielőtt leértem volna a földszintre.

„Kicsit talán késve, de eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged akarlak. Nem érdekelnek a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom égetni a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már nem a saját érdekem az elsőrendű.” Na jó… Most zavarodtam meg teljesen. Ki az az elvetemült, aki egy ismeretlen lánynak küldözget ilyen üzeneteket. Lehet egy rajongó. De akkor mi az, hogy mellette maradjak? Lehetséges, hogy tényleg egy fan képzeli el, hogy vele vagyok? Ekkor a lift ajtaja kinyílik előttem és az épület üvegajtaja előtt megpillantom a kocsiban várakozó Hansolt. Hirtelen megrázom a fejem. Nem, az nem lehet! Hansol küldené a virágokat? Hiszen csak is ő van mellettem, mint férfi. És ki is nézem belőle az e fajta romantikus gondolatokat. De semmi értelme nem lenne, ő nem írna ilyen mondanivalójú üzeneteket.

-Á, Hyunji! –gondolataimat a portás zavarta meg. Ránézek. –Megkapta a virágcsokrait? –mosolyog kedvesen.

-Igen, köszönöm szépen. –mosolyodok el én is, majd bólintok és kisietek Hansolhoz. Amint beülök mellé, felé is fordulok és számon kérem. Vagyis csak próbálom. –Hansol…

-Mik ezek? –kikapja a kezemből és azonnal olvasni kezdi. Nem telik el kis idő és furcsa tekintettel néz rám. –Kitől vannak?

Nagyokat pislogok, majd válaszolok. –Bevallom, azt hittem tőled. –hevesen rázza meg fejét. Jó, ez bukta, de legalább tudom, hogy nem ő volt. –Egy ideje már kapom ezeket az üzeneteket, mindig egy nagy rózsacsokorral.

-Nem gondolod, hogy ez egy kicsit ijesztő és beteges?

-Ah, ne paráztass be. –nevetek. –Inkább menjünk.

A másodpercek, a percek, az órák és a napok hihetetlen gyorsasággal repültek el felettünk. A MAMA egyre csak közeledett, én pedig minden energiámat a próbákba fektettem. Rengeteget próbáltunk Taeyanggal és Jiyonggal, a 2NE1-nal valamint Masta Wu-val, az Epik High őrült tagjaival és természetesen a Double B-vel. Az elmúlt pár napban szinte a nap huszonnégy órájában a próbateremben koptattuk a cipőinket. Azok az idolok, akik ráértek, azok ott maradtak más előadók próbáján és rengeteget segítettek, tanácsot adtak, hogy lehetne még jobb a műsor. Eszméletlenül sokan voltunk egy kis helyiségben, ami eddig még sosem tűnt ilyen kicsinek. Minden táncos együtt volt. Az idősebbek segítették a munkánkat, Donyék tanították be az újabb mozdulatokat, vagy finomítottak a régieken. Bevallom teljesen elterelték a figyelmemet Bobbyról, hiszen nem csak az, hogy mindig más volt a beszélgetés témája, hanem még az is, hogy nem volt egyetlen egy szabad percem se. Azóta sem számoltam be Soominnak és Eunahnak a történtekről. Tudták anélkül is hogy gond van, hogy egy szót szóltam volna. Attól a perctől fogva, hogy aznap este visszaértem a lakásunkba, Soo és Eunah rám fordította az összes figyelmet. Nem hagytak egyedül, közös programokat kezdtek szervezni. Hálás voltam érte, de nem volt rá szükségem. Valahogy elhidegültem mindenkitől. Nem akartam, hogy emberek legyenek a közelembe, olyan emberek, akik tudják, mi zajlik le bennem, vagy legalább sejtik. Hanbin úgy próbált nekem segíteni, hogy egyre keményebb és szigorúbb lett velem a próbákon. Nem engedte, hogy akár egyetlen pillanatra is hibázzak. Neki köszönhettem a legtöbbet, az ő kisugárzása segített a leginkább abban, hogy azzal foglalkozzak, és arra koncentráljak, amire tényleg kell. Nem hagyta, hogy egy percre is eszembe jusson Bobby, még annak ellenére is, hogy ott volt mellettem. Az az igazság, hogy arra számítottam, Jiwon ugyanolyan lesz, mint ilyenkor mindig. Tehát, mint régen, amikor még nem voltak bonyolult érzelmek kettőnk között. De nem ilyen volt. Látszott rajta, hogy bántja valami, szomorú volt, csalódott. Ha ránéztem, fájdalmat, és mérhetetlen szégyent láttam a szemeiben. A legérdekesebb számomra az egészben az volt, hogy egyáltalán nem érdekelt. Nem sajnáltam, nem akartam megtudni, hogy mit bán az egészben a legjobban. Semmi érzelem nem volt iránta bennem. A több éjszakán át tartó alvatlanság okozta elmélkedésben rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább és csak akkor tudom magam túltenni Jiwonon, ha egyáltalán nem érzek iránta semmit. Talán ha az idő telik, újra barátok lehetünk, de egyelőre semmit, még barátságot sem akarok tőle, és ezt ő is nagyon jól tudja. Nincs bűntudatom, nem hagyom, hogy legyen!

Végül meg kell említenem Hansolt. Hansol nélkül sehol nem lennék. Ő az, aki egyáltalán nem hagy magamra, mindenhová velem tart és én ezt nem bánom, egy kicsit se. Sosem gondoltam volna, hogy pont egy Lee Hansol lesz az, aki tartja bennem a lelket, aki a nagy nőcsábász énje ellenére, azóta, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz, egyetlen egy nőt sem vitt az ágyába. Hansol teljesen megváltozott ebben az egy hónapban és ennek hihetetlenül örülök. Ő lett a legjobb barátom, a támaszom, a lelki társam és talán mindezeknél sokkal fontosabb személy az életemben.

29.rész

Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem volt fejfájásom, amikor felébredtem. Az után, hogy kinyitottam a szemem, az egyetlen dolog, amire képes voltam az az, hogy a plafont bámuljam. A szemem sarkából még láttam, hogy Jiwon haja eltakarja szemét és ajkai kissé szétnyíltak. A meglepettségtől nem mertem mozogni, és nem is akartam felébreszteni a mellettem szunyókálót. Kivételesen büszke voltam magamra, amiért nem jött rám az öt perc és nem kezdtem fel-alá rohangálni, mint egy idióta, hogy Bobbyval egy ágyban aludtam. Azon is meglepődtem, hogy nem éreztem rosszul magam a tegnapi viselkedésem miatt. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy szégyellnem kellene, hiszen valamilyen szinten mégis csak hülyén viselkedtem, de ennek ellenére azt tettem, amit jónak láttam. Ettől a gondolatmenettől összeszorítottam a szemem és így próbáltam kiverni az egészet a fejemből. Attól függetlenül, hogy nem érzem magam másnaposnak, nagyon esztelennek érzem a gondolkodásomat, úgyhogy inkább megpróbálok nem gondolkodni, és csak élvezni ezt a fantasztikus pillanatot. Őszintén megvallva, olyan érzésem van, mintha évek óta egy párt alkotnánk Jiwonnal és éppen egy gyönyörű nap várna ránk. Jiwon reggeli puszikkal ébresztgetne, aztán miután kikeltünk az ágyból, én reggelit csinálok, utána egy kicsit még kettesben lennénk, mondjuk sétálnánk egyet, aztán elmennénk dolgozni. A próbán minden tökéletes lenne, a közös produkciónkat próbálnánk, ami végre úgy sikerül, ahogy azt mindketten megálmodtuk, aztán visszajönnénk ide, ahol újra csak egymásra figyelhetnénk. Ahh, de szép is lenne… Ebben a pillanatban kezdett el mocorogni Jiwon. A keze, ami rajtam pihent és amivel gyengéden ölelt, most szorosabbá vált. Nem tudtam eldönteni, hogy még mindig alszik-e és álmában ölelget, vagy tényleg fent van és és és…?! Jézusom! Jiwon tudatában van annak, hogy ölelget?! Nem ivott tegnap, szóval emlékeznie kell arra, hogy mi történt ugye? Emlékeznie kell! És tudja is, hogy most mit tesz! És ettől a takaró alatt remegni kezd a kezem. Hirtelen az arcomat kezdi puszilgatni. Esküszöm, nem hiszem el! Most álmodnék?

Gyengéden orrával kezdi el simogatni az arcomat. Nagyon csikis és emiatt halkan el is nevetem magam.

-De jó lenne minden reggel erre kelni. –suttogja, majd megfogja az arcom, maga felé fordítja és megcsókol. Totál lefagyva fekszem, mint egy darab deszka és egyszerűen nem tudok megmozdulni. Gyengéd puszikat ad számra, közben hüvelykujjával simogatja arcomat. Mi van Jiwonnal? Lassan mozdulok csak. Teljesen feléje fordulok, egyik kezemet mellkasára simítom, a másikkal pedig fekete hajába túrok. Mikor visszacsókolok, valami megmozdul bennem. Nem csak a gyomromban repdeső pillangókra gondolok, hanem egy másik érzésre, amit próbáltam elnyomni magamban. Hansol által próbáltam elnyomni Jiwon iránt érzett szerelmemet. Ha sikerül megbeszélnem Jiwonnal, mi folyik kettőnk között és hogy lehetne egy olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek jó, akkor véget kell vetnem a Hansol és köztem alakuló kapcsolatnak. Képes lennék kompromisszumot kötni azért, hogy minden reggel így kelhessek.

-Jó reggelt. –egy cuppanós puszi után köszöntött. Most kérdezzek rá, hogy mi ez az egész hirtelen változás?

-Jó reggelt neked is. –nem, egyelőre nem! Kedvesen rámosolyogtam. Nem tudom, helyesen cselekszem-e, de most végre úgy lehetek Jiwonnal, hogy az igazi énjét adja.

-Mindig ilyen gyönyörű vagy ébredéskor? –Jiwon kedves hangjától libabőrös lesz a bőröm, de ahogy agyam felfogja, hogy mit is kérdezett, először elkerekednek a szemeim, aztán hangosan nevetni kezdek, mire Bobby először meglepődik, de aztán ő is elkezd vigyorogni és szemei csodálatos napocskákká alakulnak.

-Ez most komoly? Körülbelül elmosódott a sminkem, tiszta kóc lehetek. Mi neked ebben gyönyörű? –nevetek még mindig, és kezeimmel próbálom takarni a fejem. Visszafordulok a hátamra és kezeim helyett a takarót húzom magamra.

-Komolyan kiröhögsz? –kérdezi Bobby, mire én a takaró alól hangosan nevetve válaszolom, hogy igen.

-Ahh! Jézusom! –nyögök fel, mikor Bobby rám ül és finoman ugrálni kezd. –Szállj le te majom! –kiabálok, lehajtom magamról a takarót és mellkasának támasztom kezeimet.

-Minek neveztél? –nevet fel Bobby.

-Majomnak! –mondom neki határozottan, mire ő abbahagyja az ugrálást és mereven néz. Bevallom, egy kicsit megijedek tőle, hátha valami rosszat mondtam, de aztán amikor kedvesen elmosolyodik és közelebb hajol, a szívem hatalmasat dobban és a bennem rejlő feszültség, ami az ijedség miatt alakult ki, abban a szent pillanatban szertefoszlik. Reflexszerűen cselekszem… Nyakát átölelem, még lejjebb húzom és megcsókolom. Egyáltalán nem lepődött meg, talán ő is ezt szerette volna, csak megelőztem. Először csak finoman ráharaptam ajkára, utána meg is pusziltam neki, aztán amikor kinyitotta száját, átdugtam a nyelvemet a szájába. Egyszerűen mámorító érzés volt, ahogy nyelvünk vad táncot járt. Talán ezután a nap után, végre a közös produkciónk is ilyen szenvedélyes és vad lesz, mint ez a csókunk. Akárhányszor csókolóztunk, még sosem volt ennyire meghitt, ennyire idilli és ennyire édes. Általában olyan kis erőszakos szokott lenni, most gyengéd volt és azt éreztem, hogy tudja, semmi és senki nem zavarhat meg minket. De úgy érzem, tévedtem. Bobby telefonja hangos rikácsolásban tört ki. Legnagyobb meglepetésemre a közös számunk zenéje volt a csengőhangja.

-Ahh… -sóhajt fel hangosan. Teljes testsúlyát rám engedi, amitől én is hangosan felnyögök, mire ő fejét a nyakamhoz dugja és ahogy nevetni kezd a testem teljesen lezsibbad és azt kívánom bár ne ettől bizseregnék, hanem… -Tesó, helyzet? –szól bele a telefonba, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Észre se vettem, mikor gördült le rólam. –De nem úgy volt, hogy csak hatra kell mennem? –kérdezi. Felkel az ágyból és a szobában lévő ablakhoz sétál. Ha jól emlékszem az az ablak az épület hátsó udvarára néz, ahol egy parknak kell lennie. Oldalra fordulok, kezemet a fejem alá teszem és végignézek Jiwonon. Hirtelen mintha kikapcsolna az agyam és a testemet elhagyva kívülről látom magunkat. Boldog házaspár… Ez jut eszembe arról, ahogy éppen kinézünk. Na jó! Ez már sok! Konkrétan még a helyzetet sem értem, én meg már házasságról fantáziálok. Elment az eszed Hyunji?! Észhez kell térnem, különben elhiszem ezt a csodálatos álomnak tűnő helyzetet és hatalmasat fogok bukni. Mégpedig egyedül… Mert nem hiszem, hogy Bobbyt nagyon megviselné. Mi van akkor, ha megint csak játszik? Ki kell szednem belőle.

-Hyunji? –erre felkapom a fejem. Bobby még mindig az ablakon kifelé bámul. Ha jól hallottam, akkor Hanbinnal beszél. Na most kíváncsi leszek bevallja-e, hogy itt vagyok… -Igen, itt van. –nagyot koppan az állam. Mi a fene? Totál összezavar, most már nem bírom követni a dolgokat. –Majd jön velem akkor háromra. Okés, na csá! Hová mész?

Mi ez a „mi”, meg ez az érzelgős hangnem? Paráznék? Tényleg megijedtem? De most Bobbytól, vagy attól hogy csalódok? Míg telefonált, én is kimásztam az ágyból és a fürdő felé igyekeztem.

-Megmosakszom. –ami végül is igaz volt, de legfőképpen azért, hogy lehűtsem magam. Kezdett bennem felmenni a pumpa.

-Addig csinálok reggelit. –vállam felett visszanéztem rá, majd bólintottam és becsuktam magam mögött az ajtót. A tükörbe nézve hányingerem lett önmagamtól.

-Egész végig így néztem ki? –sutyorgom a tükörképemnek. A szemfestékem vagy az államig ér… Na jó addig nem, de akkor is el van kenődve, a szemöldökömet elaludtam és látszik, hogy hajmosás után nem lett kifésülve a hajam. Kinyitom a tükör melletti szekrényt, reménykedve, hogy Bobby tart itt valami sminklemosó féleséget. Miután találok sminklemosót és vattakorongot is, gyorsan letörlöm, majd hideg vízzel megmosakszom. Átöltözni nem fogok tudni, mert nincs mit, úgyhogy felkapom a melltartómat a ruhám mellől, amit gondolom Jiwon rakott ide, és felveszem a póló alá. Mélyet sóhajtva fogom meg a kilincset és megyek ki a nappaliba. Szól már a tévé, ahogy mindig, amikor Bobby ébred fel elsőként. A reggeli hírek mennek. Hány óra lehet, hogy a híradó megy?

-Hét óra? –sikkantok fel.

-Ja! –kiáltja Bobby a konyhából. –Hozzád képest ez nagyon korai ébredésnek számít! Beverted a fejed az éjjel, vagy mi lett veled?

-Ezt inkább én kérdezhetném…

-Micsoda? Bocsi, de nem hallottam.

-Nem szóltam. –nem így kéne rákérdeznem. Valami kedvesebb kérdés kellene… Miközben azon gondolkodok, hogy a fenébe térhetnék rá a tárgyra, megkeresem a táskámat és a benne rejlő gumival összekötöm lófarokba a hajam, majd csak ezután megyek a konyhába. Otthonosan mozgok, hiszen már többször is voltam itt. Előszedem az evőeszközöket, tányérokat, poharakat. –Teát iszol?

A főzőlap előtt munkálkodó fiú oldalra pillant. Ha jól látom, akkor rántotta lesz a reggeli. –Tehetnél fel vizet, aha.

Azért azt meg kell hagyni, tényleg nagyon idilli a pillanat. De van ebbe az idilli képben valami bibi! Érzem! Meg kell kérdeznem!

-Jiwon?

-Na mondjad Édes! –serpenyővel a kezében fordul meg és sétál az asztalhoz. Az egyik felét nekem tálalja, a másikat magának.

Néma csend.

-Majd kimegyünk a parkba? –magamban ezerszer fejbe vágtam magam azzal a rohadt serpenyővel. Gyökér. Gyökér. Gyökér. Akkora idióta vagyok, hogy ilyet még a föld nem látott. Itt volt a megfelelő pillanat, én még sem mertem lépni.

-Az már nem park. Megcsinálták kosárpályának. Nagyon király. –mesél fellelkesülve, miközben fogyasztja a reggelijét. –Viszek le labdát, aztán tudunk játszani.

Fél óra múlva a pályán sétálgattam Bobbyt várva, aki elfelejtett labdát hozni. Ennyi esze van. Na mindegy, ezen nagyon jót röhögtem. Kaptam tőle még egy kisebb melegítő nadrágot, meg egy akkora pulcsit, amibe vagy százszor elférnék és elcsórtam tőle az egyik cipőjét is. Nem gondolhatta komolyan, mikor azt mondta, hogy vegyem fel a magassarkúmat melegítővel?!

-Kapd el! –kiabál, mire 180 fokos szögben megfordulok és már takarnám is el magam az érkező kemény labda elől, de csak szórakozott és szorosan fogta mindkét kezével. –Na állj odébb és nézd a mestert.

-Akkor arrébb mennél, hogy lássam is azt a bizonyos mestert! –szívom vérét, mire fintorog egyet, közelebb lép hozzám és ad egy puszit a számra. Ahh édes istenem… Ez az érzés valami felemelő.

Mikor kinyitom a szemem, ő vigyorogva pattintja le a labdát és fut el tőlem a pálya legvégébe.

-Csontnélküli lesz! Figyeld meg.

-De ha nem, akkor jössz nekem eggyel. –kacsintok rá, mire ő kidugja a nyelvét és pattogtatva elindul a kosár felé. Egyre gyorsul a tempója, aztán amikor kellő távolságba ér elrugaszkodik a talajtól és egy hatalmasat ugorva csont nélkül a kosárba dobja a labdát. A sikerétől ugrándozni kezdek, sikoltozni és tapsikolni, mire ő oda fut hozzám, felkap és a levegőben megpörget. Hangosan nevetünk, én a nyakánál ölelem őt szorosan, a fejünket összedugva. –Annyira ügyes vagy! –dicsérem meg, és még mindig a levegőben tartva felnéz rám, én pedig megcsókolom. Ennyit erről, hogy megkérdezem, mi van most kettőnk között. Muszáj kiélveznem addig, amíg ketten lehetünk.

-Te fogytál? –kérdezi, miután elengedi ajkaimat.

-Buta majom… -belecsimpaszkodok hatalmas füleibe és egy kicsit kihúzom neki. –Olyan vagy, mint egy gorilla mondtam már? –röhögök fel, mire ő lerak, hátulról átölel és úgy kezd el csikizni és a nyakamat harapdálni, mire a testem azonnal reagál. –Úristen, Jiwon… -lehelem, mire megszáll valami erő és képes leszek szembenézni vele, hogy aztán ködös tekintettel az ajkainak eshessek, de aztán meglátok egy árnyékot a szemem sarkából.

-Látom, végre felvállalod az érzéseidet. –a hang tulajdonosát azonnal felismerem.

-Hogy kerülsz ide? –Bobby abban a pillanatban eltol magától. –Honnan tudod, hogy itt lakom? Mit akarsz? –a szívem…

-Lássuk csak… Először is, sziasztok! –mosolyodott el. –Aztán autóval, Soomintól és végül szándékoztam elvinni Hyunjit, ugyanis ma próbálnunk kellett volna már félnyolctól a MAMA-ra, de mivel nem jelent meg a többiek mondták, hogy keressem meg. Szóval ezért jöttem. –hangja egy kicsit csalódott volt. –De látom, hogy jó kezekben van, úgyhogy megmondom a többieknek, hogy veled van. Akkor végre összejöttetek?

Jiwonra nézek, aki teljesen megváltozott. Újra felvette a lekezelő maszkot. Rosszat sejtek.

-Nem jöttünk össze. Nincs köztünk semmi.

Ajkaim elváltak egymástól, szemeim megteltek könnyekkel. Jiwon lassan rám nézett, de nem szólt semmit. Érzelemmentes arccal bámult rám. Semmi sajnálat, semmi szomorúság. Egyszerűen semmi! Az ujjaim ökölbe szorulnak, a levegő a tüdőmben reked és a vállaim rázkódni kezdenek, miközben Jiwon még mindig a szemembe néz és még mindig semmi érzelem az arcán. A könnyeim az arcomon folynak végig, a számat össze kell szorítanom, hogy a hangok ne szaladjanak ki. Bíztam benne, elhittem neki annak ellenére, hogy éreztem, baj lesz. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

-Jiwon… -ejtem ki nevét, mire elkapja a fejét, még ránéz Hansolra, aztán a labdát pattogtatva a pálya túloldalán lévő kosár felé sétál.

Még egy darabig magam elé bámulok, aztán amikor Hansol megfogja a kezem, elindulok vele, messze Jiwontól.

28. rész

*Bobby szemszöge*

Már rég aludtam, és komolyan mondom, egészen addig azt is hittem, hogy csak álmodok, amíg be nem kapta a fülemet. Rájöttem, hogy nem álmodok, tényleg itt van velem, részegen és nem engedhetem meg neki, hogy másnap hülyén érezze magát, vagy ami rosszabb, olyat csinálna, amit megbánna. Így túl sok mindenen megy keresztül hála nekem, meg annak a libának… Nem kell, hogy még emiatt is fájjon a feje, az alkoholtól holnap úgyis fog.

-Elég! –kiáltok rá talán egy kicsit erősebben, mint az terveztem. Kezemet forró, vékony derekára simítom és az ágy túl oldalára tolom. Minél távolabb magamtól. Szerencsétlen nem éri mi bajom van. És igazándiból én sem. Hagynom kellene, hogy lefeküdjünk, lehetséges, hogy utána minden tényleg a régi lehetne, ahogy azt a múltkor javasoltam. Vagy talán sokkal jobb, mint régen volt. Ekkor eszembe jut, hogy mi sosem lehetünk együtt, legalábbis egy darabig biztosan nem. És nem engedhetem meg, hogy feleslegesen repüljenek az évek Hyunji felett. Ez nem élet lenne. Idegesen túrok hajamba, a szívem egyre gyorsabban ver a bennem lévő dühtől és szomorúságtól. Elcsesztem mindent! Hogy lehettem ennyire hülye? Már a legelején számolnom kellett volna azzal, hogy milyen is igazából Hannah. Az a k*rva mindet elcseszett!

Ebben a pillanatban teszi forró kezét a szívemre, amire én akkorát ugrok, hogy a hátamat be is verem a falba. Bevallom, még én is meglepődök a saját viselkedésemen. Mi a fene bajom van? Igaza volt Hanbinnak, valami nincs rendbe a fejembe. Bár azt hiszem, inkább a szívemben nincs helyén valami…vagy valaki…

-Mi bajod van? –kérdezi Hyunji értetlen arckifejezéssel.

-Ezt nem szabad megtennünk! Nem lehet! Nem így! –habogok össze-vissza. Akarva akaratlanul szemem megakad mellein, amik egyre gyorsabban mozognak, ahogy veszi a levegőt. Talán a méregtől, vagy mert fázik, nem tudom pontosan, de bimbói keményen állnak és én a legszívesebben a nyelvemmel kényeztetném, de nem tehetem!  Istenem, még ilyenkor is csak erre tudok gondolni? Szeretni akarom Hyunjit, nem pedig használni.

-Mi van? Háhh! –gúnyosan fújtat egyet. –Bezzeg múltkor nem volt ellenedre, amikor bemásztál a kádba! Miért csak akkor lehet szex, amikor azt te akarod? Miért te irányítod az életemet? Szexelni akarok most! Ha te játszol velem, én is játszok veled! Ezt akarod nem? Azt mondtad, ha szexelünk visszatér a jó hangulat. Na, gyerünk, akkor mégis mire vársz? –esküszöm fogalmam sincs mi járt akkor is a fejembe, amikor beszálltam mellé a kádba. Egyszerűen csak azt akartam, hogy velem legyen. Miután Hansol mindenki előtt megszégyenített, de főleg Hyunji előtt, le kellett valahogy vezetne a feszültséget. Nem Hyunjin kellett volna… És nem is Hannan. Soha nem kellett volna engednem a csábításának, találhattam volna egyszerűbb feszültség levezető módszereket is annál, hogy jól meghúztam…

-Nem fekszünk le, ha részeg vagy. –kezdett hányingerem lenni saját magamtól. Pont én okoskodok, meg adok neki tanácsot, aki milliószor rosszabbakat is csinált már? Miért nem léptem időben? Most már túl késő, hogy tegyek kettőnkért valamit.

-Ne játszd meg magad! Nem lesz még egy lehetőséged! Amíg nem döntöd el végre mit akarsz, addig nem lesz köztünk semmi. Jobb ha sietsz, mert lehet nem lesz olyan sok időd gondolkodni. –még sosem hallottam ilyen határozottnak. Talán tényleg el kellene engednem és hagynom kéne, hogy Hansol boldoggá tegye?

Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Hyunji szája elé kapta a kezét, felpattant az ágyról és a háló szobám fürdőjébe rohan. Lefagyva ülök, próbálom feldolgozni, hogy mégis mi történik körülöttem és mi jár a fejemben, de aztán automatikusan ugrok le az ágyról, amikor meghallom Hyunji hangját. A jéghideg csempén térdel, két kezével kapaszkodik a vécé csészébe, néha viszont elengedi és próbálja eltűrni haját. Némán, hogy ne ijesszem meg, mögéje sétálok és összefogom a haját egy copfba. Meg sem érzi a jelenlétemet. Szerencsétlen görnyedve erőlködik, reszket a sírástól, ami még inkább hányingert csinál neki. Kezemet hátára teszem. Ekkor érzem meg, hogy teste jéghideg verejtékes. Gyengéden simogatni kezdem, hogy megnyugtassam.

-Semmi baj, nyugodj meg minden rendben lesz. –csitítom, de annál inkább erősödik sírása. Most nem tudom, hogy a hányás miatt, vagy miattam sír. Rettenetes bűntudat mardossa szívemet és hiába tennék bármit is, nem lehet… Ezért csak itt maradok vele, amíg tudok és segítem őt, vigyázok rá. Akarva akaratlanul könnyek szöknek a szemembe. Hülye voltam, egy idióta! Igaza volt Hansolnak, nem a macsónak kellett volna lennem, hanem az, aki viszont szereti Hyunjit. Nem is! Hiszen én szeretem őt, ő a mindenem, a boldogságom, csak nem volt bátorságom önmagamnak időben bevallanom. És most már késő! Nem tehetek tönkre hat életet azért, mert én hülye voltam. Önző módon a saját érdekeimet néztem és kénytelen vagyok most is Hyunji rovására cselekedni.

-Jiwon… -leheli gyenge hangján az a lány, akinek örökre odaadnám a szívem.

-Jobban vagy? –kérdezem, miközben leguggolok mellé. Látom, hogy reszket. Elhúzza száját válasz gyanánt, de bólint. –Gyere. –lassan megfogom két kezét, és felhúzom állásba. Egyik csuklójánál húzom óvatosan a kád irányába.

-Befejezzük amit otthon elkezdtünk?

Elmosolyodok egy kicsit, majd csóválni kezdem a fejem. –Nem, megfürdetlek. –meglepetten tudatom magammal, hogy nem ellenkezik. Félve ránézek, vajon éppen a szemével akar megölni, vagy sem, de ő lehajtott fejjel ballag mögöttem. Mikor közvetlen a kád elé érünk, ujjaimmal körbefonom vékony csuklóját. –Megengeded, hogy segítsek?

-Vigyázol rám? –hatalmas szemekkel néz rám, ajkai kissé szétnyíltak. Ha nem is akarnék rá vigyázni, akkor sem tudnék nemet mondani.

-Örökké. –közelebb hajoltam hozzá és egy puszit adtam homlokára. Csodálatos illata volt bőrének. Ez az én drogom. Az ő illata, az egész lénye. Valahányszor elmegy mellettem és megérzem illatát, a legszívesebben mást sem tennék, csak fejemet az ő nyakához fúrnám.

Kezeimet lecsúsztatom övén, végigsimítva tenyerén és ujjain. Vissza kell fognom magam, mikor mellei előtt hajolok le és finoman próbálom kibújtatni bugyijából. Nem akarom elijeszteni és neki esni, de a testem attól még reagál az általa nyújtotta látványra. Érzem, hogy lüktet a farkam. Próbálok nem foglalkozni vele, de amikor felnézek rá, hogy lássam, hogy érzi magát, kissé meginog a határozottságom. Kiszolgáltatottan áll előttem, arca pipacspirosan virít, bőre libabőrös lesz, miközben lehúzom róla a bugyiját és ujjaim hozzáérnek. –Ne nézz így rám kérlek. –suttogom és remélem, hogy nem hallja meg. Nem akarok olyat tenni vagy mondani, ami tönkreteheti ezt a tökéletes pillanatot.

Megfogom bal csuklóját, nehogy elessen, amíg feltöltöm vízzel a kádat. Lassan telik meg, de addig van időm habfürdőt önteni, ami í vízzel együtt azonosan növekszik és lepi el az egészet. Hyunji imádja a habfürdőt, bár nem tudom mennyire fog emlékezni rá holnap, vagy mennyire van most ehhez jó hangulata. Mikor a szint megfelelő lesz, segítek neki beszállni, és egészen addig fogom a kezét, amíg le nem teszi fenekét a kád aljára.

-Ne hagyj itt! –kap a karom után, mikor távolodni kezdtem tőle. Elmosolyodok, majd megnyugtatom, hogy csak samponért megyek és jövök vissza hozzá. Bevallom egy kicsit b*zisan érzem magam, de inkább csak újnak érzem ezt az egészet. Még sosem gondoskodtam ennyit senkiről. Úgy érzem ez a szerelem miatt lehet.

Gyorsan kiszaladok a konyhába, ahol van egy polc direkt ilyen szépségipari cuccoknak. Valahol csak van olyan, ami nem túl férfias. De aztán nem vacakolok sokáig, felkapok egyet találomra és visszafutok Hyunjihoz. A habbal játszott. Túl édes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Aranyos volt, gyönyörű, védtelen és összetört. És én törtem össze ennyire. Mondhatják azt, hogy túlzok, de nem! Erről sajnos én tehetek. Megrázom a fejem és Hyunjihoz megyek.

-Megmosom a hajadat, ha lehet ne nagyon mozogj, mert még sosem csináltam ilyet. –vallom be neki őszintén. Ő erre édesen kuncog egyet. Óvatosan vizet locsoltam hajára, majd a kezembe nyomtam egy kis sampont, és elkezdtem beledörzsölni. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is az egész haját behaboznom, mire hirtelen felsikkant. –Bocsánat! –kérek tőle azonnal bocsánatot, amikor elé hajolva látom, hogy a hab belement a szemébe. Rögtön adok is neki egy száraz törölközőt, hogy beletörölhesse a habot. –Mondtam, hogy sosem csináltam ilyet. –vigyorgok az este folyamán végre úgy, ahogy mindig is szoktam, amikor Hyunjival bohóckodunk. Ő is elmosolyodik. Visszatérek hajának mosásához, de most sokkal óvatosabban.

-Legalább ez az élmény az enyém lehet, és nem Hannaé. –suttogja maga elé, de megértem. Összeszorul a szívem, mintha egy óriás passzírozná. Megérdemlem igen, de ez az egyetlen mondatot olyan fájdalmasan mondta ki, hogy az kést formálva döfött a szívembe. Ezerszer meg ezerszer is bocsánatot kérhetnék, akkor sem érezném elegendőnek és akkor sem forraszthatnám össze Hyunji darabokra tört szívét.

-Igen, ez csak is a tiéd és senki másé nem lesz, ezt megígérem neked. –ígérem meg neki és egy apró puszit adok vállára. Fejét fejemnek dönti és így ott tart egy kicsit. Bár megállíthatnám az időt, hogy örökké így maradhassunk! Vagy kitörölhetném Hyunji emlékeit és mindent másképpen csinálhatnék.

Miután leöblítettem haját, kiemeltem a kádból és megtöröltem törékeny testét, igyekeztem szárazra törölni haját is. Puha haja rátapadt arcára, kulcscsontjára. Iszonyatosan szexi volt, de akkor vált a legvonzóbbá, amikor az én pólómba és rövidnadrágomban ült az ágy szélén. Szerintem nincs szexibb a világon egy férfinak, mint a saját ruhájában látni azt a nőt, akit mindennél jobban szeret. Annak ellenére, hogy mi van kettőnk között, mázlistának érzem magam, hogy így láthatom az én Hyunjimat.

Miután mindennel elkészültünk, befektettem Hyunjit az ágyamba. Betakartam, és adtam egy puszit a homlokára. Nem mertem megcsókolni bármennyire is akartam. Szívszorító érzés kerített hatalmába, mikor a lámpához sétáltam, hogy lekapcsoljam azt, és magára hagyjam, hogy pihenjen. Ám ekkor megszólalt!

-Jiwon… -a remény átjárta testemet. –Sajnálok mindent. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Nem akartam, hogy eddig fent maradj és elvegyem a pihenésre szánt idődet. Sajnálom, hogy nem tudom felfogni, hogy te nem úgy szeretsz, ahogy én téged és sajnálom azt is, hogy most itt vagyok. Jobb lenne, ha nem akaszkodnék rád. Aztán meg azt is sajnálom, hogy…

Szélsebesen tettem meg felé a lépéseket és egy csókkal beléfojtottam a kimondani szánt szavakat. Csak egy hosszúra sikeredett puszi volt a várva várt csók, de ez is tökéletes volt. Hyunjival mindig minden tökéletes.

-Szeretlek. –mondja ki váratlanul, amikor elengedem ajkait. Oldalra biccentem fejem és úgy mosolygok le rá, majd tűrök el egy tincset füle mögé.

-Én is szeretlek. –egy pillanatig meglepetten néz, majd lehunyott szemekkel elmosolyodik. Jólesett kimondani. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy bármikor ki tudnám neki újra mondani. De most jobb lesz, ha hagyom pihenni. –Jó éjszakát Drágám.

-Jiwon! –pattannak fel szempillái. Kicsit megijedek. –Nem aludnál velem? –Csak hogy megkérdezted!

-De igen, nagyon szívesen. –mosolyogva sétálok el a villanykapcsolóig, aztán át az ágy másik oldalára. Felemelem a takarót, majd olyan szorosan bújok Hyunjihoz, amennyire csak tudok. Eddig csak álmaimban történt meg ez. Végre önként akarja, hogy hozzábújjak.

-Jiwon?

-Hmm…?

-É…énekelsz valamit? –kérdezi zavartan. Áldom magam, hogy lekapcsoltam a villanyt, különben most nagyon szégyellném magam, amiért elpirultam.

-Pe..persze… Mit szeretnél?

-Mindegy, ami a te szádból hangzik el az csak jó lehet. –amíg ezt kimondja, megfordul és arcát a mellkasomhoz nyomja. Biztosan érzi, mennyire dobog a szívem. Erőt vettem magamon és először csak dúdolni kezdtem. Közben ujjammal gyengéden simogatni kezdtem arca puha bőrét. Aztán énekelni kezdtem, már amennyire a hangom engedte…

„Nézem őt, s nem látom már, tudom, elment rég és távol jár. De bárhogy éget, bárhogy fáj, van, mi sosem múlik el. Nincs remény és ő sincs már. Csak a szívem őrzi, vár és vár, s ha látom őt, még mindig fáj, és ez sosem múlik el. Őt látom fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mondd, mért kell, hogy halljam? A fában, a fűben, egy eldobott kőben. Van, mi sosem múlik el. Őt látom fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mondd, mért kell, hogy halljam? A fában, a fűben Egy eldobott kőben. Van, mi sosem múlik el.”

Ahogy a dal vége felé közeledek, ő egyre lassabban veszi a levegőt, míg végül elalszik. Még befejezem a dalt, aztán lehajtom a fejemet és átölelve én is követem őt. 

27.rész +16

-De csak hiszi, hogy engem akar! –nevetek fel és próbálom átkiabálni a disco óriási helyiségét. Soominnal úgy gondoltuk, hogy egy kicsit kikapcsolunk és eljöttünk Dél-Korea egyik legjobb klubjába. Talán már másfél órája itt lehetünk, az idő csak úgy telik. Voltunk már táncolni, megittunk jó pár rövidet és most ismét a bárpultnál ülünk koktélokat iszogatva. Fogalmam sincs, mi lehet benne, de eszméletlen erős, nem csoda tehát, hogy lassan a fejünkre állunk.

-Hölgyeim, ezt a pult végén ülő srác küldi. –szól hozzánk a pincér, és elénk tesz valami barna löttyöt. A pult végére pillantunk, ahol egy ismerős fiú integet. Egy régi iskolatársunk volt az. Mosolyogva megköszöntük neki, majd megkóstoltuk, mit is kaptunk. Whisky volt.

-Atya ég, ez eddig is ilyen rossz volt? –teszi le a poharat fintorogva a szőke lány.

-Hihetetlen mennyit fogyott nem? –kérdezem mit sem törődve az előző kérdéssel. –A közép suliba szinte gurult.

-De buta vagy, istenem. –nevet fel hasát fogva. Megvonom a vállam vigyorogva és még egy kortyot iszok a whiskyből. –Szóval, befejeznéd végre?

-Ja igen! –jut eszembe azonnal, hogy nem fejeztem be a mesélnivalómat. Letettem a poharat, majd folytattam. –Szóval miután felfogtam, hogy mit is mondott, kiröhögtem. Olyan szinten, hogy a könnyeim is kicsordultak. Esküszöm neked, hú, de helyes az a srác!

-Hyunji!

-Várj már, had nézzem meg a fenekét. –legyintek felé egyet. Szemem sarkából látom, hogy ő is a srácot nézi, majd mikor hátat fordít nekünk, mindketten felemeljük a kezünket és összepacsizunk. –Anyám, de hiányzott már ez. Mennyit szórakoztunk azzal, hogy fogadunk, kinek jobb a feneke.

-Ne is mondd! –nevet fel. –Még Hanbin előtt volt. Éppen lázadtam a férfiak ellen.

-Te az emberiség ellen lázadtál, nem csak a férfiak ellen. –poharam után nyúlok, és lehúzom az utolsó cseppig a whiskyt.

-Jó, hát nehéz időszak volt. –ő is követi a példám.

-Szóval miután kiröhögtem, bevallom sokkal jobban éreztem magam. Tudom, gyerekes, de tudja csak meg milyen szar érzés, ha kinevetik az érzéseinket.

-Ha most nem ittam volna, tuti lecsesznélek, amiért kiröhögted. Azért sajnálom Jiwont. Viszont ahogy mondtad ezt a Hannahval kapcsolatos infót, biztos vagyok benne, hogy valami köze van Bobby viselkedéséhez.  

-Lehetséges. Perpillanat nem vagyok képes összerakni a képeket. Azt hiszem berúgtam! –röhögök fel és iszok a koktélomból.

-Én nem hiszem, hanem tudom. És aztán mi volt a próbán?

-Hansoléknak máshol volt dolguk, szóval ketten voltunk Bobbyval. De komolyan mondom, mintha egyedül lettem volna…

-Mert? –kerekednek el a szemei. Soomin nagyon vicces, amikor részeg. Ilyenkor mindig erősebben gesztikulál és a mimikái is sokkal inkább túlzóak, de szerintem igazából fogalma sincs, hogy mit csinál.

-Ugye nem mondtam neki semmit, csak kiröhögtem és bejöttem a terembe. Aztán amikor méltóztatott bevonszolni a formás kis seggét, akkor meg eljátszotta, hogy mennyire összetört legbelül és hogy neki milyen rosszul esett, hogy így viselkedtem vele. Legalábbis az arcáról ez jött le. –Soo az állát dörzsölgette, aztán mintha nagyon mondani akarna valamit kinyitotta a száját, de inkább meggondolta magát és ivott a koktélból. Őszintén szólva amúgy, ha jobban visszagondolok az egészre, Bobbynak nagyon jó feneke van! Szívesen beleharapnék!

-És mit csináltatok próbán?

-Többször is elpróbálta a Hannahval együtt előadott számot, addig én arra táncoltam, aztán meg a közös táncukat gyakoroltuk, de egy idő után elegem lett, hogy nem néz rám és egész végig megbántott arckifejezése volt. Tudod, hogy felhúztam magam azon, hogy bűntudatot próbál csinálni? Esküszöm neked közel voltam ahhoz, hogy megütöm.

-Marha agresszív lettél mostanában. –röhög fel.

-Az gáz, hogy nem csak agresszívnak érzem magam?

-Hát?

-Élvezném, ha Jiwont felizgathatnám, és ugyanúgy kihasználhatnám, ahogy ő engem. Tudod mit?

-Na mit? –Soomin nem néz rám, a poharával és a benne lévő szívószállal bíbelődik.

-Megyek és játszom egyet Bobbyval. –felpattanok, gyorsan megiszom a koktélt és felkapom a táskámat a pultról.

-Te most viccelsz? –barátnőm azonnal kezem után kap.

-Komolyan mondom! Otthon van?

Soomin hatalmas szemekkel pislog rám. Tényleg azt hiszi, hogy viccelek és meg is értem, de most halál komolyan beszélek. Egyrészt megmutatom Jiwonnak, milyen az, ha játszanak veled, másrészt pedig hogy mit veszíthet! Hála az alkoholnak, most véghezviszem azt, amit már megannyiszor elterveztem, csak sosem volt bátorságom! Ennyit arról, hogy egy férfival veszítem el a szüzességem!

-Nincs, a sajátjába ment.

-Megleszel?

-Persze, Eunah hamarosan úgyis ideér. –Búcsúként rámosolyogtam, majd elindultam. Kint a disco előtt fogtam egy taxit és egyenesen Bobby lakásáig vitettem magam. Nagyon ritkán jöttünk ide miután Bobbyék híresek lettek. Elhitették az emberekkel, hogy a lakást azóta eladta. Természetesen nem volt ez igaz, de így a rajongók messziről elkerülték ezt a helyet és Jiwon nyugodtan ide tudott bármikor jönni. Egy háromemeletes épületről van szó, benne három emelettel. Jiwon lakása a másodikon volt. Mivel tudtommal a kaputelefon nem működött és a telefonomat nem igazán akartam használni, az épület mellett lévő kis ágyáshoz mentem, felkaptam néhány kisebb kavicsot és elkezdtem vele az ablakot dobálni. Talán az ötödik dobásomra felkapcsolódott Bobby nappalijának a villanya, ezzel együtt az alatta lévőé is. Még dobtam oda egy utolsót, majd a többit magam mellé ejtettem. Az ablakban, ebben a pillanatban jelent meg egy kómás, össze-visszaálló hajú Jiwon, aki egyik kezével a szemét dörzsölte. Lassan elhúzta a függönyt, majd kinyitotta teljesen az ablakot és kihajolt rajta. Eközben az alatta lakó is ugyanezt tette annyi különbséggel, hogy ő nem nyitott ablakot.

-Hyunji? –hangja először rekedtes volt. –Mi a fenét keresel itt, hajnali fél három van!

-Most Rómeó és Júliát játszunk, vagy felengedsz? –még én magam is meglepődök határozott és bátor hangomon. Király vagyok!

-Részeg vagy? Menj haza!

-Na ide figyelj! Igen részeg vagyok, de majd én eldöntöm, mikor megyek haza! Most pedig told le a formás segged és engedj fel!

-Hívok neked egy taxit! –hirtelen megmozdult, én pedig hogy megakadályozzam, hogy tényleg taxit hívjon elkezdtem énekelni. Bobby abban a pillanatban visszatért eredeti helyére és az arcán óriási mosoly terült el. Valami béna gyerek dal jutott az eszembe, de úgy látszik hatásos volt. Az öreg néni, aki mindeddig az ablakból figyelt, most kinyitotta azt és sipítozó hangján fenyegetőzni kezdett.

-Fiacskám csinálj valamit a barátnőddel, különben kihívom a rendőröket!

-Ő nem is a barátom! –mikor visszanéznék Bobbyra, csak a hűlt helyét látom. Azonnal a nevét kezdem el hangosan kiabálni és én is fenyegetőzök, hogy ne merészeljen taxit hívni. Ekkor hirtelen egy tenyér tapasztja be a számat.

-Elnézést kérek, ígérem nem fog többet hangoskodni.

-Azt ajánlom is. –míg a néni visszacsukja az ablakát, addig Jiwon a bejárat felé kezd el tolni, kezét le sem véve a számról.

-Esküszöm nem vagy normális! És ha tényleg szól a zsaruknak? –csak akkor szólalt meg újból, amikor bezárta mögöttünk a lakás ajtót. Hátat fordított nekem és elindult a nappaliba. Egy vékony anyagú rövidnadrág volt rajta és egy fehér trikó. Azzal a kócos hajával eszméletlenül szexi volt. Jiwon világéletében másodpercek alatt fel tudott izgatni, már csak azzal ahogy veszi a levegőt. És ez most is sikerült. Biztos vagyok benne, hogy az alkohol is rátesz egy lapáttal, de most azonnal akarom Jiwont! Kiléptem a magassarkúmból, halkan letettem a táskám, mellé pedig a kabátomat. A ruha, ami rajtam volt, egy olyan egybe szoknya, amit elől a mell részénél kell cipzárazni. Lassan hullott le rólam a ruha. Egy kissé izgatottan léptem közvetlen Bobby mögé.

-Szóval, miért is jöttél? –ekkor fordul csak meg, majd amikor meglát, azonnal elkerekednek a szemei. –Hyunji… -sóhajtja nevem és nekem bőven elég volt ahhoz, hogy megtegyem a következő lépést. Egy lépést tettem felé, majd karjaimmal átöleltem a nyakánál. Egyik kezemmel szorosan tartottam a tarkójánál, a másikkal pedig dús fekete hajába túrtam. Még mielőtt egy újabb sóhaj elhagyhatná a száját betapasztottam az enyémmel. Először csak gyengéd puszit adtam rá, majd alsó ajkán nyaltam végig lassan. Éreztem, ahogy minden érintésnél megremeg. Én is pontosan így viselkedtem mindig, amikor hirtelen, a semmiből kapott le. Széjjelnyitotta ajkait, én pedig azonnal átdugtam nyelvemet a szájába. Abban a pillanatban átvette az irányítást a csókunk felett. Nem bántam, hagytam neki. Egyelőre!

Miközben vészesen fogyott a levegőnk hátrálni kezdtem vele, ám ő mégsem így gondolta. Kezével végre megérintett. Megfogott a fenekem alatt és felemelt. Automatikusan karoltam át csípőjét a lábaimmal. Egyenesen a hálószobába vitt, ahol lefektetett az ágyra. Fölém mászott, én pedig tudtam, hogyha most nem veszem vissza az irányítást, megint csak az lesz, amit ő akar. És itt most az lesz, amit én akarok!

Két kezemet a válla és a kulcscsontja közé tettem és így toltam el magamtól annyira, hogy aztán át is tudjam fordítani a hátára. Meglepetten figyelte mindenegyes mozdulatomat. Kezét a tarkómra tette és így akart visszahúzni egy újabb csókra, de nem engedtem neki. Csípőmet lassan engedtem csak ágyékára, de amint összeértek, mindketten felsóhajtottunk. Jiwonra néztem, aki egy kicsit hátra döntötte fejét. Gyönyörű látványt nyújtott. Lassan nézett vissza rám, szemében a rózsaszín köddel és csillogással. Mindkét kezét a csípőmre helyezte. Érintése tűzforró volt, teljesen megperzselte a bőrömet. Hátranyúltam a melltartóm kapcsolójához és egyszerűen levettem magamról. Jiwon azonnal félrenyelt és köhögni kezdett. Arcomon óriási mosoly jelent meg. Számban pedig éreztem a siker ízét. Továbbfolytattam Bobby agyának a húzását. Ujjaimmal benyúltam a trikója alá és felfelé simítottam, ezzel levéve róla azt. Amint kibújtattam belőle, lehajoltam nyakához és úgy adtam rá puszikat, hogy a mellem csiklandozza a mellkasát. Hangosan nyögni is morogni kezdett. Tudtam, hogy jó úton haladok. Még egy dolog és teljesen elveszti az eszét. Az után pedig itt hagyhatom álló farokkal. Egyik kezemmel, amelyikkel nem támaszkodtam, finoman végig karmoltam mellkasát, és az oldalát. Visszaengedtem csípőmet már kőkemény farkára és lassan mozogni kezdtem rajta ruhán keresztül. Meg kell hagynom, nekem is rohadt nehéz volt tartanom magam. A bugyim egyre nedvesebb lett. Azt akartam, hogy Jiwon ujjai bennem legyenek. Ahogy Jiwon elméjét is efféle gondolatok uralták zihálva kezdte venni a levegőt. Nyakát elengedve fülcimpáját kezdtem finoman rágcsálni és szívogatni.

-Jiwon… -suttogtam nedves fülére, amitől tiszta libabőr lett.

-Elég! –kiáltja el magát, majd olyan erő szállja meg, hogy másodpercek alatt már az ágy másik oldalán kötök ki. Meglepetten pislogok rá, ő pedig felül az ágyba és beletúr nedves hajába. A félhomályban tökéletesen látom izmos felső testét, ami csillog az izzadságtól. Gyorsan emelkedik a mellkasa, nagyon szaporán veszi a levegőt. Oldalra fordulok és kezemet a szívére teszem, erre ő ugrik egyet és az ágy másik sarkába kerül. Értetlenül nézek rá és érzem, ahogy elönt a méreg.

-Mi bajod van?

-Ezt nem szabad megtennünk! Nem lehet! Nem így! –össze-vissza habog.

-Mi van? Háhh! –gúnyosan fújtatok egyet. –Bezzeg múltkor nem volt ellenedre, amikor bemásztál a kádba! Miért csak akkor lehet szex, amikor azt te akarod? Miért te irányítod az életemet? Szexelni akarok most! Ha te játszol velem, én is játszok veled! Ezt akarod nem? Azt mondtad, ha szexelünk visszatér a jó hangulat. Na, gyerünk, akkor mégis mire vársz?

-Nem fekszünk le, ha részeg vagy. –közli velem olyan hangsúllyal, amitől felfordul a gyomrom. Aggódó és figyelmes.

-Ne játszd meg magad! Nem lesz még egy lehetőséged! Amíg nem döntöd el végre mit akarsz, addig nem lesz köztünk semmi. Jobb ha sietsz, mert lehet nem lesz olyan sok időd gondolkodni. –ahogy a düh és a méreg eluralkodott a testemen, a gyomrom liftezni kezdett. Azt hiszem vissza akar jönni az a sok pia amit megittam. Nem foglalkozva azzal, hogy félmeztelen vagyok, kirohanok a fürdőszobába és a vécé fölé hajolva kiengedem azt, ami nem akar bent maradni. A hajamat tűrögetem vissza a fülem mögé, de az csak nem akar ott maradni. Aztán hirtelen megérzem Jiwon forró tenyerét jéghideg meztelen hátamon, ahogy simogat. Gyűlölök hányni, ráadásul pont Jiwon előtt… Emiatt elered a könnyem és a sírástól egy újabb adag kijön belőlem.

-Semmi baj, nyugodj meg minden rendben lesz. –nyugtat. Az árnyékból ítélve fölém áll és úgy fogja össze a hajam, aminek tulajdonképpen már tök mindegy.

Totál kiütöttem magam, és ami a legrosszabb, hogy a hányásgörcsök nem múlnak és egyre több követi az előtte lévőt.

26.rész

Másnap reggel fogalmam sincs hány órakor kelhettem, de a nap tél ellenére erősen tűzött. Ezek szerint Hansol elhúzta a függönyöket, mikor felkelt mellőlem. Félig ülőhelyzetből dőlök el teljesen és foglalom el az egész kanapét.

-Jó reggelt álomszuszék. –Hansol kedves köszöntésére csak morgok egyet. Semmi erőm kinyitni a számat. –Hasadra süt a nap. –nevet halkan, majd megpuszilja a homlokom. Kellemes, bizsergető érzés marad utána a hasamban.

-Hány óra?

-Fél tíz lesz. –válaszol és hangját egyre távolabbról hallom. Miután tudattam magammal, hogy még van négy és fél órám a próbáig, nyugodtan bugyoláltam vissza magam a takaró alá. –Hyunji!

-Na? –nyögöm álmosan.

-Készítettem reggelit.

-Aha…az király. –majd amint kimondtam, fogtam magam és befordultam a másik irányba.

-Nutella is van! –jelenti ki Hansol, és én azonnal ledobom magamról a takarót. Lábaim bele is gabalyodtak, de hála a tapasztalatnak hamar legyűrtem a gonoszt és már ott is ültem Hansollal szemben a konyhaasztalnál. –Ha tudom, hogy ilyen gyors vagy ha a nutelláról van szó, már előbb bevetettem volna ellened. –nevet fel hangosan, miközben letekeri a mogyorókrém tetejét.

-Ne zsarolj Lee Hansol, különben nem leszünk jóban. –rúgom meg finoman bokáját az asztal alatt.

Amint mindketten lenyugodtunk nekiláttunk a reggelinek. Amíg aludtam Hansol elugrott pékségbe, hozott frissen sült édes kalácsot. Megterített, kávét főzött. Nagyon aranyos volt egész végig. Eszméletlenül jól éreztem magam mellette. Be nem állt a szája, folyamatosan mondta a hülyeségeket. Rengeteget nevettünk.

-Tiszta csoki a szád. –röhög fel hangosan. Szalvéta helyett megfogom a nutellában lévő kést, rákenem az ujjamra a krémet és az orrára teszem.

-Most már te is csokis vagy. –jelentem ki nyugodtan, megvonom a vállam, majd folytatom tovább a reggelit.

-Akkor a próbán találkozunk!

-Köszönök mindent még egyszer. –mosolygok, majd mielőtt még szabadkozhatna, becsukom a kocsi ajtaját és beszaladok a panelünkbe. –Jó napot! –köszönök a portásnak.

-Jó napot kívánok. –visszanéz a kis pultjára, majd amikor már a liftet várom, utánam kiált. –Byun Hyunji!

-Igen? –fordulok vissza.

-Legyen szíves visszajönni. –amint odaérek, elém tesz egy keményebb lapot. –Itt írja alá! –mutat a lapra, a nevem mellé.

-Rendben, de miért?

-Hoztak Önnek valamit. –eltűnik a porta melletti raktárba, majd egy gigantikus csokorral tér vissza.

-Mi a…? –azonnal elkerekednek a szemeim. Mi a franc? Megszámolni sem tudom, annyi rózsa van benne. –Ezt kitől…?

-Sajnálom, de nem tudom. Egy futárszolgálat szállította ki. –kicsit csalódottan nézek vissza a kezemben tartott csokorra. –Mindenesetre az biztos, hogy valaki nagyon szereti Önt. –kedvesen bólintok, majd elindulok a lakásunkba. Nagyon remélem nyitva az ajtó, nem igazán tudok mozogni ezzel a kezemben. Oldalra fordulok és próbálom könyökkel kinyitni, de mindhiába, így hát dörömbölni kezdek, már amennyire tudok. Remélem Bobby méltóztatik felemelni a formás kis fenekét.

-Jó napot, még egy csokor? –hallom meg Soo értetlen hangját.

-Még egy? –fordulok úgy, hogy szembe nézhessek vele.

-Ó, hát te vagy? Hol voltál? –félre áll és beenged. A konyha felé tartva senkit nem látok itthon, oda érve pedig az asztalra teszem a csokor virágot. Fellélegzem és ekkor látok meg egy ugyanolyan csokrot.

-Honnan van ez? –kérdezem Soot, aki már mellettem is áll.

-Reggel jött a portás, hogy neked hozták. –mondja, majd megszagolja a másik csokrot is. –Ja igen, meg kaptál hozzá valami kártyát is.

Közelebb lépek és csak ekkor látom, hogy mindkettőben egy-egy cédula van eldugva. Először az elsőt nézem meg. Soomin szorosan mellém lép, én pedig kicsit felé fordulok, hogy ő is jól láthassa. Lassan szétnyitom. „Én futok, és Te is. Én utánad, te előlem.” Értetlen fejjel, összeráncolt homlokkal nézem először a lapot, után pedig Soomint.

-Nyisd ki a másikat is. –suttogja, mintha valami veszélyes helyen lennénk és az ellenségeink minket figyelnének. Bólintok, aztán megteszem, amit kért. „Én csak most kezdek rájönni, hogy bármi történjék is, mindig marad köztünk egy kapocs, ami téged hozzám fűz. Sosem lesz olyan, hogy ne aggódjak érted. Sosem fordulhat elő, hogy ne számítson, mit teszel. Mindig is fontos leszel a számomra.”

-Te érted ezt? –kérdez azonnal.

-Egy szót se… Mármint felfogtam mi van ide írva, de miért?

-Fogalmam sincs. –kihúzza az egyik széket, és leül rá. –Ki küldhette?

-Nem tudom. Senki nincs, aki futna utánam. Illetve nem tudok róla, hogy lenne.

Csendbe maradtunk. Soomin az állát dörzsölgetve gondolkodott. Én eközben még kétszer elolvastam az asztalra fektetett üzeneteket. Ki a fenétől jöhettek? Valamit biztos jelent ez az üzenet, de mit? Mármint na..

-Van egy felvetésem, de tuti nem fog tetszeni. –ugrik fel hirtelen, ezzel majdnem leborítja az egyik vázát.

-Hagyjál a beteges elméleteiddel. –röhögök fel, majd a mellem alatt összefonom karjaimat.

-Nem beteges az elméletem, és ez nem is akkora hülyeség. –számat húzom, de ráfordítom a figyelmemet. –Tételezzük fel, hogy a virágokat Jiwon küldte…

A mondatát azonban nem tudja befejezni, mert hangosan kinevetem. Hasamat fogom az ötletétől, miszerint Jiwon küldte a virágokat és írta az üzeneteket. Na ne nézzen már ekkora pali madárnak. Ezt nem gondolhatta komolyan. Még hogy Jiwon… Ha-ha… Röhej!

-Had fejezzem már be, ne röhögj! –szól rám mérgesen. Azonnal abbahagyom a nevetést. –Gondolj csak bele! Szerintem az első üzenettel rád céloz.

-Már ne is haragudj, de ha azt hiszi, hogy előle futok, akkor eléggé vak! Milyen jó is lenne, ha ő teperne utánam, de az a baj, hogy kettőnk közül én futok utána és nem ő utá… Basszus!

-Látod! Mondom én, hogy logikus! –Soonak igaza van! Ezt Bobby küldte?

-Lehetetlen!

-Nézd –tolja elém a másik kártyát. –Itt pedig már az érzelmeiről ír. –ekkor újra felnevetek. Biztos vagyok benne, hogy ezt nem ő írta!

-Lássuk be, az első lap tényleg jellemezne bennünket, de ez már nem. Jiwon soha a büdös életbe nem írna olyat, hogy van köztünk egy kapocs, meg hogy számít amit teszek… Pff… Könyörgöm Soomin, ne nevettess! –nevetek újra, majd felállok és a szobámba indulok. Hallom, ahogy Soomin betolja a széket, majd utánam rohan.

-Hyunji! Hyunji, várj már!

-Nem! –pördülök meg és magabiztos hangon felelek. –Én elhiszem amit mondasz, és igen, adnék esélyt is arra, hogy ezt tényleg ő írta, de azután, hogy ő tegnap úgy kezelt, mint valami utolsó k*rva, ne haragudj, de a legnagyobb jó indulattal sem tudom elképzelni, hogy ezt ő küldte vagy írta.

-Én erről nem…

-Igen, erről nem tudtál! –robbantam, talán egy kicsit túlságosan is nagyot. Soomin csak elkerekedett szemekkel bámult rám. –Bocsáss meg. –visszafordultam és besiettem a szobába. Gyorsan felkaptam a törölközőmet, és tiszta ruhákat, majd elvágtattam Soo mellett és bezárkóztam a fürdőbe. Muszáj kicsit lehűtenem magam.

-Ne haragudj az előbbiért. –kérek bocsánatot, amikor beérek a szobánkba. Soomin éppen a szekrényében pakolja a tiszta ruhákat. Lassan leteszi a ruháit, és csak ezután fordul felém.

-Semmi baj. –mosolyog kedvesen. –Kicsit elragadtattam magam.

Még mielőtt tiltakozhattam volna, kérdésével terelte el a kissé kényelmetlen témát.

-Hol voltál tegnap? Jiwon azt mondta reggel, hogy egész éjjel nem voltál itthon.

-Szóval észrevette… Kész csoda! –vizes törölközőmet a szobában lévő szárítóra teszem. Soo eközben folytatja ruháinak pakolását.

-Hansolnál aludtam. –mondom mindezt úgy, hogy a hangomban valami megmagyarázhatatlan boldogság uralkodik. Soomin válla felett rám pillant, arcán hatalmas vigyorral. Villám gyorsan leül mellém az ágyra.

-Mesélj csak. –kacsint rám.

A Hansollal töltött idő mindenegyes mozzanatáról beszámoltam neki. Elmeséltem, hogy Dony helyett engem választott és hogy szerintem erre Jiwon sosem lett volna képes. Aztán hogy mennyire okos gondolatai vannak és hogy mennyire félreismertük, hiszen eddig mindig úgy tartottuk Hansolt, hogy egy agyatlan szoknya vadász, erre pedig kiderül, hogy egy nagyon is másokkal törődő fiú. Természetesen a parton történtekről is meséltem, egészen a csókig. Azt vettem észre magamon, hogy amíg a csókunkról beszéltem, a szám a fülemig ért, bizsergett a testem és egy kicsit zavarban is voltam talán. Soo az elején vigyorogva várta, hogy mi fog kisülni a dologból, majd ahogy én egyre melegebbnek éreztem a testem, az ő arca annál komolyabb lett. Bevallom egy kicsit megrémített.

-Na és mi volt az oka, hogy eljöttél itthonról?

Kérdése újra eszembe juttatja hogyan viselkedett velem Jiwon. A testemen uralkodó melegség azonnal jegessé változott. Hogy lehet, hogy valaki gondolatától azonnal elszáll minden kedvem az élettől?

-Az a barom beszállt mellém a kádba… Meg olyan dolgokat csinált… -egyből levert a víz.

-Milyen dolgokat? –erre azonban nem válaszoltam, csak folytattam tovább. Kicsit furán éreztem magam valami miatt. De nem tudnám megmondani, hogy miért.

-Aztán meg olyanokat vágott a fejemhez, hogy ő is szórakozni akar velem, miért csak Hansol teheti meg ezt velem. Teljesen alpári módon közölte velem, hogy szexet akar, te hogy érezted volna magad?! Én baromi pocsékul és rohadtul szánalmasnak. Azt hiszi, hogy lefeküdtem Hansollal. És ha igen? Semmi köze hozzá! Azt csinálok, amit akarok!

-Eszedbe juttatnám, hogy Hansollal csak és kizárólag barátok vagytok, akik megegyeztek, hogy eljátsszák, hogy együtt vannak.

-Most mégis mi bajod van? –kérdezem összeráncolt homlokkal.

-Nincs bajom! Én csak elmondom a véleményemet, persze csak ha nem veszed zokon. –nemet intettem a fejemmel. –Mielőtt félreérted én nagyon kedvelem Hansolt és örülök is, hogy barátok vagytok, viszont úgy gondolom, hogy te nem csak ennyit érzel iránta. És szerintem ő sem szimplán barátnak tekint. Viszont! Ismerlek, mint a tenyeremet és tudom, hogy minden gyűlölet ellenére szerelmes vagy Jiwonban, aki szintén szeret csak egy idióta és attól félek, hogy helytelen döntést fogsz hozni. Vagy az lesz, hogy Hansolt választod úgy, hogy szereted Jiwont, és emiatt sosem lehetsz igazán Hansolé, vagy két szék közé esel. Tudom, hogy Hansol biztosabbnak néz ki, de legbelül tudod, hogy a szíved nem lehet sosem az övé!

-Mi az istenért fogod az ő pártját?

-Mert tudom mi a jó neked!

-Ó, hát persze! –röhögök fel gúnyosan. –Te aztán mindig mindent tudsz! Esküszöm nem értem miért nem látod úgy a dolgokat, ahogy én. Tudod mennyire szar, hogy Jiwon így játszik velem?

-Ige…

-Nem! –kiáltok rá. –Nem tudod. Az meg a másik, hogy egy szóval sem mondtam, hogy akarok valamit Hansoltól! Felnőtt nő vagyok, had döntsem már el én, hogy mi jó nekem és mi nem! –azzal fogtam magam, bedobáltam egy-két cuccot a próbára, majd ott hagytam Soot. Nem volt kedvem tovább feszegetni a húrokat, ami valamelyikünknél előbb utóbb úgyis elszakadt volna.

Negyed óra múlva már a YG hátsó bejáratánál sétáltam. Lassan húzom csak ki a fülhallgatót a fülemből, hogy a kint cigizőknek köszönhessek illedelmesen. A lifttel egészen a próbatermek szintjéig megyek, majd kilépve onnan meghallok egy mély, dörmögő, nagyon is dühös hangot. Ám annak ellenére, hogy mérges, még sem kiabál. Ez Jiwon.

-Á Hyunji! –rohan felém egy táncos lány, kezében egy újabb hatalmas rózsa csokorral. –Végre, hogy megtaláltalak.

-Sikerült. –mosolygok és egy kicsit oldalra dőlve a szemébe is tudok nézni.

-Tessék, ezt neked hozták. –átnyújtja, majd miután megköszöntem elrohan arra, amerről jött. Mélyet szippantok a virágból, majd azonnal keresni kezdem a szememmel a kis cédulát, de egyenlőre nem veszem ki. Elindulok lassú léptekkel abba az irányba, ahonnan még mindig Bobbyt hallom. Ugyanabban a fordulóban áll, mint akkor, amikor Hannahval láttam. Hátamat a falnak döntöm és úgy hallgatózok.

-Mi lenne, ha nem a hisztis kislányt játszanád?

-Én nem játszok semmiféle ilyesmit! –Hannah az. Megint!

-Ja igaz! Egy hisztis kislány vagy!

-Fogj vissza Bobby, különben még ennél is jobban megemlegeted! –fenyegetőzik a lány. Ennél is jobban? Mi a fene folyik itt?

-Mi a f*szért kellett árulkodnod? Jól végzem a munkám! Azt hiszed én nem tudok rólad dolgokat?

-Ne fenyegess! Nekem előbb hisznek, mint egy olyan kis senkinek mint neked, akinek az utóbbi időben körülbelül idegösszeroppanása van. Nem kapsz elég szexet az új barátnődtől?

-Neki ehhez semmi köze.

-Szóval tényleg megvonták tőled a szexet! –hangos nevetésétől a hideg futkos a hátamon. –Látod Bobby, édes a bosszú! Szia Hyunji! –abban a pillanatban, hogy meghallom a nevemet közvetlen mellőlem hangosan felsikkantok. Hannah minden bizonnyal ott hagyta Jiwont.

-Szi..szia Hannah. Régen láttalak.

-Igen, sokat próbálunk Bobbyval. –el is felejtettem, hogy együtt is adnak majd elő a koncerten. De vajon tényleg gyakoroltak azóta, hogy Bobby kidobta? –Gyönyörű csokor, biztosan valami rajongó. –erre egy kicsit kellemetlenül elmosolyodok és bólintok. Hosszú haját hátra dobva riszálja el magát. Mikor Hannah mögött becsukódott a lift ajtó, meghallom Bobby mély sóhaját. Kilépek a fal takarásából és oda sétálok mellé. Lassan leguggol, majd mikor le is ül, én is oda ülök mellé. Jiwon kinyújtott lábakkal, én pedig törökülésben. Magam mellett pedig a táskámmal és a csokorral. Bobby az ujjait tördeli lehajtott fejjel. Igazából fogalmam sincs, miért ültem le mellé, és miért törődöm vele a tegnapi után.

-Bocs a tegnapiért, kanos voltam. –hirtelen bökte ki ezt a korán sem átlagos bocsánatkérést. Azonnal rákaptam a tekintetem, de ő nem nézett rám.

-Akarsz róla beszélni?

-A tegnapról? –rögtön felnézett.

-Nem. Az előbbiről.

-Nem.

-És a tegnapról?

-Nem. –fújtattam.

-Akkor mit akarsz? –ismét lehajtotta a fejét. Hosszú percekig ültünk némán a folyosón, majd mikor reménytelennek tűnt a szituáció, lassan felálltam, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. A kezem éppen a kilincshez ért, amikor hirtelen megszólalt.

-Azt hiszem… -erre felé fordítottam a fejem. Még mindig ott ült a földön, de most már felhúzott térdekkel és a sapkáját teljesen az arcába húzta. –téged… 

25.rész

-Aztaaa, te itt laksz? –kérdezem elképedve, amikor megpillantom magam előtt az egekig nyúló, óriási épületet. Miután Hansol a tengerparthoz vitt, sikerült feledtetnie velem a ma esti incidenst. Az után, hogy újra a kocsiba ültünk, már nem volt néma csend közöttünk. Egyikünknek sem állt be a szája, mindegyikünk mondta csak a magáét. Rengeteget nevettünk és végre úgy éreztem, hogy minden rendben van.

Hansol úgy gondolta, jobb lesz, ha most inkább nem otthon alszok. Azt mondta, van egy vendégszobája, ott simán tudok aludni. Miért is ne? Szóval ezért is vagyunk most itt. Egy hatalmas, szerintem van vagy húsz emelet magas panelház alatt. Szöul leggazdagabb negyedében vagyunk.

-Kiraboltál egy bankot, hogy itt laksz? –kérdezem halál komolyan, mire a mellettem álló fiú csak nevet egyet, majd ismét visszafordul, hogy megbizonyosodjon arról, hogy tényleg bezárta a kocsit.

-Te már megint mit hiszel rólam? –nevet fel hangosan.

-Hát, de most komolyan. –kinyitja előttem az épület nagy ajtaját, majd belépek. A szám is tátva marad. –Atyaég, ez valami észbontó!

-Gyere, kíváncsi vagyok a lakásra mit szólsz. –gyengéden meglöki a hátamat. Lassan elindulunk a liftek irányába, közben alaposan szemügyre veszek mindent. Óriási festmények borítják a falakat. A boltívek aranyra vannak festve, bár most már azon sem lepődnék meg, hogyha tényleg arany lenne. A portán egy férfi áll fekete öltönyben, nagyon merev testtartással. Mintha karót nyelt volna. Nem szól semmit, mikor meglát bennünket, csak egy nagyot bólint. A falak mellett sötétkék és fehér színű fotelek vannak egy kisebb dohányzó asztallal. Lábunk alatt pedig egy ehhez illő még sötétebb szőnyeg, ami egészen a liftekig és a lépcsősor kezdetéig vezet. Teljesen egy méregdrága szállodához hasonlít. Most Hansol vagy dús gazdag, vagy a szülei azok, vagy tényleg kirabolt egy bankot. Hogy őszintén megmondjam, simán kinézem belőle azt, hogy Donyval együtt, csak úgy poénból megcsinálják. A legviccesebb az egészben, hogy képesek lennének lebukás nélkül végig csinálni. Amilyen idiótáknak tűnnek, olyan okosak is. Rafináltak az tuti. Már abból következtetve, hogy szoknyapecér létükre soha az életbe nem kerültek még olyan helyzetbe, hogy azokkal a lányokkal, akiket meghúztak újra találkozzanak. Zsenik, komolyan.

-Mi olyan vicces?

-Mi? –kapok észbe.

-Vigyorogsz, mint egy tejbe tök. 

-Semmi semmi. –hebegek, habogok. –Megjöttünk?

-Aha. –mosolyog kedvesen. Kinyílik a lift ajtaja.

-Most amúgy hányadikon is vagyunk?

-Tizenkettő. –mondja teljesen nyugodtan, míg én majd kiugrok a bőrömből. Nagyon remélem, hogy Hansolnak van egy hatalmas erkélye, ahol ki tudok majd menni és körbenézni. Nincs is jobb, mikor ilyen magasságból kémlelhetem a tájat. Közben Hansol megindul a hosszú folyosón, nyomában velem. Valahol középen megáll, előkotorja zsebéből a kulcsát és belépünk a lakásába. Először teljes a sötétség, majd Hansol felpöccinti a kapcsolót és azonnal leesik az állam.

-Jézusom! –sóhajtom. Magam mellől meghallom, ahogy halkan kuncog. Gyorsan ledobom a mamuszomat és már bent is vagyok. A nappaliba érve óriási led tévé fogad, előtte egy hatalmas, eléggé kényelmesnek tűnő kanapé terül el. A falak telis tele vannak olyan képekkel, ahol Hansol a színpadon van, illetve ahol videó klipekben szerepel. Mindegyiket alaposan megnézem, kicsit talán tovább is, mint kellene. Egy-két képen még én is ott vagyok. A szobában, sőt ahogy körbe nézek, az egész lakásban tisztaság uralkodik.

-Te itt egyedül laksz? –bólint. –Hogy hogy ilyen tisztaság van fiú létedre? Vagy takarítók járnak ide? A srácok után állandóan pakolni kell, itt pedig olyan tisztaság van, mint egy korteremben.

A kis monológom után hasát fogja a nevetéstől. –Kikérem magamnak, én már férfi vagyok. –erre csak egy fintort vágok. –Meg amúgy sem szeretem a rendetlenséget körülöttem.

-Így érthető.

Tovább folytatom Hansol kis birodalmának felfedezését. A tévé mellett a sarokban egy nagy üveges szekrény áll. Közelebb megyek hozzá. Az üveg mögött kisebb kupák, érmek, szobrok és oklevelek sorakoznak.

-Ezeket mind a táncért kaptad? –mellém sétál és a gyűjteményét kezdi vizslatni.

-Nem. Látod, azt ott még általános iskolában szereztem.

-Melyiket? –Hansol kinyitja az ajtót és benyúl azért a bizonyos oklevélért. Amint meglátom, elkap a röhögő görcs. –Ez most komoly? Sakk?

-Valahol el kellett kezdeni. –vonja meg vállát.

-Kész vagyok tőled! –adom vissza neki a lapot, majd finoman hátba vágom. –És a többi?

-A legtöbb táncos díj, de vannak a ruhák miatt is. –mondja büszkén.

-Ruhák? –biccentem oldalra a fejem. Erre nem válaszol, csak kézen fog és a lakás hátsó felébe sétál velem, egy csukott ajtóhoz, amit azonnal ki is nyit.

-Ez az én szentélyem. –mondja, majd felkapcsolja a villanyt. A szoba közepén egy gigantikus íróasztal telis tele papírokkal és két darab laptoppal. A jobb oldalon van egy kisebb kanapé, de hogy milyen színű, azt nem tudom megmondani, mert hatalmas ruha kupacok takarják be az egészet. 

A szobában nincs ablak, és csak most tűnik fel, hogy az ajtóval szemben a falra egy hatalmas kereszt van festve feketével. De nem a jól megszokott, hanem egészen más. Viszont nagyon is ismerős, láttam már pulóvereken, amiket Dony is és Hansol is egyaránt szokott viselni. Ekkor esett le!

-Te vagy az őrült zseni. –csapom két kezemet elkerekített számhoz, ahogy azt facebookon is mutatja egy hangulatjel.

-Insane Genius személyesen, angyalom. –meghajol előttem, majd kezet csókol. Kissé elpirulva, de fülemig ér a mosoly a gesztustól. –És hogy lásd kivel van dolgod, megajándékozlak. –egyik szemöldökömet felvonva figyelem, ahogy a szobában lévő szekrényhez sétál. Igazság szerint, még van jó pár dolog a szobában, de ezek mind a divathoz és a ruhatervezéshez kapcsolódnak, amikhez nem igazán értek, így nem is tudom mik ezek. A falakon bal és jobb oldalon képek lógnak, a táncos fiúkról, ahogy Insane Genius ruhákban pózolnak, vagy idolok, vagy éppen Hansol. Terveket is látok, rajzokat. És egy táblát, amin ruhák és hozzájuk kapcsolódó számok vannak, talán méretek.

-Eredetileg is akartam adni, de mindig közbe jött valami és elkerültük egymást. –zökkent ki hirtelen. Oda sétálok mellé és bekukkantok a szekrénybe. Egy csomó ruha van szépen elrendezve benne. Mind a saját márkája. Így már érthető, Hansol miért itt lakik. –Meg ne sértődj, de hányas a méreted?

-Nem sértődök meg, bár megtehetném, de minek kérdezed?

-Szeretnék neked ruhákat adni. –mosolyog kedvesen. Elakad a szavam. –Hmm… Azt hiszem, már tudom is. –eltűnik a sok ruha között, majd nem sokkal később, egy halommal bukkan fel újra.

-Hansol, én nem…

-De igen, mindet el fogod fogadni, sőt viszünk majd Soonak is és Eunahnak is. –mikor már ellenkezésre nyitottam volna a számat, Hansol a fejembe nyomott egy fekete fullcap-et, aztán megkért, hogy nyújtsam előre a karom. Kezembe tett egy fekete melegítő nadrágot az egyik szárán a márka nevével, közben a fülemre akasztott egy fekete maszkot is.

-Ezzel most azt akarod mondani, hogy nagy a fülem? –kérdezem fejemet jobb oldalra biccentve.

-Nem, eszem ágában se volt ilyet tenni! –szabadkozik azonnal, majd egy póló landol a nadrág után végül pedig két darab pulóver, egy fekete és egy szürke. –Szereted az ingeket? –bólintottam. Erre azonnal hatalmas vigyorral az arcán hozzám vág szó szerint egy fekete piros kockás inget.

-Esetleg egy cipőd nincs?

Állát vakargatva nézegeti a szekrényét. –Az nincs, de most hogy mondod, lehet kéne egyet terveznem. –komoly feje láttán elkerekedik a szemem.

-Hansol, én csak vicceltem…

-Én nem! –röhög fel. –Mit gondolsz, szerinted jók lesznek?

Megkeresem az egyik pulcsi címkéjét, majd miután leolvastam a méretet, boldogan bólintok. Tökéletesek. –Honnan tudtad, milyen méretem van?

-Drágám, ez a szakmám! Ránézésből tudom, mi kell neked! –azonnal elpirulok. –Na gyere kis Pipacs, tegyük bele egy táskába. –meleg kezét hátamra simítja, majd elindulunk a nappaliba. Lepakolok a kanapéra, majd míg Hansol táskát keres, addig én, mint jó kislány várok rá. De aztán megakad a szemem a konyha és a nappali között egy óriási ablakon, ami nagyon remélem, hogy egy erkély ajtó is egyben. Felpattanok, félre húzom a sötétítőt, majd mikor feltűnik előttem a hatalmas erkély, nem is, inkább terasz, már nyitom is ki az ajtót. Azonnal megcsap a jéghideg, de összefonom magam előtt karjaimat és megpróbálok inkább a látvánnyal foglalkozni, mint azzal, hogy megfagyok. Gyönyörű a város! Mindenféle színben pompázik. Hallottam, hogy ez a negyed különlegességgel bír, na de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. A távolban egy híd a szivárvány összes színét magára ölti. Aztán nem messze tőle egy park terül el, ahol a faágakra rózsaszín izzósorokat tekertek. Eszméletlen. Szerelem első látásra az már tuti! Óvatosan kihajolok, hogy megnézhessem alattunk mi a helyzet. A parkoló tele van méregdrága autókkal. Ahogy így jobbra-balra elnézek, mindenki alszik, csak Hansol lakásában ég a villany. Ám ebben a pillanatban itt is elsötétül. Hirtelen fordulok meg és találom szembe magam Hansollal. Arca most más, mint szokott lenni. Egyáltalán nem mosolyog, mégis lágynak érzem vonásait és boldognak. Két kezével közre fog és két oldalt mellettem támaszkodik meg a korláton.

-Hansol… -suttogom.

-Csss… -csitít, majd lassan megérinti ajkaimat a sajátjával. Automatikusan csukom le szemem és csókolok vissza. Ujjaimat fekete hajába túrom. Az ő keze rásimul a hátamra és magához húz. Mellkasom az övének préselődik. Jéghideg testem az övétől azonnal felmelegszik, sőt, már át is vette azt a forróságot. Mégis mi a jó istent művelünk? Mi ütött belénk? Mit fog ehhez szólni Jiwon? Kit izgat?! Megérdemli! Aztán amikor visszatérnék, hogy élvezzem tovább Hansol közelségét, egy hangos cuppanással elválik tőlem. Kerek szemekkel és kissé csücsörített ajkakkal állok és nem tudom, hogy mi történt.

-Bocsi… -zavartan megvakarja tarkóját. –Nem akartam rád erőltetni. –Istenem! De édes!

-A nagy Lee Hansol zavarban van? –vonogatom szemöldököm.

-Jó, bekaphatod! –ad egy puszit a számra, majd kézen fog és bemegyünk a nappaliban, ahol már ott áll két darab táska telepakolva, valamint a kanapén egy takaró. Lehuppan a tévé elé, majd megpaskolja maga mellett, hogy foglaljak helyet mellette. –Kérsz valamit enni vagy inni?

-Majd szólok. –mosolygok vissza rá, majd befészkelem mellé magam. Felveszi a takarót, majd magunkra teríti. Orromat azonnal megcsapja az a kellemes Hansol illat, amihez lassan már hozzá is szokok. –Mit nézünk?

-Mit szeretnél?

-Valami vígjátékot, vagy akciófilmet.

-X-men?

-Ah, tökéletes! –vigyorogva megkeresi a listáról, majd elindítja. Mindketten kényelmesen elhelyezkedünk. Hansol átdobja fölöttem a karját és finoman átölel, én pedig a vállára teszem fejemet, beszívva közben férfias illatát. Hansol megpuszilja homlokomat, majd cirógatni kezdi vállamat. Nehezen, de mindketten a filmre koncentrálunk. A végére viszont már nem emlékszem, azt hiszem elaludtam a kellemes simogatástól és a meleg öleléstől.